Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-29 / 74. szám
2. OLDAL MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2000. MÁRCIUS 29., SZERDA Egy falu, egy nap, egy lap - KisbáiMny Régtől lakott környék, a honfoglalás idejétől a Kacsics nemzetség birtoka volt. 1265-ben a szomszédos Nagybárkányhoz hasonlóan a Rátót nembeli Porcz István, a Pásztohi, a Tari és a Kazai Kakas családok őse szerezte meg. 1415-ig a Pásztohiak birtokolták a falut, abban az évben azonban Zsigmond király a Kazai Kakas családnak adományozta. 1454-ben azonban újra a Pásztohiak voltak Kisbárkány földesurai. Később Guthi Országú Mihály nádor és a Nánai Kompolthy család birtokába került. 1609-ben Rudolf király Berényi Ferencnek adományozta. A falu a Cserhát-hegység belső részén található. A község szélén húzódik a Kelet-Cserhát tájvédelmi körzet határa. F. Z. Az önkormányzat társul, a lakosság kiegészítő tevékenységet folytat Az egyetlen önkormányzati tulajdonú épület, az amolyan közösségi házként funkcionáló polgármesteri hivatal fenntartása is kifoghatna az olyan kistelepülés önkormányzatán, mint amilyen a kisbárkányi, ha nem társulásban látná el az alapfeladatot jelentő háziorvosi, fogorvosi szolgáltatást, ha nem ilyen formában gondoskodna a gyerekek óvodai ellátásáról, iskoláztatásáról - véli Lucza Sándor polgármester, aki tíz év óta látja el a posztot. A mindössze 260 lelkes település idei költségvetése csak a működésre elég, meg némi fejlesztésre. Olyan feladatok elvégzésére szorítanának a szűkre szabott költségvetésből, amelyek tovább már nem odázhatók, mint például a ravatalozó felújítása, amelynek állaga a tavalyi esőzések hatására a korábbinál is jobban romlott. Az épületbe persze elkelne a hűtőkamra is, talán összejöhet rá idén a fedezet. Ha ez elkészülne, ott lenne a buszváró kérdése, amelyre különösen a községből kifelé utazók tartanának igényt, ott a falu legelején. Mindezek mellett kellene a pénzből útjavításokra még, különösen a felső végen, ahol a múlt évben lezúduló vízözön tönkretette az átereszeket. Mélyítésre, üsztításra vár a vízelvezető árkok egy része is, bár ezek megoldhatók a közmunkások révén is. De akkor még ott a földutak rendbetétele, amelyekből több kilométernyi kanyarog a falut övező majd ezer hektáros határban. Ezek járhatóvá tétele viszont önerőből nem, csak pályázati pénzből lehetséges, s ennek függvényében máris adódhat a kérdés, hányadik terménybehordás idejére hozhatja készre az önkormányzat? Pedig ezekre már vetéskor is szüksége lehet a földművesnek, így meglehet, a szükség törvényt bont, s talán maguk a földtulajdonosok is beszállnak az esőár- kolta, gép mélyítette talaj el- egyengetésébe, hogy gépeikkel szántani, majd pedig vetni tudjanak. Mert bár senki sem él itt pusztán csak a fölművelésből, majd a lakosság egésze kötődik valamilyen szinten a termőföldhöz. Bérbe adja vagy saját maga műveli, errefelé nem sokat hagynak parlagon, még akkor sem, ha tudják, munkájuknak nincs sok anyagiakban mérhető haszna. A ráfordítás költségei ha megtérülnek, de sokszor még azt a pénzt sem láthatják viszont, amit vetőmagra, művelésre költöttek. Mikor az időjárás, mikor a piaci függőség uralkodik a gazdák felett. Pedig volt idő, amikor még állattartási kedvükről is elhíresültek az itteni emberek, hiszen tizenöt-húsz éve még kétszázötven tejelő szarvasmarhát írtak össze az állatszámlálók Kisbárkányban, az öreg Sejben Károlynak pedig egymagának ötven sertése hízott az ólakban. Az ólak is, az istállók legtöbbje is masszívan áll még, az erősre épített állattartó telepek dacolnak az idővel, de a gazdák már rég megunták az állandó dacot a piaci kilátástalansággal. Újólag csak egyetlen kisbárkányi ember fogott állattenyésztésbe, igaz ő nem tejelőket, hanem juhokat terelget a Tót-hegy alján elterülő legelőkön, remélve, azok tartása még megtérülhet, ha szerényen is. Próbálkoznak az emberek Kisbárkányban is több mindennel. Fuvarozók, kereskedők, hivatalnokok és olyan mezőgazda- sági vállalkozók, akik a szövetkezet gépeivel végeznek bérmunkát. Van akinek megélhetését kedvezőbbé tette ez a vállalkozói világ, ám legtöbbjük csak felszínen tarthatja magát, akiknek számára az a legnagyobb kérdés: vajon meddig evickélhetnek még? így aztán nem lehet csodálni, hogy marad minden, mint rég, a fő megélhetési forrás mellé a földművelés. Azért, hogy a családok ellátására szolgáló aprójószágnak, az évi vágású két-három sertésnek meglegyen a tápláléka. Játszótér is készülőben Bedepusztai, kisbárkányi alsósok - Laci, Szabolcs, Jancsi, Bernadett, Eszter, Hajni és Attila, Balázs és Dávid - Sánta Ildikó tanítónővel, akit kicsi koruktól jól ismernek a gyerekek. A közel ötven általános iskolás és óvodás korú gyerek a nagybárkányiakkal, márkházi- akkal tanul együtt a közös iskolában. Egyik tanító nénijük révén, még a kis elsősök is otthonosan érezhetik magukat az iskola világába lépve, hiszen Sánta Ildikó tanítónő „közülük” való, ő is kisbárkányi, akit a bedei gyerekek is jól ismernek már az iskolaéveket megelőzően is, hiszen reggelente együtt utaznak vele. Bár az iskolában, a tanulás mellett többször van lehetőségük amolyan szabadidős tevékenységre, a gyerekek hiányolják, hogy lakhelyükön mindeddig nem készült játszótér. Talán idén a gyerekközösség óhaja is teljesülhet, hiszen a játszótér területét már kijelölte az önkormányzat, ahonnan már csak a szabadtéri játékok hiányoznak, amelyek beszerzését pályázat útján tervezi a képviselő-testület. A megváltás napja volt az az esőt hozó A falu ékessége a 94-ben szentelt templom Ha megkérdeznék, vitte-e valamire az önállóvá vált falu, vélhetően azt felelnék, igen. Nem többre mint mások, de történt egy s más az elmúlt évtizedben. A krónikaíró biztosan nem felejti ki majd a falutörténetből a templomépítést, a víz- a telefonhálózat kiépítése mellett, s talán az is beleíródhat végül, hogy gázt kap még a falu, hiszen lenne rá igény. A Havas Boldogasszony nevet viselő katolikus egyházközség legidősebbjei, mint a 81 éves Zsélyi Imréné, a helybeliek Giza nénije, pár esztendeje sem gondolták volna, hogy valóra válhat a hívek régi vágya, amely saját templomra vonatkozott. Az ittenieknek ugyanis sosem volt helyük a vallásgyakorlásra, Nagy- bárkányba, Szentkútra járhattak istentiszteletre. Harangláb azért állt egykor itt is, valahol ott, ahol a templomuk végül felépült. Annak harangjára kondítottak a rimóci zarándokok a szentkúti búcsúba menet, így jelezvén jöt- tüket a helyieknek, no meg talán annak emlékére is, hogy a harang tőlük származott ide egykoron. A harangláb már az enyészeté lett, felépült viszont a várva várt templom, amelyet 1994-ben szenteltek, s amelynek építési körülményeihez tartozik, hogy az egyházi mellé az önkormányzat 1,5 milliós támogatást tett, s nagyon jelentős mértékű volt az az összeg is, amely közadakozásból gyűlt össze. így aztán nem csoda, hogy még jobban magukénak érzik az emberek, aminek árulkodó jelei nem csak a templombelsőben, hanem a környezetében is tapasztalhatók, sőt még úgy is, hogy minden olyan ünnepet, amelynek másutt más intézmények adnak otthont, itt a templomban rendeznek. Főként az időskorúakra való tekintettel, akik nem csak a templomukra, hanem az óvodás, iskolás unokákra is büszkék, s szerették volna szerep közben is látni leszár- mazottaikat, akik legfőbb az alpolgármester asszony felkészítése mellett készülnek egy-egy bemutatkozásra, aki e tisztsége mellett az egyházközség tagja is. Amint a rimóci harang történetét, úgy egy száz esztendőnél is régebbi történést is megőrzött a szájhagyomány. Nevezetesen, hogy egy hatalmas tűzvész pusztította a falut egy augusztusi napon, s a néhai lakosok egy kiadós égi áldásért fohászkodtak az úrhoz, mivel az aszályban még a falu legmélyebb kútjának, a köz- kútnak a vize is elapadt. Imájuk meghallgattatásra talált, olyan heves eső zúdult le, amely jeget is hozott, hogy zsarátnok se maradjon a tűznek. Úgy tartják az itteniek, az akkoriak a hónap 5. napját fogadalmi nappá nyilvánították, a valahai esőt hozó emlékére. Azóta van augusztus 5-én az egyházi búcsúnap, amely ünnepnap mindenképp, még ha hétköznapokra esik is. Halak a tóban Az olyan kis falvak lakói körében, mint Kisbárkány is, ahol csupán a minden családnál jelenlévő házimozi jelenti a szórakozást, már-már a szakmaiság, vagy épp a művészi színvonal határát súrolja egy-egy, úgymond hobbiszinten űzött tevékenység. Van aki a földművelés terén éli ki ambícióit, negyven hektáron intenzív gazdálkodást folytat - ha megéri, ha nem - hetven éven felül is, más halastavat létesít, horgászatra serkentve azt is, aki halat addig csak sülve látott. Megint más a népi kismesterségeket gyakorolja, nemezt készít és batikol, mézeskalácscsodákat gyárt. Aztán ott az asszony, aki örömét a különleges, délszaki gyümölcsök, a banán-, a citrom-, a füge- és a gránátalma-termesztésben leli, amúgy csak kedvtelésből. Az oldalt írta: Jakubovics Katalin Fotó: Rigó Tibor Hosszú (és rossz) az út Bedepusztáig Kikerült a megyei koncepcióból Ahogy tíz evvel ezelőtt Kisbárkány Nagybárkányhoz tartozott, úgy tartozik most egybe Kisbárkány, Bedepuszta és Borókáspuszta. Utóbbi helységet már mindössze csak egy család lakja, amelyet az állattartás lehetősége vonzott oda korábban, s úgy adódott, hogy mostanáig ott ragadt. Bedén még vagy tíz család él, de közülük mindösz- sze három a törzsökös. Régóta fogynak a lakói, az elvándorlási folyamat már még úgysem fordítható meg, hogy itt is vezetékes víz iható, hogy telefonösszeköttetésük van a világgal. Nem is gondolja senki, hogy benépesíthető újra a puszta, hiszen azok azért csak nehezebben élnek, mint másutt, akik idáig maradtak. Maradtak, mert marasztalja őket a 'szülőhelyhez való kötődés, a családi házhoz, vagy épp a termőföldhöz való ragaszkodás, amihez akaratlan is hozzájutottak. Aki maradt, tapasztalásból tudja, aki ideköltözött, mint a nagybárká- nyi kisebbség egy része, megtapasztalhatta, nem könnyű a pusztai életforma. A nehézségek legfőbb oka manapság a közlekedéssel van összefüggésben, azzal, hogy az odavezető út állagát olyannyira tönkretették a nehézgépek, hogy az utasszállító járművek csak nagy merészségek árán zötykölőd- hetnek rajta. S ezen az ön- kormányzat sem sokat segíthet, mert az útépítés nem az ő feladata, s ha az lenne sem telne rá, meg annak sem nagyon, akit megillet, azoknak meg végképp nem, akik ilyenné tették.- Mindenképp azon van az önkormányzat, hogy valamelyest segítsük az ott élők közlekedését - tudatja Ocsovainé Zsélyi Rita alpolgármester, aki ezzel összefüggésben elmondta azt is, hogy az ott élő ötvenegy-né- hány lakosnak még élelmiszerért is utaznia kell, miután ilyen kis lélekszámú helyen nincs vállalkozó üzlet működtetésére, üzleti okokból. Ám nem csak az ellátási kérdés miatt került górcső alá az útállapot, hanem az ingázók miatt, akik között jó pár iskolás is akad, akiknek, ha a buszok nem közlekednének, nem maradna más, mint a sok kilométeres gyaloglás, ami mégsem járja a 2000. évben.- Az önkormányzatnak sikerült eladnia egy Bedén lévő, használaton kívüli ingatlanját - mondja az alpolgármester - s az értékesítésből befolyó összeget a helyben élés feltételei javítására, azaz az út állaga javítására költjük, nem vonjuk el a pusztaiaktól. Pedig volt idő, amikor remény volt, hogy kedvezően alakulhatnak az útépítés lehetőségei a mostaninál, s felmerült, hogy jobb összeköttetésbe kerülhetnek a külvilággal. Bedén át, a Malomvölgyön keresztül, Zsunypusztát érintve közelebbi útja is lehet ugyanis a Hollókő felé közelítőknek, hiszen a helység nem is Bedéről, hanem Kisbárkányból számítva az utat, mindössze hét kilométerre esne.- Már még tervek is készültek az összekötő útszak- ra - tájékoztat a polgármester - aztán egyszerre csak kikerült a megyei koncepcióból, bár kerékpárút szintjén talán még szóba jöhet. Mondja, gyalogtúrázók, kerékpárosok és autós kirándulók, még külföldiek is gyakorta keresik Kisbárkányban a Hollókőre vezető utat, főként, a természetjárók, akik tudják, vagy csak gyanítják, arrafelé nagyon szép a természeti környezet. A természeti adottságokat persze rég felfedezték az idegenek, amire példa, hogy többen vásároltak Bedén magára hagyott házat, amolyan hétvégi pihenőháznak fenntartva. Újabban a vadásztársadalom mutat érdeklődést a szaporodó üresen álló házakra, egy- egy társaság be is rendezkedett már Bedén is, Kisbárkányban is, hiszen előttük meg az ismeretes, hogy arrafelé a vadászmezők is gazdagok még az állatállomány tekintetében. A falu csak délutánra népesebb, amikor a gyerekek megérkeznek a busszal Múltidéző
