Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-24-25-16 / 300. szám
1999. december 24., péntek Karácsony ’99 7. oldal Palócföldi betlehemes, élő hagyomány Rimócon-Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek. Ma született az üdvözítő Dávid városában - csilingelő lánykahang köszönti az ébredező pásztorokat. Az „angyalka” színpompás népviseletben, rámás csizmában, s fején fátyollal, gyöngyöskoszorűval serkenti a bekecses, kucsmás legénykéket: indulni kell, várnak bennünket! Vigyük a jászlat, s benne a kisdedet betlehemjárásra. Rimócon, ebben a kétezer lelkes nógrádi falucskában, karácsony böjtjén régi hagyomány a betlehemezés, s vele egy másik szép szokás: az ostyahordás... Bablena Ferenc Rimócon él a családjával, s a közeli Varsány katolikus templomának kántora. Kobela And- rásnéval, a helyi hagyományőrző együttes vezetőjével közösen készítik fel a rimóci gyerekeket a betlehemjárásra, s egy kisebb legénycsoportot az ostyahordásra.- Régen a kántor felesége már advent közepén megsütötte a kör alakú fehér lapocskákat, annyit készített, hogy jusson a faluban minden családnak. Két-három legény ünnepi öltözetben, feltarisznyázottan - legyen hová tenni a kapott ajándékokat - hordták szét a békesség kenyerét. Minden családtag kapott, s még a karácsonyfa tetejébe is jutott - mondja Bablena Ferenc, akinek gimnazista fia állt idén az ostyahordó legények élére, s mondta a beköszöntő strófát a rimóci porták küszöbén: „ Amikor az Úrjézus világra született, először mihozzánk hasonló gyermek lett, mind meny- nyei mester tanított sok jóra, itt az ostya színben testét nekünk adta. Hogy Jézus született, ilyen ajándékokat hordtak a pásztorok: sajtot, báránykákat. Mi is abból a célból hordjuk az ostyákat... ” Amolyan fizetéskiegészítése volt ez régen a szegény kántoréknak. Az ostyák fejében megtömték a jó lelkek a legények tarisznyáit karácsonyi böjti étkekkel: aszalt gyümölccsel, sütőtökkel, kaláccsal, befőttel. A módosabbaktól néhány fillér is kijárt.- Változott-e azóta az ajándékozás szokása? - kérdezzük Bablena Ferencné „kán- torné asszonyt” az idei ostyák sütőjét.- Karácsony böjtjén mindig szerény az asztal, most is hasonlókat teszünk a terített asztalra kínálásra, mint régen anyámék, nagy- anyámék — mondja. - A mi családunkban az a régi szokás, hogy szenteste vacsoráján a kapott ostyákat fogyasztjuk elsőként.- Mi kerül még az asztalra?- A káposztaleves gombával el nem maradhat, túrós lepény fokhagymával, mákos-diós csík, sütőtök, befőtt, alma, narancs. Ami még nagyon fontos: az asztal alá búzát és árpát kell tenni, s a háziasszonyt vacsora közben az asztaltól nem szabad felkelteni, hogy a kotlós jól üljön egész évben, s ínség helyett bőség köszöntsön a házra.- Ezt hogy oldják meg?- Nagy az asztal, minden ráfér. Ha mégis kell valami, hát teszi az uram! Megteheti, mivel mindez csak egyszer van egy évben - teszi hozzá jóízű nevetéssel Bablenáné. Annyit beszéltünk az étkekről, hogy megkóstoljuk a Kobela Andrásné sütötte rimóci pogácsát: ízes, omlós... Még aszalt szilvát, mandulát is pakol szakajtónyit hazára a jó lélek, mintha mi lennénk a betle- hemezők... Az ostyahordók után röviddel pásztorcsengő szól a gangon. Vincze Ferenc megy ki elébük — mondják, ilyenkor férfiembernek illő fogadni az érkezőket, akik rögtön karácsonyi dalra fakadnak, kérve a bebocsátást. Öt fiú, öt lány sorjázik be a szobába. Az elöl jövő pásztor fején kucsma, kifordított bekecs s a karjában a betlehemi jászol: fogja a legényke, mint egy kincset, áhítattal vegyes óvatossággal, háta mögött társai, kezükben pásztorbotot lóbálva énekelnek, őket követik a rimóci „angyalok”: Adjon a Jóisten szerencsés jó estét, üdvözölni jöttünk királyunk felségét... Ünnep van a földnek minden szegletében, ünnep minden gyermek, boldog kis szívében Rövid pásztorjáték után megköszönik az ajándékokat, s már vonulnak is másik porta felé, csak az egyre halkuló pásztorcsengő jelzi még egy ideig útjukat. Karácsony éjszakáján senki nem alszik Rimócon, sok család készül az éjféli misére, világosak a házak ablakai, számos porta fenyőjét világítja meg színes lámpafüzér. Régen is így volt, csak akkor még nem voltak csillogó fények, s tévé, videó helyett ablak alatti énekléssel, a családok rokonjárással várták az éjféli misére hívó első harangszót. A karácsonyi szerenáddal hamar eltelt az idő, s a csípős éjszakában csoportosan vonultak az emberek a templom felé kucsmásan, nagykendő- sen, a fiatalok fiatalasszonyok meg épkep a legújabb ajándékruhába öltözötten. Mise után a templom előtt gyülekező férfiak méltóság- teljesen paroláztak, boldog karácsonyt kívánva szorítottak kezet, s csak ezt követően indultak hazafelé a kora hajnali szürkületben. így van ez ma is, sőt Rimócon még ma is úgy tartják: szégyen, ha valaki nem megy el az éjféli misére s a beha- rangszó a meleg paplan alatt éri. Szöveg: Szabó Gy. Sándor Fotó: Rigó Tibor
