Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-24 / 46. szám
2000. Február 24., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 4 M BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Hóorád Megyei Hírlap Baráthy Ottó jegyzete Ép testben ép lélek A magyar egészségügy súlyos helyzete - még a múlt év végén - arra késztette az orvostársadalom reprezentánsait és más potentátjait, hogy egy konferencián vitassák meg helyzetüket, és mélyreható elemzések, tisztázó viták alapján előremutató cselekvési programot dolgozzanak ki. A tanácskozáson részt vevő orvos és más szakemberek éles kritikával fogalmazták meg elvárásaikat az egészségügyi kormányzattal szemben. Feltételezem azonban, a résztvevők nem egyszerűen a kormányzat ellen emelték fel szavukat, sokkal inkább egy egészségesebb magyar társadalom érdekében szóltak, mint teszem én is most „kicsiben”. A konferencia ugyanakkor támogatásáról biztosította a kormányzatot egy hosszú távú stratégia kidolgozásában, amely meghatározná a fejlesztés főbb irányait és az EU-csatlakozás feltételeit is. Szóba került az egészségügy „alultápláltsága” is. Jelesül például az, hogy a gyógyító-megelőző ellátásra fordítható pénzek 1989 óta 50 százalékkalf!) csökkentek. Vagy, amíg az egészség- . ügyre az 1994-es költségvetés még a GDP 7,6 százalékát fordította, addig ez az érték most mindössze 4-5 százalék. Összehasonlításképpen: a fejlett országok a nagyobb GDP-jük 10-14 százalékát fordítják egészségügyre. Szomorúan konstatálhatom, Nógrád megye egészségügyi állapota szemernyivel sem jobb „nagytestvérénél”. A diagnózist - mindkettőjüknél - a laikus is megállapíthatja. Stílszerűen szólva az egészségügy állapota súlyosan patologikus, már nem is tudni talán, hogy a betegség akut vagy krónikus, az valószínűsíthető, hogy a terápia már az intenzív osztályon javallt. A gazdasági j problémák fojtogatóak, szeren- \ cséré a mi megyei kórházunk már stabilizálta - köszönhetően kiváló közgazdászainak is - pénzügyi helyzeté. Ennek ellenére orvosainak elvándorlási kedvét még nem sikerűt elvenni. Orvosok, nővérek és mások is mondják még, hogy alulfizetettek. (Számszerű adatokkal nem terhelem az olvasót.) A Nógrád megyei kórházvezetés - úgy tűnik - átfogó és ered- I ményes támadást indított a kóros állapot leküzdésére. Erőfeszítésék eredményeképpen a kórház rekonstrukciója - amely teljes körű lesz tervék szerint - menetrend szerint halad. A múlt év végén átadásra került a patológia épülete is, hajói emlékszem, maga a miniszter által Az átadást követő megbeszélésekről ugyan nincs információm, de én optimista vagyok. Annál is inkább, mert ez évben meg a gyermekosztály is elkészült: a „szülésnél” maga az államtitkár asz- szony bábáskodott. A megyei kórház „teste” gyógyulni, sőt megújulni tetszik. Magam derűlátó vagyok az arculatváltás kapcsán is, ez a vezetés innováüós | készségére is utal. Í 'gy remélhető, a kettős megújulás oda vezet, hogy a kórház Vezetői és dolgozói rövidesen elmondhatják magukról: ép testben ép lélek. Bárcsak a megye lakossága is elmondhatná ugyan- ezt magáról is! _____________■ A tanulmányi verseny döntőjében is helytálltak a strom- feldes diákok, amelyet az is bizonyít: Antal László, az intézmény rendőri fakultációs tanulója a rendvédelmi ismeretekből nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Budapest rendőr-főkapitányának különdíját, egy 20 ezer forintos vásárlási utalványt vehetett át. ________________________a*. Kézművesműhely Phare-pénzből Összetett szerepet szánnak a ceredi általános iskolában működő kézművesműhelynek, amelyet - Phare-pályázaton nyert pénzből - a Medvesaljai Kistérségért Egyesület működtet. A diákok a fazekasmunkához és a szövéshez szükséges gyakorlati ismereteket szerezhetnek, másrészt az egyesület idegenforgalmi hasznosítását is tervbe vette. Ezért májustól a faluházba telepítik át a műhelyt abban a reményben, hogy az effajta szabadidős tevékenység iránt érdeklődők szélesebb köre is hozzáférhessen a meglévő eszközökhöz, tekintettel a turistaszezonra, illetve a más iskolákból ide látogató csoportokra, nyári táborokra. „Életem legszebb korszaka volt” Délelőtt még a kedden kezdődött „Közművelődés 2000...” című szakmai konferencia előadójaként a Népjóléti Képzési Központban mint vezető szakfelügyelő beszélt a tanácsadás országos tapasztalatairól, délután viszont a József Attila Művelődési Központban - amelynek éléről huszonhárom évvel ezelőtt távozott - meghatottan fogadta a kollegák gratulációját, jókívánságait, kedves ajándékait. Kerekes László ugyanis az elmúlt év októberében betöltötte a hatvanadik életévét s a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezető-helyettesi székéből nyugállományba került, de egyszersmind megbízták a mintegy száz embert számláló közművelődési szakfelügyelet irányításával. A minisztériumban eltöltött tizenhét évtől, a hivatali poszttól való búcsú alkalmából a Művelődési Intézmények, Megyei és Regionális Kulturális Szerveződések Országos Szövetsége elnökétől, Horváth Györgytől ezüstgyűrűt vett át. Nehezen talált szavakat, amikor a köszönetét mondott egyrészt a sokéves együttműködésért a vidéki és fővárosi szakembereknek, barátainak, másrészt pedig az elismerésekért, a meghitt ünnepségért, amelyet tiszteletére éppen itt Salgótarjánban s éppen ebben az intézményben szerveztek. Felidézte a hatvanas évek közepét, amikor ő is részese lehetett a József Attila Művelődési Központ új, impozáns épülete birtokba vételének.- Szép ez a ház s igazán szép történések színhelye volt az elmúlt évtizedek során, s azokban az években is, amikor még én is itt dolgoztam. Életem legszebb korszaka volt - mondta az egyébként Balassagyarmatról származó Kerekes László.- Nem bántad meg, hogy tehetséged, közismert képző- és iparművészeti ambíéóid ellenére gyakorló népművelő, illetve köztisztviselő lettél? Ha még egyszer kezdhetnéd a pályafutásodat akkor is így döntenél? - kérdeztük a több évtizedes barátság okán tegező viszonyban az ün- nepelttől a nosztalgiázás perceiben?- Nem tudom, hogy milyen lett volna, ha másként alakulnak a dolgok, de annak tudatában ami velem történt, úgy érzem jól választottam.- Mennyiben tér el a mai fiatalok helyzete a korábbi nemzedékekétől? Milyen üzeneted van számunkra?- Alapvetően mások ma a viszonyok, más a társadalmi közeg. Az ő felkészülésük erre a pályára általában tudatosan, nagyobb szakmai megalapozottsággal történik. Akár már középiskolás korukban eldöntik, hogy kulturális menedzserek, művelődésszervezők lesznek. Nekem ezt az élet hozta magával, s bejártam jó néhány létrafokot. Ugyanakkor a mi időnk romantikusabb volt, a profi hozzáértés amatőr hittel és lelkesedéssel, nagyobb összefogással párosult.- Milyen a diplomások perspektívája ezen a területen?- Igény van rájuk, munkahelyük is lenne, de nem feltétlenül a számukra előnyös környezetben, esetleg távol a szülőföldtől, a családtól. Az lenne az igazi, ha egy település iskolázná be a számára szükséges közművelődési szakembert és így jogosan is várhatná vissza. Sokan ugyanis a diploma birtokában kikerülik a vidéket, a falut s a média területén, rendezvényszervezőként vagy éppen egy magángaléria ügyvezetőjeként helyezkednek el. De bízom a jövőben, e szakma kiteljesedésében is. _____________ __CS. B. H ÍREK Kishartyán UDVARI JÁTÉKOK. Február 26 J án, szombaton a községi művelő- [ dési házban a helybeli óvodások farsangi bált tartanak, melyre meghívták a szülőket, nagyszülőket. Régi tradícióknak megfelelően a mai első osztályosok, illetve korábbi nagycsoportosokból is részt vesznek a rendezvényen. A mostani nagycsoportosok mese- J játékot mutatnak be, az ügyessé- J gi játékokba pedig minden óvodás bekapcsolódhat. A bevételt játékok vásárlására fordítják. Salgótarján TEREPASZTAL. Milyen legyen a nógrádi megyeszékhely a 21. században? E.témakörben rendeznek ma együttgondolkodó találkozót a Népjóléti Képzési Központban. A 9 órakor kezdődő találkozó nyilvános, minden érdeklődőt szívesen látnak. LIBERÁLIS KLUB. Ma 18 óra kor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban az SZDSZ ország- gyűlési képviselője, Fodor Gábor lesz a liberális klub vendége. TEADÉLUTÁN. Megyénk járványügyi helyzetéről tart tájékoztatót dr. Molnár Zsuzsanna, a megyei tisztiorvosi hivatal járványügyi osztályvezetője a Vöröskereszt belvárosi alapszervezetének február 25-én pénteken, a megyeházán (földszinti, 33-as helyiség) 15 óra 30 perckor kezdődő teadélutánján. VÁRJÁK A VÉRADÓKAT. A véradóállomáson lehet véradásra jelentkezni február 25-én pénteken 8-tól 12 óráig. Ezen a napon, ide várják a számviteli főiskola, valamint az acélgyár kisterenyei gyáregysége véradóit is. ______■ M ég hárommillió a vízkárok helyreállítására A december 31-én feloszlott helyreállítási bizottság utolsó ténykedése révén némi pluszpénzhez juthattak a napokban azok a Nógrád megyei önkormányzatok, amelyeket a legnagyobb mértékű vízkár ért tavaly. A történésekhez tartozik, hogy ez az intézkedés nem jöhetett volna létre a megyei kereskedelmi és iparkamara 1 millió, és Hungária Biztosító területi igazgatósága 2 millió forintos támogatása nélkül. Tőzsér Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke, aki a helyreállítási bizottságban is alelnöki feladatokat látott el, a pénzkeret felosztásáról adott tájékoztatást lapunknak. Nógrád számos településén még mindig folynak olyan munkálatok, amelyeket a tavalyi esőzések váltottak ki. Az idei esztendőre már jobbára csak azok a helyreállítási feladatok húzódtak át, amelyeket idáig az időjárás akadályozott, bár voltak olyan helyek is, ahol a pénzhiány is gátat vetett a befejezési munkák elé. Összesen 553 millió forintot használhattak fel a megyében, amely megyei és központi vis major keretből, illetve a terület- fejlesztési tanács pénzeszközeiből tevődött össze. A keret legnagyobb hányadát, 187 millió forintot, az önkormányzati tulajdonú utak, hidak helyreállítására költötték az önkormányzatok - tudtuk meg Tőzsér Zsolttól, aki elmondta azt is, némely önkormányzat területén olyan jelentős mértékű károsodások történtek, hogy a támogatások ellenére sem sikerült a helyreállítások teljes fedezetét előteremteni. Az alelnök tájékoztatott annak a 3 milliós támogatásnak a felosztásáról, amelyhez a megyei kereskedelmi és iparkamara, illetve a Hungária Biztosító felajánlásai révén jutott a bizottság. Év végére elkészült a bizottság azon felmérése, amely arra vonatkozott, mely önkormányzatokat ért nagy anyagi veszteség, s ezek közül melyek azok, ahol a központi támogatás sem volt elegendő a károk helyreállításához, mivel ezek voltak az utólagos támogatás elosztásának a szempontjai. A 3 milliós póttámogatásból eszerint jutott Diósjenő, Pásztó, Bátonyterenye, Szente, Nézsa, Galgaguta, Kazár Borsosberény, Ecseg, Kálló, Erdőkürt, Lucfalva és Buják ön- kormányzatának, a rájuk háruló feladatok súlyának megfelelő mértékű összeg, amelyhez a napokban juthattak az adakozók jóvoltából. Amint arról értesültünk, Diósjenőn hídfelújítás folyik, de például Galgagután ezzel már végeztek, jelenleg a patakmeder szabályozása van folyamatban, amelynek költségei elérik a kétmillió forintot. Borsosberényben az átereszek duguláselhárításán munkálkodnak, s a Petőfi út megrongált szakaszát újítják fel. Ezt az önkormányzatot egyébként a tavalyit követően már idén is belkár érte a január 31-i hóolvadást követően, amelynek során újabb lakóház- és útrongá- lás következett be, amelyek most is nagy kiadással járnak« Leállítják a szűrőbuszt - Hiányzik a pénz A nógrádgárdonyi megyei tüdőgyógyintézet helyzetéről szóló javaslatot nem egyhangú, csak többségi szavazattal fogadta el a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlése. Az ellenzéki képviselők alapvetően azt bírálták, hogy (pénzhiányra hivatkozva) megszűnhet a mobil szűrőállomások működtetése. A közgyűlés elnöke már jelezte, hogy a gárdonyi intézet jelenlegi helyzetéről és további sorsáról - az igazgatónő bevonásával - önálló sajtótájékoztatót tartanak a közeljövőben. A tüdőgyógyintézet tavaly december végi 15,2 milliós adóssága január végére 12,2 millióra csökkent - jelezte beszámolójában Kaszás Erika megbízott igazgató és Horváth József gazdasági igazgató. (Az igazgatónő januárban azzal a feladattal kezdte meg munkáját, hogy szüntesse meg a tavalyi vizsgálat során feltárt hiányosságokat.) A tartozások rendezésére vonatkozó likviditási terv szerint az intézet csak akkor működhet tartósan veszteség nélkül, ha a személyi juttatások 64 százalékos kiadási arányát 56-ra mérsékli, ez viszont csak létszám- csökkentéssel érhető el, ami a nem közalkalmazottak esetében már zajlik is. Ugyanakkor többmilliós terhet jelent majd a végkielégítés, amit az OEP utólag megtérít. Mint az intézet vezetői jelzik, a betegforgalmat csak akkor tudják növelni, ha nagyobb nyilvánosságot kap az intézetben folyó magas színvonalú gyógyítómunka. Sor kerül szervezeti átalakításokra is, ugyanis több hónap statisztikai adatai azt mutatják, hogy a fekvő betegeket biztonsággal el tudják látni 60 aktív és 40 krónikus ágyon, ezért 19 ágyat más gyógyítóintézménynek adnak át. Megkezdték a felszabaduló kórtermek festését, hogy ezzel is javítsák a sokat bírált betegkömyezetet. Kritikus ponttá vált az intézet gazdasági és szűrési tevékenysége, mivel a szécsényi gondozó és a mozgó szűrőszolgálat finanszírozását jelentő fix díjat fokozatos visszavonással megszünteti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az intézet vezetőinek megfogalmazása szerint „a tevékenység szakmai fontossága nem vitatható, azonban jelentős és egyre növekvő veszteséget termel a feladat ellátása.” Az igazgatónő arról is tájékoztatta a megyei képviselőket, hogy ésszerű, a két tevékenységet ugyan összevonó, de a szécsényi lakosoknak még ellátási színvonalat is növelő ajánlatot tett az illetékes önkormányzatnak a közös működtetésre úgy, hogy az intézet jelentős javítási költségeket is vállalt. A polgármester azonban (esetleges és bizonytalan havi támogatást ígérve) elutasította a közös működtetést. Ezért a gárdonyi tüdőgyógyintézetnek - a további veszteség elkerülése miatt - hosszabb időre szüneteltetnie kell a mozgó szűrőszolgálat tevékenységét, továbbá szűkítenie kell a gondozási tevékenységet is. OUDELLAII. Farsangi bál a hétközi diákotthonban Több éves hagyomány méltó folytatásaként farsangi bált rendeztek tegnap Salgótarjánban a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthonban. A közösségteremtő vidámságon gyerekek, szülők és tanárok együtt szórakoztak. Az iskola tanulói közösségi és egyéni jelmezekben is felvonulták, majd tombolahúzásra és vetélkedőre került sor. A színvonalas nyitótáncot Szabóné Győri Anikó tanárnő ta- nította be. A délutáni programot az estébe nyúló diszkó zárta. ■ Különdíj a döntőben Negyven iskola 159 diákja indult az országos rendvédelmi tanulmányi verseny elődöntőjében, melynek eredményei alapján 31 tanulót hívtak be a közelmúltban megrendezett döntőre. A részvételi számokat ismerve az is szép sikernek számít, hogy megyénket a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola négy tanulója is képviselte. Kerekes László (balról) átveszi az ezüstgyúrút fotó: oyurián tibor