Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-05 / 104. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M O Z A I K 2000. MÁJUS 5., PÉNTEK Szökésben a Whiskys (8.) Úticél: banánköztársaság Május 17-én kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablássorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Ambrus Attila naplójából: Én már tudtam, el akarok menni az országból. Ehhez pénz kell, tehát újra rabolni fogok. Ha nem jutok nagyobb összeghez, addig csinálom, amíg nem sikerül. Az új élet elkezdéséhez 20-25 millió kellett. Ebből Erdélyben vagy valamelyik banánköztársaságban főúrként élhettem volna. Nehezítette a helyzetemet, hogy segítségre nem számíthattam. Mirellánál sem maradhattam sokáig, hiába jó nála, lassan éreztem, terhes a jelenlétem. Szegény lány attól rettegett, nehogy valaki belásson a lakásba. Az éjjel-nappal besötétített lakás egy idő után gyanússá válhat. Egy telefon a megfelelő helyre és máris ugrott a banánköztársaság... Egy hét után leléptem Mirellától, ekkor került képbe a Domokos. A srácot korábban nem ismertem, mégis vállalta a rizikót. Kölcsönadta Nagy Lajos király úti lakását. Sokan drukkoltak ekkor nekem, más azonban a szimpátia és más a konkrét segítség. Én csak azért lehetteiji népszerű, mert az emberek elégedetlenek voltak a rendőrök teljesítményével. Ezért a rokonszenvnekmem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Én csak eszköz voltam a nemtetszés kifejezésére. A forgalmas kereszteződésben még napközben sem mehettem ki a teraszra, legfeljebb éjfél után. Olyankor egy üveg whisky társaságában vártam meg a napfelkeltét. Órákon keresztül tudtam egy helyben ülni, nézni a csillagokat és a jövő- mön töprengeni. Meg a következő balhé szervezésén. Józanul minden sivárnak, szürkének, borúsnak látszott. A csillagok állása szerint nehéz időszak várt rám. Tegyük fel: sikerül a balhé, elhozok egy kalap pénzt, de akkor még nem tartok előrébb. Azt tudtam, a tiltott gyümölcs ízét akkor élvezhetem, ha elhagyom az országot. Amit nem szívesen tettem. Magyar és székely vagyok. Idehúz a szívem. Úgy éreztem kitoltak velem. Hiába akartam leülni a büntetésemet, hiába akartam megjavulni, a másik oldal ebben nem volt partner. Én nem követtem el emberölési kísérletet, elég nekem 27 rablásért ülni. Berágtam. Az akkori stratégia szerűit két lehetőségem volt. Az első: román papírok birtokában meghúzom magam egy erdélyi tanyán. Elkezdek gazdálkodni, utána majd csak lesz valahogy. A második: fél év alatt megtanulok annyira angolul, hogy valamelyik Karib-tengeri országban be tudjak illeszkedni. Ezek a gondolatok naponta megfordultak a fejemben. Mindez álomnak tűnt. Sejtettem, a történetnek csak a mesében jó a vége. Az élet nem erről szól. Újságokkal rendszeresen ellátott a Domonkos. így mindenről naprakészen informálódtam. Hetente két-három alkalommal feljött, ilyenkor fölírtam, mire van szükségem. Soha nem mentem le semmiért, tulajdonképpen mindent Domonkos szerzett be. Szerencsére a lőszerem, meg a fegyverem korábbról megmaradt, így nem kellett azután sem járnom. Úgy gondoltam, meglátogatom a Grassalkovich úton lévő OTP-t. Korábban Orbán Gáborral háromszor nulláztuk le ezt a bankot. Mint törzsvendég, reméltem kellő tiszteletet tanúsítanak. Megértik, hogy most nagyobb szükségem van pénzre, mint valaha, és nem gördítenek akadályt. A bankot meg a környéket úgy ismertem, mint a tenyeremet. Bár sejtettem, nem lesz könnyű móka, bíztam magamban. Ézekben a napokban Mirellánál húztam meg ma- * gam. Ő tudta, ki vagyok, azt is tudta, mit szándékozom tenni, de nem csinált jelenetet. Tudomásul vette, ahhoz, hogy lelépjek az országból, pénzhez kell jutnom. Amíg itt laktam, úgy éltem mint egy kiskirály. Finomabbnál finomabb ételekkel traktáltak, Mirella mamája, egy végtelenül kedves nő, még a kedvenc ételemet, a bablevest is megfőzte. Ahogy a mamája, úgy a lánya is aranyos teremtés, lefeküdtem vele, szóval nem panaszkodhattam. Végül is nem csak én akartam a szexet, ez kölcsönös volt. Ha Mirella nem kezdeményez, én bizony nem merek próbálkozni. Soha nem voltam önző az ágyban, viszont a nagy akarásnak majdnem nyögés lett a vége. Nekem baromi jó volt, viszont nem tudom, mennyire volt jó Mirellának. A mostani balhém előkészületénél is ragaszkodtam a két rend ruhához. A szerelésemet baseballsapkával meg szemüveggel egészítem ki. Itt még majdnem kopasz voltam, úgy fél centi hosszú lehetett a hajam. A haj fontos eleme a balhé után kialakult képnek, ugyanis a zsaruk azt mondták, hogy hajmintát találtak a helyszínen. De még nem tartunk ott, majd elmondom, miért nem mondtak igazat. Régen taxit használtam a meneküléshez, mivel most már a zsaruk is tudták, mivel közlekedem, a balhé után túl kockázatossá vált, ezért egyedül a tömegközlekedés maradt. Július akárhányadikan a délelőtti órákban elindultam bankot rabolni. Mint becsületes állampolgár, vettem buszjegyet. Természetesen lukasztottam, mert ez a momentum is fontos. Kitujáztam Soroksárra, bár tartottam attól, hogy valaki felismer. Szerencsére belesimultam a tömegbe. Mire kiértem a soroksári OTP-be, elmúlt 12 óra. A régi szép időkben, amikor Gabival rendszeres látogatói voltunk az OTP-nek, a bank fél négykor zárt. Ezúttal tévedtem, az orrom előtt zárták be a bankot. Nem tudom, van- e Isten, de elképzelhető, hogy ő vigyáz rám, mert ahogy a biztonsági őr ráfordította a kulcsot, rá tíz másodpercre egy rendőrségi autó fékezett a bank előtt. A fantázia kérdése eldönteni, mi történt volna, ha az OTP-ben találnak a zsaruk. Csináltam egy hátra arcot, szégyen, nem szégyen, inkább elkullogtam. Gyakorlatilag az történt, hogy keveset ittam. Ezért is va- cilláltam, ugyanakkor féltem attól, ha sokat iszom, és netán futásra kerülne a sor, összeakadna a lábam. Bevallom férfiasán, józanul, pisztollyal a kezemben nem mernék pénzintézetbe berontani. Az ital az én esetemben a gátlásokat oldja, annyira, hogy két deci whisky után még magától az ördögtől sem ijedek meg, de pia nélkül nem tudok bankot rabolni. Egyike az üzemi lapok hírmondóinak Ötvenéves évfordulót ünnepelt a „Tarjám Acél” Fél évszázada, 1950. május elsején jelent meg a „Tarjáni Acél” első száma és a minap került az olvasók kezébe az ötvenedik évfolyam ünnepi kiadása. Ez a szám megemlékezik a lap ötvenéves történetéről, a régi szerkesztőkről, Sturmann Béláról, Orosz Béláról, Pádár Andrásról valamint a lap tudósítóiról. Az üzemi sajtó - így a „Tarjáni Acél” is - mindenkor alkalmazkodott a társadalom, a gazdaság változásaihoz, igényeihez, de mindig a vállalati dolgozók folyamatos tájékoztatását tartotta legfontosabb feladatának. Az üzemi lapok igen fontos részét képezik az üzemi demokráciának, hiszen teret adnak a munkavállalókat foglalkoztató kérdéseknek, a munkáltatóval folyó vitáknak, a vállalatok, cégek előtt álló feladatok, célok, tervek ismertetésének. A magyar üzemi lapok több mint fél évszázados történetében többször voltak nehéz időszakok, amikor beszűkültek a lehetőségek és számos üzemi lap megszűnt. A „Tarjáni Acél”, a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. lapja azon kevesek sorába tartozik, amelyik eleddig túlélt minden válságos korszakot. A „Tarjáni Acél” évtizedekig hetenként, az utóbbi években kéthetenként jelent, illetve jelenik meg. Felelős szerkesztői: Sturmann Béla, Orosz Béla, Pádár András volt. Őket követte a jelenlegi felelős szerkesztő, Gálné Horváth Mária, aki tíz esztendeje jegyzi a lapot. A „Tarjáni Acél” szerkesztősége és szerkesztői számos elismerésben részesültek az elmúlt évek során, legutóbb Gálné Horváth Mária nyerte el a szak- újságírók „Bronztoll”-díját. A rendszerváltás óta eltelt tíz év alatt a lap külső munkatársaival közösen a fennmaradásért, a túlélésért folytatnak küzdelmet. Törekvéseiket az acélárugyár vezetői, élükön Hopka László vezérigazgatóval, támogatják. Az előállítás ma sokkal nehezebb mint régen, amikor több főfoglalkozású újságíró, fotóriporter dolgozott a lapnál, támaszkodva a több tucat tudósítóra, levelezőre. Ma egyedül a felelős szerkesztő függetlenített. Munkáját azonban jól felkészült, segíteni akaró külső munkatársak csoportja segíti. A „Tarjáni Acél” ma több mint ezer példányban jelenik meg. Eljut a gyár dolgozóihoz, a partnerekhez, könyvtárakba, így Salgótarján lakosságának jelentős részéhez is. Összességében több mint kétezren olvassák a „Tarjáni Acél”-t. A sok nehézség ellenére biztatónak látszik a lap jövője. A 131 éves Salgótarjáni Acélárugyár Rt. biztosítja a megjelenés és a terjesztés feltételeit. ________________________V.K. O TTHON AZ ELEKTRONIKÁBAN BEMUTATJUK SALGÓTARJÁN ÚJ ÁRSZÍNVONALÁT! MIÉRT VÁSÁROLNA ENNÉL DRÁGÁBBAN?
