Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-12 / 110. szám
SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI M EGY El PÁSZTÓ 2000. MÁJUS 12., PÉNTEK KORKÉP Csak összefogással léphetnek előre Még mindig nagyon magas a munkanélküliek aránya Az önkormányzati munka nem volt zavartalan a választások óta: tavaly az év utolsó harmadában a képviselő-testület feloszlatta önmagát, ezért január 16-án időközi választást tartottak. A szoros küzdelemben Nagy Attilának, az MSZP-jelöltjének szavaztak bizalmat a választók. A polgár- mesterrel arról beszélgettünk, mi minden történt azóta a településen, hogyan tudnak az idén - gazdálkodni.- A pénz nagyon kevés - mondja Nagy Attila. - Amikor bekerültem, már láttuk, mi lesz a gond: az állami támogatás kevés, ezért a költségvetést 13-14 milliós hiánynyal kellett elfogadni, amely működési célú. Éppen ezért részt veszünk az önMds-pályázaton, és reménykedünk a kedvező elbírálásban. A legfontosabb feladat természetesen az intézmények folyamatos működtetése, ebben nem lehet fennakadás. Az előző testület elindította a gáz- és szennyvízberuházást, ezt továbbra is felvállaljuk, a szennyvízre a pályázatot Bátonyterenyével közösen elküldtük. Ha meglesz a támogatás, majd akkor megpróbáljuk összeszedni a többi pénzt. Ha nem nyerünk, jövőre újra próbálkozunk: az árvíz után döbbentek rá az emberek, hogy mennyire nagy szükség van a csatornára.- Milyen károkai okozott a településen az árvíz?- A tavalyi esőzések után 200 ingatlan rongálódott meg, kaptunk is pénzt a helyreállításula'a. A téli rossz idő miatt azonban határidőt kellett módosítanunk, de mostanra lassan befejeződnek a munkálatok. Az április elejei esőzések miatt a belvízzel gyűlt meg a bajunk, újfent 150 panasz érkezett. 61 magántulajdonú lakásra több mint hárommillió forintos kárt jelentettünk a katasztrófavédelmi igazgatóságnak.- A településre a korábbi években jellemző volt a nagy fokú munkanélküliség. Mi a helyzet most1- Nagyon sok embert érint. Most ugyan az idénymunkák beindulásával valamelyest csökkent ez a szám, de még mindig sokan vannak munka nélkül. Nagy reményeket fűzünk a munkaügyi központtal való együttműködéshez, sokat várunk tőle. Ennek keretében most két, a kisebbséghez tartozó hölgyet sikerült beiskolázni, reméljük, a tanfolyam végeztével szociális munkásként alkalmazhatjuk őket. Próbálunk közmunkásokat is foglalkoztatni, de több saját erő kellene. Jelenleg heten dolgoznak, a kastélykertet kaszálják, az árkokat tisztítják. Most már megszűnt a jövedelempótló támogatás,_ helyette rendszeres szociális segélyt kaphat a rászoruló. Itt is feltéNagy Attila: Lassan megnyugszanak a kedélyek____________■ tel, hogy 30 napot foglalkoztatni kell. Nem is egészen „tiszta”, hogyan is fog ez majd a gyakorlatban működni, ennek kidolgozása folyamatban van. Azt mindenesetre nagyon jónak tartom, hogy a munkanélküliek túlnyomó többsége dolgozni akar, elenyésző hányadot tesz ki azoknak a száma, akik arra rendezkedtek be, hogy segélyből éljenek. Közmunkásnak is azok az emberek jönnek, akik vagy idősek, vagy szakképzetlenek.- Az időközi választások körül eléggé-felbolydult a falu. Milyen a hangulat most?- Lassan megnyugszanak a kedélyek. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy itt, Mátraverebélyben nincsen úgynevezett „cigánykérdés”: jó és rossz emberek vannak, hovatartozástól függetlenül. Megpróbálok mindenki felé közelíteni, mert meggyőződésem: ez a falu csak akkor léphet előre, ha összefog. Egy kis falu életébe a „nagy” pártpolitikát nem is szabad bevinni. Ha ezt el tudjuk kerülni, én bízom benne, hogy akár előre is léphetünk. ■ A falu szépítésén dolgoznak A nyugdíjasok kiveszik részüket a társadalmi munkából is Több műit két évtizede alakult meg a nyugdíjasklub, amelynek jelenleg harminc tagja van. Két legidősebb tagjuk 87, illetve 88 éves, mindketten a Tóth István névre hallgatnak. Sokan mondják azt, hogy faluhelyen nincs lét- jogosultsága az ilyen kluboknak, mert hogy nem érnek rá az emberek. A verebélyiek erre is rácáfolnak: minden vasárnap délután háromkor találkoznak a helyi művelődési házban. A klub vezetője Benus István, aki 1998-ig a salgótarjáni ISZSZI- ben dolgozott, azóta pedig nyugdíjasként telnek napja. A finom vasárnapi ebéd után a nyugdíjasok összeszedelőzködnek, és három órakor a művelődési központban találkoznak. Beszélgetnek, dominóznak, kártyáznak, a sportosabbak asztaliteniszeznek. Időnként meghívják a klubfoglalkozásra a háziorvost, aki az idős emberek számára életmódbeli tanácsokat ismertet. Régebben sok bányász és építőipari nyugdíjas volt körükben, ma már ve- gyesebb az összetétel. A tagdíj 50 forint havonta: az év során összegyűjtött pénzzel kiegészítik az önkormányzattól kapott 20 ezer forint támogatást, így évente 2-3 alkalommal kirándulást szerveznek valamelyik közkedvelt fürdőhelyre. Amint azt a klubvezető elmondja, a nyugdíjasok nagyon szeretik a Jászságot: megfordulnak Jászapátiban, Jászárokszálláson, de eljutottak már Hevesre, Egerbe is. De nemcsak szórakozni tudnak a nyugdíjasok, kiveszik a részüket a társadalmi munkákból is: az iskola melletti millenniumi parkban facsemetéket ültettek, és segédkeznek majd a járdaépítésben is. A nyugdíjasok között vannak mesteremberek, abban segítenek, amihez igazán értenek. Az mindenesetre biztos: ezeken a munkákon legalább a klubtagság fele mindig részt vesz, _________________________! H atvan éve együtt jóban, rosszban Egyre fogyatkozik a tanulólétszám A községben jól ismeri mindenki Tóth Istvánt: sokan mondják, szinte élő lexikon. Nem volt olyan Mátraverebély történetében, amit ő ne tudna. Tavaly nagy ünnepet rendezett az idős házaspárnak a lánya és unokája: hatvanéves házasságkötésük alkalmából gyémántlakodalmat ültek. Pista bácsi 86 éves, felesége, Rozika néni a 79. évét tapossa.- 30 éves koromig földműves voltam, '45-ben aztán elmentem a bányába dolgozni - eleveníti fel a régmúltat Tóth István. - 25 évet húztam le, előbb Tiribesen, később a mélyépítőknél dolgoztam. 1939-ben házasodtunk össze az asszonnyal, már 61 éve vagyunk együtt jóban-rosszban. Ezt a házat is magunk építettük: nehéz volt, de azt mondom, mégis könnyebb, mint a mai fiataloknak. Hát, nem volt könnyű az életünk - ért egyet élete párjával Rozika néni. - Húsz évig jártam dolgozni a tsz- be, mellette gyerekeket neveltem, jószágot tartottunk. Csak úgy lehetett ez, hogy nem voltunk betegek. Volt bajunk elég, de hangos szó soha nem volt közöttünk, ennek a sok évnek a türelem a titka. Ezt mondanám a mai fiataloknak is: tartsanak össze. Zúgolódni lehet, mert hát a „kanálcsörgés mindig kéznél van”, csak nem szabad mindjárt ágytól-asztaltól elválni. Ők pedig nem zúgolódnak, pedig lenne miért: fiúgyermeküket 53 évesen temették el, Pista bácsinak mindkét szemét zöldhályogra műtötték, de hiába. Kilencvenszázalékos a látásvesztése. De a mérkőzésre még így is kijárt. Mint mondja, látni ugyan nem látja, de legalább hallja a meccset. Eljárogat a nyugdíjasklubba is: nagyon szeretett dominózni, de azt mondja, a mai „fiatalok” csak kártyáznak, ő pedig sohasem forgatta az ördög bibliáját. Mégis elmegy, mert közel van a kultúrház, társaságban pedig jobban telik az idő. Rozika néni sem ül ám mindig otthon, ő pedig az aszszony- körbe jár szívesen, ahol szebbnél szebb dalokat énekelnek. De a legnagyobb ünnepet tavaly tartották: hatvanadik házassági évfordulójukra gyémántlakodalmat rendezett a lányuk, meg az unokák: 60 szál szegfűből állt a virágkosár, sütöttek, főztek, mint az igazi lakodalomban.- Nem mindenki éri ám ezt meg - emeli fel ujját figyelmeztetően Rozika néni. - Sokat kell ehhez tűrni, szenvedni együtt. Ha lehet egy iskolára azt mondani, hogy eszményi környezetben fekszik, akkor a verebélyi iskola ilyen: hatalmas fák árnyékában, virágos, füves udvarú dombtetőn. Kaszás Istvánná 1968 óta oktatja a nebulókat, az idén a 23. tanévet kezdte igazgatóként. Ennyi év alatt sok változáson ment keresztül az intézmény, vele együtt az igazgatónő is: megélte a gyermeklétszám olyan mértékű növekedését, hogy gondok adódtak a diákok elhelyezésével, de a csökkenést is. Az utóbbi tíz évben egyre fogyatkozik az általános iskolás gyermekek száma. tek be, idegen nyelvi labort, számítógépes parkot hoztak létre. A költségvetés persze itt is szűkös, éppen ezért minden pályázati lehetőséget megragadtak. A tanári kar a napközis nevelőkkel együtt mindössze 15 pedagógusból áll, szakos ellátottságot a kevés óraszám miatt nem lehet- Nem hiszem, hogy különösebben taglalnom kellene, hogy a tanulói létszám csökkenése milyen hátrányosan érint bennünket, hiszen elég Csak a „fejkvóta” rendszerű tá- 'mogatásra gondolnunk - mondja Kaszás Istvánná. - Jelenleg 151 gyerekünk van, minden évfolyamban egy-egy osztály, kivéve a hatodikosokat: ott két osztályunk van. Az oktatási törvény változásával megnövekedett a felelősségünk, amely megköveteli a testületi munka erősödését. A helyi körülményekhez alakítottuk a pedagógiai programot. A korábbi években is jelentős volt, mint egy 30 százalék a cigánytanulók aránya, ez a mutató jelenleg több mint ötven százalék. Ezt a helyi tantervben messzemenőkig figyelembe vettük, így például cigány népismeretet is tanítunk. Az a célunk, hogy olyan munkakultúrára, tudásanyagra tegyenek szert, hogy tovább tudjanak tanulni. Az igazgatónő elmondta, hogy alapvető törekvésük a színvonal megtartása, hiszen a hatosztályos gimnáziumok elviszik a gyerekeket. Fel kell készíteni őket arra, hogy megállják a helyüket. Foglalkoznak egyéni képességfejlesztéssel, elsők között voltak, akik az orosz nyelv helyett másik idegen nyelvet vezetrendszeresíteni. A millenniumi évek rendezvénysorozatából is kiveszik a részüket: játszóházszerűen szeretnék feldolgozni az államalapítás történetét, ehhez azonban még nincs meg a pályázat eredménye. Még ma is visszamenne tanítani Medgyesi Jánosné - vagy ahogyan a faluban emlegetik, Olgi néni - talán maga sem gondolta 50 évvel ezelőtt, hogy akkori választása végleges lesz. Budapestről költözött ebbe a kis falucskába férjével, aki itt volt körzeti orvos. A fővárosban ismerkedtek meg, ahol férje egy tanfolyamon vett részt, és a sors úgy irányította, hogy egy házban laktak. Aztán megismerkedtek, összeházasodtak, itt építettek házat Olgi néni szeret itt lakni: mint mondja, jó indu- latú, szorgos emberek élnek itt- Férjem ízig-vérig orvos volt, 23 évig éjjel-nappal a betegek szolgálatában állt - mondja Medgyesi Jánosné. - '52-62 között orvosímokként dolgoztam mellette, 300 forint fizetésért. Magyar- német-francia szakon végeztem a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán, itt, az iskolában akkor egy jól ösz- szeszokott tanári gárda volt, nem is láttak volna szívesen. így hát, hasonlóan a többi orvosfeleséghez, férjem mellett dolgoztam én is. Született négy gyermekünk, 2 lány és két fiú, úgyhogy nem is nagyon tudtam volna eljárni tőlük messzebbre dolgozni. Aztán hozzánk költözött anyósom, a gyerekek gondját levette a vállamról. 1959-ben kezdtünk az építkezéshez, és 1963-at írtunk, mire beköltözhettünk. Közben 1962-ben a kisterenyei gimnáziumba német szakos tanárt kerestek, így kerültem oda 1500 forintos kezdő fizetéssel. De nemcsak németet, magyart is tanítottam: stramm gárda volt ott akkor együtt. Rengeteg programot csináltunk, rendszeresen rendeztünk Schiller- és Goethe-esteket, nagyon jó kapcsolatunk volt az NDK-centrummal. Háromszor vittem gyerekeket az NDK-ba, kétszer a Szovjetunióba. A hatvanas évek végén kaptam meg az NDK-nagykövettől a „Népek barátsága” kitüntetést, amely jelentős elismerés volt akkoriban: rajtam kívül még egy tanár kapta, a többiek mind magas rangú katonatisztek voltak.- 1965-ben nagy csapás ért: meghalt a férjem. Ott maradtam négy gyerekkel, 90 ezer forint OTP- tartozással, amely akkoriban nagyon nagy pénz volt. Gondoltam arra, hogy elmegyek innen, próbáltam eladni a házat, szerettem volna a gyerekek után menni Pestre. Ők ugyanis akkor mindannyian egyetemisták voltak. De aztán ebből nem lett semmi, úgyhogy „ide öregedtem”. A gyerekek felnőttek, kiröppentek a szülői házból: egyik lánya sajnos, már nem él, másik lánya, Olgi Bécsben lakik családjával, idegenvezető, Jancsi Hatvanban gyermekorvos, Péter fia, akivel együtt laknak, jogtanácsos. Négy unokája van, akik közül ketten az idén érettségiznek. Az évek teltek- múltak, „Frau Medgyesi”, ahogyan a kisterenyei diákok nevezték, pedig rendületlenül tanította a gyerekeket, akiket nagyon szeretett. Négy generáció végzett a keze alatt, sok tanítványából lett orvos, tanár, jogász. 1980-ban nyugdíjba ment, de ez nem azt jelenti, hogy szakított volna a tanítással. Még ma is sok diák fordul hozzá segítségért.- 81 éves vagyok, de bármilyen hihetetlen, még ma is visszamennék tanítani - mondja mosolyogva. - Bár sokan mondják, hogy a mai gyerekek már nem olyanok, mint régen, de én ezt nem hiszem: a gyerek az gyerek. Én úgy érzem, ma is szót fogadnának. Azt már csak „zárójelben” jegyzi meg, hogy nagyon várja a 2001. esztendőt: tanári diplomáját ugyanis 1941-ben állították ki. Az arany diploma már ott van a fiókban, de szeremé, ha mellé kerülhetne a gyémántdiploma is: ha ezt megéri, akkor elégedett lesz az élettel. Négy generáció végzett a keze alatt ■ „Hát, nem volt könnyű az életünk.” - Tóth István és felesége, Rozika néni ■ Egy falu, egy nap, egy lap - Mátraverebély A XIV. században már jelentékeny település, egyházas hely volt, - az idő tájt Vereb néven szerepelt oklevelekben. 1398- ban Zsigmond király országos vásárok tartására adott engedélyt. A XV. század legelején Vereb Péter erdélyi alvajda birtoka volt a falu, aki templomot és pálos kolostort építtetett itt, s 1403-ban itt is temették el. 1482-ben a Verebi Verebély család birtokolta a községet. A török idők kezdetén, 1548-ban már az elpusztult községek között jegyezték fel. Mátraverebélyhez tartozik a közeli Szentkút, ami Magyarország egyik legismertebb búcsújáróhelye. Az itt álló kéttornyú barokk templom 1758-ban épült, ami 1985-ben a bazilika minor rangot is elnyerte, mellette pedig ferences rendház áll. Az épületegyüttes fölé magasodó domboldal tíz remetebarlangot rejt. Múltidéző Az általános iskolában a helyi adottságokhoz igazították a pedagógiai programot
