Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
M umap$f 2000. március 16. Csütörtök Szeretettel köszöntjük HENRIETTA nevű kedves olvasóinkat! A Henrietta a germán eredetű Henrik francia-latin női és kicsinyített változata, jelentése: uralkodó. Védőszentje: Boldog Suso Henrik német misztikus. Virága: tulipán. Az őrt. és gör. kát naptárban Szent Szabinoszvértanú. A Nap kél: 5.55 órakor, nyugszik: 17.51 órakor. Cgyeletes SZERKESZTŐ: Budi Tóth Elemér RIPORTER: Ka(a|jn : (32) 416-455 6 évvel ezelőtt, 1940 március 16-án hunyt el a varm- landi Marbackán Selma Lagerlöf (képünkön) No- bel-díjas (1909) svéd írónő. Nevét a szülőföldje meséiből és mondáiból összeállított Gösta Berling (1821) c. regényével tette ismerté. Az újromantika neves képviselője volt, aki műveivel hazája nemesi világának idealizált képét ábrázolta. Magyarul több művét is olvashatják: Nils Holgersson csodálatos utazása (1907). Az Anti-krisztus csodái (1987), Egy udvarház története (1899), Krisztus-legendák (1904). 65 éve, 1935-ben hunyt el Aberdeenben John James Macleod. skót fiziológus, akit Sir Frederik Banting-ge\ együtt 1923-ban Nobel- díjjal tüntettek ki az inzulin felfedezéséért. 230 éve, 1770-ben ezen a napon született Püspökladányban Karacs Ferenc térképtervező, rézmetsző. Regényeldiez, költeményekhez illusztrációk készítésével kezdte, majd munkássága Magyarország földrajzi felméréséhez és a szemléletes iskolai földrajzoktatás bevezetéséhez járult hozzá. Térképei: Jászság, Kunság, Magyarország földtérképe, Európai atlasz. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A Kárpát-medence fölé ismét nedvesebb levegő érkezik. Felhő- átvonulások, majd hajnaltól átmeneti erős felhősödés, többfelé hózápor, havazás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, -4 fok között legmagasabb nappali hőmérséklet 48 fok között alakul: Közlekedésmeteorológia Készítette: A nap folyamán a havazások, hóswm záporok miatt nedves, csúszós utakra' lehet számítani. Március 14-i IV ÍÖENÓ nyerőszámok 2 13 18 20 23 25 30 31 49 52 61 62 63 65 67 71 73 74 76 79 í-ikSK & ífííi: ifi ift Ml VAR MA ÓIN RE HMap-ßoroszköp Halak (II. 21-III. 20.) Stresszmentes időszakra számíthat. A szellemi munka gördülékenyen megy. A csapatmunka eredménye elsősorban az Ön érdeme. Képes másokra is fi- x gyelni, sőt egy kis lazítást is megengedhet magának. Jjfe Kos (III. 21-IV. 20.) Munkájában segítik a hirtelen ötletek, j Figyelmét most az egészsége irányába kell fordítani. A ta” vaszi fáradtságot sporttal és vitamindús táplálkozással kell legyőznie. Varázslatos megjelenésével elbűvöli társaságát. ‘ IIaHoTa Pici s Kelemenéknél kisbaba születik. Kelemen- nét meglátogatja az egyik barátnője. Megnézi a kislányt, és a kezét összecsapva felkiált:- Milyen pici!- Pici, pici - feleli Kelemenné. - Őszintén szólva még ennyit sem | akartunk... Mit képzel?- Drága, most, hogy a férje hosz- i szabb időre elutazott, szívesen felmennék magácskához...- De, mit képzel? j Nem vagyok én olyan nő...- Ó, kedves hölgyem, persze hogy nem, de nem is mondtam, hogy fizetek érte... Találós kérdés Mi lesz a táncosnőből, ha megöregszik?- No, mi?- Ráncos nő. Becsületsértés? Megkérdezi egyik ismerőse az ügyvédet:- Tegnap azt mondta nekem valaki, hogy nem fogok vízszintesen meghalni. Ön szerint ez becsületsértés?- Nem biztos, lehet, hogy jövőbelátás. A világhírű színésznő, Julia Roberts barátja, Benjamin Bratt társaságában érkezett arra a Los Ange- les-i fogadásra, amelyet a színésznő legújabb, „Erin Brockovich” című filmjének premierje alkalmából rendeztek március 14-én. Az igaz történeten alapuló filmben a címszereplő Roberts egy kisvárosi nőt alakít, aki talpra állítja az egész várost egy óriásvállalat ellen, miután kiderül, hogy a cég szennyezi a vizet a településen. F0TÓ. REUTERS SllllgélllűrjíM ÁjfXDllM» 15.30,17.45 és 20 órától: ' Amerikai szépség. Feliratos amerikai film. Ap)IM IKjumtsuriu 17 és 19 órától: Börtönpalota. Feliratos amerikai film. Massfigyainmiifól MaMda» 15.30,17.45 és 20 órától: Jeanne D'Arc. Színes francia film. MMádh iRíammis 18 és 20 órától: Asterix és Obelix. Színes francia film. Mtomytergmysi 18 órától: Bosszúból jeles. Amerikai thriller. *• * * ft u # Bika (IV. 21-V. 20.) Hajlamos túlhajszolni magát, sokat dolgozik és ennek idegesség a következménye. Most már jobb az egészsége, mint az év eleje óta bármikor, de kell is rá nagy figyelmet fordítani. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Nagyszerű formába lendül. Tartós sikerre és szerencsére számíthat szakmájában és pénzügyeiben egyaránt. Egészsége rendben van és marad is, ha egy kicsit odafigyel. A szerelemben itt a tettek ideje. Rák (VI. 22-VII. 22.) Szakmájában, tanulmányaiban tartja az Öntől megszokott színvonalat. Magánélete nagyjából rendezett, anyagi helyzete néha zilált, de nem katasztrofális. Mi kell még? Az, hogy jókedvűen, derűsen nézzen a világba. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Munkahelyén meghallgatják és támogatják az elképzeléseit. A siker felvillanyozza. Ettől külseje is megváltozik. Kivirul, ragyog, meghódít mindenkit. p Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Szexuális aktivitása a növekvő Hold idejében fokozott. Rámenősebb és temperamentu- mosabb a szokottnál. Ehhez társat is talál estére. * # * * *• * * * * * * Í Mérleg (IX. 24-X. 23.) Végre nyíltan is kifejtheti vélemé- , nyét, és elkezdheti megvalósítani a tervét. Itt az ideje, hogy változtasson az életmódján vagy a munkamódszerén! Nem jeleznek akadályt a csillagok. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Merészségét irigyelni fogják azok, akik nem mernek változtatni az életükön. Míg Ön töretlenül halad előre a hivatásában vagy a szakmájában, addig másoknak munkahelyük megszüntetése, átszervezése miatt kerékbe törhet a pályája. Érdemes volt tanulni, nyelvet tanulni és változtatni! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Itt az ideje, hogy kinyúljon a külvilág felé. Ha elrejti a tehetségét, még azok sem találnak Önre, akik új lehetőséget ajánlanak fel. Ünnep után is érdemes randevúzni vagy hobbijára szentelni egy kis időt. Bak (XII. 22-1.20.) Örömmel tapasztalhatja, hogy munkáját megbecsülik, tanácsait megfogadják, s több pénzzel honorálják, mint korábban. Ne serénykedjen, nagyon megérdemli az elismerést. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Nehézségekkel találja magát szemben. Nem egészen felhőtlen a magánéleti kapcsolata. Gyűjtsön erőt és érveket, hogy szót emeljen érdekei védelmében. Csillaga védelmezi, nehogy előnytelen szerződést kössön, vagy nehogy túlköltekezzen. $?• # % é •« é te TafsT 'W' -X- YLa xUa XX.-X- aXx, XX XX XL' XX XX XLá XX *X- xU* XX ÁL•'T*'* VjS, Á!x 'vrY Yjv XJV </yv '‘T"’ /7' VIS, Xfy vtv XjV zyv v^y X'T*. v*V yjc* ^rv vyv yf\ V3V Xv Xpx Hat szám - egy nyeremény! 11. HÉT A HETI NYEREMÉNY) 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM* n 3 I V Rádió- és televízióműsor-ajánlat __________________Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig K OSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. Közlekedés. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Egyházi népénekek. 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasz- szikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Felhang. 17.05 „Magyarországról jövök..." (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Márai Sándor: Napló. 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 ítélet. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hallgassuk együtt! 23.47 Bach-Balogh Sándor hangsz.: II. brandenburgi verseny URH-ADON _____i 5.5 5 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánság- reggel. 6.30 Hírek. Sport Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-dél- előtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9,50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 13.06 Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsűtörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrá- dió. 18.30 Gordiusz-játéktér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogé#. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Eny- nyi... 24.00 Ejfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. 4.03 Cigánynóták | yjgTVI 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész (információs műsor) 9.05 A bestia (91.) 10.00 Happy Holiday (6.) 11.00 Svéd gyufa (5.) 12.00 Hírmagazin 13.00 Hrvatska krónika (horvát nyelvű nemzetiségi magazin) 13.30 Ecranul nostru 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Linda (tévéfilmsorozat) 15.10 A látogató (6.) 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Egészségedre! 16.25 A levegőóceán titkai (am. term.-film-sor. - 2.) 17.00 Jani házhoz megy... Betlen János műsora 17.30 A Szent István Társulat 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Théma 18.30 Rajongó Prokopp Dóra mozija 19.00 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-101.) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Komédiások- Színház az egész... (sorozat - 3.) 21.00 Showbálvány 1951-et idézve (2.) 22.00 Híradó. Időjárás 22.05 Aktuális 22.30 Panoráma 23.00 Twin Peaks (24.) 23.45 Bank utca 23.50 Budapesti tavaszi fesztivál (összefoglaló) 9.05 Önarckép Miller Lajos-portré 10.00 Dies irae 10.40 A múzsa csókja Anna - Juhász Gyula szerelme, Sárvári Anna 11.05 Telemázli 11.30 112 (bűnügyi mag.) 12.00 Bor és hatalom (sp. sorozat - 68-69.) 12.50 Van öt perce? 13.00 Hírmagazin 13.35 Szabad verseny (gazdasági magazin) 14.00 Delta 14.30 Körző 15.00 Háló (riport-dok.-film) 15.30 Magyar Szalon 16.00 Iskola utca-Tudóra 17.30 Magyar Ház 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Budapesti tavaszi fesztivál 20.50 Unokáink is látni... 21.20 Ragadd mega napot! (amerikai film) 22.50 Záróra €>'x2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin) 8.30 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 8.55 Riviéra (ismétlés) 9.25 Csupa-csupa élet (német sorozat-12.) 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat) 10.35 Közvetlen ajánlat 11.05 Repülő ház 11.30 Mila, a szupersztár 11.55 Hurrá, utazunk! 12.10 Airport 10.30 Maigret (7.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Régiók (ismétlés) 12.50 (kis)Mamaklub (ism.) 13.25 Cifra nyomorúság (magyar film) 14.40 Tálentum (ismétlés) ' 15.10 Helikon (ismétlés) 15.30 Olvasónapló Feltámadás (szovjet film - 2/2.) 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 Európai kaleidoszkóp 19.45 A kisfiam pisztolya (spanyol film) 21.10 A táncosnő és a varázslónő (angol ismeretterjesztő film) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Százötven művész kilenc közép-európai országból (dok.-film) 22.30 Nézőpont Portréfilm Magdalena Abakanowicz lengyel szobrászművészről 23.00 Expressz-expressz (szlovén film) 0.15 Híradó DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 A Belvárosi Plébánia- templom 100 éve 9.25 A Gymnasiom (ism.) 10.30 Maigret (7.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Régiók (ismétlés) 12.50 (kis)Mamaklub (ism.) 13.25 Cifra nyomorúság (magyar film) 14.40 Tálentum (ismétlés) 15.10 Helikon (ismétlés) 15.30 Olvasónapló Feltámadás (2/2.) 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 Európai kaleidoszkóp 19.45 A kisfiam pisztolya (spanyol film) 21.10 A táncosnő és a varázslónő (angol ism.-terj. film) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Százötven művész kilenc közép-európai országból (dók.-film) 22.30 Nézőpont 23.00 Expressz-expressz (szlovén film) 0.15 Híradó 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (ism.) 9.40 A farm, ahol élünk (ismétlés) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.57 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Celeste (58.) 14.30 Klipklub 14.50 Az első csók (186.) 15.15 Helene és a fiúk (francia tinisorozat -1.) 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat-136.) Drága 16 éves 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (31.) 17.35 Mire gondolok? 17.40 Tiltott szerelem (14.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt (601-602.) 19.50 Esti showder Fábry Sándorral 21.25 Zsoldosok (am. akciófilm-sor. -16.) Az őserdő mélyén 22.15 Este (hírműsor) 22.35 A holló kiáltása (francia film) 0.10 Pont hu (ismétlés) 0.40 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés HBS 7.30 Tűzhányó (am. katasztrófafilm) 9.15 Spawn (am. akciófilm) 10.55 Mulan legendája (holland rajzfilm) 11.45 Éjkirálynő nappal (francia vígjáték) 13.20 Hunter- A nagy csata 14.55 Szellemtanya (amerikai vígjáték) 16.30 Ugrásra készen (am. romantikus vígj.) 18.05 Tűzhányó (am. katasztrófafilm) 20.00 A csodafarm 21.35 Egy gyilkosság védelmében (amerikai thriller) 23.05 A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér 0.35 Fű alatt (am. vígjáték) 5.50 Nap-kelte 18.30 Poppaletta 19.10 Magyar mesék 19.20 Torna Ingatlanpiac 20.05 Rendkívüli kiadás 21.00 Helló, veszély! 21.30 Gyógyír/Pásztázó 22.40 Színházi látcső 23.05 Feró korcsmája TARJÁIMI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér Vendég: Dr. Magyar Bálint az SZDSZ elnöke 18.40 Fecsegő tipegők (rajzfilmsorozat) 19.05 Tükör 19.35 Filmajánló 19.40 Szevasztok 19.45 Csendes percek 20.00 Hírek 21.10 Háttér 20.30 A per (amerikai film) NfaÁDtÉLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport te|efon. 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.