Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-02 / 281. szám

„Éneklő Ifjúság” adventje December 2-án, csütörtökön 15 órától a balassagyarmati római katolikus főplébánia­templomban az „Éneklő Ifjú­ság” kórusmozgalom keretei­ben középiskolás énekkarok - Bolyai gimnázium (Salgótar­ján), Madách gimnázium, Tán­csics szakközépiskola (S.-tar­ján), szécsényi városi ifjúsági kórus, Balassi gimnázium, ke­reskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola, Szent Imre gimnázium, Szent-Györgyi gimnázium (B.-gyarmat) - ad­nak adventi koncertet. Tizenegy évesen 170-nel, hamis százdollárossal Több mint 170 kilométeres sebességgel menekült a rend­őrök elől egy gépkocsi az amerikai Georgia államban, s amikor az ámokfutót sikerült megállítani, a kormány mö­gött az üldözők egy 11 éves gyereket találtak. Hamar kiderült, hogy a gyorshajtás és a jogosítvány nélküli vezetés csak a kisebbek közé tartozott a kiskorú mene­külő vétkei közül, a kocsi ugyanis lopott volt, ráadásul a vezetőnél egy hamis százdollá­rost is találtak. A kaland akkor kezdődött, amikor a rendőrök az Atlantából kivezető egyik főútvonalon megpróbálták megállítani a meglehetősen erő­szakosan vezető gyermeket, aki azonban a fék helyett a gázra lépett a rendőrautók láttán. A helyi rendőrségi szóvivő el­mondta: az ifjú alkalmanként 110 mérföldes - 177 kilométe­res - sebességgel próbálta le­rázni üldözőit. A hatóságok még nem kaptak rajta hasonló vétségen ilyen fiatal elkövetőt. Csaknem egy éve, hogy léte­zik egy új zenekar, a Boom- Boom. A banda megalaku­lásakor nem volt tele a sajtó hírrel és nem kísérte színre­lépésüket a szokásos médi- ahadjárat, még zenészber­keken belül is csak kevesen tudtak róluk. Ennek oka rendkívül egy­szerű: a közös zenélés öröme olyan neves művészeket hozott össze - majdnem véletlenül akik külön-külön már kivívták a szakma és a közönség tiszte­letét, csodálatát. Sokfelé és sokféle zenekarban bizonyítot­ták már tehetségüket, nevüket számos hangfelvétel fémjelzi. A Boom-Boom tagjai most sem akartak mást, csak zenélni. A „karrier elején” álló csapat a következőképpen áll fel: Tátrai Tibor (gitár), Szappanos György (basszusgitár), Mohai Tamás (gitár, vokál), Borlai Gergő (dobok) és Jamie Win­chester (ének, gitár). Először csak az Old man’s Pub-ban lép­tek fel (kéthetente szerdán­ként), majd egyre több helyre hívták őket szerte az országban, hiszen lassan-lassan elteijedt a Pop plusz rock Rhythm and blues felsőfokon híre, hogy valami rendkívüli dolog kezd alakulni, formá­lódni. Azonnal érzi ezt, aki hal­lotta őket, mert a banda játéka minden alkalommal egyedi, magával ragadó és megismé­telhetetlen. Éppen ezért szinte lehetetlen feladatra vállalkozott a B.D. Records, hogy megörökítse a megismételhetetlent, s aki megvásárolja a több mint het­venhét perc élő felvételt, ottho­nában újra átélhesse ezt az él­ményt. De, - hogy ne csigázzuk to­vább azon lelkes rock- és blues- rajongók kíváncsiságát, akik valamilyen véletlen folytán még nem élvezték élőben a Boom-Boom játékát - minden­képpen érdemes néhány szót ej­teni a lemezen elhangzó nóták­ról is. Valamennyi felvétel igazi rhythm and blues a javából, olyan kitűnő szerzőktől, mint Jimi Hendrix, Robben Ford stb.- de helyet kapott a lemezen Lennon-McCartney Come To­gether című száma is. Az ere­deti előadók miatt nagyon ma­Igazi szupergroup alakult kiváló zenészekkel gas volt a mérce, hiszen eredeti angol nyelven előadni ezeket a már klasszikusnak számító da­lokat, nem kis feladat. Hisszük azonban - és ezt a közönség is így érzi - hogy a Boom-Boom könnyedén oldotta meg a fel­adatot, sőt sikerült a zenészek­nek hozzátenniük valamit a sa­ját, egyéni stílusukból - telje­sen új - hangzást és értelmet adva ezzel a régi nótáknak. Vé­gül még egy jó hír a rajongók­nak: az együttes egy saját szá­mokból álló lemezt is tervez, amely a jövő év folyamán jele­nik majd meg, de csak alapos előkészületek után, mert mind az öt tag azt szeretné, ha lenne idő igazán jót alkotni, meg­őrizve az örömzenélés „fee- üng”-jét. Hí * * JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt feladványunk helyes megfejtése: Novák Péter, a Kimnowak énekese. CD-k, il­letve kazetták közül választhat szerkesztőségünkben: Varga Egon Szécsény, Kossuth u. 86. sz. Mai kérdésünk: Hányadik lemeze lehet a Boom-Boom „Live” című felvétele Tátrai Tibornak?: a. ötvenedik b. harminckettedik c. nem számolja. Beküldési határidő: decem­ber 8. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. S. A. Sztárvallató - Mai vendégünk az egykori zongoraművész, ma népszerű showman Antal Imre: tanulni, tanulni, tanulni- Gyakran készít számvetést ar­ról, hogy mit ért el idáig?-Persze! Én elértem azt, amit a képességeimmel a szakmámban - amit ugye kény­telen voltam megváltoztatni, mert valaha zongoristaként ke­restem a kenyeremet - el lehet érni. Van autóm, van lakásom, van egy nyaralóm fürdőmeden­cével és többre már nem is vá­gyom. Ma már nem tudok két rostélyost megenni. Szeretek üldögélni, újságot olvasni, olyan „öregurasan”.- Ugyanez a nyugalom a lel­kiekre is elmondható?-Igen. Van egy nyolcezer kötetes könyvtáram, amit úgy terveztem, hogyha nyugdíjba megyek, akkor nekiülök és ki­olvasok. Kétezret sikerült ed­dig. Van egy nagy „gondűző” fotelom, szép fehér csergével letakarva, majd ott elolvasom a többi hatezret- gondoltam én. Hát sajnos nem! Többet kell dolgoznom, mint valaha, hála a jó Istennek! Most azért vagyok ilyen borotválatlan, mert nagy szerencse ért. Az ember kétszer boldog naponta: amikor felkérik valamilyen munkára - mert akkor rájön, hogy még keresik, várják - és amikor ezt lemondják. Na ez történt velem tegnap és ma azért nem borotválkoztam, mert ez nekem megint egy ün­nep. Holnap sajnos már kell.- Mindent összevetve: a nyugdíjaskor az ön esetében szép állapot?- így van!- Milyen ember valójában Antal Imre?-Rendkívül boldog és kie­gyensúlyozott ember vagyok. Remek humorérzékem van, mindenben meglátom a viccet. Persze ez nem azt jelenti, hogy az én életem kész röhej, erről szó nincsen, de azt hiszem, hogy nagyon jól megvagyok!- Ugyanez volt jellemző a gyerekkorára is?- A szüleim pedagógusok voltak és amit ma általános is­kolának hívnak, akkor még eleminek neveztek. Az édes­apám volt a tanárom, aki el­várta, hogy én mindent tudjak. Úgyhogy én tanultam. S amit megtanultam, azt nem tudják elvenni. Jöhet bármilyen kor­mány, bármilyen rendszer. Igenis tanulni kell! Ebben Le­ninnek igaza volt. Próbálja meg valaki elvonni tőlem - most nagyképű leszek- azt, hogy tudok olaszul, angolul, fran­ciául vagy németül! Nem megy! Esetleg birtokot, vagy kárpótlási jegyet el lehet „ko­bozni”, de amit az ember meg­tanult, azt már soha.- Ezek szerint veszélyben le­het Damjanich-úti lakása is! Mióta lakik ott?- Nagyon régen. Még azt édesanyám kapta, mivel peda­gógus volt ő is. Egy hatalmas Egy salgótarjáni emlék P. TÓTH LÁSZLÓ ARCHIV FELVÉTELE egyszobás lakás volt annak ide­jén, amiből sikeresen leválasz­tottunk két szobát. Akkoriban fantasztikus élmény volt szá­munkra, hiszen azelőtt albérlet­ről albérletre jártunk, a legócs­kább helyeken megfordultunk. Már itt is fogok meghalni, an­nak ellenére, hogy van a gyö­nyörű hétvégi házam is.- Szülei biztosan büszkék lennének önre.-Igen. Képzelje, én vagyok az egyetlen kisfiú a világon, aki 11 éves korában levelet kapott a Jézuskától, mert én hittem a Jézuskát. Mindig levelet írtam neki, hogy szeretnék egy vil­lanyvonatot, gőzgépet, meg nem tudom én micsodát. Ki kel­lett tenni az ablakba a borítékot és egy borzongás volt, mikor másnap reggelre eltűnt a borí­ték. Mondták édesanyámék, hogy jöttek a postásangyalkák, s elvitték. Ezek után 11 évesen a karácsonyfa alatt az ajándék mellett találtam egy levelet is, .Antal Imrécskének” volt cí­mezve. Kinyitottam, s kiderült, hogy a Jézuska írta. Igaz, hogy a Jézuska kézírása pont olyan volt, mint az apámé. Azt írta nekem, hogy én már nagy kis­fiú vagyok és többet nem jön el hozzám személyesen, de ne szomorkodjam, ő azért van, fi­gyel rám, csak ezek után ne úgy emlegessem, hogy Jézuska, ha­nem úgy, hogy a szeretet. így neveltek apámék.- Nem hiányzott soha egy testvér?- Biztosan nagyon érdekes „rokonérzés” az, ha az ember­nek van egy testvére, de én olyan jó viszonyban voltam a szüleimmel, főleg édesanyám­mal, hogy ő elmagyarázta, nem születhet neki második gyer­meke.- Milyen traumát okozott, amikor megtudta, hogy nem zongorázhat?- Borzalmas volt. Életem addigi célja, értelme egysze­rűen megszűnt és nem az én hi­bámból. Nagyon nehéz volt feldolgozni! Döntenem kellett, vagy „megdöglöm”, vagy „tü­dőt növesztek”. Az utóbbit vá­lasztottam. Persze nosztalgia van bennem, hiszen minden nap hallgatok komolyzenét, de életemnek ezt a részét le kellett zárnom.- Miért szomorú nap önnek augusztus 20. ?- Édesanyám a tűzijáték nap­ján született annak idején és a születésnapján halt meg. Kór­házban volt már, én egy hatal­mas csokrot szedtem össze a szentendrei kertből és vittem be hozzá. Nem tudom miért, de valami hetedik érzékkel felhív­tam a kórházat, hogy szeretném bevinni az édesanyámnak a csokrot, mire mondták a tele­fonba, hogy „őszinte részvé­tünk”. Tudomásul kellett ven­nem, hogy nincs többé. Addig ő vezette a háztartást, meg min­dent, azt sem tudtam például, hogy hol találom meg a tiszta törülközőket, hogyan kell a párnahuzatot felhúzni? Azt hit­tem mindig, hogy olyan, mint egy zacskó, bele kell tenni a párnát és „konyec”. Nem! A csücskéig bele kell.nyúlkálni!-Egyedül vészelte át ezeket az időket?-Igen. Az első karácsony borzalmas volt! Addig az ün­nep előtt a lakásunkat átjárta a vanília és a fahéj illata, elhatá­roztam, hogy én is megcsiná­lom, süteményt fogok sütni! Elővettem a szakácskönyvet, de mondanom sem kell, az ered­mény siralmas volt. A követ­kező karácsonykor már nem fogtam bele a mézes tésztába!- Vannak barátai?- Kevés. Haver millió van. Kolléga szintén. Mindenkivel jóban vagyok Magyarországon Sinkovits Imrétől kezdve Papp Lacin keresztül Bajor Imréig. Mindenki szeret, én is nagyon szeretem őket, de igazán jó ba­rátom nagyon kevés van.- Hiányoznak?- Igen és sajnos egyre nehe­zebb velük összejönni, mert mindenki csinálja a maga dol­gát, úgyhogy nehéz és ráadásul komoly csalódások is érik az embert. Ez a szörnyű politika belezavar a legjobb baráti vi­szonyba is. Nézem a televíziót és látom diákkorom legjobb ba­rátját. Ez az ember tényleg testi-lelki jó barátom volt, édesanyám úgy szerette, mintha második fia lett volna, ott volt nálunk minden karácsonykor, mert elárvult gyerekről van szó. És állt a parlamentben egy olyan politikus. mellett, mint annak a párthíve és segítője - hát ezt nem tudom megérteni! Ő, aki abszolút humanista, nyi­tott és toleráns volt, most pedig ilyen elvakult. De nem is foly­tatom! Ilyen a világ!- Vannak ellenségei?- Kinek nincs? Múltkor kap­tam egy névtelen levelet, amit Kecskeméten adtak fel. A ked­ves levélíró egy ilyen kockás irkalapot szeretett volna kitépni mérsékelt sikerrel, mert sonka alakú lett a papír, de az üzenet ráfért. Ez volt benne: - Mikor hagyod már abba, te rücskös törpe?-Manapság van még olyan varázsa a televíziónak, mint anno?- Á! De ebbe most ne is na­gyon menjünk bele, nem aka­rom magam felidegesíteni!-Én pedig egyáltalán nem akarok ünneprontó lenni, éppen ezért nem is kérek zárásképp viccet. Történetet annál inkább!- A múltkor mentem be egy bankba, mondtam az őrnek, hogy legyen kedves szóljon X úrnak, mert ezt meg ezt alá kell írni. Jött ki a bankos, csurgott a könnye a röhögéstől: -Kép­zelje, bejött a biztonsági őr és azt mondta, hogy önt keresi a Sinkovits! Sándor András Tanulmány a tizenévesekről Csoportkultúrák Doktori disszertációnak ké­szült, várhatóan könyv alakban is megjelenik az a tényfeltáró tanulmány, amely a jövő nemzedékéhez, a mai tizenévesek megisme­réséhez ad kapaszkodókat A négyszáz oldalas, szak­értők által hiánypótlónak ítélt kötetben Szapu Magda néprajzkutató, a Somogy Megyei Múzeum igazgató- helyettese az e témakörben két év alatt összegyűjtött és feldolgozott adatokat ösz- szegzi. Munkáját, az „Ifjú­sági csoportkultúrák” címet viselő tanulmányt kézi­könyvnek szánja mindazok­nak, akik értetlenül állnak a fiatalok megváltozott érték­rendje, magatartásformája, életstílusa, gondolkodás- módja előtt. Rámutat, hogy a divat - ahogy eddig - napjaink­ban is meghatározó a fiata­lok életében; kirajzolja és megkülönbözteti a korosztá­lyon belüli csoportokat. A konkrét vizsgálatok, megfigyelések, a kérdő­ívekre és személyes inter­júkra adott válaszok alapján egy reprezentatív kaposvári mintát - 9000 középiskolás­korú fiatal 5 százalékát - alapul véve nyolc jól elkü­lönülő csoport jellemzőit tálja fel. Rendszerezi őket egyebek mellett családi hát­terük, szokásaik, viselkedé­sük, öltözködésük, érdeklő­dési körük, előítéleteik sze­rint. A néprajzkutató témavá­lasztását az indokolta, hogy a jelentős átalakulással járó rendszerváltozás első évti­zedében a fiatalok sokkal nagyobb szerepet töltenek be a társadalomban mint eddig bármikor. Továbbá a körülöttük végbement vál­tozások olyan hatással van­nak rájuk, amelyekre ma­guk, de más generációk sem számítottak. A fiatal korosz­tály mindig is „csoport­függő” volt, ám az ilyen éles, időszakosan már-már átjárhatatlan határok nem voltak jellemzőek. A kuta­tómunka rávilágít, hogy a csoportkultúrák kialakulá­sában a legmeghatározóbb a zenei irányzatok szerinti el­különülés. A csoportok egyik mezs­gyéjén a természetet és a természetes anyagokat sze­rető, a kényelmes életstílust képviselő rockerek, a mási­kon az űrkorszak mestersé­ges alapanyagú találmányait kedvelő, az „Élj a mának!” szemléletet hirdető, a lük­tető, gyorsan változó világra „szavazó” house-osok áll­nak. Köztük, a külsőségek­ben és életszemléletben tő­lük és egymástól is elhatáro­lódó alternatívok, punkok, skinheadek, rapperek, disz­kósok és raverek, megannyi sajátossággal. Ezek bemuta­tására vállalkozott Szapu Magda tanulmányában. A következtetéseket ennek alapján másoknak kell le­vonniuk. A tanulmányt ismerő szakemberek azt szeretnék, ha a kaposvári felmérés ki­terjedne az egész országra, ilyen jellegű munka ugyanis sem itthon, de Európában másutt sem készült még. m. Búd Spencer 70 éves - Nemcsak az „ifik” kedvence Sportolóként kezdte A nápolyi születésű Carlo Pedersoli 1950-ben az olasz sportolók közül elsőként úszta egy percnél rövidebb idő alatt a száz métert. Ki hitte volna akkor, hogy az 1 méter 94 centi magas, spor­tos külsejű fiatalember va­lamikor Búd Spencer néven, 130 kilósán nem kevesebb mint 25 filmet fog végig ve­rekedni? Búd Spencer, az ünnepelt filmszínész, végzett jogász és vállalkozó a közelmúltban töl­tötte be 70. életévét. A helsinki (1952) és a melboume-i (1956) olimpiai játékok részvevőjéből időközben szakállas, testes óriás lett. Terence Hillel a nonszensz western műfaját teremtette meg. Vér nem folyik, annál több a ve­rekedés, amely viszont nem akarja a valóság látszatát kelteni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents