Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-23 / 299. szám

1999. december 23., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Paskai László karácsonyi üzenete A Szent Korona ezeréves múltunk hirdetője A hét végén ünne­peljük Jézus Krisz­tus 2000. születés­napját. A következő esztendőben emlé­kezik meg az egész magyar nép Szent István megkoroná­zásának 1000. évfor­dulójáról. Ebből az alkalomból Paskai László bíboros, prí­más esztergom-buda-pesti érsek üzenetében kiemelte, hogy a szent korona ezeréves múltnak, keresztény erkölcsi- ségnek és kultúrá­nak a hirdetője. „Kell, hogy a jelen nemzedék ezt lelké­ben megőrizze, és hűségesen adja át a következő nemze­déknek. Ebben a szellemben kívánok minden olvasónak Isten áldásában bő­séges karácsonyt és új eszten­dőt” - hangoztatta a magyar ka­tolikus egyházfő. Az anyatejes táplálásért Hosszú távú, a csecsemők anyatejes táplálását népszerű­sítő, folyamatos kampányt in­dít az idén augusztusban újjá­szervezett Szoptatást Támoga­tó Nemzeti Bizottság - jelen­tette be Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium po­litikai államtitkára szerdán Bu­dapesten. Az államtitkár, aki egyben a bi­zottság elnöke is, elmondta: a testület azt szeretné elérni, hogy mindenki számára természetes­sé váljon az anyatejes táplálás, ennek érzelmi gátjai a kommu­nikáció révén ledőljenek, és a szülők megfelelően ismerjék a szoptatás előnyeit. A kampány eredményessége érdekében levelet juttattak el az orvostudományi egyetemek rektoraihoz, az oktatási mi­niszterhez, a médiumok veze­tőihez. Az orvosi egyetemektől azt kérik, hogy a gyermek- gyógyászok oktatásában a jö­vőben kellő hangsúlyt kapjon az anyatejes táplálás fontossá­ga, az oktatási minisztertől azt kéri a bizottság, hogy a tan­könyvekben a szemléltető áb­rák közül kerüljenek ki a cumi­zó és cumisüvegből táplálkozó babák képei. A tévéktől azt várja a testület, hogy oktató, fi­gyelemfelhívó filmeket sugá­rozzanak - derült ki Pusztai Erzsébet szavaiból. A politikai államtitkár hang­súlyozta: tudományos bizonyí­tékok igazolják, hogy az anya­tejes táplálásnak meghatározó szerepe van az ember későbbi testi-lelki egészségére. A tájé­koztatón részt vevő szakelő­adók szerint az anyatejes táp­lálás az anyának is hasznos, mert méhösszehúzó hormono­kat szabadít fel, csökken a mellrák kialakulásának veszé­lye, mérséklődik a szülés utáni vérzés és a vashiányos vérsze­génység fellépése. Késlelteti a peteérést, és ez utóbbi fogam­zásgátló hatású. Statisztikai adatok szerint az anyák 98 százaléka képes volna gyermekét szoptatni, de erre vé­gül is csak mintegy 60 százalé­kuk vállalkozik. Karácsonyi ajándék. A Horn Gyula által kilenc éve létrehozott Esély Alapítvány karácsonyi ajándékait osztották szét tegnap Buda­pest egyik munkáskerületében, Kőbányán, az arra rászoruló csalá­dok kisiskolás gyerekei között. A csomagokat a volt kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke osztotta ki. fotó: feb/kallus Pénzt kapnak a kórházak A gyógyászati segédeszközök támogatásának megváltoztatása csaknem 2 milliárd forint megtakarítást eredményezett - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) idei tevékenységét értékelve szerdán Lampé Zsolt főigazgató. Beszámolt arról is, hogy a gyógyító-megelőző kasszában 900 mil­lió forint maradt. Ezt az idei teljesítményük arányában a fekvő­beteg-intézmények között osztottak szét. Frajna Imre, a társadalombiz­tosítási alapokat felügyelő pénzügyminisztériumi politi­kai államtitkár beszámolt ar­ról, hogy az egészségbiztosítá­si alapot két jelentős változás érintette az év elején: egyrészt bekerült a kincstári körbe, va­lamint a járulékbeszedést át­vette az Adó- és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal. Kifejtette: jövőre a kincstári finanszírozá­si rend szerint működnek az egészségügyi intézmények. Ez­által az idei 4,2 milliárd forin­tos téves kiutaláshoz hasonló eset nem fordulhat elő. A gyógyszerár-támogatás meg­változtatásával kapcsolatban el­mondta, hogy az azonos ható­anyagú készítmények fix összegű támogatásának köszönhetően több új termék is bekerülhetett a támogatottak közé. ígérete sze­rint ez a tendencia jövőre is foly­tatódik. A politikai államtitkár kiemelte, hogy országosan üze­mel a vényellenőrzési rendszer. Lampé Zsolt a patikafinanszí­rozás átalakításáról szólva el­mondta, hogy nem következett be a gyógyszertárak tömeges csődje. Hozzátette, hogy a pati­kák jelentős része még hetente jelenti a teljesítményt, a várako­zások szerint azonban előbb- utóbb átállnak a kétheti, illetve a havi finanszirozásra. A főigazgató elmondta: kiér­tékelték az úgynevezett irányí­tott betegellátási modellkísérle­tekben részt vevő kilenc pályázó első három hónapos működését. Lampé Zsolt szerint mind a ki­lenc tevékenységét finanszírozza jövőre az OEP. Jelezte, hogy vizsgálják a bővítés lehetőségét is. Hozzáfűzte, hogy 2000-ben a vasutas egészségügyi szolgálat is belép a modellkísérletek közé. Ez nemcsak több szintű betegel­látást, hanem országos hatáskö­rű tevékenységet is jelent. Üj rend az Ml-es és M3-as autópályán A büntetés 100 ezer forint is lehet 123 67890123 5 | HI III| | tÉLMllMlIÜÜL |D1 2000 ÉVES * YEARLY•JAHRES A matricák egy részét már legyártották Január elsejétől csak előre vásá­rolt matricával a szélvédőjükön hajthatnak fel a járművek az Ml-es és az M3-as autópályára. Noha a mindkét sztrádán érvé­nyes címkéket és a hozzájuk tar­tozó mágneskártyákat viszony­lag könnyen be lehet majd sze­rezni, az idő hiányában kevéssé informált külföldieket az ellenőr­ző pontokon kellemetlen megle­petések érhetik. A kormány keddi döntése ér­telmében szigorú, akár 100 ezer forintos büntetésre is szá­míthat az az autós, aki a mind­két pályán érvényes matrica nélkül igyekszik úti célja felé. Mint megtudtuk, a vignettát a hozzá tartozó mágneskártyá­val együtt szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd a rendőrök. Az ORFK ígérete szerint kez­detben elnézőek lesznek, ké­sőbb azonban kőkeményen büntetik majd a bliccelőket. A matricákból 500 ezret már legyártattak, így a na­gyobb benzinkutaknál, a Ma­gyar Posta 35 kiemelt hivatalá­ban, a Volán Egyesülésnél, a hegyeshalmi határátkelőnél és a Magyar Autóklub irodáiban időben beszerezhetők. Az Autóklub illetékesei szerint az új rendszer bevezeté­sének első napjaiban zökkenők­re lehet majd számítani. T. M. Vigyázzák a hőmérsékletet, az oxigénszintet, a páratartalmat, a fényviszonyokat Korszerű technika védi a koronát Földrengésbiztos, világelső technikát felvonultató vitrin várja a 2000. január elsején a Parlamentbe érkező koronát és a koronázá­si jelvényeket. Az Országház kupolatermében helyet kapó ereklyé­ket a millennium évében mindenki ingyen tekintheti meg. Az Országgyűlés 43 millió fo­rintot költött a korona elhelye­zésének műszaki előkészítésére. A parlamenti új helyszín kiépí­tése összesen 28 millióba került, ebből 22 milliót számlá­zott a világelső technikát felvo­nultató tárolóért a német gyártó cég.A biztonsági berendezés további 15 millió forintba ke­rült. A végső számla összegéről nincsenek pontos számok, az átszállítás kiadásai sem ismertek egyelőre. Mint azt Ba­kos Emiltől, a hivatal gazdasági főigazgatójától megtudtuk, a közbeszerzési eljárást megnye­rő német cég még űrtechnológi­át is felhasznált a felbecsülhetet­len értékek védelmére. A jövő év január 1-jétől a műtárgyegyüttes új helyszínen, új tárolóban és ingyen látogat­ható. A koronázási palást biz­tonsági okokból a Nemzeti Múzeumban marad. A kupola alatti központi helyen, klima- tizált, üvegfalú, földrengés- és vandálbiztos tárolóban helye­zik el az ereklyéket. Az új vit­rinben számítógép vigyázza az állandó hőmérsékletet, oxigén­szintet, páratartalmat, de még a fényviszonyokat is. A 99 szá­zalékos nitrogéntartalmú lég­tér megakadályozza a tárgyak oxidálódását, az oxigén hiánya pedig kizárja a gombák, élős­ködők megjelenését. A mint­egy 1,5 méter széles és két mé­ter magas üvegvitrin a termé­szeti csapások mellett a szán­dékos rongálóktól is védi a ko­ronát. így sem ütés, sem lő­fegyver nem okozhat kárt az ereklyékben. A millennium évében min­den hazai látogató ingyen lép­het a Parlament épületébe, a vi­déki diákok pedig egyszeri alka­lommal ingyen utazhatnak majd az Országházba. Horváth Magdolna PHARE-pénzek. Boros Imre, a PHARE-programok kor­mányzati koordinációjáért fe­lelős tárca nélküli miniszter és Michael Lake nagykövet, az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője szer­dán Budapesten aláírta az 1999-es PHARE nemzeti prog­ramról és a határ menti együtt­működésről szóló pénzügyi megállapodást. Ennek értel­mében Magyarország 122 mil­lió euró, azaz mintegy 32 milli­árd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül az 1999-es PHARE-program kere­tében. Hibás jóslat. Az elfogadott költségvetés következtében jö­vőre rosszabbodik a nyugdíja­sok és az alacsony jövedelmű családok helyzete, és csökken­ni fog a közszférában dolgozók reálkeresete - közölte Burány Sándor, az MSZP frakcióveze­tő-helyettese szerdán. Irreális­nak ítélte a kormányzat 6-7 százalékos jövő évi inflációs prognózisát, véleménye szerint ugyanis 2000-ben 8-10 százalék lesz a pénzromlás mértéke. Csökkenő népesség. Az év közbeni átmeneti javulás után októberben tovább gyorsult a magyar lakosság természetes fo­gyásának üteme - derül ki a Köz­ponti Statisztikai Hivatal szerdai gyorstájékoztatójából. Október végén a KSH adatai szerint a ma­gyarországi népesség száma 10 millió 55 ezer fő volt. Nyelvoktatás. Az oktatási mi­nisztérium 2001-ben ötmilli- árd, az azt követő évben tíz- milliárd forintot kíván az ide- gennyelv-oktatás fejlesztésére fordítani - nyilatkozta tegnap Pokorni Zoltán. A szakminisz­ter előteremthetőnek nevezte ezt az összeget. Úgy fogalma­zott: kevés olyan terület van, ahol a gyors gazdasági megté­rülést annyira egyértelműen igazolni lehetne, mint a nyelv- oktatásban. Képviselői beadvány. Béki Gabriella és Fodor Gábor sza­baddemokrata országgyűlési képviselők az Alkotmánybíró­sághoz fordulnak amiatt, mert a kormánytöbbség megtiltotta a dajkaterhességet - oívasható a két képviselő szerdán kiadott közleményében. Nincs vérhiány. Az elmúlt évekkel ellentétben az idén ka­rácsonykor nem lesz vérhiány, az Országos Vérellátó Szolgá­lat ugyanis nyolc napra elegen­dő vérkészlettel rendelkezik - közölte Mikola István főigazga­tó szerdán. A szervezet vezető­je azután nyilatkozott erről, hogy együttműködési megálla­podást írt alá a folyamatos és összehangolt vérellátás érdeké­ben Morzsányi Évával, a Ma­gyar Vöröskereszt főtitkárával. 2500 rákbeteg neve szerepel a Péterfy kórház várólistáján Kezelésre kész a csodagép Egyelőre csak kutatási céllal, de várhatóan néhány napon belül megkap­ja az engedélyt a budapesti Péterfy Sándor Kórház az intenzív osztályán álló hipertermiás berendezés működtetésére. Ezzel a készülékkel az át­tételes, rosszindulatú daganatos betegek gyógyulási esélyei javulhatnak. Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) kutatásetikai bi­zottsága elvileg már engedélyez­te a módszer hazai kipróbálá­sát, de a kórház kérelméhez né­hány szakmai kiegészítést kér­tek. Dr. Ferenczy István főigazga­tó szerint csütörtökre elkészül­nek a szükséges korrekciókkal és amint megérkezik az ETT en­gedélye, perceken belül megkez­dik a kezeléseket. A kórház szakemberei németországi klini­kákon sajátították el a módszer alkalmazását. Az egész testes hőterápia lé­nyegében azt jelenti, hogy a gyógyszeres kezelés (a kemote­rápia) alatt a beteg szervezetét 41-42 fokra hevítik fel. így pró­bálják hatékonyabbá tenni az infúzión keresztül adagolt gyógyszereket. A beavatkozás a szív- és érrendszer megterhelése miatt nem veszélytelen. Az on­kológusok szerint még sehol a világon nem tudták egyértelmű, tudományos bizonyítékokkal alátámasztani a módszer haté­konyságát, noha számos eset­ben gyógyulást regisztráltak. A súlyos betegeknek sok esetben ez az utolsó szalmaszál. Dr. Krasznai Péter osztályve­zető főorvos lapunknak el­mondta, hogy jelenleg 2500 be­teg neve szerepel a kezelésre vá­rakozók listáján. Közülük mind­össze 500-nál kezdhetik meg a kísérletet. Amennyiben náluk a gyógymód eredményesnek bizo­nyul, akkor várhatóan az ETT a széles körű alkalmazásra is en­gedélyt ad. A főorvos hangsú­lyozta: a kutatási programra je­lentkező betegek részletes felvi­lágosítást kapnak a kezelésről, mielőtt beleegyezésüket adnák. Az 500 személy kiválasztásá­ban fel sem merülhet a protek­ció gondolata, mivel kettős bi­zottság kontrollálta a kiválasz­tott betegek névsorát. Az egyik szempont a jelentkezés sorrend­je volt, a másik a betegség stádi­uma. Németh Zsuzsa A hipertermiás berendezés munkára kész TOTÓ: FEB/KACLUS GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents