Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-05 / 3. szám

2000. január 5. szerda Szeretettel köszöntjük SIMON nevű kedves olvasóinkat! A Simon bibliai név, jelentése: meg­hallgatott. Védőszentje Szent Simon apostol. Az ortodox és a görög kato­likus naptárban ez a nap vízkereszt eiőünnepének, valamint Szent Teo- pémusz és Teona vértanúk napja. A Nap kél: 7.32 órakor, nyugszik: 16.07 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: Hódi Tóth Elemér R™R:,lnkubovi(-s Katalin 3 : (32) 416 -455 55 évvel ezelőtt, 1945. január 5-én halt meg Budapest ostro­mánál Szabó Dezső, (képün­kön) a két világháború közti Magyarország egyik leghatáso­sabb írója, publicistája. A kommunista „ítészek” min­dent megtettek, hogy sárba ti­porják végtelen ötlet- és kép­gazdag műveit. Fő műve: Az elsodort falu (1919) c. család- regény, amiben a háború előtti élet színes freskóját adja, ki­hangsúlyozva a magyar falu ősi egészségét. Egyéb művei: Ölj!, Feltámadás Makucskán, Csodálatos élet, Nincs menek­vés. A második világháború alatt élesen támadta a vezetés németbarátságát és kiállott a nyilasterrorral szemben. 45 éve, 1955-ben halt meg Jevgenyij Tarle orosz történetíró, akinek lebilincselően érdekes „A diplomácia története” című műve. További művei: Napóleon, Talleyrand. Tartós köd ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A nap jelentős részében folytatódik a borult, párás idő, többfelé tartósan megmarad a köd. Délután néhol élén­külni kezd a szél, emiatt kevesebb he­lyen lesz köd. Számottevő csapadék nem várható. A ködös helyeken -2, -3, ahol viszont feloszlik a köd, ott +2 fok körül lesz a csúcshőmérséklet. 145 évvel ezelőtt, 1855-ben ezen a napon hunyt el Pesten Pollack Mihály, a hazai klasszicizmus legnagyobb építésze. Egyik első műve a pesti Deák téri evangélikus templom, majd a székesfehérvári megyeháza, a Pesti Vigadó és Ludoviceum épülete. Fő műve a külföldi hasonló alkotások közt is kima­gasló Magyar Nemzeti Múzeum. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 1 Balassagyarmat: 0 Szécsény:-1 Bátonyterenye:-2 Pásztó:-2 Ipolytamóc: 0 Ott szobroznak a nagy hidegben - A moszkvai Puskin téren több tucat nagyméretű jégszobrot állítottak fel, amelyek az orosz történelem és folklór nevezetes figuráit örökítik meg jégbe faragva. A fagyos kiál­lítás része annak az ünnepségsorozatnak, amellyel az orosz főváros készül a január 7-én beköszöntő ortodox karácsonyra. 4*4*4* 4*4* 4*4* 4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4* 4*4*4* 4* 4*4* I Ml VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp f * * * # # * * * * * * * * Bak (XII. 22-1. 20.) Pénzügyei biztatóan alakulnak. Az anyagi elismerések szinte automatikusan jönnek. Az ünnepi összejövete­lt lek idején sok ismerőssel találkozott, és meghívásokat kapott. Bi­li zalmas találkozás színesíti napját. Vízöntő (I. 21—11. 20.) A mai napon egy új kapcsolat, különös vonzalom van jelen. Ez csak akkor okoz gondot, ha elkötelezett kapcsolatban él, de ha szabad szívügyekben, akkor sok örömet okoz. Gondolkozzon el erről a témáról. Halak (II. 21—III. 20.) Újult erővel láthat álmai megvalósításá­hoz. Terveivel bátran előállhat, mert kedvező visszhangra talál, || s nagy sikereket érhet el. Ha a legjobbat hozza ki magából, érté­# kelni fogják rátermettségét. Nagyon szerencsés lesz ebben a hó­# napban. Kos (III. 21—IV. 20.) Páratlan alkalmak kínálkoznak az előme­netelre. Figyelje az ajánlatokat, s használja ki a jó lehetőségeket. ^| Igyekezzen keresztülvinni akaratát, környezete is értékeli törekvé­# seit. Dolgos hétköznapját esti programmal színesítheti. | Bika (IV. 21 -V. 20.) A következő napok biztató kilátásokkal ke- csegtetik. Nyugodtan alapozhat eddigi teljesítményére, de új isme­# retszerzésekre se sajnálja idejét. Felelősségteljesebb megbízáshoz Ü jut. Romantikus érzelme egyre fokozódik valaki iránt. JF Ikrek (V. 21—VT. 21.) Ön nagyon jól tud takarékoskodni, így ^ || most sem lesz pénzhiánya. Fontos, hogy kiváló egészségi állapo­dj? tot tudjon magáénak. Ezért sportoljon, s levegőzzön sokat. Elsöp- dj? rő szerelmet érez kedvese iránt. jjfc Rák (VI. 22—VII. 22.) Túlteng Önben a szakmai becsvágy. Ott- || hon mást sem hall, mint azt, hogy hanyagolja a családját. Sok # pénzt akar keresni, önálló vállalkozáson töri a fejét. Biztos háttér nélkül nem valószínű, hogy sikereket érhet el. Oroszlán (VII. 23—Vili. 23.) Valakinek könnyelmű Ígéretet tett dfc * * * * * * * # * * % * * * * * * * * * * * * vagy olyan feladatot vállalt el, ami már nincs ínyére. Emiatt lehet * egy kis lelkiismeret-furdalása. A dolog azonban még kezelhető, s df Jj? a diplomatikus Oroszlán megtalálja a módját az elintézésének. * Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Mindjárt az év elején olyan ajánlatot || kap, ami nehéz választás elé állítja. Talán sorsáról, jövőjéről kell dfc döntenie. Ha az észérvek nem segítenek, hallgasson az ösztönei­* re, bízzék megérzéseiben. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Munkabírása, alkotóereje töretlen. Ha- talmas tempót diktál magának, és most arra sem rest, hogy kielé- || gítse váratlanul feltámadó szenvedélyét. A csábításnak ezúttal nem tud ellenállni. * át ^ Skorpió (X. 24-XI. 22.) Kissé álmosan kezdi a napot, s vala- ijfc hogy egész nap úgy érzi, hogy ez a nap sem az igazi. Ilyenkor sém­ii mi sem úgy működik, mint máskor. Már ebéd után a pihenésre, di? sőt egy kis szundikálásra vágyik. H Nyilas (XI. 23—XII. 21.) Ne várjon fontos eseményeket ettől a Afc naptól. Legyen fogékony az apró örömökre is, amelyek egy kis d| napfényt lopnak ebbe a zord téli napba. Ezeket a pozitív esemé­# nyékét nem feltétlenül házon kívül kell keresnie, lehet, hogy ked- djf véne foteljében üldögélve jut kellemes élményekhez. # * * df * * df df df df * df df df df df * df * df df df df I. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HEH NYEREMÉNY:- 1000 Ft-os vásárlási utalvány — A MAI NYERŐSZÁM: l .1 0 0 i ? i Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30,17.45 és 20.00 órától: Hippolyt. Magyar filmvígjáték. Apolló Kamara: 17.00 és 19.00 órától: A bambanő. Feliratos amerikai filmvigjáték. Balassagyarmati Madách: 13.30 és 15.30 órától: Tarzan - Walt Disney. Amerikai rajzfilm. 17.45 órától Átok. Színes amerikai horror. 20.00 órától: Háborgó mélység. Színes amerikai sci-fi-akció. Madách Kamara: 16.00 és 20.00 órától: Mátrix. Színes amerikai akció-thriller. 18.00 ór| Háborgó mélység. Színes amerikai sci-fi-akció Január 3-i Só nyerőszámok 1 4 8 9 11 20 22 26 29 36 37 39 45 46 50 54 57 61 75 77 HaHoTa Átminősítés Két barát beszélget:- A feleségem megszö­kött a legjobb barátom­mal, Bélává.- Ha jól tudom, akkor Béla sohasem volt a legjobb barátod. -De most már az! Y2K? Az apa így szól kamaszodó fiához:- Fiam, el kell mondanom neked vala­mit én Hirosimából származom. A fiú bánatosan lehajtja fejét.- Fiacskám, ez nem minden. Édes­anyád Csernobilből származik. Afiú bánatosan lehajtjaamásik fejét is. Harc-Gratulálokabátorságához! Az operá­ciót hősiesen állta! Nem is értem, hogy a műtét előtt miért volt olyan nyugta­lan, miért dulakodott a nővérekkel, miért káromkodott - mondja a sebész.- Ne csodálkozzon rajta, én csak az ablakot jöttem megtisztítani! Nem sült fel Éva felhívja a barátját és bezáikózik vele a szobájába Amikor a fiú elmegy az anyja érdeklődik, hogy hogy sikerült a buli:-Megkínáltad tortává?- Igen, nagyon ízlett neki.- Borrá?-Igen, az is ízlett neki.-Kétszersülttel?-Nem, háromszor. Beállva a sorba- Doktor úr, úgy érzem, hogy engem semmibevesznek- Nagyszerű. Kérem a következőt! Rádió- és televíziómíísor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: KOSSUTH Óraiként Hírek. Időjárás. 433 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 539 Falurá­dió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság 7.00 Krónika Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Nap­közben. 11.04 Lemezjátszó. 1135 Mik ne: Micimackó. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál. 1320 Gyülekáeli éne­kek. 1330 Református félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 1435 Iro­dalmi figyelő. 1434 Első közlés. 15.05 Beszéljük meg! 1555 '99 Magyarország. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 16.25 Muszorgszkij- flavel: Egy kiáÉás képei. 1735 „Magya­rországról jövök..." (magazin). 1800 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 1925 Műsor­ismertetés. 1SJ0 Esti mese. 19.40 Márai Sándor N^ió 194344.2104 Népdal­körök és citerazenekarok felvételei. 2030 Határok nélkül. 2135 Kossuth- klub. 2155 Szóló. 2230 Késő esti króni­ka. 2230 Mérleg. 23.00 Hóek. Kenő. 23.04 Nagy mesterek.. 2430 Hűnek. PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. 6.03 Kívánságreg­gel. 6.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hírek. Idő­járás. Sport Közlekedés, 8.44 Sport- reggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.10 Ka­barépercek. 9.40 Gordlusz plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hí­rek. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangal­bum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hí­rek. Sport. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hírek. Időjá­rás. 6.30 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 18.01 Köfyökrádió. 18.30 Számít a technika. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Dzsesszmagazin. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Rádió- színház: Dravidák (hangjáták). 22.00 Menza. 23.00 Hlrperceío 23.15 Eny- nyi... 24.00 Éjfél után 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 9.05 A bestia (41.) 10.00 Paradicsom Szálló (24.) 11.00 A chateauvalloni polgárok (21.) 12.00 Hírmagazin 12.58 Hírek. Időjárás 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 Rosszcsont kalandjai (ausztrál sorozat - 25.) 14.35 Kaliforniai álom 14.58 Hírek. Időjárás 15.00 A homok titkai (174.) 15.30 Kukori és Kotkoda 15.40 Játékos bestiárlum 15.58 Hírek. Időjárás 16.05 Megperzselt szívek (3.) 16.58 Hírek. Időjárás 17.00 Meglepetés gyerekeknek 17.30 Magyarok Nagyasszonya 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Théma 18.30 Rajongó Prokopp Dóra mozija 19.00 Mindent a szerelemért 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Showtár 20.30 Emancipált testőrszolgálat (francia bűnügyi film) 22.10 Híradó. Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Fogadóóra 23.10 Kölykök (amerikai film) 0.40 Bank utca 9.05 Az örökzöld örökzöldek 10.00 Az MTV archívumából 11.05112 (bűnügyi mag.) 11.30 Telemázli 12.00 Specht tanár úr (10.) 12.45 Néprajzi értékeink 13.00 Hírmagazin 13.35 Aktuális 14.00 Hozzám tartozol Zorán-koncert 15.30 Szabad verseny 16.00 Iskola utca 17.30 Sorstársak 18.00 TS - Magyarország- Bulgária (férfi kézilabda-mérk.) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Rock Café - Generál 21.25 Körtánc az idő dalla­mára (angol sor., 1.) 23.10 Záróra __®"2 6 .00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarországi 8.30 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 8.55 Riviéra (ismétlés) 9.25 Baba Mama magazin 9.50 Zoom 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 HálóiVilág 11.55 Follow me 12.10 Édes hármasban (81.) 12.35 Riviéra (86.) 13.00 A repülés hercege (angol film) 14.45 Gazdagok és szépek (amerikai sor., 576.) 15.10 Mission impossible - Az akciócsoport 16.00 Sunset Beach (338.) 16.45 Samantha (61.) 17.40 Luz Maria (157.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék Skandinávlottó-sor- solás 19.30 Rosalinda (74.) 19.55 Rex felügyelő (német-osztrák krimisor.) 20.55 Profik - Bevetésre készen (német sor.) 22.00 Jó estét, Magyarországi Kenósorsolás 22.30 Hannah háborúja (magyar-amerikai film) — 0.50 Háló@Világ 5.50 Nap-kelte 9.05 Santa Barbara (38.) 10.00 Közvetlen ajánlat 13.35 Tai Pan (am. kalandfilm) 15.50 Jövőnéző (ismétlés) 16.20 Cinema (magazin) 16.50 Beverly Hills 90210 (am. sorozat, 184.) 17.40 Walker, a texasi kopó 18.30 Anya csak egy van (amerikai vígjátéksor.) 19.00 Hír3 19.30 Kaliforniába jöttem (3.) 20.00 Kitúr-lak (am. vígj.) 21.35 Nikita, a bérgyilkosnő 22.25 Hír3 (ismétlés) 22.55 Szárnyak (29.) 23.20 Cinema (ismétlés) DUNA TV 4.15 Virradóra 9.15 Gazdakör (ismétlés) 9.45 Napóra (ismétlés) 10.15 Öreg és fiatal 10.25 Go, Trabi, Go! (német film) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Százhangú orgona 13.00 Amiről a kövek mesélnek (ismétlés) 13.20 (kis)Mamaklub 13.50 Különleges múzeumok 14.05 Világhajó (1.) 14.35 Expedíció hét kontinensen át (18/1.) 15.05 Mesélő cégtáblák 15.35 Az élő bolygó (12/2.) 16.30 Hungária Litterata 17.05 Muzzy Comes Back 17.10 This is the Way 17.30 Gyerekek a nagy­világból (fr. sorozat) 17.35 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszédl 19.00 Régiók 19.30 Esti kérdés 19.45 Eltűnt személyek irodája (6/1.) 20.35 Animációs filmek 20.45 Police (magazin) 21.30 Híradó. Sport 22.00 A világkultúrák színterei (német sor.) 22.55 A teremtő kéz (7/1.) 23.10 „Csónakkal vitték itt a halottat...” (ism.-terj.f.) RT K L U 0.15 Híradó 6.30 Reggeli 8.55 Recept Klub 9.05 Barátok közt (ismétlés) 9.35 A farm, ahol élünk (ism.) 10.25 Top Shop 10.55 Dallas (55.) 11.50 Delelő Benne: Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.50 Top Shop 14.20 Klipklub 14.45 Az első csók (109.) 15.15 Második csók (152.) 15.45 A farm, ahol élünk (86.) 16.40 Mire gondolok? 16.45 Celeste (7.)- 24 óráig 17.35 Mire gondolok? 17.40 Titkok és szerelmek (87.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közt (501-502.) 19.55 Medicopter 117 (9.) 20.55 Perpatvar 21.55 Pokoli szolgálat (9.) 22.45 Este (hírműsor) 23.05 Pont hu 23.35 Jogában áll hallgatni (5.) 0.25 Antenna m 6.30 Államérdek 8.30 Mennyei szerelem 10.15 Babarés a Télapó 10.45 Harriet, a kém 12.30 Rudolf, a rénszarvas 14.00 Nekem 8 (am. vígj.) 15.40 Fókaütők bandája 17.00 Jackie, a jófiú 18.30 Hull a pelyhes (amerikai családi vígj.) 20.00 A kísértés útján (amerikai krimi) 21.45 Lesz ez még így sei (amerikai vígjáték) 24.00 Beverly Hills-i zsaru 3 (amerikai akció-vígj.) 1.45 Szolgálatban, szerelemben (am. krimi) TARJÁNI TV l 18.10 Háttér - Megnyitották az okmányirodákat Beszélgetés Báli Péterrel 18.25 A Karancs-Medves vidéke (diaporáma) 18.40 Tükör 19.45 Képes recept (magazin) 20.15 Háttér 20.30 Gyertek el a név­napomra! (magyar film) BtMifiÜP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési BAiAssAOYAuuiB>.TWYTFi£NY£PúnáúrsÁc,sAU3otAUÁN,szÉaB>YvÁiosoKaiMNYEnzNAflLAriA csoport te|efon. 32/416^55, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents