Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-03 / 28. szám
2. OLDAL BALASSAGYARM A T TÉRSÉGE E S | 2000. Február 3., csütörtök Régi park új szerepe Szügy - A gyermekek, a fiatalok kedvében akar járni az ön- kormányzat a község központjában lévő park átalakításával. A kis zöldövezet a jövőben - parkjellegét megtartva - játszótérrel, sportolási lehetőséggel fogja várni a helybelieket. Az önkormányzat ugyanis nemrégiben sikerrel vett részt az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán, s erre a célra 400 ezer forintot nyert. A munkálatokat a tervek szerint tavasszal kezdik meg. Országosan elismert intézet Amikor kegyes a halál Nógrádgárdony - Miközben arról számoltunk be a közelmúltban, hogy a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézetben még manapság is sokan halnak meg, ráadásul egyre fiatalabb áldozatokat szed a kaszás, napvilágra kerültek olyan statisztikák is, miszerint Nógrád megye igenis előkelő helyen szerepel bizonyos, a tüdőgyógyintézet profilját is érintő egészségügyi területen, így a daganatos megbetegedések alacsony számában és azok gyógyításában is. Az ellentmondás ott rejlik - tudtuk meg dr. Bajkai Anna főorvos asszonytól hogy az intézet mortalitási statisztikáját nem kozmetikázzák csak önmagukért, a tetszetősebbnek tűnő számokért. A nógrádgárdonyi intézet országosan elismert intézmény, a tüdőtágulást és több más betegséget itt eredményesen kezelnek, ám a daganatos betegek többnyire már gyógyíthatatlan állapotban kerülnek ide. A kórház vezetői pedig úgy vélik, hogy a kegyes halálhoz való jogot is meg kell adni, s itt tartják a betegek a krónikus osztályon, ha annak családja nem vállalná ezt az utolsó, nehéz időszakot. T. L. Támogatják a tehetségeket Életre kelt a Pap Tamás Emlékére Alapítvány Sok család gondja a gyerekek taníttatása, amelyhez egyre mélyebbre kell nyúlni a különben sem vastag pénztárcába. Hál' istennek akadnak emberek, szervezetek, akik lehetőségeik szerint gondolnak a rászoruló, továbbtanuló fiatalok támogatására. Többek között e célból jött létre a múlt évben a Pap Tamás Emlékére Alapítvány Balassagyarmaton, amelynek január 28-án megtartott ünnepi kuratóriumi ülésén négy tanuló vehette át az alapítvány pénzbeli támogatását. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban megrendezett eseményen dr. Szakos Pál, a kuratórium elnöke köszöntötte a megjelenteket és tájékoztatót adott az alapítvány célkitűzéseiről és az 1999. évi pályázatok kiértékeléséről. A kuratórium elnöke szólt a volt kollégáról, barátról, Pap Tamásról, aki munkával töltött életét a Nógrád megyei köz- utaknak szentelte. Az ötvenévesen eltávozott Pap Tamás örökösei, özvegye és gyermekei úgy határoztak, hogy alapítványt létesítenek, melynek célja a Balassagyarmat és Rétság vonzáskörzetében élő és tanuló tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok közép- és felsőfokú továbbtanulásának elősegítése, a nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés támogatása. Az elmúlt évben 14 szervezet és magánszemély adományaiból 3 millió százhamrick- étezer forint gyűlt össze az alapítvány 6360708-11209337 számú számlájára az év végéig. Ennek a kamata mintegy 270 ezer forint, amely a támogatási alapot képezi. A kuratórium 1999. októberében levélben fordult az érintett területek oktatási intézményeihez, önkormányzataihoz. A levélben pályázatot hirdettek a területen élő, tanuló hátrányos helyzetű, de példamutató magatartású, szorgalmú, tanulmányi eredményű tanulók számára. Az 1999. december 10-i határidőig beérkezett öt pályázat között a többiekkel szemben azonos indokoltság esetén előnyt élvező útépítő, illetve közlekedési irányultságú nem volt. A kuratórium négy pályázó támogatásáról döntött, összességében 180 ezer forint, egyenként 30 ezer forinttól 70 ezer forintig terjedő összegben. Két középiskolás és két felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalnak nyújtotta át dr. Szakos Pál kuratóriumi elnök a tanulmányaikat megkönnyítő díjakat, amelyeket az érintettek látható meghatottsággal és örömmel vettek 4t: a Berkenyén élő Máté Milán, a balassagyarmati Stefán József, a kétbodonyi Kötél Andrea, és a szentéi Szűcs Zsanett. A Pap Tamás Emlékére Alapítvány számlájára adakozhatnak a személyi jövedelemadó egy százalékát erre a célra felajánlók. A kuratórium szeptemberben újabb pályázatot hirdet és annak eredményeként 2000. decemberében szándékoznak újabb támogatásokat adni a rászoruló, továbbtanuló fiatalok számára. SZ. E. Mit érdemes termelni? A vetésre váró területek gazdái számára nagy gond, hogy tavasszal minek is ágyazzanak meg, mit érdemes termelni. Erről szólt a balassagyarmati gazdakör legutóbbi találkozója, amelyet a Gödöllői ATE szaktanácsadó központtal közös szervezésében tartottak meg. Varga Mihály, a dazdakör elnöke bevezetőjében kiemelte, a szervezetük is segít abban, hogy a nógrádi mezőgazdaság nehéz helyzetéből való kilábalási lehetőségekre szóló ajánlások időben eljussanak a termelőkhöz. Az érdeklődők sokaságát vonzó gazdaköri találkozón Bocsa Béla falugazdász arról szólt, hogy a kézimunka-igényes növényeknek is van jövője Nóg- rádban, de csak akkor, ha volument képviselnek a piacon. A gazdakör előző előadásain többek között szó esett az intenzív almatermesztés lehetőségeiről, amelyet a Rétság határába telepített, termőre fordult almás léte is bizonyít. Új növény volt 99-ben Nógrádban a durumbúza, a tön- kölybúza, amely igénytelen, vegyszer és műtrágya nélkül termelhető és gyomelnyomó. A tavaszi vetésre eddig 500 hektár jelentkező van, akiknek, ha bejön a termés, a piac biztosított. A szügyi mezőgazdasági szövetkezet szakembere, Kárdási László az előző gazdaköri találkozón termelési tapasztalataikról tartott előadást. A szövetkezet fölvállalná a durumbúza gesztorságát a megyében, de azon túl is. Nógrádban hagyománya van a nagy kézimunka-igényű máktermesztésnek, főleg Palotás, Kálló térségében. Az étkezési mák piaca bizonytalanná vált, mert csökkent a kereslet, talán a megváltozott étkezési szokások miatt, és országosan is csökkent a mák területe. A tokos mák termesztésének lehetőségeiről adott tájékoztatást Fitos Sándor, az ICN Hungari Kft. Tiszavasvári Termeltető és Feldolgozó Vállalat területi képviselője. Figyelmeztetett arra, hogy a máktokot is érdemes begyűjteni, mert a feldolgozó a morfiumtartalom alapján 60-100 forintot fizet kilónként. Az ICN Hungari Kft. 230 Ft/kg árat kínál a tokos mákért, teljesen érett állapotban, 10 centis szárral. Ehhez még 12 százalék kompenzációs felár jöhet. A cég biztosítja a szaktanácsadást, a technológiát, vetőmagot, a vegyszereket és a zsákot a betakarításhoz, ezen kívül a becsült termés 30 százalékáig előleget ad. Az átadás után 14 napon belül fizetnek. A máktermesztés technológiájában a jó terület és a vetőágy mellett fontos a cég által biztosított vetőmag. A normál magból 50 dkg, a sugárkezeltből 3 kg és a drazsírozott mákból 8 kilogramm kerül a földbe hektáronként. A vetőmag ára áfa nélkül 7200 forint/kg. A február végén elvetett mák ideális keléséhez sok tényező megfelelő léte szükséges. A kelés után a betakarításig a legfontosabb feladat a terület gyommentesen tartása, amelyet lehet vegyszerrel kombinált gépi műveléssel is biztosítani, de a kézi munka sem kerül többe, ha van és ez a biztos. A tokos mák betakarításának gépesítése még nem tökéletes, nagy a veszteség. A kézi betakarításnál még nem találtak jobbat, de egy hektárra úgy 22 munkanapot lehet számítani.. Átlagosan 7-10 mázsás termés várható hektáronként és ez 200-250 ezer forint árbevételt jelent hektáronként a termelőnek a jó százezer forint ráfordítással szemben. Az előadás után a patvarci Hlacsok János gazda a vegyszeres gyomirtás biztonsága felől kérdezett. Mayer Antal, a drég- elypalánki szövetkezet vezetője a technológia és a szakfelügyelet dolgában érdeklődött. Láng Mihály, a kertbarátkor elnöke az őszi mák termelésének lehetősége és piaca felől érdeklődött, amelyet egyelőre nehéz eladni. A szügyi Varga Antal a fehér mák ellenállóságát emelte ki, amelynek sajnos nincs piaca. Fitos Sándor azt emlegette, hogy a máktermelő áprilisban már látja, hogy megfelelő-e az állomány és válthat. A gazdaköri találkozón megjelentek a termelési rendszerek képviselői, akik az ajánlataikat ismertették. Tóth István, a GITR tanácsadója arról szólt, hogy ebben a régióban is egyre több a gazda, akik számára a terület- nagyságtól függetlenül ajánlattal igyekeznek élni. A GITR támogatja és biztos piaca a tavaszi árpa, repce, a búza és a napraforgó-termesztésnek. Halasztott fizetést nyújtanak a műtrágya, a növényvédő szer és a vetőmag vásárlásához. A New Holland gépek forgalmazását is végzik. Kwis László, az IKR Bábolna képviselője ismertette a cégen belüli változásokat, amelyek révén 6 régióban vannak jelen az országban. Az észak-magyarországi régió Füzesabony - Kál központtal működik. A termelőknek szóló kínálatuk széles. Az összes gabonafajta mellett, a tavaszi és őszi repce, a kukorica és a napraforgó, fehér- és vöröshere, a szudáni fű és más ter- melvényeknek jelentenek piacot. A termelési költségek nagy részét megelőlegezik és más rendszerekhez hasonlóan forgalmaznak műtrágyát, vegyszereket, vetőmagot és a mezőgazda- sági gépek széles választékát, javítását kínálják. Az érsekvadkerti gazdaság a referenciaszövetkezetük. Varga Mihály figyelmeztetett arra, hogy március 30-ig minden egy hektár feletti földterületet földhasználati nyilvántartásba kell venni, amelyet a földhivatalba kell bejelenteni a gazdának, vagy a bérlőnek. Felmerült a regisztráció kérdése, amelynek május 30. a határideje és a falugazdásznál kell rendezni az ügyet. Az öt hektár fölötti termelők ha nem csinálnak adóbevallást, nem kapnak földhasznosítási támogatást. Az adóbevallásban a kistételű eladásnak is szerepelnie kell. Sokan kritizálták a földalapú támogatásnál azt a kitételt, hogy csak 25 kg/hektár foszforműtrágya- számla megléte esetén jár, de az ősziek már el vannak vetve. Szó esett a belvízről, amelyet ha bejelentett a gazda, kapott kártérítést. Ez most is jár, de a bejelentést ellenőrzik! Szekeres Lajos, a szécsényi mezőgazdasági iskola kertésze az ottani gazdakör feltámasztásának a szükségességéről beszélt. Számos termelő érdeklődött a 2000. évi támogatási rendszer lehetőségeiről. Erről is szó lesz a balassagyarmati gazdakör február utolsó csütörtökén megtartandó találkozóján, amelyre várják a térség mezőgazdasági termelőit. SZABÓ ENDRE Magyarnándor: kereskedelem és barátság Céginformáció nélkül nincs előrelépés - Együttműködés az országhatár mentén Éveken keresztül Nógrád megye egyik legjelentősebb kora őszi rendezvénye volt a magyarnándori regionális kiállítás és vásár. A magyar-szlovák útkeresésként útjára indított sorozat az 1990-es években széles körű nemzetközi gazdasági eseménnyé vált, s nyugat-európai országok is egymás után mutatkoztak be a nándori általános iskola udvarán és tornatermében. Tavaly azonban megfelelő központi támogatás híján elmaradt a vásár. Remélhető azonban, hogy idén másképpen alakul a dolog. Életkép a vásárról FOTÓ: ARHÍV Az Ipolyexpo névre keresztelt A község önkormányzata a kez- rendezvényt 1992-ben tartották detektől fogva arra törekedett, meg először Magyarnándorban. hogy ne csupán az üzletemberek és a vállalkozások találkozásához teremtsen fórumot, hanem az adottságokat kihasználja különféle szakmai konferenciák megrendezésére is. Volt itt még olyan rendezvény is, mint például az európai nagykövetek találkozója, de itt kapott helyet először a vidék parlamentje is. A szervezők nyolc éven keresztül tudatosan törekedtek arra, hogy a gazdasági trendeket is előtérbe helyezzék a kiállítás és konferencia résztvevőinek, ezzel is erősítve az egymásra találás, az integráció, a közös alkotómunka igényét. Az Ipolyexpo jelentős fórum, de önmagában kevés lenne ahhoz, hogy Magyarország és Szlovákia között megoldja az állami szintű feladatokat vagy éppen új kereteket adjon a gazdasági együttműködésnek. A partnerkapcsolatoknak azonban Nógrádban hagyományai vannak. Még a termelőszövetkezetek virágzásának időszakából bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy az eltérő éghajlati és időjárási viszonyok miatt más és más időpontban kerül sor a mezőgazdasági gépek, berendezések használatára, s már előre úgy állították össze a menetrendet, hogy számoltak egymás eszközeinek használatával. Jellemző példa erre, hogy Magyarnándor _és Balassagyarmat után Heve's megye - ami nem is fekszik az országhatár mellett - szükségesnek tartotta, hogy bemutatkozzon Kassán. Az ilyen jellegű fórumok a személyes kapcsolatok kialakításában is szerepet játszanak, s különösen fontos, hogy amint azt Sándor István, Magyarnándor polgármestere szokta mondani, „a barátság kereskedelmet szül, a kereskedelem pádig barátságot” A folyamat tehát kedvező, de a kialakuló és meglévő kapcsolatrendszerben igen fontos a gazdaság megjelenítése. Vegyes vállalatok alapítása esetén így kerül elő a hiteles céginformációk kérdése. Ezzel ugyanis lényegesen csökkenteni lehetne a kockázatokat a partnerkeresésben. A határ mentén élők egyelőre megbíznak azokban az információkban, amelyek mintegy szájhagyomány útján érkeznek a határon keresztül. Ez azonban - mint közismert - nem tartozik a legmegbízhatóbb források közé. Keresztények gyűjtőúton Idén is körmenettel rendezik meg a palócság fővárosában a palóc búcsút. A programok előkészületeként a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének balassagyarmati szervezete arra ösztönzi a gyermekeket, s a nagyobb diákokat, hogy erre az alkalomra saját gyűjtésbe kezdjenek. Népdalének, vers, imádság, vallásos legenda, elbeszélés és dramatikus szokások előadásában ugyanis versenyt hirdettek.- A dolognak nem igazán a verseny jellegét hangsúlyoznám, hiszen ezt nem egy sportparádé - mondja elöljáróban dr. Limbacher Gábor, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) balassagyarmati elnöke. A felhívás közzétevőinek, a KÉSZ helyi szervezetének, a város önkormányzatának, evangélikus, református és római katolikus közösségének, továbbá a felvidéki Palóc Társaságnak az volt a célja, hogy az egyházi év különféle ünnepeihez kapcsolódva egyéni és csoportos előadásban mind több olyan dolgot kutassanak fel a gyermekek, amely a keresztény hitüket erősíti és a fenti kategóriákban előadásra is alkalmas produkciót is jelent. A nagycsoportos óvodások, az általános iskolák alsó és felső tagozatosai továbbá a középiskolások február 29-ig jelentkezhetnek a KÉSZ titkáránál, Veres Józsefnénél (Balassagyarmat 2660, Bartha Élemér út 13.). Az elődöntőkre várhatóan április első felében kerül sor, a döntőt a 2000. év Szent Anna-napi Palóc búcsúján, július 29-én rendezik meg. Ä szervezők arra számítanak, hogy az év egyházi ünnepeihez kapcsolódóan olyan alkotások születnek majd, amelyeket elsősorban a családból, rokonságból, az adott faluból gyűjtöttek a gyermekek, vagy felnőtt segítőik. Mint megtudtuk, az előadás alkalmával előnyt jelent a palóc viseletben való szereplés, továbbá az sem árt, ha valaki a palóc nyelvjárásban való jártasságát is megcsillantja. Az egyházi év népköltészete a Palócföldön nevet viselő program szereplői a szervezők anyagilag is segíteni kívánják. Az utazás és szállás költségeihez hozzájárulnak, hogy ezzel is könnyebbé tegyék a helyi közösségek identitásának megtartását, a palóc régió településeinek egymással való kapcsolatának szorosabbá tételét. T.L.