Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-17 / 40. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HAZAI 2000. Február 17., csütörtök KORKÉP A dátumváltás nem akadály Tapasztalatok az egészségügyben Cián: felmérhetetlen a kár Az ausztrál vállalkozó még mindig nem ismeri el felelősségét A ciánszennyeződést okozó romániai vállalat polgárjogi felelőssége egyértelműen fennáll, s azok a nyilatkozatok, amelyek ennek elhárítá­sára irányulnak, erkölcstelenek és tisztességte­lenek - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztató­ján Martonyi János külügyminiszter. Borbély János, a Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) helyettes államtitkára sajnálatosnak nevezte azokat a kutatóktól származó, megala­pozatlan állásfoglalásokat, amelyek a kárelhá­rítást illetően hiú reményeket keltettek a köz­véleményben. Budapest - Debrecen Martonyi leszögezte: a felelősséget érvényesíteni kell a romániai Aurai társasággal szemben, s meg kell kísérelni ugyanezt az ausztrál anyavál­lalattal, az Esmeraldával szemben is. A külügy­miniszter úgy vélte, hogy összegszerűen soha­sem lesz meghatározható a károk pontos mérté­ke, hiszen nem lehet megállapítani, mit ér a Ti­sza élővilága. A mezőgazdaságban, a halászat­ban, a vadállományban és az idegenforgalom­ban keletkezett károk azonban pontosan felmér- hetőek. Az Aurul szóvivője, Chris Codrington mégsem ismerte el cége felelősségét, és nem fo­gadta el a magyar vizsgálati eredményeket sem. Mint mondta, a szennyeződést bármelyik Tisza menti vegyimű is okozhatta. A baleset során 100 ezer köbméter szennyező anyaggal 100 tonna cianid került a Tiszába - tá­jékoztatta lapunkat Borbély János. Mint ismert, 0,5 gramm cianid jelenti a halálos dózist az em­ber számára, így a folyóba került mennyiség 100 millió (!) embert pusztíthatna el. Hivatalos érte­sítést a magyar állam csak egy nappal a káreset bekövetkezése után, január 31-én kapott a ro­mán féltől. A KöM szakértői szerint nem felel meg a va­lóságnak, hogy csökkenthető lett volna a kár, amennyiben vasszulfátot juttattak volna a folyó­ba. Dr. Sóvágó Imre, a debreceni egyetem pro­fesszora elmondta, az említett anyag valóban megköti a cianidot, de ennek gyakorlati alkal­mazására folyókban még nem volt példa. A kö­Egy folyó halála FOTÓ: REUTERS zömbösítés nem lett volna kivitelezhető techno­lógiai szempontból sem, hiszen a fent említett szennyező anyag lekötéséhez 400 tonna vas­szulfátra lett volna szükség. Ezt, pontosabban ennek oldatát kellett volna a Szamoshoz, vagy a Tisza felső szakaszához szállítani. Kovács László, az MSZP elnöke sajtónyilatko­zatában leszögezte: pártja nem gyengíti a román féllel tárgyaló Pepó Pál környezetvédelmi mi­niszter pozícióját. Kovács ezzel a kijelentésével arra a tegnap reggeli rádiónyilatkozatra reagált, amelyben Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy amikor az MSZP Pepó leváltását sürgeti, akkor nehezíti a miniszter romániai tárgyalásait, istsi Kibővített átvilágítás Körülbelül 8000 bírót, ügyészt, vezető újságírót, pártvezetőt érint az a törvénymódosító javaslat, amelyet még ebben a hó­napban a parlament elé terjeszt Csúcs László, az FKGP frakció­vezető-helyettese. Amennyiben a jelenleg hatályos törvény le­jártáig, vagyis június 30-ig nem fogadják el a honatyák a módo­sítást, a kérdés többé már nem vethető fel - vélekedik a kisgaz­da politikus. Budapest Budapest Sikeresen állta az egészség­ügy a dátumváltás próbáját - hangzott el azon a konferenci­án, amelyen a tapasztalatokat és eredményeket értékelték az ágazat képviselői. Mojzes Imre kormánybiztos sze­rint az Y2K néven elhíresült probléma megoldásának egyik szépsége éppen abban rejlett, hogy pontos határideje volt a munkának. A tanácskozáson bejelentették, hogy az ENSZ év­számváltással foglalkozó szer­vezete a továbbiakban is mű­ködni fog. A Miniszterelnöki Hivatal év­számkezelési kormánybiztosa kiemelte, hogy az előzetes fel­mérések szerint Magyarorszá­gon két dologért aggódtak az emberek az évszámváltás miatt: a pénzükért és az egészségügyi ellátásukért. Ezért is örvende­tes, hogy a kritikus időben egyik területen sem támadt ko­molyabb zavar. Az egészségügy mint az egyik legfontosabb terü­let, kitűnően felkészült, s jó Április 1-jétől meghatározott érvényességi idejük lesz a tár­sadalombiztosítási kártyák­nak. Ez az intézkedés kizáró­lag a háziorvosokat érinti majd, a betegeknek semmi­lyen teendője, adminisztratív hátránya nem származik az újszabályozásból. A kedden született kormányren­delet-módosítás a szűrővizsgá­latok rendszeres elvégzésére, a betegségek megelőzésére kíván­ja ösztönözni a családorvoso­kat. A polgárokat életkor és egészségi állapot szerint csopor­tosítják majd. Ennek megfelelő­en egy-, kettő-, illetve három- évenként legalább egyszer talál­kozni kell a háziorvossal ahhoz, hogy a tb-kártya fejében az or­vos megkapja az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól járó finanszírozást. Dr. Oberfrank Ferenc, az Egészségügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az új rendelkezés kapcsán hangsú­lyozta, hogy nem az orvosokat kívánják büntetni, csupán érde­keltté szeretnék őket tenni a szűrési, gondozási teendők ellá­tásában. 0-14 éves korig évente egy találkozást várnak el a bete­gekkel, 15-30 év között három­évente szükséges a szűrővizsgá­szervezettségről tett tanúbi­zonyságot. Kakuszi István, az egészség- ügyi tárca helyettes államtitkára összefoglalójában szólt arról, hogy az előzetes felmérések szerint 6 milliárd forintnyi beru­házás kellett volna az évszám­váltás tökéletes megoldásához. Egyértelmű volt, hogy nincs ennyi pénz, így azt vizsgálták a következő lépcsőben, van-e olyan probléma, amely veszé­lyeztetné a közvetlen gyógyí­tást, az életmentést. Ezzel a módszerrel jelentősen szűkült a modernizálandó kör, s végül a tárca 400 millió forintot fordított közvetlenül az évszámváltással kapcsolatos változtatásokra. Ezenkívül jelentős világbanki segítséget is kapott a szakma. Kovács Attila, az országos tiszti főorvos helyettese azt emelte ki, hogy mind a 168 terü­leti és 20 országos egészségügyi intézmény rendkívül fegyelme­zetten és összehangoltan ké­szült a kritikus időszakra, így az egészségügyben beértek a mint­egy kétéves előkészítő munka gyümölcsei. ______szalóky eszter l atok elvégzése, 35 éves kor után pedig az orvosnak kétéven­te kellene legalább egyszer fog­lalkoznia páciensével. Amen­nyiben a polgár önmaga nem je­lentkezik orvosánál, úgy a dok­tornak kell megkeresnie őt. Ezt a lépést dokumentálni is kell ah­hoz, hogy az ellenőrzések során bizonyítani lehessen, jogosan vette fel a kártyapénzt. Az Egészségügyi Minisztérium szakembere szerint a legköny- nyebben bizonyítható, ha az or­vos ajánlott levélben hívja be páciensét. Amennyiben a beteg ekkor sem keresi őt fel, az utána járó finanszírozást azért meg­kapja a doktor. Ugyanakkor a beteget semmi­féle adminisztratív hátrány nem érheti abból, ha a hívás ellenére sem megy el a rendelőbe. Amennyiben panasza, illetve betegsége miatt később orvosá­hoz fordul, annak kötelessége továbbra is ellátni őt. A közigazgatási államtitkár szerint alaptalanok azok az ag­gályok, amelyek az orvosok in­dokolatlan adminisztratív leter­helésétől tartanak. Felméréseik szerint egy-egy háziorvosi kör­zetben 1000-2000-re tehető a re­gisztrált betegek száma. A becs­lések szerint mindössze 100-150 fős lehet az orvost notóriusan kerülők száma. N. ZS. Az egyes fontos tisztségeket be­töltők átvilágításáról rendelkező törvényhez már másfél évvel ez­előtt módosító indítványt nyújtott be Csúcs László, de akkor az MDF ellenállása miatt nem tudta a plenáris ülés elé terjeszteni el­képzelését. Mint azt lapunknak elmondta, reményei szerint a De­mokrata Fórum nem érdekelt ab­ban, hogy megakadályozza a volt ÁVH-sok, besúgók, nyilaskeresz­tesek leleplezését. Ezért reméli, hogy ezúttal zöld utat kap a javaslata. A kétharmados törvény hatá­lya - módosítása esetén - további négy évvel, 2004. június 30-ig meghosszabbodna. Ez idő alatt kellene az átvilágító bíráknak megvizsgálni körülbelül 8000 közéleti személyiség múltját. A kisgazda politikus ezúttal nem csupán a közszolgálati mé­dia vezetőit venné górcső alá, ha­nem valamennyi helyi és orszá­gos orgánum vezető újságíróját. A kibővített személyi körbe tar­toznának a bírák, az ügyészek, valamint a költségvetési támoga­tásban részesülő pártok országos és megyei vezetői is. A megjelölt személyi kör egy része kinevezé­sek, valamint egyéb okok miatt folyamatosan változik. 2002-ben a választások révén pedig a politi­kai élet szereplői közé kerülhet­nek olyan személyek, akiket ed­dig még nem világítottak át. Jelenleg öt bíró végzi az átvilá­gítást. Csúcs László szándékai szerint számukat legalább ki­lencre növelnék, és jövedelmü­ket a megyei bírósági bírók szint­jére emelnék. Az átvilágítási eljá­rás egyszerűsödne, gyorsabbá és egyszerűbbé válna annak érde­kében, hogy az átvilágítások ne húzódjanak el évekig, hanem belátható időn belül befejeződ­hessenek. Az ellenzék már jelezte a Fi­desszel együtt jegyzett módosító javaslat kidolgozójának, hogy nem támogatja az előterjesztést. Csúcs László az előző évi fiaskó ellenére reméli, hogy az MDF szavazatait is megszerezve a mó­dosító indítványt elfogadja majd a parlament. ___________horváth M ÁV: kölcsönös felszólítások A szakszervezetek elleni politi­kai támadásnak minősítették a vasutas érdekképviseletek veze­tői, hogy a MÁV felmondta a tagdíjlevonásra vonatkozó meg­állapodást - hangzott el a vas­utas szakszervezetek szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Borsik János, a Mozdonyveze­tők Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy megítélésük szerint a közlekedési miniszter van a döntés hátterében. Kukely Márton vezérigazgató levélben hívta fel a szakszervezeti veze­tők figyelmét arra, hogy „a há­roméves megállapodás egy egyezségrendszer alapja", ha ezt nem írják alá, kockára teszik a vasutasok reálbér-növekedé­sét. „A szakszervezetek által alá­írt 2000. évi bérmegállapodás önmagában nem, csak három év összefüggésében értelmezhető” - mutatott rá a vezérigazgató. * SZIGORÍTÁS. A jövőben pénz- büntetés, vagy a bizottsági tagsá­gából, vagy parlamenti tisztségé­ből való visszahívás is fenyeget­heti azokat a szocialista képvise­lőket, akik „igazolatlanul” ma­radnak távol parlamenti munká­juktól - jelentette be szerdán Göndör István frakciótitkár. A módosítás célja a testület mun­kájának hatékonyabbá tétele. EZER KÜLDÖTT. A millenniu­mi év kiemelt ünnepi eseménye lesz a Magyarok V. Világkong­resszusa, amelynek májusi ta­nácskozására 55 országból mint­egy ezer küldöttet és díszvendé­get várnak - közölte Szíjártó Ist­ván, a Magyarok Világszövetsé­ge kongresszusi irodájának ve­zetője szerdán Budapesten. TANÁCSKOZÁS. A közoktatás aktuális kérdései, illetve az érettségi vizsgákkal kapcsolatos tudnivalók szerepelnek az Érett­ségi 2000 című mai, budapesti országos tanácskozás napirend­jén - jelentette be tegnap az Ok­tatási Minisztérium. A középis­kolai igazgatók és az iskolafenn­tartók számára szervezett ta­nácskozáson a résztvevők egye­bek mellett előadást hallhatnak a közoktatási törvény végrehaj­tási rendeletéiről, illetve a 2000. évi érettségi vizsgák lebonyolí­tásával kapcsolatos feladatokról. SZÖVEGTERVEZET. Több éves előkészítő munka után keddi ülésén elfogadta a munka- védelem országos programjá­nak szövegtervezetét az Orszá­gos Munkaügyi Tanács munka- védelmi bizottsága. A szövegja­vaslatot a kormány terjeszti majd az Országgyűlés elé, hogy az hozzon határozatot a prog­ramról és az évente kidolgozan­dó intézkedési tervekről. ■ Behívókat küld az orvos A tb-kártya fejében: rendszeres szűrővizsgálat Budapest - EüM HATÉKONYABB BŰNÜLDÖZÉS. Megkezdte működését az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK), amely az Európai Unió elvárásainak megfelelően részt vesz a nemzetközi információcserében. A NEBEK feladata, hogy magyar részről koordinálja, illetve végrehajtsa a kétoldalú egyezményekben vállaltakat, továbbá, hogy kiépítse az Europollal a rendőrségi szintű együttműködést. Az új szervezet élére Nagy Zoltán rendőr alezredest, az Interpol magyar irodájának korábbi vezetőjét nevezték ki. Képünkön: Vonnák Béla főnyomozó. FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE BONBON-DÍJ. Átadták a rádiós közönség szórakoztatásában 1999-ben legjobbnak ítélt humoristáknak a Bonbon-díjat szerdán Budapesten. A Magyar Rádió Rt. immár harmadik alkalommal részesítette elis­merésben a kabaré kiemelkedő személyiségeit. A herendi porcelánba helyezett arany bonbonokat Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke ezúttal Kern Andrásnak, Fábry Sándornak, Bajor Imrének, Majláth Mikes Lászlónak, Trunkó Barnabásnak, Hofi Gézának, Farkasházy Tivadarnak, Sinkó Péternek, Gálvölgyi Jánosnak, Nádas Györgynek, Boncz Gézának, Éles Istvánnak, Maksa Zoltánnak, Heilig Gábornak és Nagy Bandó Andrásnak nyújtotta át. fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents