Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-14 / 11. szám

6. oldal Mozaik 2000. január 14., péntek- Hosszú hallgatásának mi volt az oka? Miért mostaná­ban rukkolt elő egy új könyv­vel?- A hallgatásomnak be­tegségem volt az oka. Ez idáig nem volt kedvem a kö­zönséggel találkozni.- Most már teljesen meg­gyógyult?-A betegségem olyan tí­pusú, hogy az ember soha­sem mond olyat, hogy telje­sen meggyógyult. Most jól vagyok és az orvosok is ezt mondják, hogy ’hál Istennek minden rendben van. Ha­vonta egyszer még ellen­őriznek a kórházban. Én na­gyon bízom benne, hogy tényleg minden rendben van. „Kepe« Krónika”- Vehetjük úgy, hogy új könyve valaminek az újra­kezdése, avagy csak „kordo­kumentum” a Desszert évei­ből? Tervezi ön a visszatéré­sét a képernyőre?- Vissza fogok térni, de nem akarom elkapkodni.- Ez egy első lépés az úton?- Nem...- Vagy független a vissza­téréstől?-Most kikukucskáltam a fénybe, a félhomályból, ahogyan a kötet elején a fotó, amely nem ebből az al­kalomból készült, de mégis olyan, mintha valahonnan kinéznék.- De ezen kívül még egy könyv meg fog jelenni, ha nem tévedek?- Igen, ez az Apropó mű­soromról készül, amelynek „Kepes Krónika” lesz a címe, az alcím pedig „Törté­netek” lesz. A (megjelenést) megjelentetését tavaszra, a könyvhét idejére tervezem.-A képernyőre nem mint vendég, hanem mint műsor­vezető mikor tér vissza? S ha visszatér melyik csatornára ?- Nem tudom...-A TV2-vel még szerző­désben áll, nemde?-Ez egy felemás dolog, mert tulajdonképpen, amire szerződtünk, azt nem tudom teljesíteni a betegség miatt. A jog ilyenkor azt mondja, hogy a szerződés ebben az esetben semmis.- Végül is mire szerző­dött?-A szerződésben az állt, hogy heti egy műsort csiná­lok, amit teljesítettem is. De ezt belátható időn belül nem tudom folytatni. Ilyen érte­lemben a szerződés ilyenkor magától megszűnik. A TV2- nél azt mondják, hogy szere­tettel várnak vissza. Én így gondolom, hogy újra tár­gyalni fogunk arról, hogy mit szeretnék csinálni, de persze az is nagyon fontos, hogy nekik mire van szüksé­gük.- Annak idején miért távo­zott az MTV-től? Anyagi okai voltak ennek?- Akkoriban minden új­ságban megjelent, hogy az MTV nem fizette ki azokat a műsorokat, amelyeket elké­szítettem. Már olyan sok pénzzel lógtak, hogy gyakor­latilag megbénították a szer­kesztőség munkáját, egysze­rűen nem tudtunk előrelépni. Hiába kértem őket, hogy fi­zessenek, nem fizettek, nem tudtam mást csinálni, távoz­nom kellett. Gyakorlatilag „becsődöltették” a produk­ciós irodánkat, hét adással tartoztak.-A képernyő és a szerep­lés nem hiányzott az elmúlt egy év alatt?- Én nem szeretek szere­pelni. Nem az a fontos, hogy az ember szerepeljen, hanem az, hogy ha valamiről véle­ményem van, azt el tudjam mondani. De hogy én riszál- jam magam?! Azt már nem! Nem is csináltam olyan mű­sort, ami rólam szólt volna. Mindig arra törekedtem, hogy műsoraim azokról szól­janak, akik azokban szere­pelnek. Alkati kérdés- És azokról a kollégáiról mi a véleménye, akik nem az ön elképzelései szerint vezetik műsoraikat?- Az égvilágon semmi ba­jom nincsen velük, ez alkati kérdés, mindenki másképp beteg.- Amikor elhagyta az MTV-t, biztosan várt valamit az új csatornától. A TV2 be­váltotta a hozzá fűzött remé­nyeit?- Az elején még nem han­golódtunk össze, pontosan az összecsiszolódás idősza­kában betegedtem meg. Ne­kem lassacskán meg kellett volna tanulnom, hogy mi­lyen dolog - húsz év más jel­legű tapasztalat után - egy kereskedelmi típusú televí­ziónál dolgozni, amit igazá­ból még ők sem tudtak, hi­szen ők is csak akkor kezd­tek kereskedelmi televízi­ózni. Ez egy új időszak volt: nekik meg kellett tanulni, hogy milyen valakivel együttműködni, aki a pályá­ját „közszolgálati sként” húzta le, aki nem huszon­éves, hanem aki azt mondja, hogy “kialakult értékrendje van és ahhoz ragaszkodik. Ez hosszú távon - biztos va­gyok benne — csiszolódott volna, de ezt nem tudtuk ki­várni. Az azonban kiderült, hogy gyökeresen más az ér­tékrendünk, a szakmáról al­Optimista-pesszimista Beszélgetés Kepes Andrással kötött véleményünk, az er­kölcsökről alkotott elképze­lésünk. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb, hanem én ilyen vagyok, ők meg olyanok. Ez vagy összecsiszolódik, vagy az ember elgondolkodik azon, hogy ha nem sikerült, akkor másképp csinálom.- Egy közönségtalálkozón elhangzott, hogy nem néz mostanában televíziót.- Nemcsak mostanában, hanem régebben sem néz­tem.- Saját műsoraira sem volt kíváncsi?- A saját műsoraimat néha visszanéztem, de azokat sem mindig. Amikor visszanéz­tem, nem öntömjénezés ve­zetett, hanem kíváncsi vol­tam, hogy miben hibáztam. Ezekből lehet tanulni.- Amikor hallottam ezt a kijelentését, arra gondoltam, hogy azért nem néz mosta­nában tévét, mert a változás, amely két-három éve kezdő­dött a médiában nem tetszik önnek, az a tendencia, hogy az erőszak, az igénytelenség elönt mindent. A kereske­delmi tévék műsorait fiatalok vezetik, az ön korosztálya szinte eltűnt a képernyőről.- Nálunk kimaradt egy időszak, amikor a generá­ciók átnőttek volna egy­másba. Van az én generá­cióm, amelyikből már na­gyon kevesen vannak a kép­ernyőn. Ez egy kicsit szo­morú, mert ha az ember kör­benéz a világban, ez a gene­ráció a sztár, nem a fiatal. Normálisan ez így zajlik, hogy a huszonévesek tanul­nak ettől a generációtól, s fokozatosan veszik át a stafé­tabotot, egyre nagyobb és nagyobb feladatot kapnak. Nálunk ez összezavarodott. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az én generációm egy része politikailag, vagy más szempontból picit „ösz- szemaszatolta” magát, vagy nem is ők magukat, hanem a történelem őket. Nekem sze­rencsém volt, mert hozzám talán nem állt olyan közel a politika. Lehet, hogy ebből a szempontból a tisztábbak közé tartozom. Unalmas politikusok-A politikát hogyan kerülte ki?-Nem tudom, nem fog­lalkoztam soha politikával.-Nem is érdekelte egyál­talán ?-De, mindig is érdekelt. Én kulturális riporter voltam, s a direkt politikáról nekem más véleményem van. A legkeményebb politika a Kádár-korszakban a kultúra volt. Amikor kulturális mű­sorokat készítettem, akkor nyilván aktívan politizáltam, csak másképp, ahogyan ezt megszokták. A politikusok soha nem érdekeltek, mert nagyon unalmasak, a poli­tika viszont igen.- Nem zavarja ez az átpo­litizáltság, ami a közéletben tapasztalható? Mindenkit úgy ítélnek meg, hogy melyik politikai táborhoz tartozik, s főleg az újságírók nem tud­ják kikerülni ezeket a lövész­árkokat.- Vannak emberek, akik így ítélik meg a másikat, de ez az ő szegénységi bizo­nyítványuk is, mert úgy lát­szik, nem tudnak az apró részletekkel mit kezdeni. Én soha nem ezek szerint ítél­tem meg az embereket. Azokkal az újságíró kollégá­immal sincsen ez másképp, akikről határozottan tudom, hogy gyökeresen más politi­kai elképzelésük van, mint nekem. Mindig érdekelt, hogy miért gondolkodnak másképp, s amit ebből hasz­nosítani tudtam a magam számára, azt hasznosítottam is. Úgy gondolom, hogy aki politikai jobb- és baloldalon keresztül nézi a világot, az szegényesen nézi, de hát ez legyen az ő baja... Fásultság-A mai Magyarországon a többség sajnos eszerint mér.- Igen. Sajnos nálunk nem alakult ki a formája annak, hogy az emberek másképp is tudjanak gondolkodni, saját életükben és politikai kérdé­sekben sem. S ebben a tele­víziók szappanbperái, ame­lyek nagyon leegyszerűsített konfliktusokat mutatnak fel, s a megoldást is nagyon le­egyszerűsítették, egyáltalán nem segítenek. Nincsen olyan televízióműsor, ame­lyik az emberek számára megmutatná azt, hogy egy nagyon bonyolult helyzetet hogyan lehet elemezni. A Kádár-rendszerben ugyan­ezzel a problémával álltunk szemben: akkor a hatalom félt a konfliktusoktól és csak olyan dolgokról lehetett be­szélni, amely már megoldó­dott. Az emberek akkor ezért nem tudtak a konfliktusok­kal szembeszállni. Felnőtt több generáció, amely sután áll, ha politikai választások vannak, mert nem érti, hogy mi zajlik a háttérben, minde­nen megsértődik és ha embe­rekről kell ítéletet mondani, akkor megijed és széttárja a karját.-A politika igazából nem is érdekli az embereket, s ez a gyalázkodás, amely meg­erősíti ezt az attitűdöt, csak erősödik.- Igaz, csakhogy a szemé­lyes életük is ugyanilyen. Azt sem értik, hogy mi tör­ténik a feleségükkel, vagy a férjükkel...-Milyen ön szerint ilyen körülmények között a köz­hangulat?- Nem jó. Az emberek rosszkedvűek, befásultak. Ez nem újdonság, hiszen ez már tart egy pár éve. Fontos mondatok- Lehetne ezen valahogy se­gíteni, lehet erre valamilyen koncepciót találni? Ön befo­lyásoló személyiség, hiszen közszereplő, látják az embe­rek, s hat rájuk valamilyen szinten.- Bennem nincsenek vi­lágmegváltó hajlamok. Na­gyon régóta elhatároztam, hogy olyan dolgokkal foglal­kozom, ami egy elemzés után- akár egy élethelyzet, akár egy ember elemzése után - mindig mutat valamilyen po­zitív kiutat. Ez most, nagyon nevetségesen hangzik, mert a Kádár-korszakban, ha ezt kö­vetelték, én voltam az, aki leginkább tépte a száját, hogy ez micsoda baromság! Most- persze teljesen más, ha egy hatalom szolgálatába akarják állítani, természetes, hogy az ember tiltakozik. Úgy látom, hogy szüksége van az embe­reknek erre a pozitív kiútra. Igen, ez egy kicsit naiv, meg idealista elképzelés, de a Desszert, meg az új könyv is arról szól, hogy hogyan lehet különböző politikai nézetű, különböző társadalmi réteg­hez tartozó embereket egy­mással leültetni, hogy kultu­ráltan elbeszélgessenek egy­mással. Ha valaki végignézi a kötetet, észreveheti, hogy a társadalom minden árnyalata képviselteti önmagát. Nekem nem kellett méricskélnem, mint a közszolgálati rádió­nak, hogy százalékosan mennyi népi, mennyi az ur­bánus, mert engem kimon­dottan érdekelnek azok, akik másképp gondolkodnak, mint én. De ezzel nekem szeren­csém van, én egy mázlista vagyok.-Az ön könyve egy freudi idézettel kezdődik, ami így szól: „Nagy dolog a távíró, még nagyobb a drót nélküli távíró, de a legnagyobb do­log mégiscsak az, hogy két ember dróttal, vagy drót nél­kül szót tud érteni egymással. ” Ez az ön életfilozófiája ?- Igen, de nem tudom, hogy hol mondta ezt Freud. Ha valaki arra kényszerítene, hogy mondjam meg a lelőhe­lyét, nem tudnám megmon­dani. Egyszer nagyon régen hallottam és megragadt ben­nem. Azok közé a mondatok közé tartozik, amelyek irá­nyítják életem.- Ars poetica...- Egyik a sok mondat kö­zül.- Mondjon még ugyan­ilyen mondatokat, amelyek ennyire fontosak!- Az is nagyon fontos mondat volt, amelyet egy öreg barátom, Marci bácsi mondott, amikor első rádiós műsoromat készítettem: - Jegyezd meg magadnak, hogy azt, amit nekem nem lenne képed a pofámba mondani itt a pagodában, azt ne mondd el több százezer embernek sem! Elégtétel- Aztán az is egy nagyon jó mondat, amit Várszegi Aszt­ák főapát úr mondott, amikor egyszer csábítottam, hogy jöjjön a Desszertbe beszél­getni, azt mondta, hogy: - Tudod András, az ember így is tehet jót az emberekkel, hogyha nem szerepel a tele­vízióban... Ez a mondat a mostani időszakomra nagyon jel­lemző volt. Én ezeket a mondatokat mindig meg szoktam jegyezni, ha valami miatt fontosnak érzem. Van­nak helyzetek, amikor egy­szeriben előjönnek. Az is fontos mondat, amit nem tudom, hogy hol hallot­tam, de amikor nagyon rossz kedvem van, mindig magam elé idézem, hogy: Na, most hol marad az a híres humorérzéked?” S akkor megpróbálom megtalálni a rosszkedv humoros oldalát.- Akkor ezek szerint ön op­timista ?- Én egy optimista-pesz- szimista vagyok. Alapvetően azért optimista a beállított­ságom, de nem gyagyás op­timista, hanem a távoli jövőt tekintve vagyok optimista. A közeli jövőt tekintve pedig inkább pesszimista.-És mostanában, hogy a könyv már valósággá lett, hogyan érzi magát?- Most optimista vagyok.- Jólesik ez a hatalmas érdeklődés önnek, ugye?- A legnagyobb elégtétel a számomra, hogy még olyan savanyú uborka emberek, mint a Kern András, vagy Ve­rebes István is, milyen szere­tettel beszéltek a könyvem­ről. Pindroch Tamás „Brecht aktája”: George Tábori darabjának bemutatója Berlinben „Egy kétes magyar” alkotása A magyar származású Ge­orge Tábori új darabjának ősbemutatójával nyitotta meg - nyolc hónapi tatarozás után - ismét kapuit a német főváros patinás színháza, a Berliner Ensemble. A „Brecht aktája” (Die Brecht-Akte) című színdarab egyben az új intendáns, Claus Peymann debütálása is volt Ber­linben. A Bécsből átcsábított sztárdirektor és rendező a felújí­tott BE első bemutatójának ren­dezését átengedte a szerzőnek. Tábori ugyanis a Hollywood­ban töltött évei alatt, a 40-es évek második felében személye­sen is megismerhette Bertolt Brechtet. A nagy német dráma­írónak, aki a 40-es évek eleje óta élt az Egyesült Államokban, az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló McCarthy-bizottság szaglászásai nyomán lett végleg elege az országból olyannyira, hogy a bizottság második idé­zése elől inkább elmenekült Ber­linbe. A „Brecht aktája” a közö­sen eltöltött időszak alapján raj­zolja meg Brecht és a McCarthy-korszak képét, nem nélkülözve az önéletrajzi vonat­kozásokat sem. Ilyen például, amikor Brecht a színpadon kije­lenti: „-Műveimet egy kétes magyar fordította angolra”. A kétes személy nem más, mint Tábori, aki a német szerző több könyvét ültette át az amerikai közönség számára. Az országos német újságok kritikusai többnyire fanyalogva, helyenként ledorongoló bírálat­tal fogadták a 86. évét taposó Tábori új darabját. A Frankfur­ter Allgemeine Zeitung munka­társa bohózatot és dokumentum­játékot lát benne, amely a bősé­gesen adagolt Brecht-idézetek dacára száraz feldolgozásként hat. - Mintha olyan egyetemi előadáson ülnénk, amelyen a hallgatóknak többet kellene tud­niuk a tárgyalt témáról, mint az előadónak - írta a FÁZ. A berlini Der Tagesspiegel kritikusa is csupán néhány szí­nész alakítását dicséri; magát a darabot nehézkesnek, didakti­kusnak érzi, amely különösen a második felvonásban válik von- tatottá. A Die Welt szerint a Brecht aktája - bohózata a politika és a művészet között támadt félreér­téseknek, a mások gondolatai­ban való kutakodás őrületének, amely azon a tévedésen alapul, hogy a művész nem egyéb bű­nözőnél, ha művei megrendítik a fennálló rend alapjait. A Frank­furter Rundschau munkatársa Brecht egykori törzsszínházá­ból, a BE-ból történő szánalmas kiűzetését látja Tábori darabjá­ban, amely - jottányival sem kevésbé igénytelen, mint a jelen­legi színházművészet átlaga... A darabnak nincs váza, az erőlte­tett Amerika-ellenes beállított­ságon kívül nincs vezérfonala sem; csupán töltelékből áll. Ah­hoz képest, hogy Tábori - beval­lása szerint - Brechttel történt ta­lálkozása hatására fordult a drámaírás felé, új darabjának je­leneteiben még a csíráját sem lehet fölfedezni a brechti szín­ház politikai esztétikájával foly­tatott vitának - állapítja meg a lap kritikusa. A szaxofon virtuóza Hangyaszorgalmú, szerény és ma is nagy munkabírású a 66. évébe lépett Dick Hecstall- Smith, angol szaxofonos. Cambridge-i egyetemista­ként már játszott a diákok „dzsesszválogatottjában”. Lon­donban az ’50-es évek végén különféle dzsesszegyüttesek- ben muzsikált, később mindin­kább a blues és a rhythm and blues felé fordult. Kifejezetten kapóra jött neki Alexis Komer, a zenészek nemzedékeit felne­velő gitáros, énekes invitálása, és csatlakozott Blues Incorpora­ted nevű együtteséhez és 1962-63-ban másfél évet töltött benne. Életének a következő két éve, 1965-ig Graham Bondnál a fehér blues másik ki­tűnő zenészénél és szervezőjé­nél játszott többek között Jack Bruce-szal és John McLaugh­linnal. Az újabb menetre John Mayallhoz csatlakozott, illetve a Bluesbreakershöz. Dick Heckstall-Smith itt a rockosabb blueshangzást ismerte meg, ze­nészek közül pedig Mick Tay- lorral valamint John Hise- mannal hozta össze a sor. John Hisemannal újabb nagy kaland következett a hatvanas évek végén: a Colosseum. A jazz és a rock határán lavírozó együttes több éves elfoglaltságot jelen­tett, s hívták őt különféle sessi- onökre is. A ’80-as évek a dzsesszrock bűvöletében talál­ták Heckstall-Smith-t. Saját együtteseket is szervezett, kon­certezett Bo Diddley blues- és rock and roll énekessel. Eljutott Magyarországra is. Mindig és mindenütt szeretettel fogadják, s értékelik Anglia egyik legjobb fúvósát. K. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents