Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-19 / 141. szám
2000. június 19., hétfő Szeretettel köszöntjük GYÁRFÁS nevű kedves olvasóinkat! A Gyárfás görög eredetű név, jelentése: idős férfi. Védőszentje: Szent Gyárfás, akit ikertestvérével együtt (Protázzal) az ókeresztény korban kivégeztek. A kát. liturgikus naptárban Szent Romuald apát, a szigorú kamalduli rend alapítója. Az őrt. és gör. kát. naptárban Szentjúdás Tádé apostol. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ; Rudi Tóth Elemér RIPORTER; _ „ _ „ Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 85 esztendeje, 1915. június 19-én hunyt el Gyudkoveliben Szergej Tanyejev (képünk) orosz zeneszerző, zongoraművész, Rubinstein és Csajkovszkij tanítványa. Művei az Oreszteja című operatrilógia, 4 szimfónia, 9 vonósnégyes, 3 kantáta. Legmaradandóbb érdeme zongorapedagógiai munkássága, a moszkvai konzervatórium tanára, majd igazgatójaként. Érdekes megállapítása volt, hogy az európai műzene formái a népdalok és az egyházi dallamok ellenpontozása révén keletkeztek. Híressé vált tanítványai voltak Szkrjabin, Rahmanyinov, Mjaszkovszkij. 90 évvel ezelőtt, 1910-ben ezen a napon született Paul Flory amerikai kémikus, akit 1974-ben Nobel-díjjal tüntettek ki a makromolekulák fizika-kémiája terén elért elméleti és kísérleti eredményeiért. Két „légi” évforduló: 90 éve, 1910-ben ezen a napon szállt fel első ízben egy cseh gyártmányú repülőgép és ugyanezen a napon helyezték üzembe az első Zeppelin-léghajót. Várható időjárás: »J Salgótarján 20° > ^Balassagyarmat \ 20° Szécsény 21° / ( db \ Rútság 20° Pásztó /19° J ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, ennek ellenére legfeljebb elvétve lehet kisebb eső. Délután egyre többfelé csökken a felhőzet. Időnként kissé megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet pár fokkal alacsonyabb lesz az átlagos értékeknél. Közlekedésmeteorológia Az ország nagy részén jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei, de az átlagosnál hosszabb reakcióidő várható. Készítette: ■ÄP'' Június 16-i Jv Renó nyerőszámok 3 4 6 9 13 15 22 26 29 31 38 46 48 50 52 59 61 66 69 80 gJúnius 17-i IV RS NÓ nyerőszámok 5 8 n 13 15 16 19 33 40 49 58 59 64 67 70 72 74 75 76 77 IA Ö^EE ? Hírlap-horoszkóp & Ikrek (V. 21-V1.21.) Csalódás éri magánéletében, de próbálja meg összeszedni magát. Munka területén jók az esélyei, értékelik tudását és precizitását. Bankszámlája szépen gyarapszik. g a Rák (VI. 22-V11.22.) Nem mindenki képes úgy húzni az igát, Mat mint Ön. Lehet, hogy bele is fárad, de ez ne szegje kedvét. A megoldást a nyár kínálja majd. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Érdekesnek, de egyben nehéznek is tartja munkáját. Érzelmei változékonyak, társára nem sok ideje marad. Tartsa be a fontossági sorrendet! &. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Amikor úgy érzi, hogy rendben van az MmL élete, akkor folyton közbejön valami. Ma is valamilyen késés- sei, halasztással kapcsolatos dolog miatt bosszankodik. Tele van tetterővel, de valami folyton visszafogja. Í Mérleg (IX. 24-X. 23.) Anyagi gondok kísérik mai napját. Vagy pénzhiánnyal küzd vagy kénytelen lesz a tartalékhoz nyúlni, az Önre váró kiadások miatt. Örömmel költ gyermekére, szívesen kockáztat vállalkozásokban, de sajnos, nem tudja, hol a határ. Skorpió (X. 24-X1.22.) Felgyülemlett tennivalóit nem szabad sokáig halogatni. Még kellemesnek ígérkező esti programját is módosítani kell. Ha társának is hasonlóan zaklatott napja volt, nem kizárt a családi csetepaté! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Hivatásával kapcsolatban elbizonytalanodott vagy megoldhataüannak tűnő feladatokkal kell szembenéznie. A kapkodással mindent elronthat, legyen megfontoltabb a megszokottnál! ^ Bak (XII. 22-1.20.) A Bak a Föld jegyébe tartozik, amelyre a tü- relém, megfontoltság és ellenálló képesség jellemző. Minden feladatot elvállal, és igyekszik maximálisan elvégezni. A szerelemben legyen kezdeményező, vigyen új szint párkapcsolatába. »s® Vízöntő (I. 21-n. 20.) Hamarosan learathatja a babérokat ko- mjW) rábbi szorgalma jutalmaként. Anyagi helyzetében új, kedvező fordulat várható. Magánélete a harmónia jegyében alakul. A hosszú távú vagy végleges megoldást jelentő dolgokra koncentráljon. Halak (D. 21-III. 20.) Munkáját nagy tetterővel végzi. Precíz- ségével és öntudatos fellépésével elismerést vív ki magának a környezetében lévőktől. A csillagok szerelmi boldogságot ígérnek. Közérzete kitűnő. Gfe Kos (III. 21-IV. 20.) A stressz és a nyugtalanság jellemző kö- rülötte - a sok bizonytalanság miatt. Ennek ellenére határozott ** döntéseket hoz, amit a cselekvés és szenvedély jellemez. Partnerével megértik egymást. Bika (IV. 21-V. 20.) Anyagi helyzete kitűnően rendeződik. Üzletkötésre, szerződés aláírására nagyon kedvező ez az időszak. Kapcsolataiban némi feszültség uralkodik, amit az erotikus élmény elsimíthat. ífHfc fje íjeqfí >k>k >k ricijfc sfí-sji jjp # nem «p Hat szám - egy nyeremény! 25. HÉT A HETI NYEREMÉNY: •■■j 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAtWERŐSZÁM: I ! itt. Hasonlóság ^5 ■:.Vi - Micike - mondja az igazgató az új titkárnőjének -, maga olyan, mint a Milói Vénusz.- Ó, főnök, tényleg olyan szépnek talál?- Á, dehogyis! De rendszerint úgy dolgozik, mintha hiányozna a keze. A feleség is mágus- Apu, tegnap este a tévében volt egy nagyon ügyes bűvész, aki az ötszázasokból egy mozdulat alatt virágot varázsolt.- Ez is valami? Az anyád ennél nagyobb mágus az ötszázasokat pillanatok alatt kalappá tudja varázsolni. Asszonyi kezelés- És mit szólt hozzá a feleséged, amikor hajnalban pityókásan hazaértél?- Nem szólt egy árva szót sem. Azt a két fogamat meg különben is ki akartam húzatni... Halk kiáltás A bíró kiürítteti a termet a nemi erőszak ügyének tárgyalásán, aztán megkérdezi a sértettet:- Most már árulja el végre, kisasszony, miért nem kiáltott, amikor a vádlott megerőszakolta?- Kiáltottam én, bíró úr, kérem - feleli a leányzó elpirulva, szemlesütve. - De csak halkan. Attól féltem, hogy az anyukám felébred. Rádió« és televízióműsor»ajániat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Csodák és csudák. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Boksay János: Aranyszájú Szent János liturgiája - részletek. 13.30 Krisztus közöttünk! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Tetten éri szavak. 14.45 Közönségszolgálat 1455 Első közlés, 15.05 Szóljon hozzá! 1555 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Emlékek szárnyain. 17.05 Pénz. piac. profit 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.39 Háy János: Dzsigerdilen avagy A szív gyönyörűsége. 20.04 Élő népzene. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Értsünk szót! 21.45 Tetten ért szavak. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esd krónika. 22.30 Pályám emlékezete. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Lemezmúzeum 555 Körzeti magazinok. 14.00 Parlamenti közvetítés. 1830 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-dél- elótt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz- plusz. 950 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kívánságműsor. 15.00 Hírek. Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. 21.04 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk Wagner muzsikát. 22.00 Más-világ. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Ismert dallamok... 4.03 Verbunkosok, csárdások 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 7.40 Drogszerviz 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (156.) 9.00-12.00 Csak ma! 9.30 Princ, a katona (7.) 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat -163.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Cigány magazin 13.25 Domovina (szlovák nyelvű nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 A Guldenburgok öröksége (17.) 14.55 TáncházFilm (dokumentumfilm) 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Magyar Ház 16.30 „Drog nélkül, tisztán!” 16.45 Maradj velünk! 17.00 Seregszemle Összefoglaló a kecskeméti millenniumi repülőnap és haditechnikai bemutatóról 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete 18.00 Híradó hatkor 18.10 Körzeti híradók 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 TS 20.45 Labdarúgó Eb T örökország-Belgium Vagy: Olaszország-Svédország 22.35 Híradó este. Időjárás 22.50 Aktuális 23.10 Alaphangok 23.15 TS-Labdarúgó Eb (összefoglaló) 0.15 Ezredforduló 8.30 Delta 9.00 Úton 9.30 TS - Labdarúgó Eb Szlovénía-Spanyolország 11.10 Tánczenei koktél 11.30 English 4U (20/4.) 12.05 Kaliforniai álom 12.45 Örökségünk 13.00 Parlamenti napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Iskola utca 17.35 Eb-összefoglaló 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Az emberi test (6.) Szállnak az évek 21.20 Beszéljünk a jövőnkről (24.) 21.40 Sem fedél, sem törvény (francia film) 23.25 Záróra 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 TV2-matiné 9.40 Egy titokzatos hölgy 10.30 Csupa-csupa élet 10.55 Vadvilág 11.45 Közvetlen ajánlat 12.10 Riviéra 12.35 Gazdagok és szépek Mgétorl&M Apóié» 15,17.30 és 20 órától: Gladiátor. Feliratos amerikai történelmi kalandfilm. Apuié Kamum» 17 és 19 órától: A fiúk nem sírnak. Feliratos amerikai film. Masaiigfairma'tí MailkHi» 17 és 20 órától: Halálsoron. Színes amerikai thriller. MaiMdh Kamara» 18 és 20 órától: Szellemkutya. Színes amerikai film. Uséesémyi mosd» 18 órától: Anyád... a szúnyogok. Magyar film. .?Wím' í in?: Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig 13.00 Franciska vasárnapjai S ár film, 1997) yver 15.30 A klinika 16.25 Sunset Beach 17.10 Sonadoras - Szerelmes álmodozók 18.00 Camilla 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal 20.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói (amerikai sorozat) 20.55 Salamon király kincse (amerikai kalandfilm) 23.05 Jó estét, Magyarország! 23.40 Száguldó bűnözők - Szuperzsaruk akcióban 0.15 Wolf (amerikai krimisorozat) 1.05 Ablak Európára 1.40 Csengery Dénes- szavalóverseny 2.05 Háló@világ 2.30 Vers éjfél után 17.00 Minty (angol-ausztrál sor.-13/1.) 17.25 Pocahontas, az indiánok hercegnője 18.00 Napóra 18.50 Barátok a strandon 19.40 Sportképek 20.10 „Leszállt a Medve az égből" (dok.-film - 2/1.) 20.50 Tudósítás a Földről 20.55 Tükör - A faragász becsülete (dokumentumfilm) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Sír az út előttem (1.) 23.45 Izomláz 0.20 Híradó R T C K L. U B DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.15 A kis medvebocs 9.20 Kalandok a Galaxisban 9.50 A titkos küldetés (fr.-ausztrál sor., 48/1.) 10.15 Magyar világ 10.45 Emlekképek 11.10 Nefrit (sorozat - 8/8.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Napóra (ismétlés) 13.15 Mienk a tér (ismétlés) 14.20 Mozgó kép (ismétlés) 14.50 Dunatáj (ismétlés) 15.25 Fortyogó Föld 15.50 Mai kézművesek 16.05 Rendhagyó történelemóra (14.) 16.50 Gyerekek a nagyvilágból 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.10 Barátok közt 9.40 Esmeralda (96.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 13.00 Hírek 13.20 Kavalkád 13.30 Celeste 14.25 Helene és a fiúk 14.50 A farm, ahol élünk 15.45 Senora 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat-1.) 19.55 Túzparancs (am. akciófilm, 1996) 22.25 Autómánia 22.55 Este (hírműsor) 23.20 Művészbejáró: III. Richárd (angol-amerikai film) 1.05 Fókusz (ismétlés) 6.30 Láncreakció (amerikai thriller) 8.20 Godzilla 10.40 A három kismalac 11.35 Ponyvarománc 13.15 Állati nyomozás 14.45 Ó, azok az angolok! 16.25 Nehézfiúk 18.05 Láncreakció 20.00 A boldogságtól ordítani (feliratos am. filmdráma) 22.20 Mozi! Mozi! Mozi! 22.50 Johnny, a dögkeselyű (amerikai thriller) 0.30 A frontvonal mögött (amerikai akciófilm) 2.00 A választás napja (dán rövidfilm) 2.15 Ölj meg, zsaru! (lengyel krimi) 4.20 Nirvana (olasz-francia-angol f.) ■ ívre O FAJI to ]Amm W: 5.50 Nap-kelte 18.00 Nap-nyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Magyar Színházak... 20.30 Mozivarázs/V-MAX 21.30 Jogban járás 22.35 HQ 2000 23.00 Magyar Színházak... 23.30 Popkalapács 17.55 Hírek 18.05 Háttér TARJÁNI TV 18.35 Gyermeksarok 18.45 Filmajánló 18.50 Szevasztok! 18.55 Szer helyett 19.35 Csendes percek 19.50 Hírek 20.00 Háttér 20.30 Kegyetlen egyenletek (amerikai sci-fi) i * 1 ? NÓGRÁDI HÍRLÁP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁS2TÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉKY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, Vili., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.