Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-08 / 57. szám
10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2000. Március 8., szerda AUTÓ- MOTOR Pompa és csillogás nélkül A Genfi Autószalon tanúsága szerint erőt gyűjt, tartalékol az autóipar A világ autókiállításai közül a legpatinásabb a genfi szalon. Mivel Svájcnak nincs saját autógyártása, az átlagos életszínvonal pedig magas, különösen fontos a gyártóknak a genfi részvétel. Idén március elején hetvenedszer nyi totta meg kapuit a közönség előtt a Palexpo. A kiállítás meglehetősen szerényre sikeredett. Na nem az ilyenkor szokásos körítésre gondolunk, hanem az újdonságok felhozatalára. A standok most is gyönyörűek, a közönséget nemcsak az autók, hanem a köréjük épített díszletek és a csinos manökenek is vonzották. A nagy autógyárak azonban alig jelentkeztek újdonsággal. Az olasz autógyártást képviselő FlAT-csoport ugyan itt mutatta be először az Év Autója címet is büszkén viselő Alfa 156-os kombi változatát, de ezenkívül más, a hétköznapi ember számára is elérhető érdekességet nem láttunk. Az álmodozóknak persze ott volt a Ferrari standja, ahol akár be is ülhettek a gyár első teljesen alumíniumból készült kabriójába, a 360-os Modena Spiderba. A Pininfarina tervezte kétüléses 400 lóereje 295 kilométeres óránkénti sebességhez elegendő. Az amerikaiak sem hoztak túl sok újdonságot Európába, pedig a januári detroiti szalonon rengeteg érdekes koncepcióautót mutattak be. Láthattuk a sorozatgyártásúvá érett Chrysler PT Cruisert, amely az ötvenes évek formavilágát idéző karosszériájával, de vadonatúj technikával, tágas, variálható belső térrel komoly sikerre számíthat az öreg kontinensen is. A retrode- sign a többi amerikai cégnél is divattá vált. A Chevrolet is a háború utáni modellekre utaló koncep- ció-pickupot mutatott be, ráadásul nyitható tetővel. Az amerikaiak Rolls-Royce-a, a Cadillac az Imaj tanulmányautóval jelentkezett. Az 5,1 méter hosszú Imajba mindent besűrítettek, ami a technika és a luxus szintjén az elkövetkező tíz évben elképzelhető. A visszapillantókat kamerák helyettesítik, a hanggal vezérelhető telefont internetes számítógép egészíti ki. A híres V8-as Northstar motor az intercooler, a turbófeltöltő, valamint a folyamatosan változtatható szelepvezérlésnek köszönhetően 425 lóérőt teljesít, és mind a négy kereket hajtja. A gigantikus, 20 colos kerekeken defektmentes Goodyear EMT abroncsok feszülnek. A kényelmet többek között a Bulgari divatház bőrrel bevont foteljei garantálják. A francia cégeknél is inkább a tanulmányautók csalogatták az érdeklődőket. A Renault az össz- kerékhajtású Scenic mellett az Avantime-ot helyezte a központba. Az év végétől már kapható Avantime ára Európában 40 ezer eurótól indul, hajtásáról három- literes, 210 lovas benzinmotor gondoskodik. A Peugeot-nál minden az új luxusautó, a 607 körül forgott, amiből máris készült egy hosszított karosszériájú államfői limuzin is. A hátsó ülések fölötti tető a csomagtérbe süllyeszthető. A sofőr mögött négyszemélyes tárgyalót alakítottak ki. A német gyártók között az Opel volt a legszorgalmasabb, újdonságai közül a Speedster elnyerte az Év Kabriója megtisztelő címet. Érdekes, hogy a donor, az 1995-ben bemutatott gömbölyde- debb, esztétikusabb és sokkal sportosabb Lotus Elise nem kapta meg annak idején ezt a díjat. Láthattuk az Agilát, amely közös platformra épül az itthon is készülő Suzuki Wagon R+-szal, és 1,0 literes, illetve 1,2-es Ecotec benzinmotorral választható. A Ford standján a kissé átalakított Galaxy volt a legérdekesebb, amelynek luxusváltozatában a hátul ülők szórakoztatásáról a fejtámlákba épített tévéképernyő gondoskodik. Természetesen a testvérmodellt, a Volkswagen Sharant is újrafazonírozták. Ügy tűnik, az autóipar kissé el- álmosodott, az előző évek nagy hajtásába kicsit belefáradt. Érezhető, hogy az évről évre eladási csúcsokat döngető autógyártás most lefelé indult a lejtőn, a következő évekre tartalékolni kell az energiát és az eddig felhalmozott profitot. _______SEBESTYÉN KÁLMÁN K issé futurisztikus, de ilyen puritán a Koleos ülése, kabinja A Renault divatot teremt: a Scenic Rx4 az első négykerékhajtású egyterű A kisautók tulajdonosai sem kénytelenek nélkülözni a luxust: a Twingo bőrüléssel Kamerák helyettesítik a visszapillantó tükröt, és mindent elektronika vezérel: Cadillac Imaj A 607-es Peugeot-ból kialakított államtól limuzin: szükség esetén a tető hátsó fele a csomagtartóba bújtatható A Toyota elképzelései szerint ilyen egy sportos szabadidő-autó Sikerrel pályázhat a legszebb kombi címére az Alfa 156 Sportwagon Nemsokára egy négyszemélyes cabrióval bővül a Yarls család | A Koleos. a Renault 4x4 kerékhajtású, egyterű koncepcióautója