Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-29-30 / 24. szám

6. OLDAL H É T V É G I MAGAZIN 2000. Január 29., szombat Életre kel a hajdani világ Könyv a szécsényi holocaustról „Őrizd meg...” címmel könyvészetileg is a legmagasabb színvonalat reprezentáló, albumként is forgatható könyvet adott ki a Liget Műhely Alapítvány Budapesten. A könyv megjelenését Szécsény város önkormányzata támogatta. A szülőhely irán­ti szeretet hatja át a kötet minden sorát, a fotográfiák pedig azokat a szécsényieket idézik meg, akik már nincsenek. Csak a házaik állnak Szécsény két főbb utcáján, a Rákóczi és a Kossuth utcában, de azokban a második világháború óta mások lak­nak, más intézmények költöztek. Lakóikat, a szécsényi zsidókat - több mint há­romszázat - megölték. A holocaust néhány szécsényi túlélője azonban akár Buda­pesten, akár a világ más táján nem felejtheti el az elpusztított családot, az elrabolt gyermek-, ifjú- vagy éppen öregkort, nem felejtheti Szécsényt. Közéjük tartozik a könyv megjelenésének kezdeményezője, a benne és általa emlékező Ács Irén, nemzetközi hírű fotóművész. Az általa elmondott szécsényi történetet Levendel Jú­lia , a kötet szerkesztője jegyezte le, a ma már dokumentumnak számtó fotográfiá­kat ugyancsak ő, valamint a szintén szécsényi Somogyi Magda gyűjtötte. A könyvet László Csaba tervezte, az utószót Praznovszky Mihály írta. Akik már nincsenek, a szécsényi zsi­dók kelnek életre e gyönyörű könyv lapjain. Ács Irén az elpusztított családra emlékezik az élőbeszéd közvetlen­ségével, ugyanakkor - és ez az emlé­kezés lényegéből következik - szinte életre kel az egész megidézett hajda­ni világ, az akkori nagyközség élete zsidókkal és keresztényekkel, a zsi­dó elemi a szeretett Deutsch Jenő tantóval, Fischer Herman rabbival, a polgári iskola, ahol ferences rendi papok és apácák tanítottak, akik kö­zül csak Kránitz rajztanár tűnt ki durva antiszemitizmusával. „És hát nálunk is zsidó volt az ügyvéd, az or­vos... engem például dr. Kardos Sán­dor, Kardos G. György író nagyapja mentett meg a diftériajárvány ide­jén... Ő szécsényi körorvos volt” - emlékezik Ács Irén. Állami hivata­lokban persze igen ritkán lehetett zsidóval találkozni, Szécsényben például csak egy kikeresztelkedett zsidó közjegyző volt. A zsidók itt is, mint mindenütt polgári életet éltek, a tudást, a tanulást értéknek tartot­ták, ezért nemcsak az értelmiségiek, hanem a szűkebb körülmények között élők is igyekeztek taníttatni gyermekeiket. Zsidók és keresztények együttélésére az otthoni gyermekkori világ, a Haas-kocsma ­képként emlékezik. Egyiknél ültek a parasz­tok, a másiknál a tisztviselők, a harmadiknál a zsidók. Külön-külön kasztot alkotva, de békében és a másik iránti türelemmel. Kis­gyermekként gyakran ott állt édesapja mel­lett, aki hol az egyik, hol a másik asztalnál állt meg szót váltani vendégeivel, korán megszerette a sokféleséget, az eltérő szoká­sok tiszteletét, a mindenfajta bezárkózástól való távolságtartást. Ez is életre szóló ta­pasztalat volt. Ezt a világot törte meg később az addig csak ólálkodó antiszemitizmusnak, a foly­ton gerjesztett gyűlöletnek - bár numerus clausus már 1920-ban volt - meghatározó politikai célok formájába történő meghatá­rozása, az úgynevezett „zsidó törvények” mind drasztikusabb bevezetése és végre­hajtása egészen a holocaustig. Ács Irén en­nek szécsényi állomásait, a zsidóüldözés helyi állomásait közvetlenül nem élte át, akkor már Budapesten élt és dolgozott. Megmenekülését is ennek köszönhette. So­mogyi Magda és még néhány visszatérő azonban pontosan be­számolt erről. Miként az is ehhez, a történe­lem örök szégyenét jelentő törté­nethez tartozik, hogy bár ijesztő­en sokan voltak a legalábbis néma cinkosságot vállalók, s ezt ma is szívesen eltagadók, akadt példa az emberségre Szécsényben is. Lipthay bárónő, született Odesdíalchi Eugénie hercegnő 44 végén válogatás nélkül fogadta be a menekülteket, az üldözötteket. Praznovszky Mihály Város a fa­lak között című, a könyv utósza­vaként közölt esszéjét így fejezi be, a szécsényieknek: „Még nem volt elég időtávlatuk ahhoz, hogy mindazt, ami több száz szé- csényivel történt, úgy tekintsék, mint a város hasonló történelmi katasztrófáit. Azt tudták, hogy a felperzselt templomhoz (zsinagó­gához - a szerk.) vezető durva rengeteg kitisztításához milyen eszköz kell, de hogy a megzavaro­dott lelkek megtisztulásához mi kell, azt még nem.” Ebben segít­het ez a minden elfogultság nélküli emlékes könyv. Él az, akire emlékeznek. BÓOI TÓTH ELEMÉR Ács Irént a régi szécsényiek csak Haas Babyként ismerik - jelentette az életre szóló, a békebeli világot oly jellemző tapasztalatot. A kocsma három asztalára ma már szinte jel­Miről beszél az írás?e^í A levél írója egy tizenkilenc éves, biztonsági őrként dolgozó lány. Adottságaival, értékeivel tisztában lévő, azokat reálisan megítélő ember. Személyisége némi ellentmondást, hullámzó kedélyállapotot sejtet. Alapjá­ban véve visszahúzódó, szemlé­lődő természet, de ha úgy tartja kedve, megnyílik és igen köz­vetlen, barátságos magatartást tanúsít. Az emberekkel való kapcsola­tában - főként tapasztalataiból eredően - bizonytalanság mu­tatkozik meg. Nem igazán tudja, hogyan és miként kötődjön: tu­datosan vagy inkább szabad fo­lyására engedve az eseménye­ket. Keresi a harmóniát, a biz­tonságot jelentő társat, baráto­kat. Sebezhető, érzékeny ember, aki könnyen magára vonatkoz­tat mindent. Szenzibilitása miatt az őt érő sérüléseket nem min­dig képes ellensúlyozni. Ez enerválttá, nyomott kedélyűvé teheti. A kapott sebek értékelését be­folyásolták, önbizalmát némi­képp aláásták. Bár külső adott­ságaival többnyire elégedett, mégsem érzi magát nőiességé­ben kiteljesedett embernek. Haj­lamos a kapkodásra, szeretné gyorsan, mielőbb begyűjteni az élményeket. Gyakran megesik, hogy előbb cselekszik, s csak aztán - jórészt késve - gondolja át a végrehajtottakat. Viszont más esetben - ennek élesen el­lentmondva - nagyon is előrelá­tó, megfontolt. A gondolatok ügyes összefoglalásának, nagy átfogóképességnek jelei fedez­hetők fel írásában. Anyagiak tekintetében hajla­mos a könnyelműségre. Nehéz­séget okozhat idejének és erejé­nek beosztása is. Munkavégzése során szíve­sebben ragadja meg a feladatok gyakorlati oldalát, többnyire végrehajt, mint tervez. A legszo­rosabb értelemben vett társtól teljesen, barátaitól pedig némi­leg elhatárolódott. Bizonyos esetekben több ru­galmasságot tanúsítva, érzé­kenységét félretéve, s nem utol­sósorban csalódásait némiképp feledve, talán boldogabb lehet­ne. QODÓ KRISZTINA OKLEVELES GRAFOLÓGUS H V<~ ii* rt-c-Cín,-Já-v_ ^ Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Nyugalom, a robotpilóta azonnal átveszi a gép irányítását. Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Fuchs Antal Szendehely, Kossuth u. 4. A mai rejtvény helyes megfejtését február 3-ig kell beküldeni szerkesz­tőségünk címére. Tőzsér Anett rovata Kik a palócok? Mi a világszerte híres népviseletük jellegzetessége? Milyen látványosságok formálódtak évezredek során megyénkben, amiről érdemes többet tudnunk? Milyen aktuális informá­ciók látnak napvilágot az idegenforgalom háza tájékán, mely esetleg bennünket is érint? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a mostantól kéthetente meg­jelenő új rovatunk hasábjain. A palóc megjelölést Európában a XI. századtól ismerik, ami kizár­ja azt a tényt, miszerint a név vi­selői a honfoglalókkal érkeztek volna. A XII-XIV. századig a Cserhát-Mátra-Bükk hegység vi­dékén, beleértve a mögöttes te­rületeket, egészen a mai magyar nyelvhatárig, a lakosság többsé­ge magyar volt. A körzeten belül azonban nem kis számban for­dultak elő különféle török-iráni néptöredékek, (kunok, bese­nyők, úzok, kabarok, avarok, alánok) akik elsősorban határőri teendőket láttak el, sokat mutat­koztak a gyepüövezetekben, így feltűntek az északi szomszédok számára. 1048-1223-ig Délkelet- Európa legnagyobb nomád né­pét a kunok jelentették, akiket a szláv források polovecnek ne­veztek, ezzel a névvel foglalták' össze a velük szövetséges, illetve a hasonló életformát mutató né­peket. A palócok egésze tehát nem eltérő a magyarokétól, ha­nem a közéjük települt török ele­mek külön színezetet, nevet is adtak nekik. A szlavisták a palóc megjelölést a szőke jelentésű szláv szóból származtatták, ami azonban nem szükségszerűen vonatkozhatott egy népesség (török-iráni) emberi jegyeire, sokkal inkább ruházatukra, lo­vaikra, sátraikra stb. Néhány nyelvész abból indul ki, hogy a polovici jelentése tájnévi jellegű, lapálylakó, síksági, folyómelléki értelmű. A palócok ne­vét írásban elő­ször 1656-ban említették, nép­névként pedig az 1784-ből szárma­zó mezőkövesdi jegyzőkönyvben fordul elő. A Pa­lócföld kiterjedé­sének megítélése terén a XIX. szá­zadtól kezdve nagy vélemény- különbségek kö­vethetők nyo­mon. Mikszáth Kálmán emelte be a palócokat az irodalmi köztu­datba, ekkortól kezdték Hont és Bars megyét is a palóc lakta területekhez, azaz Borsod, Heves, Gömör, Nógrád megyét összeszögellő részek mellett, a Mátra északi lejtőitől kb. a Rima és a Sajó völgyéig, s a Bükk hegységtől nyugatra az Ipoly lapályáig terjedő részek­hez sorolni. Az északi népterületen köz­ponti helyet foglal el egy kiter­jedt katolikus néptömb, ahol a magyar népesség két nagy cso­portja ismeretes: a palóc és a barkó. A barkók főként Borsod­ban, Gömörben és a Közép-Ti- sza vidékén, a palócok Nógrád- ban és Hevesben voltak ismere­tesek. Ez utóbbi térség magva a Zagyva felső medencéjében, Sal­gótarján környékén található.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents