Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-29 / 303. szám
12. oldal Mozaik 1999. december 29., szerda Hétszáz éves a szemüveg - A rosszul látók kegyvesztettek lettek Féltve őrzött titokként kezelték 700 évvel ezelőtt a világ féltve őrzött titkainak egyike volt a szemüveg. Egy velencei üvegcsiszoló volt az, aki Murano szigetén kitalált valami merészet: üvegeket csiszolt, hogy azokon keresztül élesebb legyen a látás. Az első képet is hamarosan megfestették, amely szemüveges egyént ábrázolt. 1351-ban To- masso da Modena olvasó szerzetest örökített meg. Az első szemüvegreceptet 1363-ban Petrarcának, a nagy itáliai költőnek állították ki. A gyártók egy dologgal nem tudtak sokáig megbirkózni: hogyan erősítsék a szemüvegeket az emberek fejére, hogy munka közben mindkét kezüket használhassák? Megpróbálták azt is, hogy az üvegeket a fej köré szí- jazták, a sapkára vagy kalapra erősítették. Később divatba jött a cvikker és a lomyon. A fülre szerelt szemüveg csak a 18. századtól teijedt el. Korábban egyébként nem viselhetett minden rászoruló szemüveget. Bismarck német kancellár volt az, akinek az idején 1884- ben a szemüveghez való jogot rögzítették a betegbiztosítás szabályai között. Ez nagyon sokat jelentett az akkori embereknek, hiszen ezáltal sok rövidlátó megtarthatta munkahelyét. Ennek ellenére sokáig a szemüvegeseket másodrendű polgároknak tartották. Még II. Vilmos német császárról is feljegyezték, hogy utálja a szemüvegeseket. Rosszul látó diplomatái kegyvesztettek lettek előtte. Senkivel nem vagyok hajlandó szót váltani a szemüvegen keresztül - mondta állítólag az uralkodó. Azóta nagyot fordult a világ. Már majdnem mindenkinek van olvasószemüvege, bifokális, rövid- vagy távollátó, szögletes vagy kerek fazonú. S lassan már „láthatatlan” a szemüveg: divatba jött a kontaktlencse. Szájharmonikával a helyes légzésért Az ötlet szokatlan: egy New York-i üzletember szájharmonikákat ajándékozott egy tüdőszanatóriumnak. 22 beteg asztmában, tüdőtágulásban és más tüdőbetegségekben szenved, ám ha megtanulják helyesen fújni a hangokat, könnyebben lélegezhetnek. A be- és a kilégzés, ami a hangok képzéséhez szükséges, pontosan megfelel azoknak a légzőgyakorlatoknak, amelyeket orvosok pácienseiknek meg akarnak tanítani. A szanatóriumban a betegek - némelyek az oxigénvezeték csövével az orrukban, mások a kezük ügyében lévő lélegeztető készülékekkel - jelennek meg a zeneórán. A közös gyakorlás olyan kellemes, hogy már saját együttes alapításán gondolkodnak. Banánnal rabolt Életfogytiglani kapott Életfogytiglani börtön- büntetésre ítélték Howard Allent, amiért két betörést követett el banánnal. A büntetett előéletű férfi olyan ügyesen csavart egy banánt nejlonzacskóba, hogy az revolvernek látszott és megrettentette a kereskedőket. A dél-angliai Lewes bíróságának esküdtszéke nem volt hajlandó enyhítő körülményként figyelembe venni a „gyümölcsfegyvert”, sőt még azt sem, hogy a két betörés „hozama” igen csekély, mindössze 136 font sterling volt. A betörőt elfogó rendőr szerint nevetségesnek tűnhet a „banános rabló” esete, de tény, hogy rendkívüli módon megijesztette a két üzlet tulajdonosát. Millenniumi évköszöntő Ünnepeljük együtt az új évezredet! Az Országos Idegenforgalmi Bizottság támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy az új évezred első napját méltó módon ünnepeljük. Az Országos Idegenforgalmi Bizottság megbízásából a Magyar Turizmus Rt. koordinálja és alvállalkozók közreműködésével szervezi a millenniumi évköszöntőt a Hősök terén. A korona Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe történő átszállításának állami ünnepségét követően - 2000 január 1-jén 20.00 órakor nagyszabású évezrednyitó ünnepség kezdődik az Andrássy út - Rippl Rónai utca sarok és a Hősök tere által határolt területen. A Rock színpadon (Műcsarnok melletti terület) az Old Boys, az Art színpadon (Andrássy út - Rippl R. utca sarok) a Cotton Club Singers, Somló Tamás és Cserháti Zsuzsa szórakoztatja a közönséget. A koncertek este 8 órakor kezdődnek. 21.30-kor lézershowval kombinált tűzijátékot élvezhetnek a nézők a Hősök tere színpompás díszletei között. A jó hangulat elmaradhatatlan kelléke egy pohár minőségi pezsgő, melyet az ünneplők az Andrássy úton felállított 20 pezsgősátor bármelyikében megvásárolhatnak. A pezsgő különlegessége, hogy az erre az alkalomra emblémázott Magyar Millennium 2000 feliratú pohárból fogyaszthatja mindenki. A fővárosunkban tartózkodó külföldi és belföldi vendégek tájékoztatása érdekében a Tourinform-iroda a Hősök terére települ ki. A városligeti műjégpálya este 10 óráig nyitva tart. A szilveszterkor Budapesten tartózkodó vendégeket szórólap tájékoztatja majd a programokról szállodai szobájukban, a belföldi vendégek pedig a médián keresztül értesülhetnek az eseményekről. Kemény verseny mutatkozik a piacon Vége a családi tv-órának? Az USA-ban működő szülők televíziós tanácsa szerint megszűnt a hagyományos „családi óra” az amerikai nagy tévés hálózatok adásaiban. A konzervatív médiaellenőrző csoportnak tartott tanács úgy találja, hogy jelentősen megnőtt az elmúlt 18 hónapban a szenzációhajhászó programok száma az este 8 és 9 óra közötti adásidőben, amikor sok fiatalkorú nézi a tévét. Azt az idősá- vot a nagy tévétársaságok korábban fenntartották a családorientált műsorok közvetítésére. Mint a Reuters hírügynökség jelentette, a tanács azon munkálkodik, hogy visszaállítsa a családi órát a nagy amerikai tévéhálózatok programjában. Tévés vezetők és szakértők szerint azonban nem lehet az időt visz- szafordítani. Szerintük a 8-kor kezdődő egyórás időszak azért nem lehet szent és sérthetetlen, mert kemény verseny mutatkozik a kábeltévék részéről és egyébként is szélesedik a kulturális szakadék a fiatal és az idős nézők között.- Akkor volt családi óra, amikor csak három országos hálózat volt és kábeltévé nem létezett - mondja Garth Ancier, az NBC nagy tévétársaság szórakoztatási igazgatója. Napjainkban egy átlagos amerikai család több mint 50 csatornát tud nézni és a nagy tévéhálózatok programjait csúcsidőben az összes nézőknek már csak körülbelül a fele választja. Szinte furcsa lenne, ha a nagy amerikai tévétársaságok családbarát programokat adnának 8 és 9 óra között este, miközben a nézőknek annyi lehetőségük van arra, hogy más csatornák műsorait válasszák - tette hozzá az amerikai tévés vezető. A szülők televíziós tanácsának vezetői viszont azt hangsúlyozzák, hogy a nagy amerikai tévétársaságok kitérnek a valódi kérdés megválaszolása elől, amikor a kábeltévék konkurenciájára hivatkoznak. Szerintük a nagy hálózatok a közhöz tartoznak és erkölcsi felelősségük van, ami alól ki akarnak bújni. Robert Thompson médiaszakértő szerint nem csak kulturális okai vannak a változásnak, hanem szokásbeliek is: megszűnt az, hogy a család összes tagja egy időpontban nézi a műsorokat. A változás felgyorsulása ugyanakkor azt is eredményezi, hogy a szülők és gyerekeik ízlése egyre eltérőbb - teszi hozzá. Mikor kezdődik tulajdonképpen az új évezred? A németek belefáradtak „És mit csinálsz szilveszterkor” - kérdezik egymást lép- ten-nyomon a németek. Csak ezután tudakolják meg, hogy miként szolgál az illető egészsége és mi újság a munkahelyén. A világméretű szilveszteri előkészületek - ünnepségek, megarendezvények a millenniumi éjszakán - elbi- zonytalanították az embereket és tanácstalanná tették őket - írja a DPA. „Nincsenek konkrét terveim. Talán ágyban maradok” hangzik a válasz az érdeklődő kérdésre. Sorra mondják le az ünnepi meghívásokat, üresek az utazási irodák - nyoma sincs millenniumi láznak, mintha a normálisnál jóval alacsonyabb lenne a németek hőmérséklete. Különösen a nagyszabásúnak ígérkező ünnepségek riasztják el az embereket - túlságosan drágának és nagyon profinak találják azokat. Wilhelmshavenban december 30-án tartják a „millenniumellenes partit” azok részvételével, akik szerint az idei szilveszter sem különösebb az előző éviekénél. Ráadásul hangoztatják - ezúttal nincs is még ezredforduló, az csak jövő ilyenkorra lesz. A szokatlan parti részvevői fogadkoznak, hogy éjfél után mind hazamennek - jól kialudni magukat, és bajlódni a feltehetően „lebénult” számítógépükkel. Akadnak aztán olyanok is, akik nemcsak a szilveszter szokatlan módon való megünneplésének létjogosultságát tagadják, hanem - tudósokra hivatkozva - abban is kételkednek, hogy helyes-e az időszámításunk. Mikor kezdődik tulajdonképpen az új évezred? Szilveszter éjjelén, májusban, netán júniusban? Vagy esetleg már meg is kezdődött... Végül a szilveszterünneplők sem vesztek ki még teljesen - sőt, szép számmal akadnak olyanok, akik következetesek a december 31-hez fűződő babonák betartásában. Más szóval: utaznak, minél messzebbre, mert úgy vélik, hogy aki szilveszterkor úton van, az az egész évben sokat fog utazni. Egyiptom, Florida vagy Jamaika - mindegy nekik, csak minél messzebb legyen... 900 I 1800 MHz Pannon GSM előfizetés + Ericsson TlOs bruttó Pannon GSM előfizetés + Nokia bruttó 900 11800 MHz 900 11800 MHz Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés most 2000 darab bruttó 20 forintos SMS-sel! A bemutatott készülékeken kívül nálunk mar brutto 12 (10(1 forinttól is telefonhoz juthat! Akciónk meglévő es új előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. Ajánlatunk 1999. december 1-tól 2000. január I-ig, illetve a kes/let erejeig tart, és új előfizetőknek kétéves előfizetői szerződés aláírása eseten érvényes. " \ 2000 db kedvezményes SMS 2000. január 1. és december 31. között használható fel. Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SlM-kártyával használhatók. A részleteket és további készulekajánlatainkat megismerheti területi képviseletünkön (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) vagy az Ónhoz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. vvvvvv.pannongsm.hu PANNON gsm