Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-18 / 91. szám
Kamerával és hátizsákkal Buda László közismert személyisége Tarján közéletének, művészeti és sporteseményeinek. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy az örökifjú, mindig vidám Buda László már 48 éves. (2. oldal) Másfélszáz éves kamarai gyökerek 1850. március 18-án Ferenc József császár és király aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. (3. oldal) Buják váltotta Hasznost A labdarúgó megyei II. osztály hét végi fordulójának meglepetése, hogy Hasznos, a déli csoport éllovasa csak döntetlent ért el, így Buják átvette a vezetést. (7. oldal.) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. ÁPRILIS 18., KEDD XI. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Ön jól jár, ha előfizet! Megtakarít és még nyerhet is! "^■TS'i'y ljjmíi jéimbmpkmmwbhi Gyarmati vámosok a szolnoki gátakon Oktatás: a felemelkedés eszköze Pedagógiai napok a megyében - Az ezredforduló kihívásai Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban tegnap kezdődtek a XXIV. Nógrád megyei pedagógiai napok. A megjelent intézményvezetőket, pedagógusokat Buttyán Sándor, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója köszöntötte: mint mondta, mindig nagy öröm, ha azt látja, hogy ilyen élénk az érdeklődés a megye egyetlen szakmai fóruma iránt. Környei László helyettes államtitkár megnyitója a rendezvényen Az árvíztől fenyegetett országrészen minden segítő kéz elkél ezekben a vészterhes napokban. A gátakon nemcsak a közvetlenül fenyegetett lakosság védekezik, hanem az ország minden részéből sietnek a nagyobb katasztrófa megakadályozására. A Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnokságának felhívására a balassagyarmati vámhivatal beosztottai is részt vállaltak a védekezésből. Amint ezt Gubán Sándor főhadnagytól, a vámhivatal parancsnokától megtudtuk, vasárnap szolgálati gépkocsikkal tizen- ketten utaztak Szolnokra, hogy segítsenek a védekezésben. A gyarmati vámosok igencsak megedződtek az ezernél is több zsák megtöltésében. A nyolc Kamaz teherautónyi földet nemcsak zsákokba lapátolták, hanem a gáthoz is hordták.- Ha végigtekintjük az elmúlt években rendezett pedagógiai napokat, azt láthatjuk, hogy mindig a kornak megfelelő aktuális problémák voltak a meghatározók - mondta megnyitójában Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. - Ez így természetes, hiszen a nevelésoktatás változásait, a gyakorlatban felmerült kérdéseket, problémákat éppen az ilyen szakmai fórumokon kell megbeszélni. A XXIV. pedagógiai napok programjait az ezredforduló pedagógiai kihívása jegyében állították össze, amelyben benne van a múlt és a jövő egyaránt. Változnak a szabályzók, ezzel együtt a társadalmi elbírálás is. Az iskola a társadalmi mobilitás legfontosabb helyszíne, nagy szerepe lehet az esély- egyenlőség elősegítésében. Ezt követően tartotta meg nyitó előadását Környei László, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára. Mint mondta, kétéves kinevezése óta nem volt példa arra, hogy a megyei önkormányzat elnöke részt vegyen ilyen szakmai konferencián. Ezt a annak bizonyítékaként könyveli el. hogy Nógrád megyében komolyan veszik az oktatási feladatot. Az ezredforduló legfontosabb feladatairól szólva hangsúlyozta, hogy 10-15 éve ugyanazok a problémák, amelyet öt fő csoportra lehet oszta- * ni:- Ilyen a tartalmi szabályozás kérdése - utalt a részletekre Környei László. - Mit, hogyan oktassanak, mennyi energiát fektessenek a képzésbe. A következő nagy kérdéskör: hogyan mérjék az oktatás eredményességét? Vizsgákkal, szakfelügyelettel, önértékeléssel, minőség- biztosítással? Hasonlóan jelentős a nevelés-oktatás egyensúlyának aránya, az anyagi háttér: milyen legyen a pedagógus megbecsülése, továbbképzése, illetőleg az oktatás finanszírozása. Ezeket a problémákat a minőség összekapcsolja. S hogy miért fontos a minőség? Azért, mert az oktatás a fel- emelkedés egyetlen eszköze az egyén számára. Egy térség is csak akkor tud felemelkedni, ha a tudásra építve egy hosszú távon működőképes gazdaság alapjait rakja le. A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy ehhez javítani kell a finanszírozási feltételeket is. Erősíteni kell a tervezés szerepét, le kell zárni a tartalmi vitákat, a minőség értékelésének vonatkozásában meg kell honosítani azt, hogy a pedagógus érezze, napról napra eredményesebben dolgozik. A kormányprogramra utalva elmondta, hogy a fő cél a közoktatás normatív finanszírozásának 80 százalékra történő emelése volt, illetőleg bizonyos területeken - mint az 1100 fő alatti kistelepülések óvodai és az első négy osztály, a kollégiumi ellátás, a fogyatékos gyermekek oktatása - a 100 százalékos normatív finanszírozás. A tavalyi törvény- módosítás nyolcvanról 90 százalékra emelte a központi finanszírozás előirányzatát, amely az egész oktatásra lebontva átlagosan 70-75 százalékos arányt jelent. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy ez az arány nem jelentett ekkora forrásnövekedést, mert más területekről elvonásokat, illetőleg átcsoportosításokat kellett eszközölni. Ezzel azonban elérték azt, hogy a különbségek az egyes települések között jelentősen csökkentek, nőttek az esélyteremtés lehetőségei a hátrányos helyzetű területeken. Ma 10 órakor kezdődik Balassagyarmaton az óvodapedagógusok szekciója, a művelődési központban. A tanácskozást Juhász Péter polgármester nyitja meg. Hulladékügyben baj van Örülünk annak, hogy a megyei közgyűlés vezetése hosz- szú hónapok után végre elszánta magát arra, hogy polgári, illetve ha szükséges, büntetőjogi felelősség megállapítását kezdeményezi ismeretlen tettes ellen a megyei kórházi hulladékártalmatlanító ügyében - fogalmazta meg tegnap sajtótájékoztatón Dóra Ottó, a megyei önkormányzat MSZP- frakciójának vezetője hozzátéve: a szocialisták már régóta javasolták ezt a lépést. A hulladékártalmatlanító berendezést 1997-ben - címzett támogatásból, valamint a területfejlesztési és a környezetvédelmi alaptól nyert összegekből - vásárolták meg, 140 millió forintos beruházásról van szó. A közgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottság korábban már áttekintette a beruházás körülményeit, majd tavaly Tarolt a hatos Ötöslottó: Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 648 ezer 691, a hármasokra 7 ezer 686, a kettesekre 482 forintot fizetnek. Hatoslottó: Az egy darab telitalálatos szelvény nyereménye 214 millió 380 ezer 238 forint. A két darab öt plusz egyes egyenősszel (a berendezés működésének hiányosságai miatt) belső vizsgálat lefolytatására utasította a kórház igazgatóját. A feljelentés megtételéről legutóbbi ülésén döntött a testület. Dóra Ottó elmondta: úgy vélik, hogy megtévesztették ez ügyben az előző közgyűlés tagjait. A politikus utalt rá, hogy a német gyártású mobil készülék az eredeti terv szerint a pásztói és a balassagyarmati kórháznak is szolgáltatott volna, ehhez képest az elmúlt időszakban 261 napot állt, a megyei kórház pedig Budapestre szállíttatta a hulladékot. A gép az utóbbi hetekben ugyan működik, de úgy, hogy a mennyiségnek csak egynegyedét képes ártalmatlanítani. Az MSZP szerint meg kell találni az ügy felelőseit. (Folytatás a 3. oldalon) ként 3 millió 454 ezer 059 forintot ér. Az ötíalálatosokra 59 ezer 553, a négyesekre 1 ezer 614, a hármasokra 407 forintot fizetnek: Joker: Az egy darab nyertes szelvényre 18 millió 563 ezer 842 forintot fizetnek. LOMTALANÍTÁS UTÁN: ÁLLANDÓ A LERAKÓ? Csaknem két héttel ezelőtt fejeződött be Salgótarjánban a tavaszi lomtalanítás. Tegnap délelőtt a Corvin úton még így nézett ki az ideiglenesen hulladéklerakónak kijelölt hely... _________________fotó, rigó T estvérpár a tolószék árnyékában Nagyszülői kérésre gyűjtés kezdődött a család javára Peti hat-hét éves volt, amikor az első ijesztő tünet jelentkezett nála: álló helyzetben összecsuklott. Most tizenhárom éves, hét végeken már jó ideje nem csak szülei, testvére, hanem a bejárati ajtó zugába állított tolószéke is vár rá... Zsolti, a nyolcesztendős öccse egy cipőben jár vele... Tornával és vitaminokkal késleltetik állapotuk rosszabbodását, mindketten azonos, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Nagyorosziban él a D. család és három gyermekük van, a fiúk felnőtt nővére egészséges. Úgy tűnik, fiúágon öröklődő kórral állnak szemben a fiatal szülők. Eredetét, az elődök között előfordult megbetegedéseket nem kutatják. Mivel már rájuk szakadt a baj, számukra olyan csekély annak a jelentősége, hogy esetleg kevéske eséllyel, valami módon megelőzhető lett volna. Egyébként sem gondoltak arra, hogy mint friss házasok, soha nem hallott, örökletes betegségek után kutassanak. Aztán pedig, hogy épen világra jött az elsőszülöttjük, miért is foglalkoztak volna nem létező problémákkal? Péter érkezése után is maradt még hét gondtalan éve a házaspárnak... S hogyne örültek volna a közben világra jött legkisebbnek? Betegségnek ekkor még se híre, se hamva, Petinél csak nagyjából két évvel az öcs- cse születését követően jelentkeztek először a tünetek. És aztán a keserű pohár, a diagnózis szörnyű bizonyossága. A rettegés és a bizakodás váltakozása: hátha a kicsi is... Vagy: ő talán mégsem... Az izomsorvadásnak ez a fajtája fokozatosan, a test minden izmát megbetegíti. Az izomszövet lassan elveszíti szerepét, az összehúzódások gyengülnek, s megkezdődik az egyes izomcsoportok kötőszövetté való átalakulása, leépülése. Egyetlen egyszer is sok gondolatban végigfutni az egymást követő fázisokon. (Folytatás a 3. oldalon) Zsúfolásig megteltek a széksorok a művelődési házban