Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-10 / 7. szám

2000. január 10. hétfő Szeretettel köszöntjük MELÁNIA nevű kedves olvasóinkat! A Melánia görög eredetű név, jáentése: fekete nő. Védőszentje: Szent Melánia gazdag római asszony, aki mindenét szétosztotta a szegé­nyek között. Virága: szegfű. A rom. kát., az őrt. és a gör. kát. naptárban Nisszai Szent Gergely püspök és egyháztanító. 25 évvel ezelőtt, 1975. ja­nuár 10-én hunyt el Buda­pesten Zágon István (ké­pünkön) színműíró, hu­morista. Dramaturg, majd több fővárosi lap munka­társa volt. Első sikerét a Marika c. darabjával 1925- ben aratta. Ő írta az első magyar hangosfilm, a Hippolyt a lakáj című szö­vegkönyvét. A két világhá­ború közt rendkívül nép­szerűek voltak humoreszk­jei, tárcái, kabarétréfái és dalszövegei. Eisemann Mi­hállyal írt zenés vígjátékai: XIV. René, Fekete Péter, vígjátékai közül pedig a Szegény lányt nem lehet elvenni címűt említjük. Utolsó írásai a Ludas Matyiban Egy kis öreg naplójából címen jelentek meg. A Nap kél: 7.30 órakor,- nyugszik: 16.13 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: Bódl Tóth Elemér «ip««™ Hegedűs Krähet ® : (32) 416-455 120 esztendeje, 1880-ban született Grock (tpk. Adrian Wettach), a világhírű svájci zenebohóc. 80 éve, 1920-ban ezen a napon kezdte el működését az első világháború győztes hatalmainak kreációja, a Nemzetek Szö­vetsége. A tagállamok közti érdekellentét miatt célját soha­sem tudta megvalósítani. Ténylegesen 1940-ig „működött”, hazánk 1922-1938-ig volt a tagja. Vékonyodó felhők ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A közelünkben vonul el a gyenge hidegfront. Alapvetően emiatt még nem változik meg időjárásunk, ma azonban átmenetileg kevesebb lesz a köd. Néha még az összefüggő felhőzet is elvékonyodhat, rövid időre a nap is kisüthet. Ennek ellenére a nappali folmelegedés gyenge marad. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján:-1 Balassagyarmat:-2 Szécsény:-3 Bátonyterenye:-2 Pásztó:-2 Ipolytamóc:-2 miiaiiia Anurat Kaosaituam, a bangko­ki állatkert munkatársa egy cu­misüvegből eteti Tung Tongot, a hím tigriskölyköt. Testvérével együtt harminc nappal ezelőtt születtek a thaiföldi főváros­ban, ám anyjuk nem volt haj­landó nevelni őket, ezért az ál­latkert gondozói látják el a két csíkos kis állatot mindaddig, amíg nem lesznek képesek az önálló életre. Január 7-i Január 8-i nyerőszámok nyerőszámok 2 8 11 15 18 2 3 7 11 12 19 20 26 27 33 14 17 18 19 20 52 53 55 56 58 21 22 26 50 52 60 61 65 69 76 59 67 77 78 79 sCtle jCticsüfcie sülije sűfck: ítijcíCtk: sCtk: sCEcsCtie sCfc*: sCfcfesCtkaCÍJcsCtic aCtk:statte í»2L<c jCtfcsCtfe: sCfcte>C|U< sCtfcrsCÉUc ’ITOrp ^ ’TfK ^ ^ A^Y V^Y rfy: >rp>: ^ ^ ^ ^ ^ ^ f MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp £ £ Bak (XII. 22-1.20.) Az elmúlt napok feszült hangulata után nyu- £ ^ galom tölti el, visszazökken a régi kerékvágásba. Korábbi befek- £ ^ tetése vagy munkája nagyobb hasznot hoz, mint remélte. Télvíz ^ ideje van, de az Ön szívében tavasz ébred. £ Vízöntő (1.21-11.20.) Szinte forr Ön körül a levegő, még mindig £ £ elemében van. Ügyeljen arra, hogy elképzeléseit reális alapokra £ építse. Partnere teljes odaadással támogatja, de arra vigyázzon, ^ hogy társai is a közös boldogulásért tevékenykedjenek, s ne a saját || # hasznukra. # £ Halak (II. 21-111.. 20.) Az ünnepek alatt még álmodozó, £ ^ melankolikus volt hangulata, ám mostanra mintegy varázsütésre ^ teljesen megváltozik. Lelkesedése és aktivitása környezetére is dt II nagy hatással van, még meghökkentő elgondolásait-is szívesen || # támogatják. # lé -lé Kos (III. 21-IV. 20.) Tele van aktivitással, hozzáláthat nagyra £ ^ törő terveihez. Kompromisszumra nehezen hajlik, ezért sokszor ^ H magára marad. Legyen kicsit elnézőbb környezetével, másoktól II ne várjon sokat. || £ Bika (IV. 21-V. 20.) A Jupiter kedvező hatása érvényesül a £ ^ pénzügyekben. Megtalálja azt a befektetési formát, amely hosszú ^ # távon busásan megtérül majd. Legyen türelmes. Kedvesével közel ^ Ü kerülnek egymáshoz. || £ Ikrek (V. 21-VI. 21.) Rendkívül tevékeny. Ideje legtöbb részét a £ ^ munkája köti le. A figyelmesség és a kemény munka hamarosan ^ £ meghozza a gyümölcsét. Előfordulhat, • hogy fejfájása lesz egy ^ II családi probléma miatt. Ettől nehogy depresszióssá váljon! j| £ Rák (VI. 22-VII. 22.) A jóból is megárt a sok. Súlyproblémája £ ^ gondot okoz Önnek, különösen, mert már mások is megjegyzést £ ^ tettek rá. Nem jó megsértődni, inkább tegyen valamit önmaga for- ^ Jjf. málásáért. £ Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A dátumváltás nem okozott gondot £ £ az Oroszlánnak. Türelemre int az Ön előtt álló új év, továbbra is £ ^ sokszor és sok ember előtt kell gyakorolnia fegyelmezettségét. ^ Családi kötelezettségei teljesítésében időnként meggátolja a ^ II munka, próbáljon egyensúlyt teremteni. || £ Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Attól, hogy hallgat az érzéseiről, azok £ £ még léteznek. Az új évben ideje lenne szembesülni önmagával. £ ^ Ha munkahely-változtatáson töri a fejét, itt a legalkalmasabb pil- ^ ^ lanat, de gondolja meg jól, mit cselekszik. ^ # Mérleg (IX. 24-X. 23.)Már megint túlzásokba esett. Attól, hogy H £ 2000-ben is megállíthatatlanul bírja az iramot, másoknak még £ £ szüksége lehet egy kis pihenőre. Legyen tekintettel rájuk! Ne fe- £ ^ lejtse el felkeresni régi kollégáit egy kis beszélgetésre. ^ # Skorpió (X. 24-XI. 22.) Különleges gyűjteménye újabb darabjai H jobban érdeklik, mint a partnere, ezért egy kis veszekedés tarkítja ‘X* £ a csendes téli estéket. Csak arra ügyeljen, hogy végérvényesen £ £ senkit ne bántson meg. £ H Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Az év elején még a munkájánál is jobban # # foglalkoztatja a barátai sorsa. Ne tétovázzon, keresse a kapcsola- # £ tot, hiszen számíthat rájuk. A belvíz elleni küzdelem közös ^ £ munkát igényel. £ *v Qv 4* 4« 4« 4* 4k 4* 4* 4* 4* 4* 4* 4* 4* 4*4* 4* 4< 4« 4* 4« 4* 4* 4* 4* 4* 4**1* 4* 4* 4* 4* 4* W-^rfr ^yp* ^ yjy >ifY vjyff?*Jy^ rff rp w w W W W W W W w W 2. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY: 1000 Ft-os vásárlási utalvány j Á MAI NYERŐSZÁM: 00 > ? ? MOXlMÍÍSOR Salgótarjáni Apolló: 15.30,17.45 és 20.00 órától: Életfogytig. Színes, feliratos amerikai vígjáték. Apolló Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Mocskos zsaruk. Színes, feliratos amerikai akciófilm. Balassagyarmati Madách: 15.30,17.45 és 20 órától: Asterní és Obelix. Színes, szinkronizált francia fümvígjáték. Madách Kamara: 18 és 20 órától: Mocskos zsaruk. Színes, feliratos amerikai akciófilm. Szécsényi mozi, 18 órától: Dilisek vacsorája. Színes, francia filmvígjáték. I HALLÓ SZÍVPOSTA DRÁGA PUSSSY! A következő lépés a Tied, bátorság!!! Bízom Benned és a sikerben! Szeretettel gondolok Rád. KICSI LÁNY Apróbirde tésefeiel kapcsolatos információkkal készséggel álltuk rendelkezésére. 32/416-455 215-ös mellék ll\l1«Tv qí \ Újgazdagéknál- Kislányom, most már fjf Tvr késő van. Adj szépen pu- ^ (Xí szít a kisasszonynak, aki /P egész nap vigyázott rád, és megyünk lefeküdni!- De mama, én nem adok puszit a kis­asszonynak, mert pofon vág!- Ejnye, honnan veszed ezt a butaságot?- KénJezd csak meg a papától! Leányszöktetés- És amikor Alfredo megszöktette a menyasszonyát, a lány apja nem rohant utána?- Dehogynem azóta is velük lakik Ellentétes A tanár az ellentétes szavakat magya­rázza:- A kicsiknek a nagy, a kövéreknek a sovány az ellentéte. Na Móriczka, mi az ellentéte a szabadnak?-A foglalt. Farsangi vásár- Ezt a ruhát vedd meg, szívem!- De Jenő, ilyet ma már nem visel senki!- Akkor itt van ez a másik!- Ezt?! Hiszen ilyenben jár mindenki! Francia seregben- Uraim - kezdi a tiszti gyűlést az öreg ezredes -, örvendetes eseményt kell bejelentenem. Kedves feleségem ma egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyűlés fiatalabb tisztjei összenéznek és gúnyosan öntelten mosolyogni kez­denek.- Az eseményen kár lenne bárkinek is kárörvendezve mosolyognia maguk közül - folytatja az ezredes. A kisfiú ugyanis néger. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat __________________Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en; 0-24 óráig K 0SSU1H Óránként: Hiúk. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.30 Hírek. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 7.30 Hírek. 8.00 Krónika. Sport 8.19 Min­dennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Alen Alexander Milne: Micimackó. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Finta Gergely orgonái. 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.04 Klassziku­sok mindenkinek. 14.35 Beszélni ne­héz! 14.45 Közönségszolgálat 14.54 Első közlés. 15.05Tudósfórum - élő­ben. 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Dél­utáni krónika. 1620 Hasznos tudni­valók. 16.25 Magyar zeneművészek külföldön. 17.05 Kassza. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.43 Mándy Iván: Huzatban. 20.04 Régi magyar muzsika. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Értsünk szót! 21.45 Beszélni nehéz! 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Etikai kódex. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Le­mezmúzeum. 24.00 Hírek mán 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kívánság- reggel. 6.30 Hírek. Sport 7.00 Hírek. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport 8.00 Hírek. Időjárás. 8.44 Sportreggel. 9.00 Pető- fi-dételőtt 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 1050 Zöldjel­zés. 11.« Hírek. 11.06 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.« Jó ebédhez szól a nóta. 13.« Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 1350 Víz­állásjelentés. 14.« Kívánságműsor. 15.« Hírek. Időjárás. 15.05 Közleke­dés. 17.« Háztól házig. 18.01 Kö- lyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.« Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.« Váltóhang. 21.« Hírek. Időjá­rás. 21.04 Zenászportré. 22.« Kupé. 23.« Hírpercek. 23.15 Ennyi 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 9.05 A bestia (sorozat - 44.) 10.00 Vágyak földje (ír. sor, 1.) 11.05 A chateauvalloni polgárok (24.) 12.00 Hírmagazin 12.58 Hírek. Időjárás 13.00 Nemzetiségi maga-zi- nok (cigány, szlovák) 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 Rosszcsont kalandjai 14.35 Kaliforniai álom (1.) 14.58 Hírek. Időjárás 15.00 A homok titkai (177.) 15.35 Honlap 15.58 Hírek. Időjárás 16.05 Megperzselt szívek (6.) 16.58 Híreit. Időjárás 17.00 Unokáink is látni fogják... a Westend City Centert 17.30 Maradj velünk! 17.35 Millenniumi eseménynaptár 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Mmegoldás 18.30 Szerencsepercek 19.00 Mindent a szerelemért (57.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 Elképesztő övezet (1.) 21.25 Bonton Év Arca ‘99 22.05 Híradó. Időjárás 22.10 Aktuális 22.35 Magyar Szalon 23.05 Az ég kékje (cseh-szlovák film) 0.50 Bank utca 9.00 International Jazz Workshop 9.55 Kerekek és lépések 10.40 Emberek a természetben 11.00 Örökös tagság Garas Dezső 12.00 Szenzáció (sor,-40.) 12.50 Nemzeti értékeink 13.00 Hírmagazin 13.35 Törzsasztal 14.00 Ablak 15.00 Parlamenti napló 16.00 Iskola utca "17.30 Úton (magazih) 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Credo (dokumentumfilm) 21.40 Beszéljünk a jövőnkről! 1. 21.55 Gabbeh (iráni film) 23.10 Záróra 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek 8.55 Riviéra (ism.) 9.25 Felejthetetlen pil­lanataink 10.20 Autószalon 2000 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 Divat Show 11.45 Állatklinika 12.10 Édes hármasban (84.) 12.35 Riviéra (89.) 13.00 A kétéltű ember (szovjet kalandfilm) 14.45 Gazdagok és szépek (am. sor.-579.) 15.10 Mission impossible - Az akciócsoport 16.00 Sunset Beach (341.) 16.45 Samantha (64.) 17.40 Luz Maria (160.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (77.) 19.55 A Dél-tenger kincse Az arany csali 21.45 Jó estét, Magyarország! Időjárás; Kenósorsolás 22.30 Magyarország holnap 23.15 Színkép 24.00 Háló@Világ 5.50 Nap-kelte 9.05 Santa Barbara (41) 10.00 Közvetlen ajánlat 13.20 Drága testek (ism.) 14.05 Modellügynökség 15.35 Flipper (ismétlés) 16.20 Utazás Gasztronómiában 16.50 Beverly Hills 90210 17.40 Walker, a texasi kopó 18.30 Anya csak egy van 19.00 Hír3 19.30 Kaliforniába jöttem (6.) 20.00 A végső visszaszám­lálás (am.sci-fi) 21.50 Millennium (22.) 22.40 Hír3 (ismétlés) 23.10 Szárnyak (32.) 23.35 Jövőnéző (ism.) DUNA TV 4.15 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Magyar világ (ism.) 9.40 Napóra (ismétlés) 10.25 Régi híradók (ism.) 10.45 Mesélő cégtáblák 11.15 Ukránok, pelikánok, lipovánok 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Talpalatnyi zöld (ism.) 13.00 Magarok Nepálban 13.10 Százhangú orgona 13.40 Családi album (ism.) 14.30 Teleenciklopédia 14.50 Első lépések 15.00 A Strauss-dinasztia (12.) 16.00 Hungária Litterata (ism.) 16.45 Magyar történelmi arc­képcsarnok (ismétlés) 17.00 Muzzy Comes Back 17.05 This is the Way 17.25 Szimba, az oroszlánkirály 18.00 Napóra Benne: Híradó 18.50 Sportképek 20.55 Tükör - Gömöri álmok 21.30 Híradó. Sport 22.00 Válogatás Sára Sándor életművéből Krónika (4.) FF 23.10 Keleti táncvihar 2/2. 24.00 Híradó 6.00 Top Shop 6.30 Reggeli 8.55 Recept Klub 9.05 Barátok közt (ismétlés) 9.35 A farm, ahol élünk (ism.) 10.25 Top Shop 10.55 Dallas (58.) 11.50 Delelő 12.30 Recept Klub 13.00 Hírek 13.50 Klip Klub 14.15 Az első csók (121-122.) 15.15 Második csók (155.) 15.45 A farm, ahol élünk (89.) 16.40 Mire gondolok? 16.45 Celeste (10.) 17.35 Mire gondolok? 17.40 Titkok és szerelmek (mex. sorozat - 92.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közi 19.55 Tiltott szerelem (8-9.) 21.35 Helyszíni szemle (bűnügyi magazin) 22.25 Este (hírműsor) 22.45 Neve: Senki (6.) Pókháló 23.35 Országház (ismétlés) HB© 6.30 Meryl Streep 7.00 Jó barátok 7.30 Vérdíj 2.- A nagy robbanás (amerikai krimi) 9.10 Vegasi vakáció 10.50 Segítség, elraboltam magam! 12.35 Harriet, a kém (amerikai családi vígj.) 14.20 Dzsungel Jack visszatér (dán rajzfilm) 15.35 Pénzes pasik, könnyű nők (amerikai vígjáték) 17.10 Mozi! Mozi! Mozi! 17.40 Lesz ez még így se! (amerikai vígjáték) 20.00 Az új Robinson család (amerikai családi film) 21.40 Sikoly (amerikai horror) 23.30 Lángelmék (am. akc.) TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Fecsegő tipegők 18.45 Tanamera 19.35 Filmajánló 19.40 Szevasztok! 19.45 IX. Gabora-gála Politikusok - Danubius Rádió labdarúgó-mérk. 20.10 Hírek 20.30 Megfújták Picassót (am. filmvígjáték) ITA/Jn i jv .JfL- tttt\t i n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. JVII I/ 1/A I |4§F Lj I U I A K Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. ly V/VJlV/il/ MEGYEI lllJVmi Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport ,c|cfon. 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents