Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-28 / 23. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2000. január 28. péntek _______________ 9. oldal A mál néni istentelen cselekedete M egváltozott Amál néni. Ez nem is kifejezés a történtekre. Sokkal inkább illik rá, hogy kifordult önmagából. Ezt mondják a szomszédok, az ismerősök, a barátok pedig eskü­vel is hajlandók bizonyítani. Miközben a falube­liekben dúl a kíváncsisággal vegyes döbbenet, Amál néni ebből nem hajlandó semmit észrevenni. Pedig a jelenlétében összekacsintanak az emberek, mutogatnak a háta mögött, félhangos megjegyzéseket tesznek rá. Őt semmi sem érdekli. Az sem hozta ki a sodrából amikor legkedvesebb barátnője, Pötyi néni korholó szavak özönét zúdí­totta rá. Azért, mert teljesen érzéketlenné vált a külvilág iránt. Fel sem fogja, hogy ezzel a változás­sal teljesen kibillentette a falu nyugalmát. Felfordította a megszokott rendet. Ugyan miben vál­toztam meg, Pötyi? - kérdezte Amál néni nagy nyu­galommal, ami barátnőjét még csak jobban ingerelte. Először elsápadt, majd elvörösödött, de mire szóra nyithatta volna a száját, Amál néni foly­tatta. Mi bajotok velem? Ugyanolyan vagyok, mint voltam. Egy évvel idősebb, mint tavaly. S ha az Úr is engedi, rövidesen ingyen utazhatok a tömegköz­lekedési járműveken. Bár ki tudja, érdemes-e ebben a felfordult, gyűlölködő világban utazni? Közbejön egy sztrájk, s akkor mi lesz velem, ha éppen az ország másik végében leszek? Leszel te a faluvégi domb másik oldalán, nem az ország túlsó végén! - csattant vissza Pötyi néni, s levegőt sem véve folytatta, nehogy Amál néni szóhoz jusson. Szégyelld magad! Cserbenhagytad a Lötye tagságát. Mióta megköszörültetted azt a két késedet, álmo­dozol. Napok óta be se nézel az összejövetelekre. Ha tudnád, hogy mennyi érdekes dologról beszélünk, tervezgetünk, eszünk, iszunk, meg tán­colunk. Mi lett veled? Teljesen megszédített az a pasas? De hiszen már majdnem hatvanöt éves vagy! Mit akarsz te már egy hatvan sincs agglegénnyel? Szegény urad forog a sírjában, s még a szemét is eltakarja, amikor a felhők közül lepillant rád. Istentelenség, amit teszel! Amál néni türelme sem végtelen, de erre sem zökkent ki a hangulatából. Maga sem értette miért, azután hirtelen elmosolyo­dott. Sőt felnevetett akárcsak valamikor, amikor még copfos lánykaként cicázott a falubeli legényekkel, akik majd megőrültek érte, hogy a ter­mészet virágos ágyára fektetve simogathassák végig. Azonban ez csak egyiküknek sikerült, de annyira, hogy attól a perctől kezdve az ásó-kapáig nem is tágítottak egymás mellől. Bolond vagy te, Pötyi! - szögezte le - Megyek, mert bezár az üzlet - Hátat fordított barátnőjének, sietett az áfész-boltba. Pötyi néni csak állt, mint akit a közelből érintett meg a villám. S addig mozdulni sem tudott, amíg a nagy feszültséget le nem vezette belőle az édes anyaföld. Akkor szétnézett, s mikor észrevette, hogy három kapu mögül is kandi tekintetek és tágra nyitott fülek pásztázták az imént lezajlott szócsatát, megrántotta a vállát, s elviharzott a Lötye helyi­ségébe. Erről a közintézményről tudni kell, hogy egyedüli civil szervezete volt a falunak. A Lelkes öreg tyúkok egyesülete, amit a világ dolgä iránt érdeklődő nyugdíjas hölgyek alapítottak. Egyébként a településen az égvilágon semmi sem volt. Néhány száz lakos, talán még száz ház sem, közintézmény meg egy se. Elment már innen az elöljáróság, az iskola, orvosuk meg sosem volt. Az üresen tátongó imaházba is félévente jár át a üszteletes. Olyan félreeső helyen telepedtek meg a maiak ősei, hogy ide még a madár is csak betévedt. Fiatalt is csak jeles napokon láttak, akkor ha valamelyik nagyszülőt látogatta meg, hátha van még valami vinnivaló az ősi portáról. így azután az évek során amolyan nyugdíjasfalu lett Boldog- falvából. Ezen a falunéven is röhög mindenki, aki ismeri az ittenieket. Csak egy ember vette ezt komolyan, az a nyolc­vanéves kántortanító, aki azért halt meg itt, mert ide járt kutatni honnan származik a neve a falunak. Pötyi néni majdnem berúgta mérgében az egyko­ri kasznári lakás egyetlen felújított helyiségének ajtaját, mire a bent ücsörgő, pusmogó barátnők majd leestek az ülőkékről. Na, lányok, Amálnak annyi! - mondta kígyósziszegéssel a hangjában. Rajta már nem segíthetünk. Teljesen a bűvkörébe került annak a gazembernek. Amálka akkor elmegy Tivadarral? - szólt közbe Lucika, s megszólalási zavarát ruhájának simogatásával leplezte. Pötyi néni nem válaszolt. Elfogyott a lélegzete s lehuppant egy szabad ülőkére. Mindenki mélyen hallgatott. A nagy csöndben hallani lehetett az öreg falakban dáridózó egerek zaját. A Lötye tagjai azon töprengtek, hogy mi zavarhatta meg Amál néni fejét. Igaz, világéletében szeretett olvasni, érdekelték olyan dol­gok is, amikre ők oda sem figyeltek. Amikor még csapatostól jártak a hegy alatti közeli lőszergyárba, mindig Amál tartotta őket szóval. Mikor megszűnt a munka a szomszéd falu téeszében túrták a földet. Közülük hárman ha túljutottak a megyehatáron, de Amál járt külföldön is. Bekerült egyszer egy szövetkezeti delegációba, amelyik a távoli kolhozok élenjáró termelési módszereit tanulmányozta. Igaz, véletlenül történt a dolog, mert a tanácselnök lánya az indulás előtt megbetegedett, a felesége meg már benne volt a csoportban. Végül is elszaladtak az évek, s ők tízen itt maradtak. Itt vannak még, s jól tudják, hogy innen már nincs tovább. S akkor most jön ez a Tivadar és beleszól az életükbe! Nem Tivadar a hibás, hanem Amál - szólalt meg Terus néni, a Lötye létrehozója és korelnöke. Megpezsdült benne a vér, azannyát! - vágott közbe Lidiké, aki közel a hatvanhoz, szívesen megnézte a piros jelzésű televíziós filmeket. Már majdnem vészbírósággá alakult ^át a tagság, amikor megérkezett Jolán néni. Ő is túl volt már a hatvan éven, de ötvennek sem látszott. Ő sosem han­goskodott, s minden szót megfontolt mielőtt kiejtette volna. Jolán nénit értelmiséginek tartották a többiek, mivel valamikor tanítóképzőbe járt, de anyja váratlan halála miatt abba kellett hagynia a tanulást, mert neki kellett gondoskodni három testvéréről. Újra csend ereszkedett az imént még tüzelő társaságra. Miért bántjuk Amáít? - törte meg a csendet Jolánka. Hiszen barátnők vagyunk. Sorstársak! Nem hogy örülnétek neki, hogy akadt neki az a köszörűs. Jóravaló embernek néz ki. N em féltem én Amált, van magához való esze. S miért ne szórakozzon vele, ha megértik egymást. Kire számítotok? A gyerekekre, unokákra? Itt még szociális gondozó sincs. Ki jönne ide hozzánk Boldogfalvára? Bár csak lenne több ilyen férfiember, aki akkor segítene rajtunk, amikor kell a férfikéz. Tudjátok, szegény emberem mindig emlegette egykori tanítója szavait, aki azt tartotta, hogy a férfi csak negyed, a nő háromnegyed, s együtt a kettő az egész. Megette a fene ezt a háromnegyedséget, ha hiányzik az az egy negyed. _________pAdAbahdrás K i ide belép, új családra lel Együtt sírtak a távozni akaróval A diósjenői, harminc személyre tervezett idősek klubja 1982-ben nyitotta meg kapuit. Most 22 tagja van, január­ban eddig két új jelentkező volt, ezen kívül még ketten je­lezték, hogy bővíteni kívánják az idősek klubos családját. Olyam kisnyugdíjasokról van szó, akik rászorulnak az itte­ni gondoskodásra. A nappali ellátás költségeit a fenntartó, a helyi önkormányzat vállalja.- Én 1997-ben kerültem ide a he­lyi szociális intézetből, ahol könyvelőként dolgoztam. Kér­tek, hogy vállaljam el ezt a mun­kát. Hosszú gondolkodás után mondtam igent - mondja Vasas Mihályné, a klub vezetője. Nyugdíjba vonuló kollégájától vette át a stafétabotot.- A hosszú gondolkodási idő alatt sohasem arra kerestem vá­laszt, előnyt, vagy hátrányt je­lent-e, hogy elvállalom, hanem azon töprengtem, el tudom-e látni a feladatot, mivel teljesen új terület volt számomra. Dönté­semben szerepe volt annak, hogy közel lakom a klubhoz. Nehézséget csupán a 24-25 idős emberért érzett felelősség jelen­tett számomra, más nem. Nem voltam már fiatal, aki minden­áron el akar munkahelyéről jön­ni, hogy máshol bizonyítson. Egyik napról a másikra vette át a klub vezetését. Ennek elle­nére nem volt olyan, amit nehe­zen szokott volna meg.- Milyen körülmények között élnek azok, akik itt tagok?- Egy hónapba telt, mikor megtudtam, mi hol van, mihez, mikor és hová kell nyúlni. Orvo­si vizsgálat után kerülnek hoz­zánk az idősek. Jelenleg az át­lagéletkor 72-73 év. A legidő­sebb, egy 86 éves néni most kór­házban van. Van, akinek senkije sincs, másnak távoli rokona él Pesten, többen családban élnek, de valamilyen oknál fogva nem találják meg a helyüket, nálunk viszont új családra lelnek. Mind­annyian nyugdíjasok.- Sokat szükséges velük fog­lalkozni?- Ahány ember, annyiféle az igény. Sokszor elég, ha csak meghallgatja az ember a régi vagy valós sérelmet, amitől az il­lető máig sem tudott szabadul­ni. Mindig van problémás nap. Azért vagyunk, hogy akinek nincs családja, az megbeszélje velünk, ami neki gondot okoz, amit meg akar osztani velünk. Ez vonatkozik a családban élők közül is többekre.- Érték-e önt munkája során bántódúsok?- Ilyet nem éreztem. Itt nem szabad megsértődni. Elég türel­münk van, hogy ne sértsünk meg senkit. Közel a presszó. Időnként előfordul, hogy egye­sek barátaikkal több italt fo­gyasztanak a kelleténél. Amikor visszajönnek, ilyenkor csak any- nyit mondok: Legyen szíves ha­zamenni, holnap majd találko­zunk. Másnap, mintha mi sem történt volna, ugyanolyan a kap­csolatunk.-És a hölgyek?- Szeszmentesek. Az időtöl­tés palettája igen színes. Az ebédlőben, mely az épület leg­nagyobb helyisége, zajlik az élet. Van, aki köt, más olvassa a Nógrád Megyei Hírlapot, a Csa­ládi Lapot. A rejtvényfejtők sem unatkoznak. Vannak, akik különös tehetséget mutatnak fel. Az idősek éve alkalmából oklevelet és ajándékot kapott a 83 éves rejtvényfejtő Petró La­jos, hímzésért a 67 éves Hornos Zsuzsanna, rajzaiért a 80 éves Okos Mária. Az intézmény költségvetéséből, amennyiben módunk van, kisebb ajándéko­kat vásárolunk. Karácsonyra a helybeli takarékszövetkezet, a Gazdabolt segített a csomag összeállításában. - Én mézes puszedlit sütöttem hozzá - mondja a klubvezető. A szociá­lis intézettől gyertyát kaptunk. Vasas Mihályné nemcsak azokat a hozzátartozókat kere­si fel, ahol a fiatalok nem tud­ják az idős családtagot elfogad­ni, hanem meglátogatja az egyedül élőket is.- Sajnos ez utóbbiak lakáskö­rülményei gyengék, nem kom­fortosak. Ha ott vagyok, és szük­ség van rá, segítek kitakarítani, vagy ha kell, magam végzem el. Az idősek közül 22-en nyugdí­juknak megfelelően fizetik a há­romszori étkezésért járó térítési díjat. A két járadékosnak nem kell fizetni semmit. Befejezésül a klub vezetője arra kér, hogy hozzam nyilvá­nosságra a közösség összetartó erejét az alábbi példával: Ami­kor az egyik beutalt el akart menni, a többiek együtt sírtak a távozni kívánóval. Valószínű ez is közrejátszott abban, hogy az illető nem ment el. V.K. Februárban egyévesek lesznek Az egyik legaktívabb palotási civil közösség a nyugdíjas­klub, amelyre a falu polgár- mestere is büszke. Hetven­négy idős embernek nyújt ki- kapcsolódást és ennél sokkal többet: hasznosítható új isme­reteket, tanácsokat, a társas együttlét élményeit. Bár a klubélet a hidegre va­ló tekintettel pár hete szünetel, a vezetőség dolgozik, s már összeállította az idei munka­tervet. Markolt Gergelyné, klubvezető adott ízelítőt eb­ből. Eszerint folytatják az egészségnevelő programot, melynek keretében előadást szerveznek a csontritkulásról. Idősekről lévén szó ebben nem csak a betegség kialakulá­sáról, megelőzéséről és lefo­lyásáról, hanem az állapot- romlás megelőzéséről is tájé­koztatni szeretnék a klubtago­kat. A télen mindig időszerű megfázások kivédéséről, az el­lenálló képesség növeléséről szintén szó lesz majd az ösz- szejöveteleken. Február köze­pétől a gyógytornához szeret­nének kedvet csinálni, szak­ember segítségével. A tavasz folyamán a falu vezetőitől a szociális támogatások formái­ról, a település gazdasági hely­zetéről tájékozódnak, s átte­kintik, hogy a klub közössége miben tudna segítem. Ókeresztény krisztogram Pécsett Páratlan értékkel gyarapo­dott a pécsi ókeresztény le­letek gazdag tárháza: a bazi­lika melletti római kori sír­kamrák rekonstrukcióját megelőző ásatáson negyedik századi krisztogramot - Jé­zus nevének kezdőbetűiből és attribútumaiból formált - bronz oltárdíszt találtak. A nyolc centiméter átmérőjű, kerek formájú, áttört bronz­öntvény vázát Krisztus ne­vének görög X és P kezdőbe­tűi - a H és az R latin megfe­lelői - alkotják, a betűszárak által hat részre tagolt kör cikkelyei közül kettőben pe­dig az alfa és az omega - a görög ábécé első és utolsó betűi - a kezdet és a vég Jé­zus által önmagára is vonat­koztatott szimbólumai ol­vashatók. Az öregséggel, mint kínos változással nem akarunk szembenézni Simone de Beauvoir gondolatai az öregedésről Az emberek igyekeznek elkerülni az élet azon megnyilvánulásait, amelyek nem tetszenek nekik, ilyen az öregség is. Az írónő szerint a társadalom egyenesen bűnt követ el az öregekkel szemben. A társadalom ráadásul két­színű is, ez akkor és ott érhető tetten, hogy egyszer lekezeli az öregeket, másszor piedesztálra akarja emelni őket. „Minden átváltozásban van vala­mi ijesztő”- ezért nehéz szembenézni az öregséggel. Simone; de Beauvoir (ejtsd: Szimon dö Bovoáf) világhírű francia írónő, - aki 198^/nan, 78 éves korában hunyt el, - több írásában foglalkozott az öregséggel. Sokoldalúan közelíti, plasztikusan ábrá­zolja a legtöbb művében az időskor sajá­tosságait, nagy gondolkodók, híres em­berek véleményét is csokorba kötve és idézve. A következőkben az Öregség cí­mű művéből néhány - önkényesen kira­gadott - figyelemre méltó és elgondol­kodtató megállapítását adjuk közre. „Minden erény példája” Könyve előszavában Beauvoir azt a vé­leményét fejti ki, miszerint az emberek igyekeznek elkerülni az életnek azt a megjelenési formáit, amelyek nem tet­szenek nekik. Ilyen az öregség is. Úgy látja, a társadalom számára az öregség valami szégyellni való titok. Ezért is olyan kevés az öregségről szóló iroda­lom, leszámítva a szakmunkákat. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy a hajlott korúakkal szemben a társadalmat nemcsak mulasztás terheli, a társadalom egyenesen bűnt követ el az öregekkel szemben. A polgári gondolkodás által fo­galmazott mítoszok és közhelyek szerint ugyanis az öreg ember „más”. Aztán az írónő Marcell Proust-ot idézi, aki szerint: „Az élet azokból a fiatalokból csinál öregeket, akik elég hosszú ideig el­állnak". Aki megőrzi jó és rossz tulaj­donságait, megmarad annak az ember­nek, aki volt. De a közvélemény ezt nem hajlandó tudomásul venni. Ezért is mondja Beauvoir: „A társadalomnak az öregekkel szemben tanúsított magatartá­sa mélységesen kétszínű.” Majd később: „Az öregnek az a kötelessége, hogy min­den erény példája legyen. ” A társadalom kétszínűsége itt érhető tetten: egyszer le­kezeli az öregeket, ip^sszor piadesztrál- ra akarja állítani őket. Az átváltozás ijesztő? Rendkívül szellemes és lényeglátó az- írónő azon gondolatsora, amikor azt fej­tegeti, hogy a fiatalok elé is példaként állított öregtől mi mindent vár el a társa­dalom. Mindenekelőtt - a már említett erényességen túl - derűs nyugalmat kí­vánnak tőle. És azt állítják, hogy rendel­kezik is vele,,,... minek következtében jogunk van nem törődni nyomorúságá­val.” (Itt érdemes megjegyezni, hogy Beauvoir tapasztalatait a ‘60-as évek Franciaországában szerezte, de ez a faj­ta mentalitás más országokban és napja­inkban is jelen van.) Az írónő egy he­lyütt úgy fogalmaz, hogy olyan messzire megyünk az öregek kirekesztésével, hogy magunk ellen fordítjuk őket. Egy­szerűen nem vagyunk hajlandók ma­gunkra ismerni eljövendő aggastyán foltunkban. Minden ember halandó, és erre gondol is minden ember, ám furcsa módon az öregséggel, mint kínos válto­zással nem vagyunk hajlandók szembe­nézni. Pedig semmit sem kellene jobban várnunk , és mégis semmit sem várunk kevésbé, mint az öregséget. Az ember úgy viselkedik, mintha sohasem kellene megöregednie. Azt is írja Beauvoir, hogy „Minden átváltozásban van valami ijesztő" ez lehet az oka annak,, hogy az ember nem akar szembe nézni a realitá­sokkal, így az öregséggel sem. ____ W.Í.

Next

/
Thumbnails
Contents