Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-23 / 45. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap A 2000. Február 23., szerda HM|i f SZÁMÍTÓGÉP VILÁGA ______________________Adatbázis______________________ L assú a növekedés a hazai informatikában! Az informatikai szakma határozottabb előrelépést sürget az információs társadalom megvalósítása irányába. A biztató gazdasági eredmények ellenére a modem technológiák területén lassul Magyarország fejlődése. A vezető hazai informatikai szervezeteket és intézményeket tömörítő Informatikai Érdekegyeztető Fómm (Inforam) elnöke, Beck György szerint a szervezet még az idén több tanulmánnyal lép a döntéshozók elé, s ezekben nemzetközi példák alapján gazdasági, pénzügyi és kormányzati lépésekre tesz javaslatot. Az Infomm pozitív jelként értékeli, hogy az idén megszülethet a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium előterjesztésében a digitális aláírásról szóló törvény. Az informatikai szakma számára viszont súlyos csalódás volt a tavaly elfogadott szerzői jogi törvény e területre nézve hátrányos és több ponton szakszerűtlen passzusai. Egyszer használatos DVD-műsorlemezek Egy új, „önpusztító” technológiai találmány révén megelőzhető lesz a DVD-lemezek illegális másolása. Az eljárást kitaláló SpectraDisc fejlesztői egyelőre nem hajlandók elárulni a titkot, csak annyit lehet tudni, hogy speciális fümréteget visznek fel a DVD-korongra, amely a DVD-lejátszó lézernyalábjának hatására lép működésbe, és a lejátszás után elvesznek az adatok. Az új eljárást természetesen üdvözölte a hollywoodi filmszakma, valamint a digitálisvideó-ipar is. Amennyiben a fejlesztőknek sikerül megnyerniük a nagy filmstúdiókat is, akkor kilenc hónapon belül már bérelhetők lesznek az „eldobható" DVD-lemezek. Az ötlet annyira leleményes, hogy egy pizzéria máris jelezte: a vacsora mellé az esti filmet is házhoz szállítaná. Radar a magyar informatikai világra A Számítástechnika című hetilap és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (ÍVSZ) Radar néven online rendezvénymonitorozó szolgáltatást indított. Az informatikai (IT) iparág alapvető érdeke a hatékony sajtókommunikáció megvalósítása, ennek ellenére az IT-cégek sajtótájékoztatói, rendezvényei gyakran egybeesnek. Ráadásul ez nem mindig a véletlen műve: előfordul, hogy a PR-emberek ily módon szeretnék megosztani a sajtó figyelmét - mondják a Radar szakemberei. Az internet kínálta technikai lehetőségeket kihasználva az új, on-line rendezvénymonitoron minden regisztrált cég nyomon követheti a hazai IT-rendezvények, sajtótájékoztatók, szemináriumok, konferenciák, roadshow-k, esti fogadások pontos időpontját és helyszínét, továbbá regisztrálni tudja saját rendezvényeit, így a sajtó munkatársaival is hatékonyabban kommunikálhat. Szeszt a noteszgépbe! A Motorola bejelentette: kutatói olyan új áramforrást dolgoztak ki, amellyel a hordozható eszközök akár tízszer tovább üzemelhetnek, mint a mostani akkumulátorokkal. A világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójának vezetője, Bili Ooms elmondta, hogy a cellák „lelke” a metanol; ugyanaz az alkoholszármazék, amellyel az emberek nap mint nap tisztítják gépkocsijaik szélvédőjét. Az új cellák tulajdonképpen metanollal töltött miniatűr tartályok; a metanol, keveredve a levegő oxigénjével, elektromos áramot termel. A kis méret miatt nincs szükség légszivattyúkra és a hő elvezetésére szolgáló hűtőbordákra, ventilátorokra. Egyrészt az egyszerű konstrukció, másrészt az olcsó alapanyagok miatt igen alacsony az előállítás költsége. Piacképes ismeretek a munkaerőképzésben Együttműködési megállapodást kötött a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Microsoft Magyarország. Az egyezmény értelmében a Microsoft ingyenes szoftvercsomagokkal járul hozzá a minisztérium irányítása alá tartozó Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központok (RMKK) nonprofit tevékenységeihez (ennek keretében oktatják számítástechnikai ismeretekre a munkanélkülieket). A minisztérium a Microsoft által felajánlott keretet ugyanekkora összeggel egészíti ki. Az RMKK az átképzési programokkal olyan tudást és friss ismereteket igyekszik biztosítani a résztvevők számá- ra, amely révén „piacképességük” ugrásszerűen megnövekszik. ■ Számítástechnika - a szaklap Az oldalt a Computerworlcf Számítástechnika munkatorsai készítették a FEB Sajtóücjynaksécj «gyúHmüködösével. Ingyen számítógép házi használatra Jelképes összegért - havi 5 dollárért (1 dollár=260 Ft)- egy komplett számítógépet, nyomtatót és internet-hozzáférést kínál valamennyi dolgozójának a Ford autógyár. Követte a kezdeményezést a Delta Airlines is. Az akcióban először az amerikai dolgozók vehetnek részt, majd fokozatosan a világ többi országában dolgozó Ford-alkalmazot- tak. A Ford a termelékenység, a munkamorál, illetve a cég és a dolgozói közti kommunikáció javulását várja a lépéstől. A Ford lépése annyira népszerűnek bizonyult, hogy bejelentését követően a Delta Airlines is közölte: alkalmazottjaik részére jelképes havi díjért számítógépet és internetelérést biztosítanak. A „Wired. Workforce” (hálózati munkaerő) nevet viselő program keretében havi 12 dollárért a cég 75 000 alkalmazottja juthat számítógéphez és internet-eléréshez, igaz, egy hároméves internet-előfizetési szerződést is alá kell írniuk a dolgozóknak. A gépek szabadpiaci értéke megközelítőleg 1600 dollár, ebből a hároméves szerződés során az alkalmazottak 432 dollárt fizetnek ki. A Wired Workforce program júliusban indul, havonta 5-10 ezer komplett PC-csomag kerül majd a Delta Airlines dol- gozóinak otthonába. _________■ O n-line házipatika Intemetrendőrség hivatásosokkal és önkéntesekkel követhetjük életfunkcióink alakulását (vérnyomásunkat, pulzusunkat vagy koleszterinszintünket). Ezeket az adatokat szükség esetén átküldi (interneten) a kezelőorvosunknak. Képernyőjén grafikonon összegzi, hogy az elmúlt hat hónapban miként alakultak egészségügyi funkcióink. Fürdőszobai e-gyógyszerMinthogy egyelőre sem igény, sem gyártó nem mutatkozik a termék iránt, a közepes fürdőszobaszekrény méretű e-gyógyszertárnak pillanatnyüag csak egyetlen prototípusa létezik. Mindazonáltal Martin IUsley, a cég franciaországi technológiai parkjának kutatás-fejlesztési igazgatója közölte egy budapesti videokonferencia résztvevőivel: öt éven belül elterjedhet ez az elmés szerkezet. Miről is van szó? Képzeljük el a jövő házipatikáját, amely a fürdőszobánkban vár ránk. Beépített kamerájának segítségével felismer bennünket, az előzetesen bevitt adatok alapján tudja, milyen egészségügyi problémákkal küzdünk, emlékeztet arra, hogy milyen gyógyszert kell éppen bevennünk, és a pillanatnyi egészség- ügyi állapotunkat is nyomon követi. Tételezzük fel például, hogy asztmában vagy allergiában szenvedünk: az on-line házipatika lehívja az internetről a legfrissebb polsegítségével a szekrényke képes a családtagok egyedi szükségleteit meghatározni. Például a gyógyszeres üvegekre tett szenzort egyezteti az adott személy gyógyszer- igényével, s felismeri, ha netán rossz gyógyszert vennénk le a polcról. Nyomon tárunk használatával tehát csökkenthető az orvosi látogatások gyakorisága, s ezzel az Andersen Consulting szerint idő és pénz takarítható meg - legalábbis a fejlett nyugaton. Hogy itthon mikor? Ha az OEP és a Matáv is úgy akarja, hamarosan. ■ Már ebben a. hónapban „üzemszerűen” működni kezd az ORFK-n a világháló figyelésével foglalkozó csoport - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. A vüághálóval foglalkozó rendőrség feladata az internetes oldalak megfigyelése lesz, és ha ott szabálysértési vagy büntetőjogi normákat sértő szöveggel, képekkel találkoznak, akkor azt regisztrálják és továbbítják az illetékes nyomozó- hatóságnak. A világhálóról egyébként jó pár oldal lekerült azóta, hogy az intemetrendőrség fogalma bekerült a köztudatba - mondta Urbán Tamás, a csoport szervezője. A tavaly november óta civil szerveződésként működő Országos Kommunikációs Alapítvány egyébként már két esetben is küldött az ORFK- ra olyan oldalcímeket tartalmazó listát, amelyen valamilyen bűncselekményre, szabálysértésre utaló nyomra bukkantak - közölte az alapító, Gelencsér Balázs. Jelezte azt is, hogy hamarosan eljuttatnak egy harmadik listát is. A főleg huszonévesekből álló „amatőr” csapat tagjai fontosnak tartják több más, internettel kapcsolatos munkájuk mellett azt is, hogy ügyeljenek a világháló tisztaságára. Mindenképpen a mostanában beinduló internet- rendőrséggel együttműködve szeretnének munkálkodni. A Hálóőr Egyesület tevékenységének lényege, hogy erkölcsileg vagy büntetőjogilag megkérdőjelezhető oldalakat keres. Azokat kutatja, amelyek pedofil vagy rasszista képeket, szövegeket, illetve szerzői jogilag nem tisztázott eredetű fájlokat tartalmaznak - nyilatkozta Kerekes Balázs, az egyesület titkára. A pedagógusokból, főiskolásokból, egyetemistákból és informatikusokból álló társaság azt szeretné elérni, hogy „bárki szabadon, nyugtalanság nélkül engedje internetezni gyermekét”. A Hálóőr Egyesület nem besúgó szervezet - hangsúlyozta a titkár -, és megemlítette azt is, hogy információikat nem bocsátják áruba. Ha valamilyen okból megkérdőjelezhető oldalra bukkannak, előbb mindig a lap tulajdonosának és a szolgáltatónak üzennek, nem pedig a rendőrségnek. Tevékenységük pozitív hatását mutatja az is, hogy több tucat oldal tűnt már el a netről - közölte a hálóőrök titkára.. ■ Egy kis Ámítástechnika Alaposan megtréfálta egy máig ismeretlen személy az internetes domain- neveket bejegyző-kiosztó német hivatalt, a DENIC-et. Bejegyeztette a http://www.x21.de oldalt, amelynek gondozójául (webmestereként) az 1832-ben elhunyt költőfejedelem, Johann Wolfgang Goethe nevét adta meg. Csakhogy a regisztráláshoz cím, telefonszám is szükségeltetik. A bürokratákat ugrató, kitűnő humorú kérelmező nem esett kétségbe. Lakóhelyként és levelezési címként Goethe egykori weimari otthonát (ma múzeum) tüntette föl, telefonszámként pedig a Goethe-Schiller-Herder örökségét ápoló, ugyancsak weimari alapítvány ( http://www.weimar- klassik.de ) hívószámát. Érdemes lenne alkalomadtán kipróbálni, bejegyeznék-e itthon, mondjuk, web-mesterként Petőfi Sándort, rendszer-gazdaként pedig a számítógép magyar atyját, Neumann Jánost? ■ jf fjet Vlldg cloU iranyítótorony-szimulátora A NASA bemutatta a világ első virtuális repülőtéri irányítótornyát. A 110 millió dolláros beruházással épült, csúcstechnikával felszerelt épület többek között arra is alkalmas, hogy segítségével a repülőterek felkészüljenek a következő évszázad várhatóan megnövekvő forgalmára. A FutureFlight Central a NASA Ames kutatóközpontjának területén található. A hatalmas szimulátort a NASA a szövetségi repülési hivatallal (Federal Aviation Administration) közösen fejlesztette ki. A kétszintes épület valódi irányító- toronyra emlékeztet, de ablakok helyett egy tucat képernyő mutatja a számítógép által generált háromdimenziós, 360 fokos körpanorámát. A teljesen életszerű szimuláció minden apró részletet megmutat, a gépek kereke által hagyott féknyomtól kezdve egészen a leszálló- pálya fölött gomolygó ködig. Egyszerre 200 repülőgép és földi jármű egyidejű mozgatására és a legkülönfélébb időjárási viszonyok megjelenítésére képes. A virtuális vi^Jjf ™ ■«sF M i, f ** MSW i'm, ’* § / .1 0 lágot a Silicon Graphics „Reality Monster” nevű, egymillió dollár értékű, 16 processzoros szuperkomputere szolgáltatja, amelyet eddig leginkább a nagy költségvetésű hollywoodi szuperfilmek trükkjeinek valósághű létrehozásához használtak. ■ Mesterséges látás - közvetlenül az agyban New York-i kutatók egy csoportja oly módon adta vissza egy vak ember látását, hogy a szemüvegébe kis kamerát integrált, s ezt - számítógép közbeiktatásával - a páciens agyához csatlakoztatta. Maga a hír nemrégiben az egész világsajtót bejárta, így a magyart is - most azonban az amerikai Newsday alapján részletesebben beszámolhatunk a kétségtelenül fantasztikus kutatási eredményről. Az első kísérleti alany - Jerry - továbbra sem úgy lát, mint az ép szemű emberek: csupán a tárgyak körvonalait tudja kivenni, illetve a kontrasztos hátterű, nagyméretű betűket és számokat. A feltalálójáról Dobelle Eye-nek elkeresztelt készülék egy, a szemüvegbe beépített apró kamerából és ultrahangos távolságméröből áll, ez csatlakozik az övön hordható számítógéphez. A komputer jeleket küld használója agyába, amelybe 68 platinaelektródát ültettek be. Az ingerlés hatására a látókéregben látásérzet keletkezik, s ez valamiféle pontokból álló mintázatot eredményez. (A beépített elektródák révén az is megvalósítható lesz előbb-utóbb, hogy az agy digitális jeleket fogadjon közvetlenül a televízióból vagy egy számítógépből.) Jerry jelenleg tanulja a számítógép használatát, és állítólag máris nagy érdeklődést mutat az on-line részvénykereskedelem iránt. Jerry és egy másik beteg agyában 1978 óta van implantált elektróda, de csak mostanra sikerült olyan kis méretűre zsugorítani a rendszer számítógépét, hogy az köny- nyű és hordható legyen. A másik beteg azonban sajnos semmit sem lát a berendezéssel. Ő ugyanis, több mint hatvan évvel ezelőtt, ötéves korában veszítette el látását. Agya már „elfelejtette”, hogyan kell feldolgoznia a képi információkat. Egyelőre ezért nagy a bizonytalanság, hogy ez a kutatási irány járható-e az olyan emberek esetében, akik vakon születtek. ■ 4. Az agy látóközpontjába beültetett 68 platinaelektróda segítségével az elektromos jelek képpé állnak össze Az elektronikus kereskedelem iránti érdeklődést tartotta szem előtt az egyébként tanácsadással foglalkozó Andersen Consulting, amikor kifejlesztette az On-line Medicine Cabinet nevű rendszerét, amelyet leginkább „on line házipatikának” lehetne fordítani. lenjelentést, és ha emelkedett a pollenszint, figyelmeztet a megfelelő gyógyszer használatára. Az arcfelismerő szoftver Az intelligens házipatika vérnyomást és pulzust is mér