Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám

10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2000. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK A sportszerű küzdelem pedagógiai háttere Május 5-én országos jelentő­ségű szakmai tanácskozást rendeznek Salgótarjánban az ifjúság testi neveléséről. írá­sunk a szerveződő konferen­ciát köszönti és alkalmat kí­ván teremteni rá, hogy a té­mával kapcsolatos eltérő né­zetek lapunk hasábjain talál­kozzanak. A magyar közoktatás moderni­zációjának útján - mint egy kiásott munkagödör - a nat néhány esz­tendő alatt lenyelte az iskolai test- nevelési órák java részét. Ami ma­radt, az csak szánalmas pótlék: a testi nevelés megújításának se alapja, se esélye nincs a mai iskolá­ban. Ha ehhez még hozzáképzel­jük a szegényes körülményeket, a létesítményhiányt, a szemléleti za­varodottságot, a pedagógiai, pszi­chológiai természetű vákuumot, akkor a helyzet egyenesen kétség­beejtő. Egyrészt továbbra sincs mód ki­használni a testi nevelés, a sport­szerű küzdelem körében meglévő jellemformálási lehetőségeket, másrészt a középfokú iskolázás végeztével fiataljainak olyan fizikai állapotban vannak, hogy a fiúknak mindössze 30 százaléka alkalmas katonai szolgálatra, s a 20 év körü­li hölgyeknek mindössze 2 száza­léka véli úgy, hogy az iskolázás után sportra, mozgásra volna szüksége a felnőtt életében. Clair Ignác, az úttörő A katasztrofális állapot fenyege­tését jelzi az a tény is, hogy a ma­gyar iskoláskorú gyermekeknek alig 10 százaléka sportol rendsze­resen, holott nyilvánvaló: a mo­dem fogyasztói társadalom pénz­hajszája, stresszfenyegetése, a sok­féle környezeti ártalom ellen, az immunrendszerünk megőrzése érdekében a sport, a mozgás, a já­ték a legjobb gyógyszer. Vajon effé­le stratégiai természetű evidenciák ismeretében miért nem változta­tunk legalább az iskolában a test­kultúra esélyein? Ha már a felnőtt lakosság körében eleve kudarcra vannak ítélve nálunk a sportot, a mozgást divatba hozó törekvések, akkor legalább a gyerekek életesé­lyeit, testi-lelki egészségét próbál­nánk javítani, támogatni az iskolák szervezetében. De nem tesszük. A nat leminősítette ezt az ügyet: szemléletváltozásnak, feltételjaví­tásnak nagyítóval sem lehet látni jeleit. Persze, lehetne hivatkozni tör­ténelmi gyökerű elmaradásra, de annak nem sok értelme van 2000- ben. Mert igaz ugyan, hogy amikor 1826 és 1830 között Magyarország­ra érkezett egy milánói születésű úr, Clair Ignác, hogy Pest-Budán megteremtse a testgyakorlók egye­sületét, a magyarországi testneve- lőtanár-képzést, akkor sokfelé Eu­rópában már sok évtizedes hagyo­mánya volt a testgyakorlásnak és a nevelési elvnek: a gyermeki sze­mélyiség alakításában, a jellemfej­lesztésben meghatározó szerepe van a testi nevelésnek, a jól szerve­zett, becsületes versenyzésnek, csapatjátékoknak. Az 1849 után angliai emigrációba kényszerülő magyar családok döbbenten ta­pasztalják, hogy az angol iskolá­ban a játszóhely, a sportpálya az is­kola legfontosabb helye, lármázza­nak, rohangáljanak, amennyit csak akarnak a gyerekek, tombol­ják ki természetes a „pajkosságu- kat.” Az angol iskolában ismeret­len fogalom a lecke, a házi feladat, a késő délutánt a sport, a játék él­ménye kell, hogy kitöltse a gyerek életében. A testnevelés, a sportver­senyek, csapatküzdelmek során dől el elsősorban, hogy milyen jel­lemű ember kerül ki az iskolából. Nálunk, a XIX. század derekán, bármennyire is zseniális szervező volt Clair úr, akármennyire is szol­gált mintául a testgyakorlást ösz­tönző saját személyisége is, a po­rosz modellhez igazodó iskolai, oktató nevelés csak igen nehezen indult el az általa épített úton. Pe­dig az általa kiképzett első 50-60 testnevelő tanár előtt már világos volt, milyen példaadó személyi­ségnek kell lennie az iskolában: a katonás szigor, erő, jóság, szeretet együtt jellemzi a jó tornatanárt. Se­gítőkész, szerény a jó „kapitány”. A magyar testnevelésképzés megszületése, közép-európai mo- dellértéke ellenére, a rideg, szigorú oktatási-nevelési szisztémák miatt bizony súlyos örökség a történel­mi megkésettség. De a történelem tanulságai helyett vizsgáljuk meg inkább a mai iskola néhány akkut nevelési problémáját, amelyet a jól szervezett sportélet, a szuggesztív testnevelési óra akár fel is tudna ol­dani. Itt van például az önértékelé­sek zavaraiból adódó súlyos konf­liktusok kezelése. Köztudott, hogy még az igen szolid, kedves gyerek is gyakran kiborul, mert nehezen viseli el teljesítményének, értéké­nek azt a megítélését, amit az isko­lától kap. A gyenge teljesítményű tanulók szinte naponta átélik a gyötrelmes helyzeteket, s egyálta­lán nem véletlen, hogy éppen ők azok, akik erőszakos viselkedésre hajlanak, kompenzálandó sikerél­ményeik hiányát. A pedagógiai igénnyel megtervezett „tesi óra”, a jól szervezett verseny, a küzdel­mes meccs, az izgalmas játék ilyen féle konfliktushelyzeteken sokat tud segíteni. A tanár, az edző példája A sportban adódó mintahelyze­tek gyakori, kedves szigorral elvég­zett közös elemzésével tudatosan rászorítható a gyermek a reálisabb önértékelésre. A küzdelmek, győ­zelmek, vereségek sorában meg tudjuk benne erősíteni azt a jó tu­lajdonságot, amelyik csírájában tényleg ott van benne. Mert példá­ul jó bajtárs, segítőkész, ha baj van. Kitartó és erős, ha különleges fizikai erőre van szükség a gyenge fizikumú társa kisegítése érdeké­ben. De ilyen pozitív változások el­éréséhez légkör kell, érzelmi-pszi­chológiai alap kell. Természetesen meghatározó a testnevelő tanár, az .edző személyisége, amennyiben ő maga alkalmas arra, hogy mintája, példaképe legyen a gyereknek. Saj­nos, iskoláinkban a kommunikáci­ós kapcsolatok minősége éppen úgy problematikus, mint érzelmi reagálásaink begyakorolt intelli­genciája. Clair útján kell járnia a jó ta­nárnak 2000-ben is: katonás szi­gor, rendszeretet, jóság, segítő­készség. Ha a küzdelem során konfliktusok sora jelentkezik, a játék élés helyzeteiben a jó tanár, az edző, „időt kér”, a problémás gyerekkel együtt elemzi a szituá­ciót, és a körülményekhez képest igen szigorú döntést hoz, ha férfi­as, kemény küzdelemben példá­ul durvaságot, bosszút, kímélet­lenséget tapasztal. A sportszerű küzdelem körülményeihez ter­mészetesen hozzá- tartoznának a fair play körülményei. Nem fel­tétlenül ideálisra gondolunk, de legalább elfogadható élethelyze­tet képzelünk el, mert a körülmé­nyek bizony meghatározóan fon­tosak az iskolában arra nézve, hogy egyáltalán kerete, helyszíne lehessen az óra, a meccs a ko­moly küzdelemnek egy adott kö­zösség életében. Semmiképp nincs erre esély, ha a tanár úr csak úgy bedobja a labdát tizen­három nyolcadikos fiú közé a te­rembe: focizzatok, mindjárt jö­vök! Két csapat ugyan kialakul, de ilyen helyzetben az esélyek el­képesztően rosszak arra nézve, hogy a kamasz fiúk a becsületes harc élményeit, körülményeit ta­nulják. Csim-bum! A labda főleg a mennyezeten pattog, mindenki nagyot akar rúgni bele, hogy te­kintélye legyen. Fontos itt valaki­nek, hogy győzzön a jobbik csa­pat? Nem! Itt csak bulifoci van, íztelen vagánykodás, a szakmai igényességről, a pedagógiai terve­zetek megvalósulásáról nincs mit beszélni. De az sem jobb élethelyzet, ha egy másodikos és szakközépis­kolás lányosztály 60 méteres sík­futásra készül, s két összevont óra alatt mód lenne egy osztálybeli há­ziverseny megrendezésére. Lesz három előfutam, középdöntő, döntő, versenyezzen a legjobb hat futó! Igen ám, de az iskola udva­rán nincs 60 méternyi tér, kivonul a 26 fős leányosztály a közeli sportcsarnok parkolójába, ahol vagy tíz éve már ki van mérve a fu­tópálya. Igen ám, de az óriási par­koló tele van százéves teherautók­kal, kamionszerelvényekkel. Van azért annyi hely az épület, a köze­li iskola, meg a pótkocsis teherau­tó-szerelvények között, hogy meg­rendezzék a futóversenyt. De a lel­kiismeretes tanárnő jól látja, hogy nem „oké” ez a helyzet, nem „fair play” ez az ügy, maga köré gyűjti a leánykákat, s a verseny előtt leg­alább annyit mond nekik: ez van, gyerekek, nagyon sajnálom. S fut­nak, győznek, veszítenek a ver­senyzők, de nyilvánvaló, semmi sem igazi itt, ha a rendre, a sport­szerű versengésre nevelés szem­pontjait vizsgáljuk. Sőt, az efféle helyzetek sokasodása során, a hát­térben jól látható, milyen messze vagyunk például Nyugat-Európá- tól, ahol már a XIX. század dere­kán is... Lesújtó körülmények Nálunk nemhogy az iskola leg­fontosabb helye nem lehet a játszó­terület, a küzdőtér, de gyakran még az utolsó helyet sem érdemli ki, mert sok iskolában egyszerűen nincs is ilyen. Vagy ha van, elavult, alkalmatlan. Sajátos magyar vak­sággal mindezt éveken át észre sem vesszük, csak mikor egy-egy lecsapódó öreg kapufa valahol agyonüt egy gyereket, akkor ször­nyűködünk. Nahát! Ki hitte volna, amikor itt általában rend van. S jön a papolás, a magyarázkodás, amel­lyel rendszerint minden faluban, városban tele van a padlás. A test­nevelés körében eltervezett peda­gógiai munkához, a sportszerű küzdelem jellemneveléséhez, a po­zitív pszichológiai hatáshoz, a sze­rény körülmények még elfogadha­tók, de a nyilvánvaló rendetlenség, káosz, sohasem! Hogyan lehetne lesújtóan rossz körülmények kö­zött tudatos nevelésről beszélni, vi­tatkozni? Hogy lehet reális értéke­lésre, bajtársiasságra, a becsületes küzdelem szabályaira nevelni? Ho­gyan lehetne a hamis önértékelése­ivel tévedő, rossz beidegződéseivel haraggal küzdő gyereket pozitív irányba elmozdítani, a jó pedagó­gus humánus eszközeivel? Saját belátáson alapuló „átállítódást” kezdeményezni a folyton sértett, bosszúra készülő gyereknél is... Az egész életen át tartó sporto­lás igényének megfelelő időben való kiépítéséről már beszélni sem érdemes a mai iskolában. így ál­lunk 2000 tavaszán. Itt tartunk 170 esztendővel azután, hogy 1830- ban Pest-Budán megalakult az el­ső magyar testgyakorló kör, s ké­pezni kezdték az első magyar test­nevelő tanárokat... ERDŐS ISTVÁN Jubileumi palóc karate-edzőtábor Salgótarjánban Sawada Kazuhiro 6 dános japán mester vezette az edzéseket A Palóc Karate Szövetség fel­kérésére, a húszéves jubileu­mát ünneplő Palócbrot Kara­te Klub rendezésében edzőtá­bort tartottak a múlt hét vé­gén Salgótarjánban abból az alkalomból, hogy immár két évtizedes hagyománya van a shotokannak Nógrád megyé­ben. A háromnapos esemé­nyen csaknem 300-an gyako­roltak együtt Sawada japán mester irányításával. Az első nap a salgótarjáni Madách gimnáziumban a gye­rekeknek tartott speciális mód­szertani edzést, majd felnőtte­ket izzasztotta meg a 6 dános mester. A második nap délelőtt már a városi sportcsarnok adott ott­hont a foglalkozásoknak, a ju­bileumi táborhoz méltó hely­színt a nagy létszám indokolta. A különböző övfokozatú kara- tésok igényeinek kielégítésére a mester délután már három cso­portnak tartott oktatást. Ezt kö­vetően 16-an jelentkeztek JKA- danvizsgára, összesen három dánig, köztük két Nógrád me­gyei. Az övvizsga után a tábor résztvevői és díszvendégei a Karancs Hotel éttermében vet­tek részt ünnepi vacsorán. Itt hirdették ki a vizsga eredmé­nyét. Tizenöten sikeresen telje­sítették a követelményeket, köz­tük Kovács Beáta második danra és Botos László első danra, mindketten a salgótarjáni Palócbrot Karate Klub karatékái. A japán mester külön is dicsé­retben részesítette Botos Lász­lót, aki a legszínvonalasabb gyakorlatot mutatatta be. A jubileum alkalmából Sawada sensei és Talpai József, a Palóc Karate Szövetség elnöke emléklapot nyújtott át a salgó­tarjáni klub öt alapító tagjának, Lantos Zsuzsanná­nak, Gubán Ákos­nak, Gubán Miklós­nak, Béres Zoltán­nak, Tóth Tibornak. Húszéves aktív gya­korlásuk elismerése­ként Lórik Csaba és Talpai József 3 dános mesterek egy-egy kü­lönleges hímzésű fe­kete övét kaptak aján­dékba. A harmadik nap délelőtt Sawada sen­sei nyílt bemutató edzést tartott a városi sportcsarnokban, amelyre a megjelent nagyszámú nézőkö­zönség mellett a Du­na TV is kíváncsi volt. (Sajnálatos módon a városi televízió a meghívás ellenére nem érdeklődött a rendezvény iránt.) Az edzőtábor zárásaként a szervező Palócbrot Karate Klub fiataljai színvonalas bemuta­tóval tisztelték meg a mestert, a résztvevő­ket és a közönséget. Befejezésül Ginger Attila, a Salgó régi­ségbolt tulajdonosa Felelőséggel a tanítványokért Sawada Kazuhiro 6 dános mester, a Japán Karate Szövet­ség belgiumi instruktora nem ismeretlen megyénkben, hi­szen az utóbbi években már háromszor tartott edzéseket Pásztón, s tavaly óta a Palóc Karate Szövetség főinstrukto­ra. Vele készítettünk rövid interjút az edzőtábor végén.- Hogyan érzi magát nálunk, miként értékeli a három nap munkáját1- Most már én is fáradtnak érzem magam, de elégedett va­gyok az elvégzett munkával. Felelőséget éreztem azért, hogy a maximumot nyújt­sam. Sok olyan embert láttán itt, akik egyre többet szeremének megtudni a stí­lusunkról.- Ön több országnak is instruktora. Ehhez képest nem találja kicsinek a Palóc Karate Szövetséget?- Nekem nem az számít, hogy milyen nagy egy szövetség. Az a lényeg, hogy tudjak segíteni, és ezt az emberek érez­zék is. Itt szeretnék köszönetét mondani Novak István úrnak, aki a Palócbrot Kara­te Klub elnökeként és a Palócbrot Rt. marketingigazgatójaként támogatja a ka­rate Nógrád megyei fejlődését.- Jövőre újra eljön megyénkbe?- A szövetség vezetőivel, Talpai Jó­zsef elnökkel és Lórik Csaba technikai ve­zetővel, 3 dános mesterekkel egyeztettük a jövő évi terveket. A shotokan karate Pásztón jövőre lesz 20, míg a Palóc Karate Szövetség 10 éves lesz, így ismét jubileumi edzőtábort tarthatunk, de ezúttal Pásztón. Természetesen ezt követően is van lehetőség arra, hogy évente egyszer Nógrád me­gyében oktathassak.- Miként látja a shotokan karate magyarországi fejlődésé a világ színvonalához képest?- Jómagam 1978-ban jártam először Magyarországon. Azóta sok generáció felnőtt és a válogatott tagjai is többször cserélőd­tek. Mondhatom úgy is, hogy egyszer fent és másszor lent. Mos­tanában jó benyomást tesznek rám a magyar karatékák, de so­kat kell még tanulniuk, hogy a világ legjobbjaihoz tartozhassanak.- Tehát lát tehetségeket hazánkban.- Vannak tehetségek, akik még nagyon sokra vi­hetik. De a tehetség önmagában kevés, mert a gya­korlás során legfontosabb a rendszeresség, követke­zetesség és az állhatatosság.- Ön edzője volt Jean-Claude van Damm-nak, a világhírű fUmsztámak is.- Igen, de nálam szinte még gyerekként, mind­össze két-három hónapig gyakorolt. Az edzéseken kicsi volt a fájdalomtűrő képessége, s nem szerette a monoton munkát sem. Később pedig már nem a shotokan karatét gyakorolta.- Mi a soron következő programja?- Innen Franciaországba utazom, szintén edző­táborba, majd utána Hollandiába.- Köszönöm a beszélgetést.- Én is köszönöm és azt a szeretetet és tisztele­tet is, amit a palóc karatékáktól kapok. megbízásából Jenei Krisztina, az 1998-as Nógrád szépe adott át antik magyar tárgyak­ból összeállított aján­dékcsomagot Sawada Kazuhiro mesternek. A szervezők ezúton mondanak köszönetét mindazoknak, akik elő­segítették a jubileum méltó megünnep­lését. A program ki­emelt támogatói voltak: Puszta Béla, Salgótar­ján polgármestere, a Palócbrot Rt., a Korrekt Security és Nagy Gábor Svájcban élő karate­mester, a Palóc Karate Szövetség tiszteletbeli tagja. Az esemény to­vábbi támogatói: Fabo­gár Kft., Kocsis Tüzép, Verebélyi József, Bence étterem, Strand Hotel, Karancs Hotel, Pipeline Épületgépész Tervező Kft., Volán-Plusz Számí­tástechnikai Ügyviteli Bt., J. L. Seagull Alapít­ványi Középiskola, GéGáz Fűtéstechnikai Kft., Salgó régiségbolt, Jupafon, Dukkó 76 Bt. BALOGH TIBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents