Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

2000. Január 27., csütörtök SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Davenport döntős? - Két amerikai, a képünkön látható Davenport és Capriati játssza az egyik elődöntőt Melbourneben, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyéni számában. Az előbbi az esélyes, de az ismét remekül teniszező honfitársa megizz­aszthatja. FOTÓ: REUTERS Farsangi focitoma Szendehelyen az idén is tornával köszöntik a far­sangot a teremfoci szerel­mesei, a lelkes rendezők­nek köszönhetően február 5-6-án már negyedszer ren­dezik meg az általános is­kola tornatermében a far­sangi teremlabdarúgó ván­dorkupát. A rendezők remélik, hogy a ta­valyi nagy sikerű focishow ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonz majd Szendehelyre. A tavalyi tapaszta­latok alapján úgy döntöttek, hogy 32 csapat nevezésének beérkezé­se után nem fogadnak el további jelentkezéseket. Tervek szerint nyolc négyes csoportban kezdőd­nek meg a selejtezők, innen két- két együttes jut tovább. A folyta­tás a legjobb tizenhat között - február 13-án - már egyenes ki­eséses rendszerben zajlik, egé­szen a finálé ütközetéig. Nevezni január 28-ig Szegner Györgynél, az iskola gondnoká­nál (telefonszáma: 35/376-166) és Virsinger József főszervezőnél lehet (telefonszáma 06-30/221- 3793). (sipkó) Szokatlan, nem mindenna­pos sporttág kezdte el bon­togatni a szárnyait két hónapja a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium diákjai körében. Tóth Zénó testnevelő tanár irányításával több mint 20 diák igyekszik elmélyülni a dartsozás rejtelmeiben. A heti két edzéssel készülő „tűdobálók” december 22-én há­ziverseny keretében igyekeztek bebizonyítani, hogy ha tökélyre még nem is sikerük fejleszteniük sportági ismereteiket, azért elég jó hatásfokkal célozgatják már a céltáblát. A bajnokságot egyéb­ként Pintér Dániel nyerte, Dániel Ádám és Huczka Péter előtt. A kezdeti sikereken felbuzdul­va január 23-án kimerészkedtek a nagy nyilvánosság elé is, s bene­veztek az ifjúsági magyar bajnok­ságra. Az elsődleges cél természe­tesen a rutinszerzés volt, ennek ellenére több figyelemreméltó eredménnyel tértek haza az ifjú nógrádi versenyzők. Egyéniben Homoga István a ÍZ, Huczka Pé­ter pedig a 24. helyet szerezte meg. Párosban is szerencsét pró­báltak, s végül a 9. helyen zárták a vetélkedést. A tréner, Tóth tanár úr el­mondta, hogy rövid távú elképze­léseik között szerepel egy helyi bemutató jellegű nyílt verseny megrendezése, amelynek idő­pontját - néhány sportágismerte­tő anyaggal együtt - későbbi lap­számunkban közöljük majd olva­sóinkkal. Remélhetőleg e szimpa­tikus kezdeményezés hatására mind többen vesznek majd ke­zükbe nyilacskát, hogy szerve­zett, kulturált körülmények kö­zött sportolhassanak. Akinek e rövidke írás meghozta kedvét a céldobáláshoz, az keresse Tóth Zénó testnevelő tanárt a Bolyai János Gimnáziumban, aki min­den érdeklődőt szeretettel vár. Remek volt, jegesek! Rövidpályás gyorskorcsolya és jégkorong megyei diákolimpiái döntő Őrhalomban a napokban rendezték meg a rövidpályás gyorskorcsolya és jégkorong megyei diákolimpia döntőjét. Korcsolyázásban a kisebbek 400, a nagyobbak 800 méteren mérték össze a tudásukat. A jégkorongfináléból tanáruk betegsége miatt hiányoztak a tavalyi győztes pásztói diákok, de így is remek mérkőzéseken dőlt el az aranyérmek sorsa. Úgy tűnik, néhány lelkes test­nevelőnek - elsősorban az őrhal- mi Csábi Csabának és Takács Já­nosnak, valamint a balassagyar­mati Tillmann Rezsőnek - sikerül megyénkben is meghonosítani a gyorskorcsolyázást és a jégko­rongozást. Ezt bizonyítja, hogy negyedik éve rendszeresen meg­rendezik az őrhalmi jégmezőkön a rövidpályás gyorskorcsolya és a jégkorong megyei diákolimpiát. Kiugró tehetség is van már a még csupán 1. korcsoportos Csábi Bet­tina személyében, aki tavaly va­lósággal berobbant a műjégpá­lyán gyakorlók közé, s nem kis meglepetésre bronzérmet szer­zett. Most is jó eredmény elérésé­re készül a rendkívül jó mozgású őrhalmi kislány. Rövidpályás megyei diák­olimpia eredményei. Nulladik korcsoport. Leányok: 1. Bocz Sára, 2. Klebniczki Bar­bara, 3. Benedek Virág (mindhá­rom balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola). Fiúk: 1. Nagy Simon Mihály, 2. Nagy Máté (mindkettő bgy.-i Dó­zsa), 3. Hegedűs Péter (Őrhalom). I. korcsoport. Leányok: 1. Csábi Bettina (Őrhalom), 2. Bánfalvi Nikolett, 3. Deme Judit (mindkettő bgy.- Dózsa), 3. Far­kas Szandra (Őrhalom). Fiúk: 1. Huszár Szilveszter (Őrhalom), 2. Todor Sergiu (bgy.-i Dózsa), 3. Csábi Róbert (Órhalom). II. korcsoport. Leányok: 1. Sivó Ágnes (bgy.-i Dózs^), 2. Fá­bián Dalma (Orhalom), 3. Bakos Tímea (bgy.-i Dózsa). Fiúk: 1. Csábi Dávid (Őrhalom), 2. Kovács Pál Zsolt (bgy.-i Dózsa), 3. Bonocz Martin (Őrhalom). III. korcsoport. Leányok: 1. Tillmann Tímea és Szilágyi Bog­lárka (bgy.-i Dózsa), 2. Fábián Réka, 3. Menyhárt Éva (mind­kettő Őrhalom). Fiúk: 1. Marsiczki Péter (Őrhalom), 2. Perjés Ádám (bgy.-i Dózsa), 3. Hanzel Balázs (Órhalom). IV. korcsoport. Leányok: 1. Csernyik Andrea, 2. Csábi Ani­kó, 3. Balogh Györgyi (mindhá­rom bgy.-i Mikszáth KÉVI). Fiúk. 1. Benócz Barnabás, 2. Kiss Attila, 3 Kanyó András (mindhárom bgy. - Mikszáth KÉVI). V. korcsoport. Leányok: 1. Huszár Xénia (bgy.-i Szent- Györgyi Albert Gimn.) Jégkorong megyei diákolim­pia. II. korcsoport: Döntő : Őrhalom - Bgy.-i Dózsa 3-1. III. korcsoport: Döntő: Őrhalom - Bgy.-i Dózsa 1-1 (büntetőkkel nyert az Őrhalom 2-1-re). _________________________m.*j G yarmati és tarjáni továbbjutó A „Játékos sportverseny’’ megyei döntője az Ipoly-partján A Nógrád Megyei Diáksport­tanács és a Balassagyarmati Diáksportbizottság a minap rendezte meg a .Játékos sportverseny” megyei dön­tőjét. A balassagyarmati sportcsarnokban megyénk hat városának alsós iskolás bajnokainak 18-18 tagú csapatai mérték össze a tu­dásukat. A szép számú nézősereg kitar­tóan buzdította az iskolák együt­teseit, amelyek változatos küz­delmet vívtak egymással. A test­nevelők erre a viadalra is alapo­san felkészítették a gyerekeket, így legtöbb versenyszámban csak másodpercek döntöttek. Végül is jobb összpontosítással a Tillmann-né Torda Erzsébet ál­tal felkészített balassagyarmati Dózsa Általános Iskola végzett az élen, megelőzve a Szabó Attila és Sramkó Tibor vezette salgótarjáni Beszterce-lakótelepi Általános Is­kolát. Mindenképpen dicséretes a Józsa Csaba irányította Diósjenő és az Urbányi Tamás által dirigált Endrefalva szereplése, hiszen már az nagy szó, hogy bejutottak a megyei fináléba. A „Játékos sportverseny” me­gyei döntőjének végeredménye: 1. balassagyarmati Dózsa György Ált. Isk. 51, 2. salgótarjá­ni Beszterce-lakótelepi Alt. Isk. 42, 3. bátonyterenyei Bartók Ált. Isk. 34, 4. Diósjenői Ált. Isk. 31, 5. pásztói Dózsa György Ált. Isk. 16, 6. Endrefalvai Ált. Isk. 13 pont. Az első két helyezett bejutott az országos elődöntőbe, ame­lyet február 19-én 10.30-tól, az egri sportcsarnokban rendez­nek meg. __________________________IMJ Egy győzelem, egy vereség Tavaszi rajt az NB Il-es tekézőknél A férfi teke NB II Keleti cso­portjában a hét végén megkezdő­dött a pontvadászat tavaszi idé­nye. A nyitó fordulóban mindkét Nógrád megyei csapat hazai pá­lyán lépett dobóállásba, közülük a Salgó-Sík magabiztosan győzte le a Debrecent. Ennél jóval szoro­sabb csatát vívott a Nádújfalu a Mezőtúr ellenében, ahol az utol­só tíz dobásban hat fával nyerte meg a mérkőzést a vendég­együttes. Salgó-Sík - Debreceni MTE 6-2 (2975-2892) Salgó-Sík: Nádasdi I. 481, Né­meth B. 469, Németh Cs. 506/1, Frink N. 498/1, Svantner L. 518/1, Jakus L. 505/1. Debreceni MTE: Nagy Z. 524/1, Meleska 492, Fodor 465, Szilágyi 436, Nagy T. 479, Vály 496/1. Nádújfalu - Mezőtúr 3-5 (3001-3007) Nádújfalu: Fodor 542/1, Dósa 504/1, Kotroczó Cs. 463, Puporka 490, Gubán 531/1, Kotroczó G. 471. Mezőtúr: Rácz 502/1, Egei 541/1, Hegyi 482, Szőllősi 487, Juhász 470, Polgár 525/1. További eredmények: Szentes - Pyula 6-2, Egri Nyomda - Hódmező­vásárhely 2-6, Kazincbarcika - Energia SC Gyöngyös 5-3, Szabolcsi Építők - Földeák 2-6. ________________________________CALOOH) S PORTTUMIX Rodman Dallasban? Dennis Rodman valószínűleg újra visszatér az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságba. Az ötszörös bajnok kosarast a Dallas Mavericks szeretné szer­ződtetni. Mark Cuban, a Dal­las tulajdonosa és Don Nelson vezető edző már találkozott a le­pattanókirálynak tartott 38 éves játékossal és menedzserével. A milliárdos Cuban 500 ezer dol­lárt kínált kiszemeltjének az idény hátralévő részére, amire Rodman, aki Dallasban nőtt fel, gondolkodási időt kért. Martina örök A női tenisz egyik forradalma- sítójának tartott Martina Navraülovát újabb elismerés ér­te: beválasztották a Hírességek Csarnokába. A hivatalos cere­móniára július 15-én Newportban kerül sor. Navratilova 1975-ben került a profik közé, 167 egyéni tornát nyert meg, köztük 18 Grand Slam-versenyt is. Összesen 380 versenyen indult egyesben, s győzelmei mellett további 72 döntőt játszott, mialatt 331 hétig állta vüágranglistaélén. Nagy csörték A szerdáig beérkezett nevezé­sek alapján 21 ország 124 vívója vesz részt a szombaton és vasár­nap Budapesten sorra kerülő Eximbank Világ Kupa női párbaj­tőrversenyen. A viadalon 30 ma­gyar szerepel majd, közülük ha­tan kiemeltek, nekik csak vasár­nap, a 64-es tábla nyitó asszói so­rán kell először pástra lépniük. Kovács Tamás technikai igazgató legalább három magyar verseny­zőt vár a nyolcas döntőbe. Bubka visszatér A február 2-i valenciai fedett pályás atléükai versenyen tér vi­ssza Szergej Bubka. A hatszoros világbajnok ukrán rúdugró Achil- les-ín sérülése miatt több mint egy évet kihagyott. A pályafutása során 35 világcsúcsot elérő 36 éves atlétát 1998 decemberében műtötték meg és ezért az összes tavalyi versenyét lemondta. A szöuli olimpiai bajnok fő célja, természetesen: Sydney, ám mint mondta, az olimpia után végleg visszavonul. Megesküsznek Deborah Compagnoni egyko­ri kiváló síelőnő bejelentette, hogy ősszel férjhez megy Alessandro Benettonhoz. A két híresség kapcsolata már csaknem két éve tart és folyamatosan az itáliai lapok címoldalán szerepel. A 33 éves Alessandro Benettont, a Forma-l-ben is érdekelt válla­lat trónörökösét Olaszországban eddig megrögzött agglegénynek tartották. FR FORMULÁI WORLD CHAMPIONSHIP Újra zöld a brit paripa Jackie Stewart távozott a Jaguar elnöki székéből Az elsők között mutatta be idei autóját a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság régi-új csapata, a brit Jagu­ar Racing. A tavaly még Stewart-Ford néven induló, az év végén a konstruktő­rök versenyében a negye­dik helyet megszerző csa­patot 1999 végén megvásá­rolta a Ford Motor Co., s a márciusban rajtoló szezon­ban - visszatérve a brit ha­gyományokhoz - Jaguar néven, zöldre festve állítja rajthoz. Az R003-as keddi, londoni bemutatóján bejelentette le­mondását Jackie Stewart, a Stewart-Ford Racing örökébe lé­pő Forma-l-es csapat főnöke. Az egykori háromszoros világ­bajnok családi okokra hivatko­zott. A 60 éves skót a zöld szí­nűre festett új autó leleplezésén közölte, hogy a jövőben szeret­ne több időt tölteni szeretteivel.- Nem vonulok teljesen visz- sza. A fedélzeten maradok, va­gyis minden, héten benézek majd a gyárba, és a legtöbb fu­tamon és tesztelésen ott leszek. Egyszóval ezután is részt ve­szek az istálló munkájában, csak éppen kevesebb időt áldo­zok már munkára - fejtette ki Stewart, aki tavaly 96 millió dollárért adta el a fiával, Paullal közösen alapított céget a mo­torszállítóként már előzőleg is partner Fordnak.- Az elmúlt négy évben napi 18-19 órát dolgoztam, ami nem normális tempó. Most változta­tásra van szükség, hogy lehető­séget és teret adjak azoknak az embereknek, akik a munka ja­vát végzik majd - indokolta döntését Jackie Stewart. Helyét Neil Ressler, a Ford Motor Company alelnöke veszi át az idén már Jaguar Racing néven szereplő csapatnál, Paul Stewart pedig új, fontos megbí­zatást kap a vezetésben. A két pilótaülésben a brit Johnny Herbert, és új társa, a Ferraritől érkezett Eddie Irvine foglal majd helyet. ______________________________(AH DÓ) H SBC<*Í A brit hagyományhoz visszatérő, élénkzöldre festett autó bemutatóján Herbert (balra) és Irvine FOTÓ: REUTERS „Tűdobálók ” a Bolyaiban

Next

/
Thumbnails
Contents