Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-03 / 28. szám
10. OLDAL SPOTTŰKÖR 2000. Február 3., csütörtök Bl Papp Viktor elismerése Az első megyei úszó, aki magyar bajnok és válogatott Kibővített és ünnepélyes szakosztályértekezletet tartott a minap a Salgótarjáni Gagarin DSE úszó- szakosztálya. A rendhagyó összejövetelt jószerivel egy hivatalos napirendi pont uralta, történetesen: a sikeres év megünneplése és a jutalmazás. Kovács Dénes szakosztály- vezető köszöntette a meghívott vendégeket - többek között a megyei sporthivatal, a megyei diáksporttanács, Salgótarján, a létesítmény és sport kht., a KNC, a Nógrád Sportjáért Alapítvány, a megyei úszószövetség, a diáksport egyesület képviselőit, valamint a szakosztály munkáját edzőtáborozással segítő neves fővárosi úszóklub, a BVSC vezető edzőjét és két trénerét -, akik valamilyen formában mind szerepet vállaltak az elért sikerek hétterének biztosításában. A GDSE első embere ezután visszatekintett az 1999-ben elvégzett munkára, az eredményekre, amelyekről lapunkból is rendre értesülhettek olvasóink. Az egyesület és Nógrád megye úszósportjában mind ez idáig példátlan teljesítményről ugyanakkor ismételten kötelező bővebben szót ejtenünk. Nevezetesen: a 13 éves Papp Viktor nagyszerű sikereiről. Kezdve a számtalan újraírt megyei - egyben felnőtt - csúcstól a rengeteg versenygyőzelemig, a korosztályos bajnoki címtől a két úszásnembeli országos ranglistaelsőségig, egészen a válogatottságig bezáróan. Mindezekért a Nógrád Megyei Úszó Szövetség az erkölcsi elismerés mellett hatalmas serleggel jutalmazta a Bolyai János Gimnázium hetedikes tanulóját. Tolnai Nándor a megyei sporthivatal, Bállá Árpád a városi ön- kormányzat képviseletében nyújtott át díjat. A magunk nevében mi is gratulálunk, s további sikereket kívánunk a kiváló fiatal sportembernek. SATTS A liga nem szűnik meg, csak „átalakul” A február 12-i közgyűlés elé kerülő új alapszabály-tervezet megvitatása volt a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga szerdai tanácskozásának egyetlen napirendi pontja. A megbeszélésen részt vett Bozóky Imre, az MLSZ elnöke és Berzi Sándor főtitkár is. Sárosi Ferenc ligaigazgató az MTI-nek elmondta: a tervezet szerint külön profi és amatőr alszövetség jön majd létre.- Ezeknek a szervezeteknek lesz a feladata a különböző osztályokban a bajnokságok kiírása és lebonyolítása - tájékoztatott. - Lehet, hogy a kialakuló új rendszerben az MHLL-re jelenlegi formájában nem lesz szükség. Mivel azonban a ligának a klubok a tagjai, és szükségük van egy érdekképviseleti szervre, valamilyen formában fenn kell maradnia. Elképzelhető, hogy megváltozik a neve, de kizártnak tartom a megszűnését. Sárosi hozzátette: a klubok örömmel fogadták, hogy megváltozik az amatőrök és a profik közötti szavazati arány. Eddig a 114 küldöttből 72 szavazattal rendelkeztek az amatőrök és 42-vel a profik. Az új elképzelés szerint ez az arány 60-40-re módosul. A tv-közvetítésekről az előzetes tervekkel ellentétben a tanácskozáson nem esett szó. A következő ligaülést február 26-a előtt tartják. Tarjánban edzőtáborozik a RAFC „Torony” és csapata 5-2-re nyert a Salgó Öblös ellen Az NB Hl Duna-csoportjában szereplő Rákosszentmihályi AFC labdarúgócsapata már negyedik éve edzőtáborozik Salgótarjánban. A szervezést ezúttal Baranyai Gyula, az SBTC egykori kiváló védőjátékosa vállalta magára, aki a RAFC pályaedzője és egyik támogatója. Az őszi szezont a nyolcadik helyen záró gárda most is a Strand Hotelben ütötte fel a szállását, míg az edzéseket az SBTC pályáján, illetve a környékén tartják. Az együttes edzője a 35 éves Balogh Gábor („Torony”), aki a Postásban kezdett el focizni, majd a BVSC, az MTK, a belga Stad Löwen után a Fradiban töltött el szép éveket, aztán következett a Hl. Kerület, a Kecskemét, legutóbb pedig a REAC.- Január 28-tól vagyunk Salgótarjánban, ahol ideális körülmények között készülhetünk - mondta kedd esti beszélgetésünkkor Balogh Gábor a Strand Hotelban, ahol a csapat támogatói és Baranyai Gyula egykori játékostársai -Kmetty József, Varga Sándor Kriskó Lajos és Kökény József- közös vacsorára jöttek össze. - A napi két edzés mellett több előkészületi mérkőzést terveztünk itt tartózkodásunk idejére. Az első összecsapáson a Salgó Öblös-Faipar ellen 5-2 arányban nyertünk. (Szerdán délután a szlovákiai Ragyolc ellen lépett pályára az együttes - a szerk.). Szombatig leszünk itt, s a záró napon, 11 órától az SBTC ellen játszunk majd a Tóstrandon.- Az edzői pályajutásod első állomása a RAFC. Mi a célkitűzésetek?- Valóban a RAFC-nál kezdtem edzői pályafutásomat tavaly nyáron. A fiatal játékosállománnyal mindenképpen szeretnénk elérni a 3-6. hely egyikét.- Ez pontosan így van - kapcsolódott a beszélgetésbe Ocskó József, a klub elnöke. - Reális esélyt látok arra, hogy közel húsz év után újra NB Il-es csapata legyen a XVI. kerületnek.- Miként érzed magad a csapatban? - fordultam a 26 éves salgótarjáni Szántó Zsolthoz, aki az St. Acélban kezdett. Következett a Rétság, majd újra az St. Acél, aztán a Nógrád Volán- Baglyasalja, a Karancskeszi, a Salgó Öblös-Faipar, az Erzsébeti MTK. Másfél éve a RAFC gárdáját erősíti.- Nagyon jól érzem itt magam. Nagyszerű a társaság, példaértékű a közösségi szellem. A cél eléréséhez minél jobb játékkal és gólokkal szeretnék hozzájárulni. Ősszel hatszor voltam eredményes.- Úgy tudom, a Videotonnál voltál próbajátékon? Valójában voltam a „Vidinél” próbajátékon. Egyelőre annyiban maradtunk, hogy továbbra is figyelnek, s a nyáron visszatérünk a dologra. BALOGH Rajt a tenisz Davis Kupa elitjében Pénteken nyolc helyen megkezdődik a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának idei sorozata, a döntőt december 8-10-e között rendezik. A vasárnapig tartó első forduló nagy hiányzója Svédország lesz, amely a Világcsoport 1981-es bevezetésétől egészen 1999-ig mindig az elit tagja volt. A skandináv együttes azonban tavaly hazai pályán Szlovákiától, majd az osztályozón Ausztriában is kikapott, így az idén csak a 2. vonalban, az euro- afrikai zóna I. csoportjában szerepelhet. A svédek kiesésével már csak Csehország, valamint Olaszország - mondhatja el magáról, hogy 1981 óta folyamatosan tagja a Világcsoportnak. Az első kör egyik kiemelkedő mérkőzésének az Egyesült Államok válogatottjának hararei vendégszereplése ígérkezik. A Sampras csípőizomhúzódása miatt azonban meggyengült amerikaiak nem mehetnek biztosra a Black fivérek (Byron és Wayne) ellen. A végső sikerre is esélyes oroszok Jevgenyij Kafelnyikowal és Marat Szafinnal biztos favoritként várják Moszkvában a belgákat. Az oroszok a negyeddöntőben a spanyol-olasz találkozó győztesével, míg a legjobb négy között az amerikaiakkal kerülhetnek szembe. A címvédő ausztrálok a sérült Patrick Rafter és a DK-tól „visszavonult” Mark Woodforde nélkül Zürichben rajtolnak. Ám a Lleyton Hewitt, Mark Philippoussis, Wayne Arthurs, Sandon Stolle kvartett még idegenben is esélyesebb. A tavalyi döntős, s a nizzai döntőben 3-2-es vereséget szenvedő franciák számára rendkívül nehéznek tűnik a brazíliai bemutatkozás. A floria- nopolisi salakon Gustavo Kueften és Fernando Meligeni nem csak saját tudására, de a fanatikus közönségnek a múltban többször is erősen kritizált támogatására is számíthat. Forrongnak a fociedzők Úgy tűnik, Nógrádban is felkavarta az edzői kart az Magyar Labdarúgó Szövetségnek az UEFA licencrend- szerű képzéssel kapcsolatos döntése, miszerint a jövőben az itt szerzett végzettség lesz a feltétele az edzői megbízatásnak. A forrongás nem új keletű, már hetekkel, a tájékozottabbak körében hónapokkal korábban kezdődött. Mostanra azonban felgyorsultak az események. Talán kevesen tudják, hogy január 14-i keltezéssel levelet kaptak az országos sportági szakszövetségek, a megyei, a megyei jogú városi sport-szakigazgatási szervek, egyesületek és szakosztályok, valamint az edzőképzést lebonyolító intézmények szakértői. A levelet dr. Ormai László, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, Köpf László, a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai- tudományos titkára, dr. Tihanyi József, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának professzora, a TF dékánja írta alá. A levélben a szakemberképzésről ejtenek néhány szót, majd megemlítik, léteznek már az úgynevezett „UEFA edzői bázis licenc” (működési engedély) megszerzése érdekében rendezett rövidke tanfolyamok, s hasonlókat a kézilabdában is terveznek... Információkat, véleményeket kémek a szakemberek (oktatók, edzők, szakedzők) képzéséről és továbbképzéséről. Ezeket felhasználva, február végén vagy március elején az ISM támogatásával országos szakmai fórumot hívnak össze az edzőképzés és továbbképzés tartalmával kapcsolatos problémák megvitatására. A levél szolidnak tűnik, ám a mellékletek beszédesek. Az 1. számú mellékletben az alap-, a középfokú és a felsőfokú képzés tartalmát jellemző adatokat foglalják össze. A 2. számú melléklet az edzőképzésre vonatkozó hatályos jogszabályok jegyzékét, a 3 számú melléklet ezek értelmezését tartalmazza. Ez utóbbiból érdemes néhány - sokat sejtető - megfogalmazást kiemelni: ...iskolarendszeren kívüli szakképzés megk ezdésére és lefolytatására kizárólag képzési programmal rendelkező - az iskolarendszeren kívüli képzést folytató intézmények nyilvántartásában szereplő - intézmények jogosultak... az állam által meghatározott feltételek (szakmai és vizsgakövetelmények) teljesítésével szerezhetők meg.”- Ez netán a dr. Mezey György nevével fémjelzett MLSZ edzőképző központnak szóló üzenet? - kérdeztem Horváth Mihály megyei sportigazgató-helyettestől, a sportoktatói tanfolyamok vezetőjétől, aki már megfogalmazta a választ a fenti levélre.- Nekem és kollégáimnak nem a licencrendszerű képzéssel van gondom. Mi több: őszintén tisztelem és becsülöm azokat, akik részt vesznek ilyen tanfolyamon. Vezesse be mindegyik sportág, ha ez jelenti a jövőt. Megértjük, hogy idővel az edzői képesítést az Európában meghonosodotthoz szükséges illeszteni. Kérdés, ki kell-e kapcsolni a licences képzésből azokat az intézményeket, amelyek eddig külföldön is hírnevet szerzett edzőket képeztek.-Nyilván olyan az UEFA licences tanfolyamok programja, amelyikben a régi tematikájú tanfolyamok oktatói, tanárai már nemigen vehetnek részt...- Nem közismert az UEFA licencrendszerű tanfolyamok tematikája, de ismereteim szerint semmi meglepő nem található bennük. Nem tudni, hogy ki hagyta jóvá, holott a szakemberképzésnek világosan és pontosan meghatározott a jogszabályi háttere. Nem vitatható, hogy javítani lehet és kell is a szakemberképzésen, de nem biztos, hogy ilyen méregdrága, néhány napos, illetve néhány hetes tanfolyamokon.- Mi várható a most már talán országosnak mondható forrongástól?- Úgy vélem, hogy a testnevelés és sport szakemberképzésének továbbra is a Testnevelési Egyetemhez, illetve a továbbképző intézetéhez kell tartoznia. Csak azoknak lehet adni - az ületékes szervek által elfogadott és bejegyzett - licences képesítést, akinek meg van az edzői, vagy oktatói végzettsége. Sajnos, ezzel ellentétes gyakorlattal is lehet találkozni, ami fölöttébb furcsa. Számomra elképzelhetetlen, hogy a licencrendszerű képzés - bármelyik sportágban - kiszorítsa vagy megkérdőjelezze a korábbi szervezett képzésben szerzett képesítést. Természetesen hívei vagyunk az ismeretek folyamatos megújításának - akár licences rendszerben is -, de a több éves iskola oktatás semmivel sem pótolható - fejezte be Horváth Mihály, aki ismert megyei labdarúgóedzőktől sok-sok adalékot kapott feljegyzése megfogalmazásához. Kiss Lászlónak, a sokakat irritáló megfogalmazásairól ismert edzőnek minapi kifakadása jut eszünkbe. Szerinte: „Ami most az UEFA-rendszerű edzőképzés kapcsán Magyarországon zajlik, számomra csak azt bizonyítja, hogy ha én egy kft.-t alapítok és a megfelelő jogosítvány birtokában edzőképző tanfolyamokat szervezek, akkor akár azt is állíthatom: a hallgatóimnak a legmagasabb szintű végzettséget adom... ez így nevetséges.” Lehet persze, hogy a licencrendszerű képzés megújhodást hoz a jobb sorsra érdemes magyar labdarúgásban, s dr. Mezey Györgynek van igaza, aki így fogalmazott: „ ...csupán néhány edzőről van szó, akik meggondolatlan nyilatkozatokkal megpróbálnak zavart kelteni. Egyébként is: számunkra Európa diktál.” Meglehet... ______________ cz.oy. M AR 299 000 FT* BEFIZETÉSÉVEL ELVIHETI Felida 1.3 LX esetén. (A képen extra felszerettségű modell látható.) most előnyös pénzügyi felté- (■^3rJb| telekkel párosul. További rész^Otyíar letekről érdeklődjön márkakeskoda. váltson velünk reskedésünkben. Rendkívül kedvező feltételekkel vásárolhat ideális autót, hiszen a Skoda Felicia minősége és gazdaságossága SKODA FELICIA A SIKER KEZDETE Mátra Autóbázis 3070 Bátonyterenye, 21. sz. főút 43. km Tel./Fax: (32) 350-881 Kovács Dénes edző (balról) és tanítványa a serleggel