Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2000. Március 23., csütörtök IBI K Ö R K É P Magyar harang Pozsonynak Másfél évvel ezelőtt megteremtődött a bizalom légköre a magyar-szlovák kapcsolatokban, és azóta folyamatosan erősödik a minőségileg új együttműködés a két ország között - mondta szerdán Budapesten Martonyi János külügyminiszter, amikor megbeszélést folytatott Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnökkel. Demszky Gábor és Rudolf Schuster megbeszélésein a főpolgármester felajánlotta, hogy hamarosan a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti javaslatát: Budapest ajándékozzon harangot Pozsony újjáépülő koronázási templomának. A szlovák köztársasági elnök és kísérete találkozott a testület vezetőivel és a magyarországi szlovákok különböző szervezeteinek képviselőivel is. t AZ EURÓPAI UNIÓ lisszaboni csúcsértekezletének közeledtével a német kormány enyhíteni kívánja a feszültséget az Ausztriával fennálló viszonyban - írja kormánykörökre hivatkozva szerdai számában a Die Welt. NEM TALÁLTÁK a három el tűnt magyar hegymászó nyomát Ausztriában. Tegnap délben meg kellett szakítani a kutatást, mert a napsütés következtében újból lavinák indultak meg. Lapzártánkig a hegyimentők nem közölték, hogyan folytatódik az akció csütörtökön. PÁRTINGATLANOK. A Fidesz törvényjavaslatot dolgozott ki arról, hogy a Kincstári Vagyonigazgatóság félévente ellenőrizze a pártingatlanok használatának jogszerűségét és célnak megfelelő használatát. MÉDIAVITA. Áder János házelnök sajnálatosnak tartja, hogy nem sikerült megoldást találni a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeinek felállítására, mert az MSZP és az SZDSZ elutasította az összes törvényes lehetőséget kínáló javaslatot. A házelnök szerint a két ellenzéki pártnak az az érdeke, hogy folyamatosan vádolja a kormánypártokat. SAJTÓSZABADSÁG. A szocialisták az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert az összes, határon túlra sugározni képes köz- szolgálati médium kuratóriumi elnöksége csak kormánypárti delegáltakból áll - jelentette be Kovács László frakcióvezető. Az SZDSZ - átmeneti megoldásként - elfogadná azt a fideszes javaslatot, hogy pártonként egy kurátorral válasszák meg, amennyiben a delegáltak szavazatait pártjuk parlamenti mandátumaránya szerint súlyoznák - közölte Pető Iván (SZDSZ) ország- gyfllési képviselő. __________■ A pápa Jézus szülővárosában II. János Pál kiállt az önálló palesztin állam létrehozása mellett A pápa Jasszer Arafattal és a palesztin vezető teleségével II. János Pál pápa szerdán, szentföldi zarándoklatának harmadik napján a palesztin autonóm hatóságok irányítása alatt álló ciszjordániai Betlehembe érkezett, és mindjárt látogatása kezdetén állást foglalt a palesztinok államalapítási joga mellett. Betlehem A katolikus egyházfő az izraeli hadsereg helikopterén érkezett a keresztények által Jézus Krisztus szülőhelyeként tisztelt városba. Előzőleg a Jordán folyó nyugati partjának azon a szakaszán járt, ahol a hagyomány szerint Jézus megkeresztelése történt. II. János Pált Jasszer Arafat palesztin elnök fogadta. A helikopter leszállóhelyén rézedényt nyújtottak a vendég elé, benne egy maroknyi palesztin földdel. Az agg egyházfő lehajolva megcsókolta ezt a rögöt. A palesztin vendéglátók számára roppant fontos volt ez a jelképes gesztus. Arafat palotájában folytatódtak az ünnepélyes fogadás eseményei. A pápa ott erősítette meg a Szentszék álláspontját a palesztin kérFOTÓ: FEB/REUTERS désben. Mint mondta, a Vatikán mindig is elismerte, hogy a palesztin népnek természet adta joga van saját hazára, és arra, hogy békében éljen a térség más népeivel. Hozzátette: mind ő, mind pedig elődei többször leszögezték, hogy addig nem lesz vége a szentföldi konfliktusnak, amíg nem kap a térség összes népe szilárd biztosítékot az ENSZ határozatainak megfelelően jogai érvényesítésére. Arafat megköszönte a katolikus egyházfő szavait, kijelentve: a palesztin nép nagyra értékeli, hogy a pápa támogatja az ügyet. II. János Pál később szabadtéri misét tartott a keresztények szent városában. A mise javában folyt, a pápa éppen befejezte szentbeszédét, és következtek volna a szertartás további részei, amikor a nagyobbrészt iszlám hívők lakta városban megszólalt a müezzin déli imára hívó kiáltása. II. János Pál és a mise lebonyolításában segédkező főpapok némileg tanácstalanul, de türelmesen kivárták, amíg elhalt a muzulmánokat hívó kiáltás, majd a misén részt vevő ezrek tapsától kísérve folytatták a szertartást. Politikai vita az egészségügyről A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának kezdeményezésére politikai vitanap zajlott tegnap a parlamentben az egészségügyi reformról, illetve annak az ellátás biztonságát veszélyeztető elmaradásáról. több kormányzati cikluson átívelő feladat. Az egészségügyi miniszter és a társadalombiztosítást felügyelő korábbi és jelenlegi államtitkár a legmesszebbmenő részletességgel felsorolta mindazokat a befejezett, folyamatban lévő és tervezett intézkedéseket, amelyek 1998 nyara óta születtek. Néhány közülük: tavaly három új oltást vezettek be, sikeresen lebonyolítottak egy abortuszellenes pályázatot, és 12 dohányzásellenes programot. Megszületett a dohányzásellenes törvény, megoldották a hemofíliások kezelését, megszűnt a vérellátással kapcsolatos Budapest - Országgyűlés A szocialista politikusok meglátása szerint az Orbán-kormány időszakában retorikán kívül más nem történt az egészségügyben, miközben az ágazat ellehetetlenül, a hivatástudat tartalékai pedig kimerülőben vannak. Azért kezdeményezték a vitanapot, hogy szembesítsék a kormányt a kormányprogramban leírtakkal, és Gógl Árpád egészségügyi miniszter ígéreteivel, amelyekből szerintük szinte semmi sem valósult meg. Nemzeti kerekasztal összehívását sürgették, mert - mint mondották - az egészségügy átalakítása krízishelyzet, javult a sürgősségi betegellátás, beindult a központi gyakornoki képzés, működik a társadalombiztosítás informatikai rendszere, gyökeresen átalakult az Országos Egészség- biztosítási Pénztár szervezete, elkezdődött az alapellátás privatizációja. Kuncze Gábor (SZDSZ) azt kifogásolta, hogy a kormánynak nincs elfogadott elképzelése az egészségügy problémáinak kezeléséről. Dávid Ibolya (MDF) azt emelte ki, hogy nem kizárólag magyarországi bajokról van szó, hiszen a világon mindenütt gyorsabban drágul az egészség- ügyi ellátás, mint ahogyan a rá jutó pénz növekszik. Abban jnindenki egyetértett, hogy az ’’ágazatban dolgozók bérezését jelentősen javítani kell. s.L Átalakuló nyugdíjtámogatás Budapest Átalakul a szociális ellátások rendszere. Ennek keretében a most havi 100 forintnyi támogatást sem állapíthatják meg a cukorbetegeknek. Ugyanakkor az új, fogyatékossági támogatás bevezetése idén szeptember 1- jétől várható - tudtuk meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság illetékes vezetőjétől. A szakemberek tapasztalatai szerint sokan nem tájékozódtak arról, hogy milyen anyagi támogatások illetnék meg őket, akár az alapnyugdíjukon felül is. Azért probléma ez, mert a szociális és egyéb nyugdíjkiegészítő juttatások mindegyikét kizárólag igénylés alapján állapítják meg. Tehát aki nem kéri, az nem is kaphatja. A lehetséges támogatási formákról a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál tanácsos részletes felvilágosítást kérni. Ezek a szervezetek a jelenlegi rendszernek megfelelően a következő ellátási formák kiutalásáról döntenek: bányásznyugdíj; bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka; rokkantsági járadék; átmeneti járadék; rendszeres szociális járadék; rendszeres szociális járadékos hozzátartozó utáni növelt juttatás (csak az 1997. december 31. előtti kérelmezőknek folyósítható); mezőgazdasági járadék (csak az 1997. december 31-ig volt törvényes lehetőség az ilyen ellátás megállapítására, de akinek megítélték, az folyamatosan megkapja); egyes nyugdíjjogi hátrányok miatti kiegészítés; házastársi pótlék; meghatározott kitüntetések után járó pótlékok; tudományos fokozat utáni nyugdíj-kiegészítés (új megállapítás már nem lehetséges); vagyoni kárpótlás. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megállapított ellátási formák: nemzeti helytállásért járó pótlék; kiváló és érdemes művészek járadéka; cukorbeteg-támogatás (2000. január 1-jétől újabb betegek nem kaphatják); lakbér-hozzájárulás és szociális támogatás - elhunyt nyugdíjas jogán. A települési önkormányzatok a következő juttatásokat állapíthatják meg: lakbér-hozzájárulás és szociális támogatás; vakok személyi járadéka, katonai családi segély; hadigondozotti pénzellátás. A Központi Kárrendezési Iroda és elődje által megállapított ellátási formák: politikai rehabilitációval kapcsolatos nyugdíj-kiegészítés; kárpótlási életjáradék; nemzeti gondozási díj. NÉMETH ZSUZSA Több jut szakképzésre Idén majdnem 13 milliárd forintot fordíthatnak a vállalkozások a náluk dolgozók továbbképzésére. Budapest A szakképzési alap felhasználásának január elsejével életbe lépett új szabályai túl bürokratikusak, a kisebb cégek nehezen ismerik ki magukat a rendszer feltételei között - állítja Csányi Lászlóné, a Fővárosi Szakképzési Bizottság soros elnöke. A vállalatok éves bérköltségük 1,5 százalékát kötelesek befizetni a szakképzési alapba. Ennek az összegnek bizonyos részét felhasználhatják saját dolgozóik továbbképzésére, de akár iskoláknak is továbbadhatják a másfél százalék háromnegyedét. A több mint tíz éve működő szakképzési rendszer az idén január elsején módosult. A változtatás célja az volt, hogy a vállalkozások versenyképesebbé váljanak, a hazai munkaerő pedig magasabban képzett, szakmailag rugalmasabb lehessen - nyilatkozta lapunknak Benedek András, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Lényeges változás, hogy a vállalkozások ezentúl a korábbi 0,2 százalék helyett a befizetendő összeg egyharmadát fordíthatják saját dolgozóik továbbképzésére, valamint hogy most már nem csak az állam által elismert képzésre fordítható a pénz. Az új rendszer zökkenőkkel bár, de beindult. Eddig 25 kérelem érkezett a vállalkozások képzési javaslatait elbíráló megyei, illetve fővárosi szakképzési bizottságokhoz - tudtuk meg az oktatási tárca illetékesétől. „Minél többen éljenek az új rendszer kínálta lehetőséggel, ne szegje kedvét egy vállalatnak sem az egyelőre döcögős adminisztráció” - bíztatja az érintetteket a fővárosi szakképzési bizottság soros elnöke. Csányi Lászlóné szerint mindenképpen érdemes a minden megyében, valamint a fővárosban lévő szakképzési bizottságokhoz fordulni, ahol segítséget is adnak a nyomtatványok kitöltéséhez. A felhasználható összeg nagysága, és célja is változott. Ebben az évben körülbelül 13 milliárd forintot fordíthatnak a vállalkozások saját munkavállalóik képzésére. A jelenlegi szabályok nem kötik meg a cégek kezét, bármely, szerintük fontos, speciális munkakör oktatására igénybe vehető a szakképzési alap támogatása. HORVÁTH MAGDOLNA Érdekes látványosság: Karai Antal pusztafogata a kiállításon fotó: feb/kallus györgi Megnyílt az Utazás 2000 kiállítás A magyarok is felfedezik Magyarországot Jó esély van arra, hogy a turizmus néhány éven belül megduplázza bevételeit - jelentette ki tegnap Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára az Utazás 2000 idegenforgalmi kiállítás megnyitóján. A huszon- harmadszor jelentkező nemzetközi idegenforgalmi kiállításon hazánkkal együtt 42 ország kiállítói vonultatják fel utazási ajánlataikat. Budapest Az ágazat már ma is 300 ezer embernek biztosít megélhetést. A turizmus az elmúlt években a politika kiemelt területévé vált, a költségvetés idén 10 milliárd forintot fordít támogatására - emelte ki az államtitkár. Sokkal több pénzt kapnak a regionális idegenforgalmi bizottságok is, ugyanis a területet felügyelő tárca álláspontja szerint a helyi döntéseket kell kiemelten támogatni. Az államtitkár szerint az ágazat jövőjét biztosítja az is, hogy hazai és külföldi befektetők egyaránt biztos piacot látnak a magyarországi idegenforgalomban. A turizmus egyébként sikerrel zárta a tavalyi esztendőt. A Magyarországra érkező külföldiek száma ugyan 14,3 százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyek igénybevétele 3 százalékkal csökkent, azonban a szakemberek szerint ez az igényesebb vendégforgalom arányának növekedését jelzi. A turizmus dollárban számított devizabevételei az elmúlt öt év során 30 százalékkal emelkedtek, az ágazat 2203 millió dollárral járult hozzá a folyó fizetési mérleg hiányának javításához. Az egy külföldire jutó devizabevétel öt év alatt 76 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy az összes beutazók létszámán belül nőtt az exkluzív turisták részaránya, akik többet költenek és magasabb színvonalú szolgáltatásokat vesznek igénybe. Folytatódott a belföldi vendégforgalom dinamikus növekedése is. Januárban és decemberben 2,7 millió magyar vett igénybe kereskedelmi szálláshelyet, 5,1 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. ____________________________________________(STS)