Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-28 / 23. szám

6. OLDAL VILÁG TŰK Ö R 2000. Január 28., péntek TÖBB HÓNAPOS VITA után Észak-Komárom önkormányza­ta beleegyezett a Cirillt és Me­tódot ábrázoló szobor felállítá­sába. Az emlékművet a Matica Slovenska kezdeményezte. A szlovák érdekvédelmi szervezet eredetileg a város főterén, Klap­ka György lovas szobra közelé­ben, vagy a városi parkban kép­zelte el a szláv hittérítőket ábrá­zoló alkotást. A képviselőtestü­let ülésén született döntés sze­rint a készülő Európa Udvarban - tehát ugyancsak a városköz­pontban - helyezik el a két pap szobrát. 134 ORSZÁGGAL szemben alkalmazna vízumkényszert az Európai Unió, de a javasla­tot az EU-tagországok belügy­minisztereinek még jóvá kell hagynia. Nyitott határok fo­gadnák 43 állam polgárait, az EU-tagjain kívül a hat tagjelölt államot, amelyekkel a csatla­kozási tárgyalások már meg­kezdődtek, illetve a hat most pályázó országot is. Törökor­szág viszont nem mentesülne a vízumkényszer alól, aho­gyan Dél-Afrika sem. A CHILEI PARLAMENT elfő gadta az alkotmány reformját, amelynek értelmében az or­szág volt elnökei akkor is meg­őrzik jogi sértetlenségüket, ha lemondanak szenátori poszt­jukról. Ezzel a lépéssel a chilei kongresszus megteremtette a lehetőséget, hogy Augusto Pinochet esetleges hazatérése után visszavonulhasson a politikai élettől. NEMZETKÖZI elfogatóparan­csot adtak ki Svájcban a Kreml gazdasági hivatalának volt ve­zetője, az orosz-fehérorosz unió főtitkárának a minap meg­választott Pavel Borogyin ellen. A svájci hatósági lépések össze­függenek azzal a vizsgálattal, amelyben azt igyekeznek kide­ríteni: valóban fizetett-e sápot orosz kormánytisztviselőknek a svájci székhelyű Mabetex építő­vállalat. MINTEGY 5000 roma vándo­rolt ki külföldre Csehország­ból tavaly, és ez az 1997-ben megindult kivándorlási hullám kezdete óta a legmagasabb szám. KÉMKEDIK az Egyesült Álla­mok egy műholdrendszer és Nagy-Britannia segítségével az Európai Unió országai ellen. Lehallgatják a telefonbeszélge­téseket, elolvassák a faxokat, és figyelnek minden kommuniká­ciós eszközt - állítja csütörtöki számában a Le Soir. A belga lap egy műszaki szakértői jelentés­re alapozza beszámolóját, amely februárban kerül az Európai Parlament emberi jogi bizottsága elé. Kofi Annan látogatása Moszkva Az ENSZ reformjáról, továbbá regionális problémákról, köztük is elsősorban a csecsen válságról, a humanitári­us segélyezésről tárgyal az orosz vezetőkkel Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, aki csütörtökön érkezett há­romnapos látogatásra Moszkvába. Annan előbb Jegor Sztrojev felsőházi és Gennagyij Szeleznyov alsóházi elnökkel folytatott megbeszélése­ket, s ma találkozik Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfővel, miniszterelnökkel, valamint Igor Ivanov kül­ügyminiszterrel. Figyelemre méltó, hogy az ENSZ-fő- titkár moszkvai programjában szerepel egy találkozó Vjacseszlav Tmbnyikowal, az orosz felderítés igazgató­jával is. _________________ _ ■ Az ENSZ főtitkára Szeleznyovval fotó: feb/reuters H azánk szembenéz a múlttal Holokanszt-emléknapot tartottak Európában Plenáris üléssel, a küldöttségvezetők fel­szólalásaival folytatta munkáját a holokauszttal foglalkozó nemzetközi fórum, amelynek második napján, csütörtökön Göran Persson svéd kor­mányfő elnökölt. Stockholm - Berlin A délelőtti ülésen mondott beszédet Stumpf Ist­ván, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisz­ter, aki mindenekelőtt tolmácsolta a konferen­cia részvevőinek Göncz Árpád köztársasági el­nök jókívánságait. A miniszter felidézte, hogy ötvenöt évvel ezelőtt ért véget az európai törté­nelem legsötétebb szakasza, a zsidó nép életé­Az auschwitzi túlélő, Elie Wiesel a Bundestagban A holokauszt-fórum keretében Gerhard Schröder német kancellár és Ehud Barak izraeli miniszterelnök rövid eszmecserét folytatott a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) esetleges kormányra jutásáról. Barak az izraeli aggodalmakat juttatta kife­jezésre, amelyek iránt Schröder nagy megértést mutatott. Schröder korábban az ARD televízió műsorában egy kérdésre válaszolva szintén úgy fogalmazott: „Ausztria szuverenitásának teljes tiszteletben tartása mellett” aggodalommal tölti el, hogy egy Németországgal szomszédos országban olyan párt kerülhet hatalomra, amelynek vezetője nem határolta el magát egyértelműen Adolf Hitlertől. Barak a Göran Persson svéd miniszterelnökkel tartott megbeszélése után egy átfogóbb tendencia részének nevezte Haider nek legtragikusabb fejezete: Magyarországról 450 ezer zsidót szállítottak haláltáborokba, többségüket a megérkezésükkor azonnal meg­gyilkolták. „A Raoul Wallenberg által kiadott ví­zumok sok ezer embernek adtak viszonylagos biztonságot. Wallenberg és még sok ismert és ismeretlen hős vállalkozása az emberi gonosz­ság és kegyetlenség közepette érvényesülő pél­dátlan emberi önfeláldozás legendája marad. Mi Magyarországon kötelességünknek érezzük - jelentette ki a szónok -, hogy szembenézzünk a múlttal, bármilyen nehéznek bizonyuljon is a feladat.” A szélsőjobboldali erőszakkal és az antisze­mitizmussal való határozott szembeszállásra, a múlt intő jelként való megszívlelésére szólította fel a németeket a Bundestag elnöke a törvényhozásban csütörtökön tartott emlék­ülésen. A náci haláltáborok felszabadulásának 55. évfor­dulója alkalmából rendezett parlamenti megemlékezésen Wolfgang Thierse kijelentet­te: Auschwitz olyan bűnt jel­képez, amely megbocsátha­tatlan. Elie Wiesel Nobel-békedí- jas költő, az auschwitzi ha­láltábor túlélője a Bundestag szónoki emelvényén imát mondott a meggyilkoltak emlékére. Rövid beszédében különösen fontosnak nevez­te a fiatal nemzedékek felvi­lágosítását a náci uralom ide­jén történtekről. Egyúttal fel­hívta a Bundestagot, hogy az évforduló alkalmából kérjen fotó: feb/reuters bocsánatot a zsidó néptől. előretörését. „Úgy gondolom, hogy ez világszerte minden zsidó számára nagyon nyugtalanító” - jelen­tette ki. A francia miniszterelnök is nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy az osztrák Néppárt koalícióra akar lépni az SPÖ-vel. Lionel Jospin szerint azonban a mostani helyzetet nem szabad összekeverni a har­madik birodalom idején fennállt állapotokkal, mert ma már mások az idők. Aggályukat fejezték ki Brüsszelben az Európai Unió képviselői is. Ezzel szemben az ugyancsak Stockholmban tartózkodó Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügymi- niszter, a Néppárt elnöke - aki a legfrissebb fejlemények nyomán kancellárjelöltté lépett elő - a Jörg Haiderre és pártjára zúduló támadást úgy értékelte, hogy azt sértettségi pozíciójukból maguk az osztrák szociáldemokraták vezérlik. ■ Portugália segítséget ígér Kormányfői vizit az EU soros elnökénél Lisszabon Orbán Viktor tegnap tárgya­lásokat folytatott Magyar- ország európai uniós csatla­kozásáról és a kétoldalú kapcsolatokról az EU soros elnöki tisztét betöltő Portu­gália vezetőivel. Hazánk EU-tagságának előmoz­dítása céljából a magyar minisz­terelnök sorra felkeresi az Unió elnöki tisztét betöltő fővárosokat, ezért utazott a 2000 első felében elnöklő Lisszabonba. Orbán Vik­tor főként az integráció kérdései­ről folytatott eszmecserét portu­gál kollégájával, Antonio Guterres kormányfővel és Antonio de Almeida Santos házelnökkel. A magyar kormány szeretné, ha az Európai Unióval folytatott tárgyalások minőségüeg új sza­kaszba lépnének, 2001 folyamán pedig sikeresen befejeződnének. Biztosítottnak akarja látni, hogy a Magyarországgal folytatott tár­gyalások nem lassulnak le azután sem, hogy az Unió február köze­pén további hat tagjelölttel kezdi meg a felvételi tárgyalásokat. A portugál miniszterelnök szerint a belépésre törekvő or­szágoknak ugyanúgy élvezniük kell a tagsággal járó előnyöket, ahogyan ezt hazája tette, amely tizenöt évvel ezelőtt az egyik leg­szegényebb országként csatlako­zott a tömörüléshez. Hazánknak jó reményei van­nak arra, hogy a portugál elnök­ség alatt megkezdődik az összes, eddig még nyitott fejezet megvi­tatása az Európai Unióval zajló csatlakozási tárgyalásokon - je­lentette ki Orbán Viktor a lissza­boni parlamentben folytatott megbeszélései után. A miniszter­elnök kérte tárgyalópartnereitől, hogy Magyarország fejezhesse is be a tárgyalásokat négy vagy öt kérdéskörben. Nincsenek szankciók Oroszország ellen Strasbourg Az Európa Tanács parla­menti közgyűlése nem fogadta el az Európai Néppárt azon kezdeményezését, hogy ítéljék el Oroszországot csecsenföldi jogsértéseiért. Tabajdi Csaba (MSZP), a parla­menti közgyűlés jogi és emberi jogi bizottságának magyar tagja saját magát is a szankciót szor­galmazók közé sorolta, és a ma­gyar küldöttség tagjainak több­sége ugyanezt az álláspontot képviselte. „Nem lehet kettős mércével mérni” - utalt a politi­kus a Milosevics jugoszláv el­nökkel szembeni nemzetközi fellépésre, vagyis arra, hogy Belgrád koszovói, illetve Moszkva csecsenföldi akcióit egyformán kell megítélni. A szankciópártiak az ET-parla- mentbe delegált orosz küldöt­tek szavazati jógának felfüg­gesztését szorgalmazták. Lemondott egy miniszter Pénzbotrány Észak-Rajna-Vesztfáliában Düsseldorf Lemondott posztjáról Észak-Rajna-Vesztfália tar­tomány pénzügyminisztere, miután egyre nagyobb nyo­más nehezedett rá szolgála­ti és magánjellegű légi útja­inak összekeverése miatt. Heinz Schleußer (SPD) lépését tisztelettel és megértéssel fogadta Wolfgang Clement miniszterel­nök (SPD), aki heteken át védel­mezte egyre szorultabb helyzet­be került miniszterét. A keresz­ténydemokrata és liberális ellen­zék december óta támadta Schleußert amiatt, hogy nemcsak szolgálati, hanem magáncélú utakra is igénybe vette a PJC pri­vát légitársaság ingyenes szolgál­tatásait. A 63 éves miniszter váltig ta­gadta a dolgot, ám szerdán egy pilóta az üggyel megbízott düs­seldorfi parlamenti vizsgálóbi­zottság előtt közölte: 1985 nya­rán Schleußert egy hölgy kísére­tében vitte Brémába egy jacht megtekintése céljából. A politi­kus néhány órával később beis­merte, hogy két ízben is női kísé­rettel repült szolgálati útra a PJC gépével, majd este benyújtotta le­mondását. A pénzügyminiszter bukása újabb fejezet a két nagy német párt adok-kapok küzdelmében, amelynek középpontjában pénz­ügyi szabálytalanságok, illegális adományok és jogtalan előnyök állnak. Schleußer lemondása négy hónappal előzte meg a leg­népesebb német tartományban május 14-én tartandó választá­sokat. Kártérítéscsúcs Amerikában Egyesült Államok Aki az Egyesült Államok­ban indokoltan kártérí­tésért pereskedik, szeren­csés esetben sokszoros milliomos lehet. Az amerikai bíróságok hajlanak rá, hogy drasztikus büntetéseket rójanak ki azokra, akik veszé­lyeztetik vagy becsapják a fo­gyasztót. Tavaly az öt legköltsé­gesebb ügy nem kevesebb, mint 3,8 milliárd dollárjába került a nagyvállalatoknak, s további 13 per folyt, amelyekben a kártérítés meghaladta a százmillió dollárt. Messze a legmagasabb kártérí­tést (1,1 milliárd dollárt) a General Motors fizette. Egy Chev­rolet Malibu hat utasát baleset ér­te, súlyos égési sebeket szenved­tek. A perben beigazolódott: az autó üzemanyagtartálya nem volt biztonságos, s bár a tervezők tud­tak erről, takarékossági okokból mégsem változtattak rajta. Egy másik per tárgya: a flori­dai vidámpark gokartja, amelyik felrobban, amikor egy lány ült benne. Az utas összeégett. A bí­róság igazoltnak látta, hogy a jár­mű tervezői nem jártak el az el­várható gondossággal. Nagy visszhangot váltott ki az az ítélet, amelyet egy alabamai bí­róság hozott. 581 millió dolláros kártérítést ítélt meg három pana­szosnak, akik feljelentettek egy befektetési tanácsadót,, mondván: alaptalan ígéretekkel akarta ki­húzni zsebükből a pénzt. Az ügy furcsasága, hogy az illetők valójá­ban nem szenvedtek kárt, a bíró­ság pusztán a .csalás szándékát büntette. Fellebbezés után az íté­letet enyhítették: a felperesek „csak” 300 millió dolláros kártérí- tést kaptak. ifebi Harc a tengerrel Velence A Szent Márk teret gyakran elle­pő víz ellen zsilipkapukat építe­nek a hatóságok, csakhogy a leg­újabb vizsgálatok fényében - hi­ába. A mérnökök eddig abból in­dultak ki, hogy Velence száz év alatt 15 centimétert süllyed. Va­lójában a folyamat kétszer üyen gyors - állítják a problémát vizs­gáló amerikai kutatók. Miután alaposan elemezték a vízszint emelkedését és apadását, megál­lapították: a velenceiek már a III. században gátakkal védték a te­lepülést. Az olasz kormány most nyolcvan felfújható zsilipkapu­val próbálja védeni a várost. Ám a szakemberek úgy vélik, már haszontalan a kísérlet. Ezeket a kapukat ugyanis rövidesen min­dig zárva kell tartani. A belvíz pedig, amelynek nem lesz kifo­lyása a tenger felé, bűzös kloáká- vá változtatja Velencét. ______py Ö tvenezer igen. Dél-Koreában tegnap köszöntött be az új esztendő. A dátumváltás nem járt számítógépes bonyodalmakkal, az Y2K vírus csupán huszonötezer jegyespárt fertőzött meg: ők a szöuli olimpiai stadionban közösen esküdtek örök hűséget egymásnak. _______FOTÓ: FEB/REUTERS

Next

/
Thumbnails
Contents