Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-25 / 47. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M 0 Z A I K 2000. Február 25., péntek Egyenlő közteherviselés Fontos önkormányzati rendezvényre kerül sor feb­ruár 25-én Szegeden Városi polgármesterek ran­devúja elnevezéssel. A városok önkormányzati ve­zetőit több mint ezres létszámban megmozgató rendezvényhez kapcsolódóan - a korábbi évek si­keréből kiindulva - ismét meghirdették A mi váro­sunk című karikatúra-pályázatot. Erre most min­den eddiginél több mű érkezett be, hatvan szerző 173 karikatúrája, amelyek a műfaj sajátosságainak megfelelően szólnak a polgármesterek évenkénti legjelentősebb szakmai konferenciája kapcsán az önkormányzatiságot foglalkoztató s természetesen a lakosságot is érintő időszerű kérdésekről. Krenner István karikatúrája a pályázaton második helyezést ért el. _ ___ . ■ H amupipőke, az örök álom „Mindenki akarja a sikert, a gazdagságot, de Hamupipőke egyedi marad, mert az ő álma nemcsak a szép herceg, aki el­veszi feleségül, hanem saját sorsának kézbevétele is” - így beszél Roy Disney, Walt Dis­ney unokaöccse. Ötven éve mutatták bé a rajzfilmkirály máig legnépszerűbb alkotását. A Disney-birodalom örököse szerint Hamupipőke kortalan, mert minden kislány ugyanazt a sikert reméli az élettől, mint ő. Igaz, hogy Disney-nél is válto­zott az évtizedek folyamán a nők imázsa, példa rá Ariel, a kis hableány, Jamina hercegnő, de a Hamupipőke videokazettája továbbra is a legkeresettebbek között van. „Walt bácsikám ma­ga választotta ki Perrault mesé­jét, mert úgy gondolta, hogy tö­kéletesen fejezi ki az amerikai álmot és minden korosztálynak tetszeni fog. A rajzolók hosszú hónapokon keresztül alakították ki és finomították az egyes figu­rákat, Hamupipőkét, a herceget, a mostohát és a lányait, ugyan­olyan gondot fordítottak a kis ál­latok, a kutya, a macska és a két egér megformálására is” - mondja Roy. A népszerűséget nem befo­lyásolja, hogy a mai lányok telje­sen mások. Disney szerint Ha­mupipőke romantikus meséje megismétlődik minden alka­lommal, amikor egy fiatal szí­nésznőjelölt arról álmodik, hogy meghódítja a film világát, vagy bármikor, ha valaki sikert akar elérni. „Minden lányban, még a legmagabiztosabbnak lát- szóban is van valami Hamupi­pőkéből.” - idézi az olasz Corriere della Sera Walt Disney unokaöccsét. A Hamupipőke azok közé a Walt Disney-filmek közé tarto­zik, amelyeket a legtöbbször kérnek különböző reklámfil­mekhez. A film mindenkinek szerencsét hozott, akinek vala­mi köze volt hozzá, kezdve Ilene Woodson, aki hangját köl­csönözte a kis árva lánynak. Amerikában csak Hamupipőke­ként ismerik és ma is rengeteg levelet kap. Ismert festőnő lett belőle, aki gyerekportrékra spe­cializálódott. Nagybátyám nagyon sze­rette ezt a filmet - mondja Roy - mert a saját sorsát látta benne megelevenedni. Sok Hamupipő­ke van, férfiban is. A mese nem­csak a szerelemről szól, a mesé­ben benne rejtőzik egy másik téma is, a tehetségkutatókról, akik meg tudják találni a Hamu­pipőkét és hercegnőt tudnak csi­nálni belőle.” A mesét 1950 óta sokszor fel­dolgozták, modernizálták. Ilyen volt Francesco Rosi Volt egy­szer, hol nem voltja, amelyben Sophia Loren és Omar Sharif voltak a főszereplők. Hamupi­pőke volt Marilyn Monroe Lawrence Olivier oldalán a Her­ceg és a táncosnő című filmjé­ben, Leslie Caron az Üvegcipel­lőben, Audrey Hepburn a Sabrinában. KROZUS! V Ke^den'ésii'zerdán Első adás: február 29. 20.45 Az RTL Klub az alabbt számon várja mindazok jelentkezését, akik nemi ál- talänos műveltséggel - es az általánosnál erősebb idegekkel rendelkeznek. A minden |átékos által megnyerhető tét ugyanis nem kevesebb, mint nettó huszonötmillió forint! Egy lélegzetelállítóan izgalmas vetélkedő, lélegzetelállítóan drámai pillanatokkal az RTL Klubon. Készulion On is a világ legkedveltebb es legnezettebb televíziós játékára hetente kétszer záporoznak a kérdések - es a milliók! Gibraltár leghíresebb lakói, a majmok olyan gyorsasággal szaporodnak, hogy a parla­ment elhatározta, korlátozza létszámukat. A ma félig sza­badságban élő mintegy 300 majom több mint egyharma- dának el kell tűnnie - legfel­jebb 180 maradhat meg a hat négyzetkilométer kiterjedésű, e célra ma már túl szűk sziklás területen. A gibraltári kormányzat kez­detben a „családtervezésnél” hatásosabb módszert választott: mérgező injekcióval kezdte el­pusztítani a feleslegesnek ítélt állatokat. Miután az elmúlt hó­napokban mintegy ötvenet meg is öltek ezzel a módszerrel, a lakosság felháborodása arra késztette a szocialista ellenzé­ket, hogy tavaly októberben - a majmokról valaha is folytatott leghosszabb alsóházi vita során - tiltakozzék e „gyilkosságok” ellen. A gibraltáriak számára a maj­mok elpusztításának olyan olda­la is van, amelyet másutt sehol nem ismernek: nevezetesen az a még ma is mélyen gyökerező le­genda, amely szerint, „ha a maj­mok eltűnnek, az angolok is el fognak menni Gibraltárról”. Ismeretes, hogy Gibraltáron a második világháború alatt ösz- szesen hétre csökkent a majmok száma és Churchill miniszterel­nök akkor elrendelte, hogy szá­mukat legkevesebb 24-ben kell megállapítani. Az Észak-Afriká- ban akkreditált brit konzulok er­re az Atlasz-hegységben kutat­tak fel majmokat és átszállíttat­ták azokat Gibraltárra, úgy hogy számuk 1944 végére már 16-ra emelkedett. A turisták által kényeztetett és etetett, állatorvosok által gondo­zott és a ragadozóktól védett ma­kaók ezért olyan mértékben el­szaporodtak, hogy az már tűrhe­tetlenné vált az elmúlt hónapok­ban. Ráadásul el is szemtelened- tek. Gibraltár Moorish Castle ne­gyedében például egy asszonyt idegösszeomlással kellett kór­házba szállítani, miután hazatér­ve jókora majommal találta ma­gát szemben a lakásában. Catalan Bay lakónegyedben gyermekeket harapdáltak össze, villanydrótokat szaggattak le és járműveket rongáltak meg a maj­mok. A mintegy ötven, később mé­reginjekcióval elpusztított maj­mot Tony Santana, a gibraltári természetrajzi társaság majom­felelőse eredetileg elaltatta és a legmagasabb sziklákra vitte, ab­ban a reményben, hogy ébredé­sük után nem térnek vissza a la­kott negyedekbe. Tévedett azon­ban, a majmok néhány nap alatt újból megjelentek az utcákon és ekkor már nem volt más válasz­tása, mint a méreg. Az ötven ma­jom kiirtása és az annak nyomán a lakosság körében támadt tilta­kozás hatására a gibraltári kor­mányzat most elhatározta, hogy - a zürichi egyetem Robert Mar­tin professzor vezette csoportjá­nak segítségével - fogamzásgát­lási programot indít a majmok körében. Santana, aki név szerint ismeri a majmok mindegyikét, úgy véli, hogy ezzel a módszer­rel 5-10 éven belül 180-ra csök­kenthető a számuk. Ezzel párhu­zamosan felajánlanak majmokat európai állatkertek és állatpar­kok részére, de eddig csupán Né­metország fogadott el 27 gibral­tári majmot. ■ bejelentette, hogy válni kíván, ugyanis nagyon megdöbbent, amikor Rockwell az adás végén mindenki szeme láttára szájon csókolta, és elárulta azt is, hogy karibi nászútjuk alatt végig kü­lön szobában háltak. Az AP je­lentése szerint Darva Conger számára van remény, hiszen a tévétársasággal aláírt szerződése olyan záradékot is tartalmaz, amely alapján semmisnek nyil­vánítható a házassága. A nagy si­kerű adás, amelyet mintegy 23 millió amerikai kísért figyelem­mel országszerte, hatalmas fel­zúdulást keltett feminista körök­ben, de az átlagamerikai csak ak­kor háborodott fel, amikor kide­rült: Rockwell kilenc évvel ez­előtt kezet emelt akkori barátnő­jére, és az ügy annak idején a bí­róságra kerül. Sok a majom, kevés a szikla Rémálom lett az álomházasságból Zátonyra futott annak a kalifor­niai multimilliomosnak a há­zassága, aki a közelmúltban az egyik amerikai tévécsatorna élő adásában, inkognitóban válasz­tott magának feleséget félszáz vállalkozó kedvű hölgy közül. Az amerikai Fox tévécsatorna „Ki akar egy multimilliomossal egybekelni?” címmel sugárzott műsort, amelyben egy gazdag ingatlanügynök kegyeiért ötven nő versengett. A 42 esztendős Rick Rockwell, aki az adás végéig rejtve maradt a jelöltek előtt, vé­gül a 34 éves szőke Darva Congert választotta ki, és meny­asszonyi ruhába bujtatott aráját még ott a helyszínen, a kamerák előtt, jogszerűen feleségül vette. Az asszonykának azonban ha­mar elege lett a házasságból, és rövid nászútjukról hazatérve

Next

/
Thumbnails
Contents