Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-23 / 299. szám
1999. december 23., csütörtök Világtükör 9. oldal Ajándékok a pristinai katonáknak Januárban érkezik a váltás Tegnap meglátogatta a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar békefenntartókat a miniszterelnök. Orbán Viktort elkísérte többek között Wachsler Tamás, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök. Orbán Viktor katonaruhában fotó-, mti/bruzák noémi (Kiküldött tudósítónk jelenti) Csikorgó hidegben lépett ki az alkalomhoz illő vastag, terepszínű KFOR- öltözéket viselő kormányfő a pristinai repülőtéren abból a katonai gépből, amely a vendégeket Budapestről az albánok lakta jugoszláviai tartomány, Koszovó fővárosába, Pristinába szállította. A vendégeket a KFOR- kötelékben szolgálatot teljesítő, 324 fős magyar alakulat parancsnoka, Papp Gyula alezredes fogadta, aki beszámolt a magyarok eddig végzett, javarészt őrző-védő, biztosító munkájáról. Mint mondta, ez sem teljesen veszélytelen, hiszen gyakran előfordulnak összecsapások a szerbek és a koszovói albánok között, s ilyenkor dörögnek a fegyverek a tábor körül. Szerencsére azonban honfitársainknak eddig nem kellett komolyabb harcba bocsátkozniuk. Orbán Viktor példásnak nevezte a magyar katonák helytállását: bebizonyosodott - mondta -, mennyire alaptalanok voltak azok az aggodalmak, miszerint hadseregünk nem tud majd részt venni nemzetközi akciókban. A miniszterelnök ezt követően megtekintette a magyar tábor létesítményeit, együtt ebédelt a katonákkal, délután pedig találkozott a goleshegyi híradó-átjátszóállomás magyar őrkatonáival. Nem érkeztek üres kézzel a hazai vendégek. A külhonban szolgálatot teljesítő katonák karácsonyi ajándékként videomagnót, szintetizátort, három mázsa bejglit, 170 palack vörösbort, valamint „fegyverzetüket erősítendő” egy-egy zsebkést kaptak, amelybe ezeket a szavakat vésték: „Csak a becsület!” A misszió nem könnyű körülmények között végzi feladatát, ám - mint a katonák a vendégeknek elmondták - az ellátást kifogástalannak tartják: Budapestről hetente érkezik élelmiszerutánpótlás és posta a táborba. Az ajándékoknak, az új évi jókívánságoknak mindenki örült, különösen azok, akik hat hónapi szolgálat után hamarosan hazatérhetnek. A KFOR-alakulat állományának felét ugyanis januárban lecserélik, s helyükre a debreceni kiképzőtáborból jön az utánpótlás. A horvátországi Okucániban tegnap Szabó János honvédelmi miniszter látogatta meg az ott szolgáló magyar katonákat, ma pedig a ciprusiakat Homoki János honvédelmi államtitkár keresi föl. Gyulay Zoltán A pápa nem mond le II. János Pál megelégelte a személye körüli találgatásokat, s még a karácsonyi ünnepek alatt tanácskozni kíván a bíborosokkal. Kiszivárgott hírek szerint környezete értésére akarja adni a Szentatya, hogy nem gondol a visszavonulásra. Az az álláspontja, hogy őt ebben nem ingathatják meg az egészségi bajok. A pápa azzal is meglepetést okozott, hogy meghívott egy csavargót a Vatikánba. A 34 éves hajléktalannak régen dédelgetett vágya válik valóra: most a Szent Péter- székesegyházban karácsonyoz- hat. Sergio De Giorgio levelet írt a Szentatyának, aki felvette őt a karácsonyi szentmise VIP- listájára. Szabadalmazott Csendes éj A „Stille Nacht” (Csendes éj) kezdetű karácsonyi dal csaknem két évszázad alatt lett világslágerré, ám most már nem lehet csak úgy énekelgetni, s főként reklámok aláfestésére használni, mert szabadalmaztatták. Az ötlet azoké a falvaké, ahol a dal szerzője, illetve szövegírója élt. Franz Xaver Gruber és Joseph Mohr karácsonyi dalát első ízben 1818-ban énekelték szenteste a Salzburg tartományban lévő Obemdorfban, s azóta a világ háromszáz nyelvén csendül fel. Oberndorf polgármesterének kezdeményezésére Ausztriában szabadalmi védelem alá helyezték az áhítatot keltő dallamot és szövegét, s lógót is kreáltak hozzá. Orosz-amerikai tanácskozások a leszerelésről Ejtőernyősök Csecsenföldön Az orosz kormányfő szerint befejezéséhez közeledik a csecsenföldi „antiterrorista akció”, de Moszkva nem szab határidőket, mert meg akarja óvni katonái életét. Csecsen harcosok szerdán azt állították, hogy bekerítettek a hadszíntér déli ' részén egy orosz ejtőernyős egységet, és komoly veszteséget okoztak az oroszoknak. Az ejtőernyősöket azzal a feladattal dobta le a orosz hadvezetés, hogy vágják el a csecsének egyik fontos utánpótlási vonalát. Adam Bajbulatov csecsen parancsnok szerint mintegy ezer orosz ejtőernyős ért földet egy héttel ezelőtt Csecsenföld déli részén, a grúz-csecsen határtól öt kilométerre. A csecsen erők zárótüze azonban megakadályozta, hogy az ejtőernyősöknek orosz helikopterek lőszert és más utánpótlást szállítsanak. Orosz katonai források elismerték, hogy ejtőernyősöket küldtek a csecsen utánpótlási vonalak elvágására, de tagadták, hogy a ledobott egységet bekerítették volna a csecsének. Moszkvában tegnap az orosz-amerikai hadászati stabilitás kérdéseiről kezdődtek konzultációk Strobe Talbott amerikai és Gerogij Mamedov orosz külügyminiszter-helyettes között. A szakértők az újabb START-szerződés előkészítéséről, illetve a rakétaelhárító rendszerek korlátozásának problémáiról tárgyalnak elsősorban. Nem kizárt a kaukázusi helyzet megvitatása sem, hiszen Talbott októberi moszkvai vizitjét is kifejezetten ezeknek a problémáknak szentelte. A magas rangú amerikai diplomatát fogadta Putyin kormányfő és Szergej Ivanov, a nemzet- biztonsági tanács titkára is. Csalódott parlamenti képviselők Az Európai Unió szeretné növelni a testület befolyását A napokban az Európai Parlament több képviselője is csalódottságát fejezte ki a képviselő-testület működése, illetve a parlamenti munka lassúsága, túlzott vontatottsága miatt. Lousewies van der Laan holland képviselőnő kijelentette: egyáltalán nem biztos abban, hogy a következő választáson újra indul képviselői helyéért. Pedig a liberális képviselő tavasszal még igen energikus kampányt folytatott az európai parlamenti választáson, és pártjának listavezetőjeként került a strasbourgi testületbe. Most azonban nemtetszésének adott hangot a vezető pártok irányította „politikai játékok és a vándoréletmód miatt”. Nem sokkal korábban egy belga szocialista képviselő, Peter Bossu döntött úgy, hogy kilép az Európai Parlament képviselőinek soraiból, mert az ottani munka nincs arányban saját temperamentumával. Bossu úgy vélte, hogy inkább lemond mandátumáról, semmint rossz képviselő legyen egy olyan munkahelyen, ahol nem érzi tökéletesen jól magát. Az Európai Parlament az Európai Unió intézményrendszerének szerves része. 626 képviselőjét ma már közvetlenül választják az EU tagországaiban, függetlenül a nemzeti parlamentektől. A strasbourgi testület jogköre azonban nem törvényhozó jellegű, mint a nemzeti parlamenteké, hanem sokkal inkább konzultatív. Az EU ügyeibe ténylegesen kevés beleszólása van, a döntések a tagországok minisztereinek találkozóján születnek. Az Európai Parlament vétójoggal is csak néhány kérdésben rendelkezik, ilyen például az uniós költségvetés vagy új uniós tagok csatlakozása. A képviselők és az EU többi szervezete is azon dolgozik, hogy a parlament befolyását a lehetőségekhez képest növeljék, javítva ezzel a népképviselet látszatán és a közvéleménnyel jobban elfogadtassák az integráció szükségességét. Vetkőzős madridi rendőrnő Csaknem mezítelenül, szexis fehérneműben fotóztatta le magát a 27 éves madridi rendőrnő. Ez önmagában még nem bűn, ám a szemrevaló Carolina Olivares jóváhagyásával az Interviu című lap le is közölte a képeket. Lett is belőle bonyodalom. A spanyol főváros kapitánysága szerint a felvételek aláássák a rendőrség tekintélyét, és „ellentétesek a szolgálati szabályzattal”. Az egyik felvétel például csábos pózban ábrázolja a bátor bűnüldöző hölgyet, aki a hasára pisztolyt tetováltatott. Elöljárói most azt mérlegelik, milyen büntetéssel sújtsák a szerintük nyilvánvaló kihágást. Mint emlékezetes, Komlón néhány illetlenebb fényképnek elbocsátás lett a következménye. Karácsonyi divat Bár Kínában - a hatalmas ország lélekszámá- hoz képest - csak elenyésző a hívő keresztények száma, egyre inkább divatba jön a karácsony, mint a kölcsönös megajándékozás napja. Az ünnepnek különösen örülnek a kereskedők, akik most kiemelkedő forgalmat bonyolítanak le. A karácsony növekvő népszerűségét egyébként nagy mértékben emeli, hogy idén először a számítógépes világháló segítségével figyelemmel lehet majd kísérni a betlehemi éjféli misét, Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulóját. Egy Izraelben végzett közvélemény-kutatás nyomán kiderült, az izraelieknek csupán egynegyede ismeri pontosan a karácsonyi ünnepek időpontját. Arra a kérdésre pedig, hogy ha Jézus ma újra megszületne, mi lenne: rabbi, keresztény prédikátor, parlamenti képviselő, avagy szociális munkás, a megkérdezettek több mint fele azt válaszolta, hogy „is-is”, vagy hogy „nem tudom”. Nyolc százalék vélte, hogy Jézus rabbi lenne, s húsz százalék szerint inkább keresztény prédikátor válna belőle. fotó: feb/reuters Lengyel behozatali vámok Lassulhatnak a csatlakozási tárgyalások Tegnap a varsói kormány jóváhagyta a búzaliszt, a rozsliszt, a pörkölt maláta és a korpa behozatali vámjának emelését, egyúttal tarifakontingenseket állapított meg egyes árukra. A rendelkezést azzal indokolta a lengyel kabinet, hogy erre a kereskedelmi világszervezeti (WTO) tagságból eredő kötelezettségek, illetve az Európai Unióval és a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodással (CEFTA) kötött kereskedelmi szerződések miatt volt szükség. Eltekintettek viszont az árpa behozatali vámjának emelésétől. Szakértők szerint nem valószínű, hogy az EU válaszintézkedéseket tenne, de a döntés feltehetőleg lassítani fogja a lengyel csatlakozási tárgyalásokat. A kiadott közlemény nem tesz említést arról, hogy mennyivel emelik a behozatali vámokat, de szakértők valószínűsítik, hogy a mostani 20-25 százalékos átlagról 130-140 százalékra emelkednek a tarifák. A Gazdasági Minisztérium álláspontja szerint a magyar exportot nem érinti a lengyel rendelkezés, mert arra továbbra is a kedvezményes CEFTA-vámok érvényesek. ____________Hírek röviden____________ E skütétel Bukarestben A Mugur Isarescu miniszterelnök által vezetett új román kormány tagjai tegnap letették a hivatali esküt Constinescu előtt. A román államfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kabinet képes lesz megbirkózni az előtte álló fontos feladatokkal. Különös baleset Hollandia légterében egy magánrepülőgép összeütközött a holland légierő F-16 típusú vadászgépével, a balesetben két ember életét vesztette. A harci gép pilótájának sikerült katapultálnia. Égési sérülésekkel kórházba szállították. A baleset oka egyelőre ismeretlen. Elítélt kalózok Tizenhárom kalózt ítélt halálra a bíróság tengeri kalózkodás vádjával. A tizenkét kínai és egy indonéz tavaly egy banda tagjaként elrabolt egy szénszállító hajót Sanghaj partjai közelében, és lemészárolta a hajó 23 főnyi legénységét. A támadók magukat a parti őrség drogellenes harccal megbízott egységének feltüntetve jutottak a hajóra. Harcra kész az ETA Számolni kell azzal, hogy az ETA baszk szeparatista szervezet a meghiúsult pokolgépes merénylet után ismét robbantásos támadással fog próbálkozni. A madridi titkosrendőrség valóságos hajtóvadászatot indított szerdán a baszk terrorszervezet feltételezett tagjai ellen, attól tartva, hogy a hétfőn megtalált robbanóanyag mellett újabb pokolgépes szerkezeteket rejthettek el a szakadár szervezet emberei. Rover-gyártás Magyarországon? Az Európai Unió kivizsgálja, támogathatja-e a brit kormány 152 millió fonttal a Rover autógyár longbridge-i telephelyének megmentését és fejlesztését. Brüsszel tiszta képet akar arról, hogy ha a brit kormány nem támogatná a Rovert, akkor a Rover tulajdonosa, a német BMW valóban átvinné-e a tervezett beruházást Magyarországra. Véget ért a túszdráma A három túsz kiszabadulásával és az őket hétfőn foglyul ejtő férfi halálával véget ért tegnap délben Aachenben az a túszdráma, amely még hétfő reggel vette kezdetét Würselenben. A rendőrség mester- lövészei azután léptek akcióba, hogy a férfi elengedte két túszát, majd a harmadikkal együtt beszállt a menekülés céljából rendelkezésére bocsátott gépkocsiba. Tengeralattjáró kalapács alatt Egy internetes aukció szenzációja: elárvereznek egy orosz tengeralattjárót is. A rakéta kilövésére is alkalmas vízi jármű kikiáltási ára egymillió dollár. A licitálóknak azonban igyekezniük kell, mert a kilencven méter hosszú, tíz méter széles, feketére festett és a NATO által a hidegháború évei alatt Juliett névre keresztelt 2400 tonnás tengeralattjáróra legkésőbb december 29-ig adhatják le ajánlataikat.