Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-06 / 4. szám

12. oldal Bűnügy - Hirdetés 2000. január 6., csütörtök Veszélyeztetett családtagok - Öt év alatt ötven életellenes bűncselekmény - Húsznál több halálos áldozat (4.) Amikor valaki nemcsak öl, hanem önmagát is elpusztítja ifcieii A KAPCSOLAT ben nem lehet mást tenni, mint megszüntetni az eljárást. Szekeresné példákat is mond. Egyszer egy idősebb férfi élettársát ölte meg szere­lemféltésből, majd a helyszínen az ereit felvágva öngyilkossá­got követett el. Volt olyan gya­núsítottuk is aki ugyancsak sze­relemféltésből fojtotta meg a tőle jóval fiatalabb feleségét, majd gyógyszerrel öngyilkos­ságot követett el, s pár nap múlva elhunyt. Még súlyosabb volt az a tra­gédia ami egy környékbeli fa­luban, engedéllyel tartott va­dászpuskával, családi konflik­tus miatt ölte meg a feleségét a gyanúsított. Majd önmagát is agyonlőtte, két árvát maga után hagyva. Salgótarjánban egy há­zilag készített lőfegyverrel kí­sérelte meg a felesége megölé­sét egy fiatal férfi. Válófélben voltak, családi konfliktus miatt. Ez szerencsére nem vezetett eredményre, de az elkövetés után a lakás ablakából kiugorva öngyilkosságot követett el. Ha már egyik előző cikkben arról beszéltünk, hogy az életel­lenes bűncselekmények tekinte­tében milyen a megyei helyzet, azt sem árt tudni, hogy me­gyénk egyes területein hány esetben történtek ilyen súlyos esetek. Az alezredes asszony óvakodott a sorrendiség felállí­tásától, mert érzékenyebb lelkü­letű emberek megbélyegzésnek tartanák ezt. A városi rendőr- kapitányságok illetékességi te­rületén bekövetkezett bűncse­lekmények számadatai azonban kellő felvilágosítást adnak.-Természetesen ezt is vizs­gáltuk - mondja az alezredes asszony - és azt állapítottuk meg, hogy a megyeszékhely ve­zető helyen áll. Salgótaijánban, illetve a kapitányság területén 26, a bátonyterenyei 9, a pásztói 3, a szécsényi 4, a balassagyar- matin 10 és a rétságin 3 ilyen bűncselekményt követtek el. Mindezeken érdemes elgon­dolkodni. Pádár András (Vége) Leleményes olasz bűnözők - Nyílt a szolgálati ajtó Rabló érkezett a csomagban Csomagban érkezett a rabló, aki kedden kifosztott egy ró­mai postahivatalt. A rablás nem a zsákmány aránylag csekély, 75 ezer dolláros ősz- szege, hanem leleményessége miatt keltett feltűnést. A banditák fegyveres bűntár­sukat egy postai küldeménynek álcázva juttatták be a védett fa­lak mögé. A pakk, amelynek feladása ürügyén a bűnözők jelentkez­tek, túl nagy volt ahhoz, hogy átférjen a csomagok beadására szolgáló nyíláson. A postai al­kalmazott ezért előzékenyen kinyitotta a szolgálati ajtót. Amint a csomag a helyiségbe került, egy rabló pattant ki be­lőle, fegyvert rántott elő és kö­vetelte a pénzt - közölte a ró­mai rendőr-főkapitányság a posta elképedt alkalmazottai­nak tanúvallomása alapján. Nyolc év alatt ez volt a ne­gyedik rablás ugyanebben a római postahivatalban. Szemmel tartják a szabadult elkövetőket is Nyilvánosság és hatóság A holland igazságügy-miniszter azt szeretné, ha a jövőben ér­tesítenék a hatóságokat és a nyilvánosságot is arról, ha sza­badlábra helyeznek egy-egy, büntetését letöltött gyermek- megrontó (pedofil) bűnözőt. Denk Korthals a parlamentnek írott levelében fejtette ki kez­deményezését, amelynek révén remélhetőnek tartja, hogy csök­kenni fog az effajta bűncselekmények száma az országban. Amennyiben a pedofilokkal kezdett kísérlet sikeresnek bizonyul, a gyakorlatot kiterjesztik más súlyos szexuális bűncselekmények elkövetőire is. Az elítéltek szabadon engedéséről először a helyi rendőrséget és az önkormányzatot értesítik majd. Az áldozatok vagy azok hozzátartozói a kísérlet kezdetétől kérhetik, hogy kü­lön is szóljanak nekik a tettes szabadlábra helyezésekor - az in­doklás szerint azért, hogy megelőzzék a váratlan találkozásokat. A terv szerint a kiengedettek címét nem, csupán szabadlábra he­lyezésük tényét jelentik be. A terv kivitelezésében az állam- ügyészség játssza majd a főszerepet. Egyebek között e szerv fel­adata lesz várhatóan az értesítendők körének meghatározása és a szükséges információk átadása. Nem kérdezett, csak lőtt, aztán megadta magát Floridai ámokfutó A floridai Tampában néhány nappal ezelőtt egy szállodai al­kalmazott lőfegyverrel öt sze­mélyt megölt, hármat pedig megsebesített, mielőtt elfogták volna. A hotel előcsarnokában, az uszoda bejáratánál kezdte a lövöldözést, és ott négy embert gyilkolt meg. Ezek a halálos ál­dozatok valamennyien a hotel dolgozói voltak. Az ámokfutó férfi ezután kocsival egy közeli étterem parkolójába menekült, ahol még agyonlőtt egy nőt, majd ellenállás nélkül megadta magát a rendőröknek. Max. nulla? Sőt! 2000-ben mínusz nulla! A Westet 900-nát ez is lehetséges. Egyre kevesebbért egyre többet kínálunk. Számoljon velünk! Minden díjcsomagban csökkentettük a havidíjat. Havonta több száz. akár 3000 forintos megtakarítással CSOpOrtOS kedvezményt kínálunk*, és mostantól új. másodperc alapú számlázás**, a áBEHHEiffEI ketyeg. Érdemes (esz mihamarabb beszerezni egy jó mobilt, nehogy lecsússzon róla... MAGYARORSZÁG PIACVEZETŐ MOBILSZOLGÁLTATÓJA • A tartTOirtnirasazttvontanértendgac egy sawrtn ItrttläftiUlMlir«. amelynek mértéke nem haladhatja meg az adott hónapban származott forgalmi dgak összegét. ~ Ha 3 másodpercen betűt megszakít a hrvást a beszélgetés rfipnentes A 3 mp-nél hosszabb de 30 ngmét rőndeté hnrasnk esetén 30 mp-et szamlázieéL A harmmcaiik mp után a üyszátTktás másodperc alaptL Törtöt, letetetek és rtormáoó. 1230 Icsak a Westet «9 hákjzáábót Iwttsto - díjmentese« 2A5-92I0. dl az üzletekben ...... N ógrádban az utóbbi öt év alatt ötven olyan életellenes bűntettet követtek el, amelynek több mint húsz esetben halál lett a vége. Vajon sok-e ez vagy kevés? Öldöklőbbek lennének Nógrád­ban az emberek, mint másütt az országban? Nem hiszem. S valójában mik az okai ezeknek az eseteknek? Erről beszélgettünk Szekeresné Vermes Katalin alezredessel.- A statisztikai adatokat vizs­gálva szomorú a kép, de igen árulkodó - folytatja az alezre­des asszony -, hiszen az 50 emberölésből 36 esetben hozzá­tartozó sérelmére követték el a bűncselekményt. A számok tanúsága szerint kilenc-kilenc alkalommal há­zastárs, illetve élettárs sérel­mére, egy-egy alkalommal szülő, nevelőszülő sérelmére követte el a gyanúsított a bűn- cselekményt. Szülő a gyermeke ellen ötször fordult. Egy alka­lommal mostohagyermeke, két- két alkalommal újszülöttje, il­letve testvére sérelmére követ­ték el a bűntettet. Egyszer-egy- szer unokatestvére, házastárs szülője, gyermekének házas­társa, vagy testvére házastársá­nak, és két alkalommal szülő házastársának sérelmére. Ezen túlmenően még két alkalommal követtek el volt hozzátartozó - tehát elvált feleség vagy férj - sérelmére a bűncselekményt. Egy alkalommal pedig a volt hozzátartozó elkövetéskori hozzátartozója sérelmére. Volt szomszéd, ismerős sérelmére 14 alkalommal történt bűncse­lekmény, idegen sérelmére vi­szont csak három alkalommal történt ez a súlyos bűncselek­mény. Elgondolkodtatóak a tá­madó, elkövetési eszközök is, ami azt igazolja, hogy az elkö­vetők egyre durvábbak. Mind több igen kemény, súlyos tár­gyat használnak. A feljegyzé­sek szerint azonban három al­kalommal lőfegyverrel, hu­szonkét alkalommal késsel, hatszor fejszével, egy-egy alka­lommal szalonnasütő vassal, fokossal, szamurájkarddal, húsvágó bárddal, húsklopfoló- val, vascsővel, fűrészlappal tör­tént az élet elleni támadás. A fojtogatásnál zsineget, nyak­kendőt alkalmaztak.-Előfordult egy olyan eset is, amikor több eszközt, kést, kalapácsot, sörösüveget, karót, ácsszekercét, piszkavasat, fej­szét is használtak - említi Sze­keresné. - Ezek voltak a jel­lemzőek. Az eszköz nélküli sú­lyos bántalmazások szinte el- enyészőek, hiszen csak három esetben fordult elő. Az alezredes asszony említ egy olyan esetet is, amikor hoz­zátartozók a sértett által veze­tett járműnek szándékosan ne­kihajtva követték el a bűncse­lekményt. Kombinált elköve­tési formák is előfordultak amikor seprővel, székkel, fa hamutartóval és bántalmazással oltották ki a sértett életét.- Az eset még 1994-ben tör­tént - idéz fel két esetet. - Egy középkorú férfi hosszan tartó családi konfliktus miatt ittasan, vontatóval szándékosan volt veje gépkocsijának hajtott, s maga előtt az árokba tolta azzal a szándékkal, hogy a benne ülőt megölje. Emberölés bűntetté­nek kísérlete miatt szabott ki a bíróság ebben az ügyben jog­erős ítéletet. Még érdekesebb, de inkább szomorúbb volt az az eset amikor 1996-ban a büntet­len előéletű, de alkoholista és családjával igen rossz viszony­ban élő elkövető, amiatti felin­dulásában, hogy fia az ő enge­délye nélkül motorozott, szán­dékosan nekihajtott a fia által vezetett motorkerékpárnak. A feldöntött motorkerékpárt a sorsára hagyta. Az esetben leg­szomorúbb, hogy a fiútól sú­lyosabban sérült meg a motor- kerékpár kislány utasa, aki ma­radandó fogyatékosságaiból nem is biztos, hogy felgyógyul. Az elkövetőt több emberen el­követett emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év börtönre ítélte a bíróság. Igazán nem könnyű a vizsgá­lók munkája, hiszen nehéz fel­adatukat szigorúan a törvényes­ség szellemében kell végez­niük. Ez az elmúlt időszakban is így történt. Az ügyek magas színvonalú vizsgálatában alap­vetően szerepet játszott, hogy a vizsgálati osztály életvédelmi alosztálya, de az egész osztály is tapasztalt, jól képzett, főisko­lai végzettséggel rendelkező vizsgálókból áll. A megyei fő­ügyészség részéről egyetlen je­lentős észrevétel sem érkezett vizsgálati munkájukkal kapcso­latban az utóbbi években. Va­lamennyi ügy a megyei bírósá­gon is megállta a helyét. A bí­róságon az ilyen ügyeket tár­gyaló bíró elismerését fejezte ki az osztály munkájáról. Előfordulnak olyan esetek is, amikor az emberölés miatt indí­tott ügyben meg kellett szün­tetni a nyomozást. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az öt év alatt hat alkalommal történt meg ez.- Ezek nem a nyomozás fo­gyatékosságai miatt történtek - világosít fel az osztályve­zető. - S itt utalnék az előbb már említett súlyos emberi tragédiákra, amelyeket az ügyek vizsgálata során tapasz­talunk. Négy alkalommal tör­tént meg az elmúlt öt évben a megyében, hogy az elkövető családtagja megölése után sa­ját maga ellen fordult. Szintén a hosszan tartó konfliktusok, féltékenység, italozás, kóros elmeállapot juttatták el a gya­núsítottat, hogy a saját hozzá­tartozóját ölje meg. Ilyen eset­

Next

/
Thumbnails
Contents