Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-17-18 / 140. szám
Aki csak az éteren keresztül, a miskolci, vagy a budapesti rádió(k)ból ismeri - és Nógrád megyében sokan vannak ilyenek - a hangját, tudósításait, riportjait, akár azt is hiheti, hogy Hubai Gruber Miklós született újságíró, de legalább is annak készült, annyira otthonosan mozog a kérdező szerepében kezében a mikrofonnal, annyira mívesen beszéli anyanyelvűnket. Ki hinné, hogy eredeti, úgymond (felső fokon) tanult szakmája szerint erdész, s éveken át gyakorolta is e szép hivatását. Legújabban viszont - tekintve, hogy megjelent az első könyve - akár íróembernek is titulálhatjuk. Hiszen a „Hajoljunk közelebb egymáshoz” című kötet nem egy számybontogató tehetség ígéretes próbálkozása - furcsa is lenne egy ötvenen túli férfiútól - hanem egy határozott arcélű személyiség ugyancsak kiforrott írásainak, vagy - ahogyan Kondor Katalin a fővárosban, a rádió klubjában tartott bemutatón nevezte - kisnovelláinak, életképeinek gyűjteménye. A legtalálóbb azonban a rádiós doyen, Rapcsányi László megjelölése, aki a borítószövegben „apró melódi- ák”-nak, „prózába zárt kis költemé- nyek”-nek titulálta a szerző opuszait. Ritka ember a Szilvásváradon élő Hubai Gruber Miklós, hiszen családnevének első tagját apjától örökölte, a másodikat szülőanyja tiszteletére használja. A felmenői iránti határtalan szeretetet példázza az is, hogy kötetét szülei emlékének címezte. Hetedik gyermekként született a nagyalföldi, fegyvemeki famíliába s az otthon tapasztalt, a fészekmelegből hozott család- és mindenekelőtt embercentrikus szemlélet, az összefogás, az összetartás iránti vágy nemcsak egyéniségének lett meghatározó jellemvonása, hanem - mi sem természetesebb - riporteri, írói munkásságának is. Egész kötetén végigvonul e látásmód, s minden - hosszabb-rövidebb - íráPrózába zárt kis költemények Nógrádiakról, nógrádiaknak is szól a rádióriporter első könyve HUBAI CRU8ER MIKLÓS HAJOLJUNK KÖZELEBB EGYMÁSHOZ Az Ízlésesen megtervezett könyv cimlapja sa az emberről, az emberi kapcsolatokról szól. Erre mondhatnák, akik még nem ismerik Hubai könyvét, hogy ebben nincs semmi különös, semmi rendkívüli, hiszen ez a témája a legtöbb író legtöbb kötetének. Ez igaz, de manapság, amikor az újságcikkek, a rádiósjegyzetek, az ellesett pillanatok jobbára a szörnyűségeket, a vészkiáltásokat rögzítik - kénytelen-kelletlen - az élet fonákságait tűzik tollhegyre, Ő a szépre, a nemes érzelmekre fogékony, a humánusra érzékeny elsősorban. Mintha mesék lennének, olyanok a történetei, pedig hús-vér hősei vannak, megtörtént eseményeket beszélnek el, valós jelenségeket rögzítenek. „Ez a könyv azokról szól, akik az országnak ebben a szegletében talpon maradnak az őrülten pörgő világban... Hiteles sorsokról olvastam ebben a hiteles kötetben. Bepillantottam egy ablakon, de tükörbe is néztem’’ - írta frappáns ajánló soraiban a neves pályatárs, Pintér Dezső. Mint szomjazónak néhány korty- nyi gyöngyöző víz, olyan Hubai könyvének némely oldala a sok rosszba belefáradt huszadik század végi olvasónak. Bár könnyet csalhat szemébe Nemes István pásztor bensőséges viszonya háromlábú kutyá- A jához, Mózeshez, de még inkább a hatéves Barbara alakja, aki meséket költ becsének, hogy valamelyest pótolja a mama hiányát, vagy a későn, de mégiscsak révbe ért Húsvét Gyula és titok övezte hitvese története, de csalóka minden ilyen elérzékenyülés: a jóra fordulás, az öröm jelei. Nekünk, nógrádiaknak kivált kedves, hogy egykori tudósítónk, aki ugyan soha nem élt e megyében, de sok-sok szál, számtalan interjúalanyának, kollegájának barátsága köti ide, könyve első fejezetének címeként egy Madách-idézetet -,Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” - választott és néhány írásában - például „Nem elveszett falu Legénd”, „Szomszédjában Vácnak - végén a világnak” (Ősagárd, Felsőpetény), „Alsótoldi hétköznapok”, „Ha az Isten báránykát ad... Tizenegyen az asztal körül” (Luciáivá), „T2-toxin: pozitív... Fabókék contra Purina Hage” (Patvarc), „Sámsonháza önálló akar lenni”, „Tavaszthozók” (Salgótarján) - nógrádi teszerzö fotója a hátsó boritón kapott helyet lepülést is megörökített. Pontosabban nem magát a falut, a várost, hanem annak lelkét, az ott élők érzésvilágát, gondolkodás- módját ragadta üstökön néhány igazán találó jelzővel, szemléletes kifejezéssel, váratlan fordulattal. A legéndi Hajszter Károly külcsínét példának okáért ekképp jellemzi: „Nemigen veszi észre, vagy ha mégis, hát nem törődik vele, hogy nadrágából az ing rég szabaddá tette magát, s mint valami szoknya libeg most a dereka körül...” Tudniillik stílusának kulturáltsága, választékossága - mint a bevezetőben már utaltunk rá - a következő jellemzője Hubai írásainak. Ráadásul úgy tud egyedi, senki mással össze nem téveszthető lenni, hogy e tekintetben is emberközeli marad, nem téved sem a nyelvi fennköltség, a hozzá végképp nem illő akadémizmus, sem a pórias földhözragadtság zsákutcájába. Gyanítom: pallérozottságában szerepet játszik abszolút kétnyelvűsége is. Perfekt szinten volt ugyanis képes megtanulni szlovákul, amikor Zólyomban erdésznek tanult. (Innen ered, hogy szívesen időzik szlovák nemzetiségiek között, jól érti nemcsak nyelvüket, ismeri, követi észjárásukat is.) Az ötvennégy írás öt fejezetbe rendezetten kapott helyet a szép kiadású, minden vonatkozásban alaposan átgondolt kötetben, amelyet - újabb nógrádi vonatkozás! - a horpácsi székhelyű Mikszáth Kiadó jelentetett meg Németh János igazgató vezérletével. A szerkesztői munkát - egy budapesti múzeumigazgató, egy örökös nógrádi - Praznovszky Mihály irodalom- történész végezte. Számos, a kötet körül bábáskodó, közreműködő - főként Heves megyei - személy érdemelné még meg a név szerinti megemlítést, mint ahogyan a tekintélyes - szülte hihetetlen - létszámú szponzori körrel - köztük három nógrádi ■ szervezettel, illetve céggel - is ez a helyzet. Nevüket felsorolja és tisztességgel megőrzi maga a kötet! Még egy momentum feltétlenül a nyilvánosság elé kívánkozik: mostanság a meleg nyári éjszakák csendjében a kötet minden sorát magnetofonszalagra mondja a szerző, s - mivel ehhez az anyagi fedezetet egy újabb kisebbfajta csoda folytán ugyancsak sikerült megteremtenie a kiváló kapcsolatépítő szerzőnek - így a világtalanok számára is élvezhetők lesznek keserédes történetei. E sorok írója egyetlen olyan embert ismer, aki következetesen „testvérem”-nek szólítja: Hubai Gruber Miklóst. Az ő első - de minden bizonnyal nem utolsó - könyve tartalma ismeretében e titulus még nagyobb megtiszteltetést jelent... CSONGRÁDY BÉLA Akiért a „harang” szólt Banda Ádám hegedűje előtt a csillagos ég Dayka Margit pici szerepben is nagy tudott lenni Már tizennégy éve annak, hogy Dayka Margit meghalt. A Dayka Margit Alapítvány emlékszobát nyitott az elmúlt napokban Budapest Vili. kerületében. Nánási Anikó rádióriporter kérdezte a titkárt, Horváth Károlyt. Emlékezetes házimuzsikás estet tartottak a zeneiskolában a fiatal, tehetséges Banda Ádám hegedűs képzésének javára. Mintegy kétszáz jó szándékú ember jött össze a „Béke Háza” barátai által kezdeményezett zenés, irodalmi találkozóra, amely a dr. Bertalan Ákoséknál már egy évtizede működő baráti találkozókra épült. A zeneiskola nagyterme ugyan nem adta meg a magánlakás intimitását, de a megjelentek ezen a szombat délutánon is belefeledkeztek az önzetlenül fellépők által nyújtott produkciókba. Nagy sikere volt az Ember Csaba által vezényelt dalegyletnek, amely Kodály Credóját adta elő. A házimuzsikás estek hagyományai szerint felhangzott Merczel Miklós órásmester tárogatóján a Székely himnusz és a kuruc dalokat még Juhász Péter polgár- mester is énekelte a hallgatósággal egyetemben. Vastapsot kapott a kamaraegyüttes, amelynek műsora után a Komjáthy-társa- ság költőinek terméséből szemezgettek az előadók, Homuth Vanda, Tibay András és Csábi István. A betegeskedő Csíkász István azt az üzenetet küldte Banda Ádámnak, hogy vonója érjen el a csillagokig, de abból egy szőrszál valahogy mindig érjen vissza Balassagyarmatig. Fogarasi Bélát le sem akarták engedni a színpadról virtuóz gitárjátéka után. Varázslatos pillanatokat szerzett Demeter Mária csellójával, amelyet Lévárdi Beáta kísért zongorán. Szépen szólt Laczó Balázs palóc furulyája, amelyen a mesternek, a nevezetes Pál István tereskei juhásznak a kedves nótája is felcsendült. Sikert arattak Veres Istvánná nívódíjas tanítványai, Paróczai Bence és Csonka Fruzsina zongoranégykezesükkel. Bravózott a nagyérdemű közönség Embemé Nőtt Anikó nagy átéléssel, virtuózán előadott zongoraszólója után. A Bertalan Ákos által művészien előadott Chopin-keringő már a stafétabot átadását is jelentette a hegedűjével színpadra lépő fiatal Banda Ádámnak, akiért a rendhagyó házimuzsikás est szólt. Pemeczkyné Baranyi Klári tanítványa tehetségét számtalan országos hegedűverseny első helye fémjelzi és tanulmányait a zeneművészeti főiskolán folytathatja. A közelmúltban tragikusan korán elhunyt édesapa, Banda László elvesztését a család minden téren megszenvedte. Kétszer ad ki gyorsan ad, gondolták a Bertalan Ákosék által szervezett házimuzsikás estek résztvevői, akik így, szélesebb körben szervezték meg találkozójukat Ádám javára. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanulója ezúttal is megfogta a hallgatóságot, a Pemeczky Zsolt zongorakíséretében virtuózán előadott hegedűjátékával. Zúgott a vastaps, amely azonban az emberi szolidaritást és együttérzést is jelképezte. A műsor végén a szokásos kvaterkázásé volt a főszerep, mert a megjelentek szokás szerint jóféle dolgokkal telített batyukkal érkeztek. Egy szemig elfogytak Jagyatt Péter és Sípos Sándor szeretettel küldött pogácsái, a hölgyek által készített finomságok, de a legnagyobb sikere a Cseh család szürkebarátjának volt. Szinte szét sem akart oszolni a társaság, amelyben Balassagyarmat értelmiségének számos kiválósága megjelent. A tereferében szokás szerint a város dolgai is szóba kerültek. Juhász Péter polgár- mester, aki láthatóan jól érezte magát, örömmel vette és támogatásáról biztosította a gazdakör újabb kezdeményezését, a szeptember végi szüreti bál megtartásának tervét, amelynek gondolatát már régóta dédelgetik a gyarmatiak. Ha olyan lesz, mint a szécsényi szüreti, akkor nem lesz hiba, vélekedett a polgár- mester. Szó esett arról, hogy a városháza dolgozói egy fellépőöltönyt ajándékoztak a gyors növésnek indult Ádámnak és a vállalkozók is jelezték támogatási szándékukat. Talán még Habsburg Eilika főhercegné is segíti az ifjú balassagyarmati tehetséget. Míg a társaság mondta a magáét, az önkéntes pénztárosok, Bertalanná Kovács Ilus és Patterman Jánosné örömmel nyugtázták, hogy a jótékonysági házimuzsikás est sikeres volt. A társaság úgy határozott, amikor szükséges megismételik.- Amikor megtudtam, hogy ez az emlékszoba a Rákóczi Csarnok mögötti kis utcában lesz, akkor elgondolkodtam, hogy talán lakott ott is Dajka Margit, vagy mi lehet az okai- Próbálkoztunk másutt nyitni természetesen, örömömre szolgálna, ha ugyanabban a házban lenne ez az emlékszoba, ahol ténylegesen élt, de szerintem ez ma már teljesen mellékes. Nem sikerült ott találni egy teret. Azt gondolom, hogy egy ilyen emlékszoba elférhetne egy színházon belül is talán...- Azt mondta nekem korábban, hogy nem volt olyan nagyon könnyű dolguk amikor összegyűjtögették ezeket a még megmaradt emlékeket, mert hogy nincs belőlük olyan sok A családból már nem nagyon él senki, mert...- Én úgy tudom, hogy neki közvetlen örököse nem is volt, csak a férjének-Ők úgy ketten, egyedül voltak- Ajtós Árpád, aki Dayka Margit férje volt, aznap délután, amikor a művésznő elhunyt, szintén távozott, így döntött.- Kideriüt már eddig is, hogy ismerték egymást személyesen, szomszédok voltak vagy nagyjából olyanok..:- Néhány ház választott el műiket, és nagy büszkeség volt nekünk a Lovag utcában, hogy az utca egyik végén lakott József Attila, középen Dajka Margit és erre műidig viccesen felvágtunk. Akkor már istenigazából nem is játszott semmit. Utolsó színpadi szerepe az operettszínházban, a „Szerdán tavasz lesz” volt, ez előtt volt a Bors néni. Tehát tényleg már nem volt agyonfoglalkoztatott és kényeztetett művésznő, hanem egy idős néni... A kapcsolatom jellegére mondom ezt inkább. Tehát az úgynevezett allűrjeit, ha voltak egyáltalán, azt én nem nagyon ismerem, hát persze, különleges egyéniség volt. Színes, izgalmas, nagy mesélő volt. Nekem akkora élmény volt az ő törődése, meg szeretete, tudja, vannak nagyon rossz napjai az embernek, amikor teljesen összeomlik, Margitkának teljesen jó antennái voltak, hogy ezt megérezze. Nem csinált semmit, odarendelt magához, megterített, elém vágott egy sültet, Árpád bácsit megkérte, hogy hozzon egy sört, és nézte, hogy megeszem. Ez ad annyit az embernek, az, hogy eteti őt a Dayka Margit...-MintSzindbádot...- Igen. A Latinovüs barátsága volt számára a legnagyobb kollegiális barátság, amüől tudok. Tisztelték egymás tehetségét és emberségét, én egyetlen apró súrlódásukról tudok, amit mi nem tartanánk olyan nagy dolognak. Margitka mesélte, hogy próbálták a Tótékat. Margitka volt a Tótné és az őrnagyot játszotta Latinovits. A próba alatt Latinovits úgy fogta meg a karját, hogy abból Margitka leszűrt egy kicsit kegyetlen hozzáállást valamihez. És akkor kiment a jelenetből és megmondta Latinovitsnak, hogy neki ez az inzultus rosszulesett. Es a Latinovits tudta, hogy müől van szó és bocsánatot kért.- Ugye nem találni helyet ezeknek a kis emlékeknek vagy nem ott, ahol szeretnék nem mindig találták meg azok a szerepek amiket neki dkellett volna játszania.- Nagyon sok szerep elkerülte őt, valóban. Lidérces szerepek tömkelegét volt kötelező eljátszani neki az 50-es években, amiktől halálosan szenvedett. Ez volt az ő sorsa. Részben a természetének köszönhető. Túl nagy volt a tartása, túl büszke volt és határozott, őrjítően igényes. Mikor a „Nagymama” című filmre készült, akkor őrületes izgalom vett erőt rajta, mert érezte, hogy ez egy ilyen hattyúdal. A tüllt, ami a kalapján van, azt ő Párizsból hozatta valakivel. Neki az nem volt kérdés, hogy ő mit költ. A szerepért mindent. Voltak rossz pauzái, amikor nem kapott munkát. Volt olyan esztendő, amikor ő és Ajtay Andor voltak azok, akiknek Budapesten nem volt feladat, és akkor Lendvai Ferenc leszerződtette ezt a két embert Szegedre... Sok érdek létezik, létezik politika. Margitkáról tudni kell, hogy vállalta a vallásos, klerikális beállítottságát, hogy vállalta az Árpád bácsit, aki az előző hadseregnek volt vezérkari tisztje, aki hadifogoly volt a Szovjetunióban, és amikor megérkezett, aíkkor felvállalta, hogy ez az ő férje, és látványosan vitte neki éthordóban az ételt, amikor az a kirakatokat mosta a három diplomájával. Egyébként, hogy a Rákóczi Csarnok mögött van az emlékszoba, nevettünk azon néhá- nyan, hogy Margit ugyan utálná ezt a felhajtást, de ahogy kilépne innen a szobából, élvezné ezt a környezetet. Itt, hihetetlen figurák mászkálnak a piacon és környékén. Az ilyenek megjelenítésében aztán végképp zseniális volt, ahogy egy-egy cigarettát a kezébe vett, műit toj> rongyhölgy, vagy néni, vagy úriasszony. Van a Fábrinak, a „141 perc a Befejezetlen mondatból” című nagyszerű filmje, amelyben két figurát játszik, egy ilyen nagyon finom dámát és egy hihetetlen fazont, a Hupka néni nevűt. Pici szerep műid a kettő, de olyan meghatározója a filmnek, hogy aki látta, mindenki emlékszik rá. SZABÓ ENDRE „Új középkor” Szófiában Nagy sikerű üodalmi est színhelye volt az elmúlt napokban a Szófiai Magyar Intézet. Költők, kritikusok, hungarológusok, versbarátok jelenlétében került sor a három erdélyi író (Áprily Lajos, Dsida Jenő, Lászlóffy Aladár) verseit tartalmazó „Új középkor” című - Nino Nikolov által fordított - kötet bemutatójára. Az est főszereplője Lászlóffy Aladár volt, akinek a közönség kérdéseke adott szellemes és tartalmas válaszait a jelenlé- vők nagy tetszéssel fogadták.____________■
