Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-04 / 103. szám

6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M 0 Z A I K 2000. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK „Táncos” Tarjám tavasz Megőrzi a Főnix a vándorserleget? Hét végén újra táncünnep lesz a nógrádi megyeszékhe­lyen: az ötödször megrende­zendő Salgótarján Kupán több mint száz pár jelezte részvételét. Immár fél évtize­együtt a hagyományos vándor­serleget megnyerő hazaiak?- Természetesen sok-sok gyakorlással - a tavaszi iskolai szünetet kihasználva például még egy extra, háromnapos „éj­Kéri Szabolcs és Juhász Amarilla a Főnix felnőtt párosa de, hogy a Főnix Táncklub ré­vén Salgótarján is belépett azon kevés hazai városok so­rába, ahol rangos társastánc­versenyt rendeznek. Egy ha­gyományosnak szánt versen­gést meghirdetni és útjára in­dítani nem könnyű feladat, de az évek múlásával fenntar­tani, sőt fölülmúlni a varázst, fokozni az érdeklődést, emel­ni a színvonalat, újra és újra kivívni az elismerést - hatal­mas kihívást jelent a szerve­zőknek, rendezőknek. A Sal­gótarján Kupa megálmodóját, a fent említett feladatok rótta nehézségeket elejétől fogva jórészt magára vállaló főszer­vezőjét, Andóné Hagara Judi- tot kértük arra, hogy szóljon a nagyszabású táncverseny előkészületeiről, és tájékoz­tassa olvasóinkat arról, mire számíthatnak, ha május 6-án 10 órától 18 óráig ellátogat­nak a salgótarjáni sportcsar­nokba.- Ritka összefogásnak lehe­tünk tanúi évről évre a verseny megrendezésével kapcsolatban. A régebbi és új támogatók jó­voltából most is reprezentatív díjakkal tudjuk megajándékoz­ni a legjobbakat. Mint az elejé­től fogva mindig, ezúttal is Puszta Béla polgármester a táncverseny fővédnöke, viszont idén első ízben a Tarjáni tavasz rendezvénysorozata keretében rendezzük meg az egész napos fesztiválunkat - sorolja a Főnix sporttáncegyesület fáradhatat­lan táncpedagógusa a szponzo­rálással kapcsolatos legfonto­sabb tudnivalókat.- Milyen programra számít­hatnak az érdeklődők, hány résztvevő párossal számolnak a rendezők?- Öt korcsoportban standard és latin táncokat láthatnak a né­zők, és eddig 20 egyesületből kétszáznál valamivel többen je­lezték indulási szándékukat. Az ünnepélyes megnyitón a Főnix táncklub utánpótláscsoportja, az Arany János Általános Iskola tanulói mutatnak be formációs táncot. Az iskolában egyébként a művészeti nevelés részeként már"9 éve folyik a táncoktatás.- Hogy készülnek az elmúlt évben a pontversenyt, ezzel jel-nappali” intenzív felkészü­léssel és persze a leghatásosab­bal, versenyzéssel készültünk, hogy a hazai közönséget minél jobb helyezésekkel tiszteljük meg. Itt kell megragadnom az alkalmat, hogy dióhéjban be­számoljak a legutóbbi sikere­inkről, hisz több országos mi­nősítő és pontszerző versenyen is ott voltak legjobbjaink. Száz­halombattán a gyermek II. kor­osztályban Fehér Dávid Kapás Helgával mind standardban, mind latinban első helyet szer­zett. A junior I-ben Susán Ló­ránt és Gémesi Ramóna kétszer 3. lett, a Moczok Ádám-Bolka Renáta duó pedig 4. és 5. helye­zést érte el. Másik két ifjúsági párosunk közül Nyilas Dániel Tóth Katalinnal a szokásos la­tinban és standardban a győzel­mi dobogó harmadik fokára áll­hatott fel, míg Répás Péter és Fe­hér Olga 2. és 6. helyet szerezte meg. A többi mellett még egy jelentős versengés eredményei­re hívnám fel a figyelmet. A ke­let-magyarországi régió bajnok­ságán összesen 650! pár indult, és a gyermek II. korcsoportban a Fehér-Kapás kettős standard­ban bronzérmet vehetett át, rá­adásként latinban negyedikek lettek. Ugyanitt a fentebb emlí­tett Répás-Fehér párosunk nem jutott a döntőbe, de az ifi Varga Viktorral és König Helgával együtt rengeteg minősítő pont­tal gazdagodtak, és magasabb minősítési osztályba léptek, de ugyanezt számos más kettő­sünk is elmondhatja magáról. Ezen a versenyen hatalmas elis­merésben is részesültünk, ami­kor is kiemelték, hogy Buda­pest és Szeged mellett Salgótar­ján az, ahol az utánpótlás-neve­lés magas szinten folyik.- Mindezek tükrében hány hazai induló, és milyen tervek­kel vág neki a nagy megmérette­tésnek?- Tizenöt párosunk lesz je­len, közöttük például Mrázik Tamás Csikány Barbarával, Ke­rekes Gábor Bevíz Bernadettel először próbál szerencsét ilyen nagyszabású versengésen. Sze­retnénk megtartani a vándorku­pát, mely köztudottan a helye­zések fényében a legeredmé­nyesebb klubnak jár. SATIS Szökésben a Whiskys (7.) A csillagok állása szerint Május 17-én kezdődik a Whis­kys néven elhíresült rabló bíró­sági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás­sorozat, majd lebukás után ta­valy júliusban sikerült meg­szöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésé­nek és egyik legnagyobb rablá­sának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldo­zataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket Ha a szökés napját hivatásos asztrológussal akarja megterveztet­ni Ambrus, akkor sem tudott volna jobb időpontot választani, mint 1999. július 10-ét, azon belül is a tényleges szökés reggelét. Ugyanis ekkor - legalábbis a csillagok állása szerint - Ambrus Attila fizikai és szellemi teljesítményének csúcsain járt. Minthogy asztrológus nem volt a közelben, Ambrus csak a megérzéseire hallgathatott. De arra is számíthatott, hogy a rendőrök - szombat lévén - már a hét végére készültek. Az addig példás magavi­seletű rab, csakúgy, mint koráb­ban, ezúttal is készségesen teljesí­tette aznapi kötelességeit. A csilla­gok azonban nem ezért segítették az 1967. október 6-án született „bankszakembert”, hanem mert a csillagjóslás szerint a bolygók adott napi konstellációja a lehető legjobb volt a terv kivitelezéséhez. Erről Ba­konyi János közgazdász-asztroló­gus beszélt. - A szökés előtt hatal­mas feszültség halmozódott fel Ambrusban, ezt mutatja a horosz­kóp - mondja Bakonyi, aki szerint a csillagok azt is elárulják, hogy az energiák fel- és elszabadulásnak a Whiskys esetében oka lehetett az emberölési kísérlettel való gyanúsí­tás is. Attila az emberölési kísérlet vádjától kiborult, és ez nála foko­zott izgatottságban, elszánt tenni akarásban jelentkezett. Ezt csak fo­kozta a csillagok szerencsés kons­tellációja.- A csillagok arról is beszélnek, hogy a rab teljesen egyedül szökött meg, vagy azt is mutálják, hogy va­laki fogta és vezette Ambrus kezét?- Mindenben csak egyedül ma­gára számíthatott, már csak azért is, mert a napjegye Mérleg. Az ilyen típusú ember sem a korláto­kat, sem a főnököt nem viseli jól, mert a határidőket, a ritmust ő ma­ga szabja meg. Igaz, övé a felelős­ség is. Tehát ha teheti, egyedül dol­gozik, és nemcsak azért, mert ma­ximalista, de azért is, mert úgy ér­zi, hogy csak ő maga tudja elvé­gezni a feladatot. Társakkal ezért sem dolgozott rendszeresen, to­vábbá mert a titkolózásra való haj­lama is erre sarkallta. Visszatérve a szökés napjára, Attila kaszkadőri erényeket mutatatva szinte kám­forrá válhatott, mert ezt születési jegye, és az adott napi konstelláció megengedte neki. Amikor először hallottam a Whiskys sikeres és nyomtalan rablásairól, azt mond­tam, ez az ember zseni, vagy a rendőrség ennyire tehetetlen. Ez­után kértem el ügyvédjétől a szüle­tési adatait, és készítettem el a ho­roszkópját. Ezt remélem, sikerült másként pótolni. Mindenesetre az eredményt sokáig döbbenten néz­tem.- Nem készítette még el soha­sem bűnözők, bankrablók horosz­kópját?- Itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy ugyan a Whiskys Mérleg je­gyű, ami kiegyensúlyozott, békés, igazságra törekvő és kicsit hedonis­ta embert feltételez, de emellett leg­alább ekkora hatást gyakorol a sze­mélyiségére az aprólékos, elszánt, makacs, kitartó, precíz és megbíz­ható Szűz hatása. Nem is beszélve a dinamikus, energiával teli, krea­tív, időnként kiszámíthatatlan, szélsőséges Skorpió befolyásáról, ami alapján nyugodtan elmond­hatjuk, hogy a szent életre vagy a bűnözésre való hajlam is, tehát a két szélsőség egyaránt jelen lehet Attila személyiségében. Erre a hár­mas konstellációra mondtam én, hogy hihetetlenül gazdag, alkotó egyéniséget teremthet, kimagasló képességekkel, hatalmas énerőkkel. Ezért Ambrus az asztro­lógiai képlete szerint uralkodó al­kat, roppant logikus gondolkodás­sal, kíváncsisággal. fordfocus már eez az ajánlat az 1,41-es, 5 ajtós ambiente modellre vonatkozik, további információk a ford-márkakereskedőknél és a fordvonalon: 06-40-200-024 a több most kevesebbért! több kényelem: kategóriájában a legnagyobb belső tér, ülésmagasság-állítási lehetőség, 4 irányba állítható kormánymű, elektromos ablakemelők, központi zár, ford audio rendszer több biztonság: kategóriájában első helyezés a "what car?" magazin lopástesztjén, passzív lopásgátló rendszer, szupermerev karosszéria, egyedi motortér-védelem, alacsony biztosítási díj, maximális 4 pontos értékelés az euro ncap törésteszten több menetdinamika: kategóriájában a legdinamikusabb futóművel - többlengőkarú hátsó felfüggesztéssel (control blade) - ellátott autó mindezt ön is kipróbálhatja az önhöz legközelebbi ford-márkakereskedönél! Móczás Autóház Kft. 6500 Baja Szegedi út 11. Tel.: 79/325-626 Hovány Békéscsaba Kft. Békéscsaba 5600 Szarvasi út 79. Tel.: 66 451-15C Budaörs Kft. 2040 Budaörs Kinizsi u. 28. Tel.:23/430-100 Auto Fort Kft. 1133 Budapest Vad út 82-84. Tel.: 1/350-3433 Autonett Kft. 1215 Budapest Védgát u. 45. Tel. 1/277-37-55 Petrányi-Autó Kft. 1106 Budapest Kerepesi u. 105. Tel.: 1/260-50-5C Szeleczky Kft. 1165Budapest Huszár u. 10. Tel.: 1/407-23-82 Autó-Eskort H.A.Kft. 4031 Debrecen Szoboszlói u. 9. Tel.: 52/421-600 For Top Kft. 9028 Győr Kismegyeri u. 2. Tel.:96/436-410 K Ford Pont Kft. 7400 Kaposvár Gyár u. 64. Tel. 82/420-400 Hovány Kecskemét Kft. 6000 Kecskemét Szent László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Autóház Keszthely Kft. 8360 Keszthely Csapás út 1. Tel: 83/321-582 Autó-Tester "M" Kft. 3527 Miskolc József A. u. 45. Tel.: 46/500-511 Auto-Kanizsa Kft. 8800 Nagykanizsa Balatoni u. 33. Tel..93/537-000 Vagép Rt. 4400 Nyíregyháza Kert út 47/a Tel.:42/460-677 Solymár-Szalay Kft. 2083 Solymár Sport u. 1506/1. Tel.: 26/560-910 Baunok Kft. 6728 Szeged Dorozsmai út 48. Tel.:62/463-333 Simö Kft. 8000 Székesfehérvár Szent Flórián körút 1. Tel.: 22/510-610 Toponáry Autóház Kft. 7900 Szigetvár József A. u. 83/2. Tel.: 73/311-555 Nesztor Kft. 5000 Szolnok Abonyi út 1/CTel.:56/512-412 Autószalon Strauss Kft. 9700 Szombathely Zanati u. 58. Tel.:94/512-860 Autó-Nexus Kft. 8200 Veszprém Budapest út 72. Tel.: 88/411-222,23 fordvonal: 06-40-200-024 www.ford.hu jövőbe vezet

Next

/
Thumbnails
Contents