Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-04 / 29. szám
Egész eddigi élete tanulásból és munkából állt Kemencekőműves-rendőrtiszt nyugdíjasként közös képviselő Jakab László ugyan nem salgótarjáni, de lokálpatriótának érzi magát. A matyóföldön született, s 1959 óta él a városban. A pályakezdő fiatalember a fejlődésnek indult városban próbált szerencsét, amit végül is megtalált. Itt kezdte alkotó életét, családot alapított, s nyugdíjasként több száz lakástulajdonos ügyeinek felelős képviselője.- Gyárkémények, kazánkemencék kőműveseként jöttem a Zagyva II. építéséhez, s egyik cselekvő részese voltam a város iparosításának - indítja a beszélgetést a kezdeteknél. - Dolgoztam az öblösüveggyárban az első automata kemence építésén is. Megismerve a feleségét, a síküveggyárban maradt 1965-ig. Eközben az üveggyár beiskolázta, így megszerezte az érettségit is.- Ekkor azonban nagy kihívás ért, és pályát módosítottam - mondja. - Beléptem a rendőrség kötelékébe. A bel- ügynél végigjártam a ranglétrát. Kezdetben objektumőr, majd járőr, később a homokterenyei körzeti megbízotti csoport parancsnok lettem. A városi kapitányságon voltam bűnügyes, vezettem a körzeti megbízotti alosztályt, ami több mint harminc ember irányítását jelentette. Ezután a főkapitányságra kerültem, majd 1990-ben betegségem miatt korkedvezménnyel századosi ranggal nyugállományba kerültem - fejezi be egy szuszra a pályafutása történetét. A rendőrségen eljutott a főtiszti beosztásig, amihez jogi végzettség kellett. Neki azonban nem volt jogi végzettsége, de a rendőrtiszti főiskolát cum laude végezte, a kiváló szakmai felkészültségére tekintettel elfogadták a személyét. Amikor megkérdezem, hogy miként emlékszik a rendőrségnél töltött évekre, ezt válaszolja.- Az egyenruhás időszakra vagyok büszke. Akkor éreztem igazán, hogy rendőr vagyok. Különösen, amikor a körzeti megbízotti alosztályt irányítottam. Később már nem éreztem magam olyan életközeiben, mint az alosztályon.- Mi az oka ennek, talán korábban megbecsültebbek voltak az egyenruhások? - érdeklődtem.- Én nem így fogalmaznék. Abban az időben más társadalmi viszonyok voltak, az emberek önkéntes jogkövetése is nagyobb volt. Másképpen viszonyultak az írott és íratlan szabályokhoz, az erkölcsi normákhoz. Talán más célok voltak az embereknél. A rend és a tisztesség, a fegyelem általános törekvés volt. Persze akkor is voltak törvényszegő, semmi emberek, de a társadalom többségére az önkéntes jogkövetés volt a jellemző. Most azt tapasztalni, hogy inkább a törvények alóli kibúvás a sikk, az a szép dolog, nem a fegyelmezett, állampolgári magatartás. Akkor jobban tiszteltük a törvényeket. Nem fogadom el azt, amit sokan mondanak, hogy meghurcolták, rendőrségi felügyelet alá helyezték. Voltak ilyenek, de a legtöbb esetben ennek oka volt. Előfordulhatott, hogy ártatlan embereket rágalom, rosszindulat vagy hamis vád alapján meghurcoltak, erről nem tudok. Kíváncsian vártam a kérdésre a válaszát, hogy szerinte milyen is a jó rendőr?- Az ma már nem divat, amit a legfontosabbnak tartok, hogy legyen hivatástudata. A törvények tisztelete, betartása és betarttatása valahogyan benne legyen a génjeiben. Ha ez nincs, akárhogyan teljesíti a feltételeket, már eleve nem lesz jó rendőr. Szerintem a testű-- letbe lépéssel, a felszereléssel senkinek nem lesz hivatástudata. Szükséges, hogy ennek csírái legyenek meg a jelöltben, ami majd később kibontakozik benne, Ha ez nem történik meg, akkor az illetőtől meg kell válni. Ez nem kudarc, csak rossz választás. Az áldozatvállalás is fontos, hiszen azt tudni kell, hogy ebben a szakmában sem nyolcórás a munkaidő. S a lehetőségekhez képest tisztességesen, példamutatóan kell élni a polgárok körében. Ugyanis, ha mást cselekszem, mint amit elvárnak tőlem, másképpen élek, az visszatetszést vált ki az emberek körében. A rendőröknél pedig ez különösen fontos, akárcsak mindazoknál, akik felelős beosztásban vannak, az emberek szeme előtt zajlik az életük. S nem utolsósorban rengeteg tanulás szükséges a rendőri beosztáshoz. Valamikor nagy dolog volt, hogy valaki középiskolai végzettséggel lett rendőr. Felnéztek rá. Pedig még ez sem elég. Örömmel tapasztalom, hogy a rendőrségnél egyre több a főiskolát, egyetemet végzett fiatalok száma is. Amikor arról faggattam, hogy a nyugdíjazása óta hogyan alakult az élete, elmondta, fél éve lehetett nyugdíjas, amikor visszahívtak a testületbe. Jó két évig dolgozott még a rendőrségnél, mint panaszfelvevő a városi kapitányságon. Jakab László is azok közé tartozik, akik mozgás, cselekvés, értelmes elfoglaltság nélkül nem tudják elképzelni az életüket. így azután megtalálta a maga társadalmi elfoglaltságát is. A lakását is magában foglaló társasház felügyelőbizottságában segített. Egy év elteltével a tulajdonostársak megválasztották a ház közös képviselőjének. Széttárta a karját, mintha szabadkozna.- Nem tanultam én olyan ismereteket, amelyek egy ilyen falunyi lakosságot befogadó épület vezetéséhez szükségesek, de nagy hasznomra vannak a főiskolán tanult jogi ismeretek, s hát szakmai ismereteknek sem vagyok híján, mert többek között építőipariba is jártam. Ahogyan sorba vettük élete történetét, kiderült, hogy egész eddigi élete folytonos tanulásból és munkából állt.- De hiszen napra kész ismeretek nélkül ma sem lehet dolgozni. Érzem, hogy bizonyos lélektani ismeretek mellett szükségem van a műszaki, az államigazgatási ismereteim folyamatos gyarapítására. Nem is szólva a társadalombiztosítási és az adózási ismeretekről - mondta magyarázatként s még hozzátette - Szerencsére van egy jó könyvelőnk, aki ezeknek a feladatoknak a nagy részét, az adminisztrációt elvégzi. A közös képviselő lakása egyben iroda, fogadó helyiség, irattár. Hogyan lehet így élni? - kérdeztem.- Van egy régi magyar közmondás, Ha szegény az eklézsia, maga harangozik a pap - idézte. - Nincs a társasháznak egy olyan helyisége, ahol a ház irányításával kapcsolatos sokféle adminisztrációs munkát el lehetne végezni. Ki lehetne alakítani ilyet, de nem tartom célszerűnek. Növelné a költségeinket, ugyanakkor nem biztos, hogy amikor ott ülnék a kijelölt fogadási időben, éppen akkor jönnének a tulajdonostársak. Az emberek általában akkor jelentkeznek, amikor éppen problémájuk van. Ez tulajdonképpen kényszerhelyzet, de szívesen csinálja, hiszen a nap döntő részében itthon tartózkodik, s hozzá bármikor jöhetnek. A forgalmat pedig mindig a házban adódó feladatok, vagy gondok jellege szabja meg. Vannak napok, amikor senki sem nyitja be az ajtót. Nemrégiben azonban egyszerre annyian jöttek, hogy sorban álltak. Többen is mondták róla, hogy az általa készített iratanyagok, de még a legegyszerűbb feljegyzések is mintaszerűek. Vajon honnan hozta magával ezt a tulajdonságát?- Senki ne tartson nagyképűnek, de akik jól ismernek, azok tudják, hogy mindig a precizitás volt rám jellemző - mondta. - Ugyanezt másoktól is megköveteltem. Azért kikapcsolódásra mindig kell időt szakítani. Reggel segítek a nejemnek a bevásárlásban, délelőtt a ház hivatalos ügyeit intézem a városban, délután és este a napi adminisztrációs munkát végzem.- így képzelte el a nyugdíjaséveket?- Nem volt nekem ideális elképzelésem a nyugdíjasévekről, nem is tervezgettem. Talán jó is. Persze nem egészen így képzeltem el. A gyerekeink kirepültek, mind a ketten. Szép hivatást választottak, a vám- és pénzügyőrségnél dolgoznak. A kedves feleségemmel már csak kettesben vagyunk. Lehet, hogy egy ideig kibírnám a semmittevés állapotát, de egy hétnél tovább nem. Nekem szükségem van a cselekvésre. A beszélgetés végén játékra kértem. Azt kérdeztem tőle, hogy ha egy jó tündér három kívánságát teljesítené, mit kívánna?- Elsőként azt, amit Montecuccoli is mondott: pénzt, pénzt és pénzt! Nem magamnak! Az sem lenne rossz, hanem a társasházközösségnek. Nagy szükségünk lenne rá, hogy a felújításainkat, a sürgős munkákat el tudnánk végezni. A másik kívánság szerint pedig magamnak és a ház minden lakójának jó egészséget. Harmadik kívánságként pedig olyan konszolidált társadalmi viszonyokat, hogy az emberek nagyobb létbiztonságban kicsit nyugod- tabban élhessenek. Sajnálatos, hogy az emberek egymáson töltik ki a mérgüket, a nyomorúság miatti keserűségeket, egymást bántják. Egy békésebb, nyugodtabb korszakot kívánnék. Persze mindez tündérmese, pedig nem vagyok pesszimista.- Jakab László sokat dolgozik ezért a falunyi népességű házért, vajon mit kap vissza a lakóktól?- Nem panaszkodom. A ház lakóinak a kilencven-kilencvenöt százaléka nagyon tisztességes, jóakaratú, rendes ember. Néhány embernek bizonyára nem vagyok szimpatikus. Összességében elégedett vagyok, mert rendesek a lakók, amit az is bizonyít, hogy évek óta egy fillér adóssága sincs a háznak Mindenkivel megtalálom a hangot. Kivel szép szóval, kivel határozottabban és erélyesebben. Itt is egy közmondást idéznék: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. A keményebb hangot csak többszöri figyelmeztetés után használok, de néha szükség van rá, hiszen nekem a többség érdekeit kell védenem. Persze olyan is előfordult, hogy némely család nehéz helyzetének enyhítése érdekében az önkormányzatnál is kérek segítséget. Az is előfordult, hogy saját pénzemből előlegeztem meg a nehéz körülmények között élő tulajdonostársnak egy szerelés kifizetését. Humanista vagyok, amit másoktól is várok és remélek.- Boldog embernek érzi magát? - kérdezem végül.- Ha végiggondolom az életemet, akkor azt mondom, hogy igen. Az én lehetőségeim így alakultak, idáig jutottam. Mindig igyekeztem megtalálni a helyemet a társadalomban, a közvetlen környezetemben, a családban. S ez eddig sikerült. _________________ ________________________PÁDÁR ANDRÁS- Sokat gondolkodtam, mi lehet az oka, hogy nem nyafogtam régi és mostani életem miatt. Vanyarcról, Palotásról sohasem hallottam. Mielőtt ide kerültem, előtte Budapesten tanítottam. Budafokon a legszebb villanegyedben laktunk. Rendszeresen jártam operába, színházba, hangversenyre, szabad időmben úsztam, teniszeztem, lovagoltam. Ilyen körülmények után kerültem kezdő tanítónak Palotásra. Pajtapusztán kaptunk egy „kétszobás” lakást, a két helyiségből ugyan csak egy volt a szoba, a másik pedig konyha. Édesapám, mikor közöltem vele pályaválasztásomat, csak annyit mondott: - ne menjél oda, kódis pálya az! Akkor a Frank Kávégyárban volt tisztviselő, négyszer any- nyit keresett, mint a tanító. A lebeszéléskor a következőket mondta: - Nyitunk egy szalont neked Budapesten a Váci utcában, amit te irányitól majd, - meséli Vanyarc község nyugdíjas iskola igazgatónője, Thomka Aladámé. Két évi rákosszentmihályi, hétévi palotási pedagógiai tevékenysége után jutott be a vanyarci tantestületbe földrajz, biológia, általános iskolai tanítóként, később Egerben elvégezte az ének szakot is. A szellemileg friss, igényes beszédstílusú 72 éves asszony családjában nem ismeretlen fogalom a pedagógusi pálya.- Apai nagyapám tanító volt. Két nagynéném tanítónő. Ugyancsak pedagóguspályát választott a két nagybátyám is. Nyílván, valamelyiküktől örököltem az elhivatottságot. Palotási évei során 320 gyerekkel, négy tanító ismertette az alapvető műveltséghez szükséges tananyagot. Közülük egyikük nyugdíjba készült. Helyébe jött a „Ne menjél oda, kódis pálya az!” Nyugdíjas iskolaigazgató a hivatásszeretettről és a nagybetűs Vanyarcról... Thomka házaspár. A félj 25, az igazgató asszony akkor 21 éves volt, akárcsak a tantestület hasonló korú tagjai.- Ilyen kevés pedagógussal 8 osztályt nem lehetett eredményesen tanítani. Nagyon szerettük egymást, jól megvoltunk a kollégákkal. Később megyén kívüli pedagógusokkal tízre nőtt a tantestület létszáma. Különleges esemény előzte meg igazgatói kinevezését. Sopronban volt kirándulni a tantestület. Az ottani idegen- vezető a város nevezetességeinek ismertetése során egy helybeli jeles, neves személyiség neve után kérdezősködött. Thomkáné vála- Betegség után újra jókedvűen... szolt helyesen. A vi-__________________ szonzás pedig a következő volt: magának kell igazgatónak lenni [- Ősszel a nyugdíjba ment elődöm helyére neveztek ki, előtte hosszú ideig igazgatóhelyettesként dolgoztam. Igazgató koromban úgy emlékszem, senkit sem utasítottam, mégis mindent úgy csináltak a kollégák, ahogy akartam. Ne kérdezze az okát, mert nem tudom megmondani. Arról viszont egy percre sem feledkeztem el, hogy a palotási, vanyarci gyerekeknek is ugyanolyan okosaknak, jó módú- aknak kell lenniük, mint másoknak. Igen, az előbbi elképzelésemből igen sokat megvalósítottam. - Voltak kedvencei? -A rosszakat, a lustákat is ugyanúgy szerettem, mint a többieket. Határozottan állítom, hogy a palotási, vanyarci gyerekek ugyanolyan eszesek, mint a pestiek, csak legyen, aki tanítsa őket. Ezért nemcsak én, hanem kollégáim is sokat dolgoztak. Azt gondoltam, hogy a pályánkon ugyanolyan lelkesek a kollégák, mint mi. Sajnos, egy idő után rá kellett jönni, hogy nem így van. Nem a kitüntetésért, az elismerésért dolgoztunk, bár azt is kaptunk. Száz egyetemet, főiskolát végzett gyerek vallhatja magáénak a vanyarci iskolát. Minden évben körbelátogatták a Balatont. Soprontól Debrecenig felkeresték a múzeumokat, elmentek színházakba.- Egy-egy jól sikerült kiránduláson százan voltunk. Az sem igaz, hogy a múltban nem lehetett megünnepelni március 15-ét és október 6-át. Pesten, a Petőfi-szo- bornál az iskolánkból a legszebben szavaló kislány mondta el a Nemzeti dalt. Október 6-án hivatalosak voltunk parlamenti látogatásra. Előtte a Battyhányi örökmécsesnél emlékeztünk 1848-ra. Egy katona megkérdezte, hogy mit csinálunk. Mondtam, hogy a Parlamentbe jöttünk, előtte lerójuk kegyeletünket a hősök előtt. Ő tudomásul vette. Sok mindent szabad volt csinálni. Aki nem akarta, az mondta, hogy nem lehet... A nyugdíjas igazgató asszony férj- hezmenetele sem volt mindennapi:- Diósgyőrben voltunk tanfolyamon. Megláttam, s azt mondtam: vagy neki leszek a felesége, vagy senkinek. Harmadik nap megkérte a kezemet. Ő is udvarolt, nekem is udvaroltak. Előtte a stadionban európai atlétikai verseny volt. Én osztottam a jegyeket. Olyat adtam neki, hogy mellém kerüljön. Végül mi lettünk a tanfolyam szerelmespárja. Megkérdeztem a római katolikus plébánia papját, hogy esküdhetek-e katolikus templomban, mivel más vallást gyakoroltam. Ahányszor akarnak! - válaszolta. Erre egyszer került sor.- Sohasem jutott eszébe, hogy újra városban éljen?- Nagyon szerettük egymást a férjemmel. 39 évig éltünk egyetértésben. Férjem azt mondta: a világon csak egy hely van, ahol élni szeret, akar, ez számára Vanyarc. A palotási tantestületben, mint kezdő pedagógusok kezelték a házaspárt. Az első kisbabát a kollégák úgy szerették, mintha az övék lett volna. Úgy is nevezték, hogy a tantestület első gyermeke...- Minden estét nálunk töltöttek a kollégák. Óriási volt akkor a szegénység. Szeptemberben szültem, decemberben már tanítottam. Pedagógustársaimnak akkoriban annyi volt a fizetésük, hogy éppen csak a szállásra és az étkezésre volt elég. Nyugdíjaztatása után két évig beteg férjét ápolta, majd utána négy évig újra aktív pedagógus lett.- Elhatároztam, ha nyugdíjba megyek, megtanulok szlovákul. Eddig még nem tudtam szakítani rá időt. Volt kedves tanítványom segített, édesanyám szülőfalujának felkutatásában, egy kis tót településről van szó. 12 évesen egy tisztítóműhelyben dolgozott, ott tanult meg magyarul. A nyugdíjas nagymama unokájának él. Reggel leveszi a buszról a gyereket, s amikor eljön az ideje, akkor felteszi, édesanyja az állomáson vár rá. Thomkáné nemrég épült fel betegségéből. Ez idő alatt kedves tanítványa helyettesítette az otthoni rendteremtésben. _______________V. K.
