Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-04-05 / 54. szám

Nógrád Megyei Hírlap - 6. oldal MOZAIK 2000. MÁRCIUS 4., SZOMBAT Természet, történelem, tradíció Honismereti kiadvány jelent meg Szalmatercsről Előzetesként engedtessék meg egy személyes megjegyzés. Bármerre járok, sokszor elképzelem azt: milyen is lehetett száz vagy ezer évvel ezelőtt az elém kerülő táj. Minél inkább beépítenek, leaszfaltoznak egy területet, annál kevesebb az árulkodó jel, de valami mindig akad. A vasúti töl­tés tövében pár szál nád sarjad, a kert végében vénséges szilfa áll, a város felett egerészölyv kö­röz... Néha bizony lelki szemeimmel azt látom, hogy a salgótarjáni főplébániatemplom helyén farönkökből összerótt, torony nélküli Árpád-kori templom szerénykedik, a Fő tér helyén guban­cos szőrű rackajuhok legelnek, a távolsági buszmegálló környékén nádast ringat a szél, a kör­nyező dombokon pedig soha el nem fogyónak tűnő cseres-tölgyesek tenyésznek... Eddig azt hittem, másnak eszé­be sem jut hasonló, értelmetlen­nek tűnő gondolat. A mai tech­nokrata civilizáció nem kedvez sem a múzsáknak, sem a népha­gyományoknak, sőt, az utóbbi idők példátlan információ- árada­ta a történelmi tények pontossá­gával sem különösebben törődik. Az egyre silányabb szövegek so­kasága után öröm volt kézbeven­ni Szmorad Ferenc és Tőzsér Péter Fejezetek Szalmatercs község tör­ténetéből című kötetét. A kiad­vány tulajdonképpen két részből áll: az elején a környék földtani felépítése, vízrajza, élővilága, a második, terjedelmesebb részé­ben a néprajzi és történelmi ele­mek kaptak helyet. Már az első oldalak egyikén térképpel illusztrálva találja meg az olvasó a település környékét az ember megtelepedése előtt bo­rító növénytakaró ábrázolását: er­re a domborzati és vízrajzi viszo­nyokból, esetleges maradvány növényfajokból lehet következ­tetni. Szalmatercs környékén a dombokat egykor cseres tölgye­sek, gyertyános tölgyesek, a ma­gasabban fekvő, száraz tetőket pedig molyhos tölgyesek borítot­ták. A völgyek mélyén, a vize­nyős részeken tölgy-kőris-szil li­geterdők álltak egykor, a szabá­lyozás előtt a Ménes-pataknak is volt valamekkora árterülete, - nyilván a vizes élőhelyekre jel­lemző vegetációval. Az évszáza­dok során eltűntek az őshonos er­dők, a természetes növénytakaró őshonos fajai ma már csak itt-ott lelhetők fel. A kötet hatalmas elő­nye, hogy képpel illusztrálva mu­tatja be a legjellemzőbb fás- és lágyszárú növényeket, a vidék leggyakoribb madárfajait. Ez per­sze a dolgok természeténél fogva nem lehet olyan részletes, mint egy szakkönyvben, de annak, aki kezébe veszi e kötetet, mégiscsak jó alkalmat kínál a környék érté­keinek felfedezésére. Egy határo­zókönyvben ugyanis sokszor ép­pen a lényeg veszik el, azaz rész­letessége miatt nehezen található meg az adott, viszonylag szűk táj­egységre jellemző látnivaló. Szalmatercsen nem működik iskola, a gyerekek a szomszédos Karancsságra járnak át. Ennek ellenére a könyv bátran ajánlha­tó az oktatáshoz más települése­ken is, hiszen a Ménes-patak völgyében mindenfelé hasonló a növény- és az állatvilág. A termé­szet felfedezésének örömteli része az, amikor valami olyan dolgot talál az ember, ami másfelé nem fordul elő. Ezen kötet lapjairól elindulva erre is könnyebben sor kerülhet. Ugyanez jellemzi a helytörté­netet is: az országos jelentősé­gű dolgok között a helyi ese­mények, adatok, állapotfelvé­telek nagyban segítik az eliga­zodást, ráadásként pedig egy­fajta ragaszkodást is kialakíta­nak a lakóhelyhez. A természetföldrajz bemu­tatása mellett a történeti rész nagyobb terjedelmet kapott. (Más helytörténeti kiadvány­okban általában pár monda­tos, erősen általános említé­sek szerepelnek, sőt, sokszor még annyi sem...) A kötet lapjain említést kap­tak a Szalmatercs környékén elő­került régészeti leletek, amelyek valószínűvé teszik, hogy a hely­ség már a X. században is lakott lehetett. Ugyancsak bemutatják a falut a régi térképek alapján, ami a régi földrajzi nevek bemutatá­sában, változásaiban, illetve azo­nosításában és megőrzésében játszik szerepet. A kötet tartal­mazza a régi földrajzi nevek gyűjteményét, az eredet - néha ma már nehezen megfejthető vagy csak feltételezhető - magya­rázatával együtt. A lista összeállí­tása hatalmas munka lehetett, s egyfajta értékmentésnek is te­kinthető, hiszen az idős emberek halálával mind több vész ezek közül a feledés homályába. Előb­biek mellett a műemlékek, a népi építészet, a hagyományos pa­raszti gazdálkodás, - utóbbi rész­letezve a föld- és szőlőművelés, gyümölcstermesztés, rét- és er­dőgazdálkodás, állattartás tekin­tetében - kapott nagyobb helyet. Szomorú dolog azt látni, hogy a még csak egy-két évtizeddel ez­előtt is valamennyire még ismert dolgok, a paraszti kultúrában ál­talánosan elterjedt használati tár­gyak, szerszámok, a hagyomá­nyos népi díszítő motívumok, - nem is beszélve a folklórról - má­ra szinte teljesen eltűntek. A kö­tet alapján az látható, hogy a leg­többet talán még a vallás őrzött meg kegyelettel az egykori emlé­kek közül. Egyebek mellett ezért is volt öröm kézbe venni a Szal- matercsi kötetet: amit abban leír­tak, az már nem tűnhet el. A kiadvány kicsiben arra em­lékeztet, ami Herman Ottó élet­művét jellemzi: van benne élővi­lág, néprajz és történelem. Hatal­mas előnye más helytörténeti ki­adványokkal szemben, hogy vé­gig közérthető, mégis veretes magyar nyelven íródott, ami saj­nos hiánycikk a mai magyar könyvkiadásban. A Táj és ember alcímet viselő könyvet egy soro­zat első darabjának szánták, s a Soros Alapítvány, valamint a köz­ségi önkormányzat anyagi támo­gatásával látott napvilágot. A kö­tetet végigolvasva csak annyit le­het hozzátenni: sok sikert a foly­tatáshoz! FARAGÓ ZOLTÁN A harminchét éves levélíró hölgy „VOTI” jeligére kérte sorai­nak az elemzését. Nem jelezte, de nagy valószínűséggel balkezes emberről van szó. (Majdani levél­íróink sokat segítenének, ha fel­tüntetnék a kezességet, mert ez je­lentősen befolyásolja az értelme­zést.) iatJol**4c $», WwA- jMUAmuM+Fy w ér­AáMocJu ■«*{.«<!>»/»,. iLAVfj /iiZ&M. Ot­Lw Ko.lt \ ‘Du» Á-Mfcfcw Alt ú. tL*U4*** ­UAm* \ L- Ufflr**C SfcA IlkCvK'xo, I^w . ^ .«É-rííl- »V WítiulÁJt , hNtty, Tiszta, világos gondolkodás, jó átlátó-, rendszerezőképesség, ami mindenekelőtt kiolvasható „VOTI” írásából. Nagy önfegyel­met, tartást tükröznek a sorai. Azonban mintha esetenként saját maga lenne az előrehaladásának az akadálya, tudatosan fogja visz- sza magát. Merevség, némi aggó­dás, félelem tételezhető fel mind­ezek mögött. Nem egy kifejezetten barátko­zó típus, inkább tartózkodó, elővi­gyázatos. Fegyelmezett, az egy­szerűséget kedvelő ember. Önértékelése, valamint önma­ga, társa és a tágabb közösség vi­szonyának megítélése ingadozó. Nincs egyensúlyban az ÉN + TE + ŐK kapcsolat, aránytalanul oszlik el időben is. Hol a társ tűnik min­denkinél fontosabbnak, hol az író embert körülvevő környezet (ro­konok, barátok). Mindezek elle­nére nem fenyegeti annak veszé­lye, hogy teljesen elfeledkezzen valakiről, hogy elhanyagolja sze­retteit, barátait. Tárgyilagos, rea­lista ember. Társaságban önmagá­ról, magánéletéről ritkán nyilatko­zik. Saját benső gondolatat, érzé­seit megőrizve, inkább a környe­zetéről, a világ dolgairól alkot vé­leményt. Azt gondolom biztos érzelmi hátteret nyújtó párkapcsolatot mondhat magáénak. A munkája, az önmaga felett gyakorolt kontroll elsősorban szo­ciális, közösségi indíttatású. Fel­adatait inkább kötelességszerűen, rutinnal teljesíti, mintsem kedv­vel, lelkesedéssel. Energiájával jól gazdálkodik, felesleges mozzana­tokra nem fecsérli azokat. Igyek­szik csak a lényegre koncentrálni. Munkájának kivitelezése gyakor­ta már az ellenőrzést is magába foglalja. Feladatainak megoldásá­hoz való hozzáállása változó. Ese­tenként érezheti úgy, hogy teen­dőit nem kellő odaadással, erőbe­dobással végzi. A betűk csipkelődő, ékelődő természetet mutatnak, sőt eseten­ként vitatkozásra való hajlamot is. Kevésbé törekszik a formára, a tartalmat, a cél mielőbbi elérését sokkal fontosabbnak tartja. így könnyen előfordulhat, hogy a dol­gokat kissé elsietve, idő előtt cse­lekszik. Javaival, idejével viszony­lag jól gazdálkodik. Úgy tűnik bizonyos tekintet­ben nem érzi harmonikusnak éle­tét. Bár nem könnyű, de azért igyekszik megteremteni az áhított nyugalmat. _____________________OOOÓ KRISZTINA o kleveles grafológus szuoüad rensxc - rózsát rztix FEJEZETEK SZilMATZSCSKÖZStC rŐKTfaiETÍtŐL t, fái és Ember Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Elegem van abból hogy hazahordod a benti munkádat! Ezerforintos vásárlási utal­Templomaink története; Szendehely Barokk idők emlékei A Szendehely környékét birtok­ló váci püspökség valószínűleg még Szent István (uralkodott: 997-1038) idején kapta meg a vidék földesúri jogait; a mai falu elnevezése is Szenthely volt egy­kor, bizonyára a tulaj­donos egyház után. A török hódoltság pusz­tításai után, a XVIII. század elején frankó- niai németek települ­tek a vidékre, s a mai Berkenye területén alapítottak falut. (A tö­rök idők is volt már Berkenye helyén falu.) A túlnépesedés miatt 1753-ban költözött át néhány család a mai Szendehelyre, a Vác és a nagy­marosi rév felé vezető út mellé. (Fentiek ismeretében tehát a község Nógrád megye legfiata­labb települése, hiszen a többi­ről mindről maradt fenn közép­kori említés, sőt, az is ritka, amelyikről nem bizonyítható be, hogy Árpád­kori.) A mai napig kü­lönálló, de közigaz­gatásilag a faluhoz tartozó Katalinpuszta Nóg­rád megye nyugati kapuja. Á németek fejlett szőlőművelé­si kultúrát hoztak magukkal az óha­zából: a környékbe­li lankákon a mai napig kiterjedt sző­lőskertek vannak, bizonyítva, hogy az utódok sem felejtet­ték el a vincellérség fogásait. A Bör­zsöny szélén fekvő falu lakói jelentős erdőműve­lést is folytattak egykor. A község római katolikus temploma 1756. és '58 között épült, barokk stílusú. A nyugati homlokzaton álló tornyot bádog­sisak fedi, s órapárkánnyal is el­látták a régi mesterek. A temp­lomban látható a Mária születé­se címet viselő oltárkép; a XVIII. századból származik. A szószék copf stílusú. A harang Stenstock József budai harangöntő mester műhelyében készült. A templom műemlék jellegű, akár­csak a mellette álló plé­bániaház. Az ófalu bolt­íves műemlék hídjának mellvédjén Nepomuki Szent János 1830-ban faragott kőszobra áll. A falu új részén, a Börzsöny rengetegének szélén egy kis kápolna található. Katalin- pusztán nincs templom, de áll ott egy deszkázott oldalú, fa harangláb. Mindkét településré­szen sok régi lakóház maradt fenn, és több háznál megőrizték a jellegzetes, pirosra festett népi bútorokat is: ezeket a fenyőfából készült be­rendezési tárgyakat úgynevezett fláderos festéssel színezték. FARAGÓ ZOLTÁN A romái katolikus templom belső tere ■ ványt nyert: Adorján Károly né Kishartyán, Dózsa u. 50. sz. Mai rejtvényünk helyes megfejtését március 9-ig kell beküldeni szer­kesztőségünk címére. Kápolna a Börzsöny szélén fotó! rigó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents