Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22-23-24 / 95. szám

[ Egy „kassai polgár” emlékezete A magyar valóság egy író tolla hegyén Szűk negyven év alatt több mint félszáz kötet Végh Antal, egykori szabolcsi tanító még 1963-ban robbant be a fiatal magyar irodalomba, a ,Jíorai szivárvány” című novel- láskötetével, s most 2000 áprilisában immár az író 51. kötetét mutatták be Budapesten a sajtónak, az irodalombarátoknak, „Fehérgyarmat tangót jár” címmel. Csaknem négy évtizeden át Magyarországon alighanem Végh Antal volt a legkeményeb­ben, leghatározottabban meg­szólaló „fiatal író”. Lehetett sze­retni, vagy nem szeretni írásait, de novellái, szociográfiái, regé­nyei óriási viharokat, vitákat ka­vartak. Az istenháta mögötti Penészlek faluról szóló szociog­ráfiája egy országot döbbentett rá: a hazudós, lakkozott magyar szocializmus valóságosnak fes­tett látomása mögött létezik egy tragikus, nyomorúságos magyar valóság is, s nemcsak Kelet-Ma- gyarországon, Szabolcsban léte­zik... A „Miért beteg a magyar fut­ball?" című pamfletje is meghök­kentő szenzáció volt, mert nem kevesebbet állított: az erkölcste­len, álságos viszonyok közt ten­gődő magyar foci pontos tükör­képe a 70-es évek Magyarorszá­gának. „Az ökörsirató” című novellás- kötet írásai alighanem az életmű csúcsát jelezték ugyanezen idő­ben; utolérhetetlen hűséggel és eredetiséggel festette meg a pa­raszti világ képét. A „Száz szat­mári paraszt étel”, a „Kenyér és vászon" típusú, népéleti ihletésű könyvei éppúgy kitűnőek, olvas­mányosak, mint amikor a szen­vedélyesen szeretett szabolcsi al­mafák ügyeiről, bajairól ír riport­könyveket. Sorjázó útikönyvei, ha Ameri­káról, a skandináv világról, ha Erdélyről szólnak, felfedező, fel­kavaró olvasmányok. Erdély ese­tében még nem kevés bátorság kellett hozzá 1988-ban, hogy az író elszánja magát, - mindenáron az igazat akarja írni. A gyimesi csángók között Végh Antal így beszéltet egy csángó magyart: - Nagy a baj..., nincs kenyér, nincs iskola, nincs magyar szó. De a legnagyobb baj, hogy az ember ennyi keserűség közt már nem is tudja szülőföldjét úgy szeretni többé, ahogy a hazát szeretni kell... Ugyanitt idézi Végh Antal Tamási Aront: „...az ember azért születik a világra, hogy otthon le­gyen benne!” Nem semmi efféle mondatokat leírni, a kerek, egész szocialista tábor közepén 1988 Budapestjén... A „Könyörtelenül” című regé­nyének, - amelyből mozifilm is készült a 80-as évek végén, - nógrádi vonatkozású életanyaga van: a balassagyarmati túszdrá­ma tragikus tényeit és tanulsága­it elemzi Végh könyörtelen szi­gorral, ki meri mondani, aho­gyan beteg a magyar futball, úgy beteg a közerkölcsünk is, a neve­lési rendszerünk, ifjúságpoliti­kánk, s a hamisságok között szinte természetes, hogy iszo­nyatos tragédiák jelzik az er­kölcstelenség útját... A rendszerváltozás káosza, er­kölcsi csődje már-már kivándor­lásra készteti Végh Antalt, egy felvidéki szlovák-magyar iskolá­ba készült tanítónak, remetének visszavonulni az elviselhetetlen magyar közállapotok elől. De itt­hon maradt, megszervezte a leg­színvonalasabb írótársaságot maga köré, „Új Idő” néven kiadót működtetett, irodalmi lapot je­lentetett meg, majd egy szigorú hangú hetilapot is útjára bocsá­VÉGii ANTAL FEHÉRGYARMAT TANGÓT IÁR Akár érettségi tablékép is lehetne ■ tott „Magyar Tükör” címmel, amelyben megkísérelte leleplez­ni, számon-kémi az ügyeskedők, álszentek erkölcsét, álhazafisá- gát. Kötet terjedelmű pamfleteket írt, majd bíróságokra járt sajtópe­rei miatt: túl nagy hevülettel mondta ki, miért nem szereti Csurkát, Csoórit, Horn Gyulát, Varga Zoltánt... Megkísérelte fel­tárni a legnépszerűbb magyar fo­cicsapat, a Fradi körül kialakult szakmai, erkölcsi mocsárvilágot, s aztán már csak a regénytrilógi­ája kimunkálását engedte meg romló egészségi állapota. „Azt mondta, hogy igyi szudá" és „Kruzlics engem úgy segéljen” címmel igen nagy szakmai és kö­zönségsikert aratott az író 49. és 50. könyve, s most itt van e triló­gia harmadik kötete, az író ötven­egyedbe könyve, a „Fehérgyarmat tangót jár" című új regény. A könyv címoldalán Szabolcs paraszti világából az irodalomba érkező fiatal Végh Antal képét láthatjuk, akár érettségi tabló­kép is lehetne, de igen szigorú mosolyú ez a portré. Igencsak hozzá képzelhető az 1956 októ­berében kezében géppisztollyal börtönbe siető Végh Antal, aki oda édesapját indul kiszabadíta­ni... Ebben a szigorú tekintetben ott van a Penészleket leleplező író-szociográfus elszántsága, biztonsága, aki a lent lévők, ki­semmizettek mellett emeli fel szavát, az nem igen tud tévedni. Amikor most az olvasók szíves figyelmébe ajánljuk a „Fehér- gyarmat tangót jár" című re­gényt, rögtön garantálnunk kell, hogy az új alkotásnak semmi köze nincs a Fehérgyarmat kö­rül 2000 tavaszán kialakult bot­rányokhoz. S állítjuk: Fehér- gyarmat elmúlt évtizedeinek re­gényrajza - Végh Antal tollán - sokkal emberibb, izgalmasabb, becsületesebb olvasmány, mint­ha 2000 áprilisának pitiáner po­litikai ügyeskedéseiről kísérelne meg riportot írni. Ötvenegy könyv! Egy szorgal­mas élet dicsérete. Csak még egy kis jó egészség lenne a továbbiakhoz! Ezen a 2000. áprilisi könyvpremieren a holnapi jó művek hitelessége mellé legelsősorban is jó egész­séget kell kívánnunk az írónak... ERDŐS ISTVÁN Márai Sándor írói pályája so­rán több mint hatvan könyvet írt és adott közre. Első írásai még szülővárosában, Kassán jelentek meg, majd 1920 és 1947 között a Révai Könyvki­adó gondozásában látott nap­világot negyvenegy kötete. Ez­után az emigrációban, külföl­dön jelentek meg sorra-rendre művei. A mai magyar olvasó már új hazai kiadásokban is­merkedhet meg gazdag írói munkásságának értékeivel. Márai egyidős volt a huszadik századdal: 1900-ban született Kassán. Csakúgy mint öt évvel később József Attila, ő is április 11-én látta meg a napvilágot. Szepességi értelmiségi, polgári család sarja. Már ifjú korában is sokat tartózkodott külföldön: Németországban és Párizsban élt évekig, majd Londonba láto­gatott. Később bejárta a Közel- Keletet. Görögországi élményeit „Istenek nyomában” című köny­vében örökítette meg. 1928-ban Budapesten telepedett le: a Pesti Hírlap állandó vezércikk-írója, később 1942-től a Magyar Tudo­mányos Akadémia levelező tag­ja lett. A harmincas években bonta­kozott ki írói munkásságának el­ső nagy teremtő korszaka, a negyvenes években inkább már befelé fordulva, kvázi emigráci­óban élt: naplójában nem egy­szer írt arról, hogy az elviselhe­tetlen hazai viszonyok elől me­nekülni kíván. Aztán nem is bír­ta tovább, 1948-ban Svájcba uta­zott, önkéntes száműzetésbe vonult. Két évig Olaszországban is élt, aztán 1952-ben az Egye­sült Államokban telepedett le. 1980-tól 1989-ben bekövetkezett tragikus haláláig a kaliforniai San Diegóban élte egyre de- pressziósabb éveit, napjait. Márai hazájára, Magyaror­szágra mindig is féltő gonddal tekintett vissza, a politikai rend­szerről, haszonélvezőiről azon­ban változatlan haraggal és in­dulattal írt. Újságcikkei, beszá­molói, kisebb-nagyobb tanul­mányai, naplójegyzetei éppúgy, mint esszémotívumokkal gaz­dagon átszőtt regényei és elbe­szélései, továbbá költői művei; versei rendkívüli bőséggel tárták az olvasó elé gondolatait, kom­mentárjait, vallomásait, szóval egész érzésvilágát, írói, emberi hitvallását. Az önkéntes száműzetésben élő Márait, talán a tehetetlenség bénító érzése miatt állandó rém­álmok gyötörték. Feltehetően ilyen állapotában, ilyen drámai hangulatában születhetett tragi­kus kicsengésű költeménye, a „Halotti beszéd”. Utolsó köny­vében, a „Napló” 1976-1983-as kötetében már nemcsak a ma­gyarság, hanem az egész embe­riség végpusztulásáról beszélt. Valószínűsíthető, hogy ilyen mély depressziós percében, pil­lanatában fordíthatta maga ellen a fegyvert. „Ahogy a lőporfüst eloszlott, ismét felmagasodott előttünk egy írói életmű, egy a magyar irodalom legnagyobbjai közül” írta halála után Pomogáts Béla. Születésének századik évfor­dulójáról - életművének értékei alapján - kötelességünk megem­lékezni. _________________________________(BARÁTWI) H étköznapi pedagógia Évfordulók után a salgóturjáni Madách Imre Gimnáziumban 1998-ban alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a salgótarjá­ni Madách Imre Gimnázium. Ugyanebben az évben a névadó születésének 175. jubileumáról is megemlékeztek. Nem egy- egy ünnepi aktusra terjedt ki a főhajtás gesztusa, az 1998/99- es tanév egészét áthatották a jeles évfordulók. Azóta jószerivel eltelt egy tanév. Kovács Tibor igazgatóval arról beszélgettünk, hogy miként kamatozott a hétköznapi oktató-nevelőmunká­ban az ünnepek sodró lendülete, érzelemgazdagsága.- A 75. évforduló választóvíz­nek bizonyult a Madách gimnázi­um legújabb kori történetében. Színes, sokoldalú, a dátumokhoz tartalmilag is méltó programja­ink, megújult szimbólumaink ré­vén sikerült ugyanis elfogadtat­nunk a közvéleménnyel, hogy ne csupán egy 14 éve ebben az új, Arany János úti épületben műkö­dő intézménynek tekintsenek bennünket, hanem a város legré­gibb középiskolája jogutódja­ként is tartsanak számon. Ez esetben pedig igencsak tiszteletre méltó előzményekkel rendelke­zünk és olyan tanárelödök szelle­miségével, akikre joggal va­gyunk, lehetünk büszkék és akik személyiségét, életútját méltán állíthatjuk önmagunk és tanítvá­nyaink elé követendő példaké­pül. Persze a képzeletből! „dicső­ségtáblát” teleírhatnánk azon volt diákok nevével is, akik ebben a gimnáziumban érettségiztek az elmúlt évtizedek során és most hivatásuk elismert szakemberei­ként dolgoznak nagy számban itt a megyében, de szerte az ország­ban, sőt esetleg határainkon túl is karriert futottak be. Mindebből azt a tanulságot vontuk le, hogy a múlt kötelez... - mondta az igaz­gató.- Önmagában már e kétségkí­vül komoly értékeket felhalmozó folyamat is magyarázhatná a Ma­dách javuló presztízsét, de nyilván vannak más okai is az intézmény növekvő népszerűségének...- Igen, én is úgy érzem. A ró­lunk kialakult kedvezőbb képben nagy szerepet játszott az a tapasz­talatokon nyugvó közvélekedés, hogy a Madách diákközpontú in­tézmény, ahová érdemes járni, ahol jól érzi magát a növendék is. De hangsúlyozom: ezt nem igény­telenséggel, a követelményszint mérséklésével sikerült elérnünk, hanem tudatos, következetes pe­dagógiai munkával, azzal, hogy igyekeztünk embernek tekinteni azokat a diákokat is, akik nem minden tárgyból kiválóak, töre­kedtünk lelkűk rezdüléseire is fi­gyelni, kérdéseikre őszinte vála­szokat adni. így jutottunk el odáig, hogy míg korábban az úgyneve­zett első körben leendő hallgató­inknak csak mintegy 70-80 száza­lékát tydtuk felvenni, manapság a felveendők háromszorosa is sze­retne hozzánk járni.- Ez a megsokszorozódott ér­deklődés, tendenciájában egyértel­műen pozitív értékítélet egyszer­smind nagyfokú bizalmat is jelent a szülők részéről az iskola iránt...- Pontosan így van, s ennek megfelelni bizony nem kis kihí­vás valamennyiünk számára. Úgy érezzük: eljött az ideje, hogy immár ne az iskolavezetésé le­gyen a főszerep, hanem a jól fel­készült tanároké, a lelknsmeretes pedagógusoké, akik át is tudják adni másoknak tudásukat, akik soha nem elégednek meg az elért eredményekkel, akik hivatássze­rűen, alkotó szellemben végzik munkájukat, amelyre ily módon igazán ülik a napjainkban az ok­tatásban is sokat emlegetett mi­nőségi jelző.- Nem irreális mindezt elvárni az anyagilag nem túl megbecsült pedagógusoktól?- A társadalmi feltételek való­ban messze vannak az ideálistól, de még az elfogadhatótól is, s az is igaz, hogy nehéz maximális köve­telményeket állítani a pedagógu­sok elé, amikor megélhetési gond­jaik vannak. Ahhoz, hogy igazán csak az iskolai munkára tudjanak koncentrálni, alkotóenergiáikat ott tudják kamatoztatni, nem sza­badna pluszmunkát végezniük. De ezt csak családjuk rovására te­hetnék meg. Mégis, az iskolaveze­tés mindezek tudatában sem ad­hatja fel elveit, nem térhet el a kö­zösen, nagy viták árán kialakított pedagógiai modelltől már csak azért sem, mert annak a gyermek látná kárát, a tanulók szorulná­nak háttérbe. Mi pedig értük va­gyunk, az a feladatunk, hogy ga­rantáljuk a következő évezred új generációjának felkészítését. Ben­nünket pedagógusokat az minő­sít, hogy mennyire tudjuk velük elfogadtatni, hogy nincs befeje­zett műveltség, mennyire váíik életük részévé a folyamatos tanu­lás, az ismeretszerző képesség fej­lesztése, mennyire sikerül őket fogékonnyá tenni a változásokra, mennyire nyitott, ugyanakkor egy-egy területen elmélyedni ké­pes személyiségeket sikerül ne­velnünk a Madách falai között töltött évek során. CSONGRÁDY BÉLA Sztárvendégek a dixie-fesztiválon Ezúttal két olyan zseniális csapattal ismertetjük meg la­punk olvasóit, akik még nem jártak Salgótarjánban. Sőt a Pá­rizsból érkező fantasztikus együttes, a „Les Haricots Rouges" (azaz a „Vörös Babok”) most lép föl első ízben Magyar- országon. Ami a színpadon ze­nei teljesítményben, hangzás­ban és látványban elképzelhető maximum, azt ez a francia együttes tudja és várhatóan nyújtja majd május 6-án. A show, a revü elemei, kitűnő hangszeres és vokális egyéni és zenekari teljesítmény - mindez együtt a párizsi „Les Haricots Rouges”. Aki a briliáns hang­zást, a finom francia humort, a látványos színpadi megoldáso­Mint április 17-ei számunk „Újra dixie-varázs Salgótar­jánban” című cikkünkben már jeleztük: május 5-től 7-ig ismét gazdag programja lesz a nemzetközi dixieland­fesztiválnak. kat szereti, a szombat esti koncertet nem hagyhatja ki. Kedvcsinálónk idézzük a Le Figaro egyik írását: „Egy csi­pet New Orleans Franciaor­szágban, sok-sok fesztivál napfényéből egy sugár. A tör­ténelmi együttes most a vari­eté műsorba is belekóstol, zseniális, a közönséget ma­gukkal ragadó zenészek.” •k A salgótarjáni publikum megismerhette korábban a ki­tűnő „Cotton Club Singers" és a „Four Fathers” vokális együtteseket. Ami majd má­jus 7-én a Szent József-plébá- niatemplomban hallható lesz a „Bolyki brothers” (azaz a „Bolyki testvérek": György, A Bolyki testvérek szintén először jönnek Salgótarjánba ■ András, László és Balázs) részé­ről, az a négyszólamú együtt- éneklés kvintesszenciája. Á vi­lághírű „Golden Gate" kvartett­hez mérhető vokális teljesítmé­nyük és a tapasztalatok alapján ez nem túlzó megállapítás. A testvérek több mint tízéves pá­lyafutásuk során Európa szinte összes országa mellett felléptek Japánban, Kanadában, Kínában és az Egyesült Államokban is. Stílusukat saját maguk alakítják, előadásmódjukban egyszerre van jelen a jazz műfajához nél­külözhetetlen könnyedség és improvizáció, valamint a klasszi­kus zenével való kapcsolatuk mi­att a precizitás és az érzékeny­ség ________________________■ A „Les Haricots Rouge", azaz a „Vörös Babok" Párizsból érkeznek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents