Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-21 / 297. szám
1999. december 21., kedd SporTTüköR 7. oldal Korlátozott számban még lehet jelentkezni Edzőképzés Salgótarjánban Időszerű reform előtt áll több évtizede agonizáló labdarúgásunk. Sokan a legnépszerűbb sportág fel- emelkedésének legfontosabb mérföldkövét látják a dr. Mezei György nevével fémjelzett UEFA-rend- szerű edzőképzés meghonosításában. Mi újság ez ügyben Nóg- rádban? Hol tartanak a tanfolyam előkészületei? - kérdeztük Simon Attilát, megyénk MLSZ-instruktorát, aki Répás Béla szakedzővel együtt elsőként szerzett B-licences diplomát szűkebb pátriánkban.-Az előkészítő munka a tervek szerint zajlik, s örömmel újságolhatom, hogy már az első D-licences tanfolyam időpontját is véglegesítettük - válaszolt az ifjú tréner. - Ezt a kurzust január 17-20-án tartjuk Salgótarjánba. Itt hívnám fel az edzőkollégák figyelmét, hogy korlátozott számban még elfogadunk jelentkezéseket. Tervek szerint a következő csoportot év közepén, május tájékán indítjuk el. Az edzőképző központ vezetőjével, dr. Mezei Györggyel és Both Józseffel történt egyeztetés után végérvényessé vált az is, hogy két sikeres alaptanfolyamot követően az esztendő második felében kerülhet sor az első B-fokozatú tanfolyam elvégzésére szűkebb pátriánkban. Egyébként azt is elárulhatom, hogy távlati terveinkben szerepel a fiatal tehetségek töretlen fejlődését elősegítő gyakorlati tesztpálya megépítése. Persze, ez ma még csak a jövő zenéje - fejezte be mondandóját a labdarúgó-szakember. (kétes) Tinifocisták nemzetközi teremtornája Egerben • • Ezüstérmes az Öblös csapata Górcső alatt NB III-as labdarúgócsapataink - Karancslapujtö Megfizette a tanulópénzt az újonc A Karancslapujtö labdarúgócsapata harminc év után szerepel ismét az NB Ill-ban. Az 1999-2000-es bajnokság Mátra-cso- portjának újonca Dávid Róbert szakedző irányításával vágott neki a bajnokságnak. A Dobroda-völgyi piros-fekete együttes eddig elmaradt az eredeti célkitűzéstől, amely annak is tulajdonítható, hogy kilenc mérkőzésen gólképtelennek bizonyult, és többször a mérkőzések finisében veszítettek. Az utóbbi időben hozzászokhattunk már, hogy a Salgó- Öblös Faipari SC utánpótláskorú labdarúgói rendszeres résztvevői az egri sport- csarnokban megrendezett negyedik UMWELT nemzetközi gyermeklabdarúgó- teremtorna rendezvénysorozatnak. Az elmúlt hét végén az 1987-ben született korosztály tagjai keltek útra, hogy jó szereplésükkel bizonyítsák, Nógrád megye ma is kiváló a termőtalaj a fiatal tehetségek számára. A tíz induló együttest két ötös csoportba sorolták a szervezők. Itt körmérkőzéses formában döntötték el a fiatalok a csoporthelyezések sorsát. A salgótarjáni zöld-fehérek minden ellenfelüket legyőzve, magabiztosan meneteltek egészen a döntőig. Sajnos, az örömbe némi üröm is vegyült, hiszen az együttes egyik meghatározó egyénisége, Simon Attila sérülés miatt itt már nem állhatott edzője rendelkezésére. A kupa sorsát eldöntő kecskeméti fiatalok elleni mérkőzés nagy taktikai csatát és gól nélküli eldöntetlent hozott. A büntetőrúgások során több „üveges” tinifocista lába is megremegett, így végül meg kellett elégedniük az egyébként fényesen csillogó ezüstéremmel. Külön örömet jelentett a nógrádi küldöttség számára, hogy a legjobb kapusnak járó különdíjat Czékmán József, a Salgó Öblös tehetséges hálóőre nyerte el. Eredmények. Csoportmérkőzések: St. Öblös-Faipar SC - Füzesabony 1-0. GL: Simon Attila. St. Öblös Faipar - Tápió- szecső 2-0. Gl.: Simon Attila, Oravecz István. St. Öblös Faipar - Szolnok 2-0. GL: Varga Csaba, Oravecz István. St. Öblös Faipar - Csepel 2-1. GL: Puporka Arnold, Béres Róbert. A döntő: Salgó Öblös-Faipar - Kecskemét 0-0. Hétméteresekkel. 1-3. Az „üvegesek” tehát másodikként zártak. (sipkó)- Július 8-án vettem át a csapatot, s azonnal játékos- és vezetőségi értekezlet' tartottunk - kezdte Dávid Róbert. - A célkitűzésben a bennmaradás, pontosabban: a kilencedik hely megszerzése szerepelt. A vezetés minden feltételt biztosított az eredményes szerepléshez.- Hogyan alakult a játékoskeret, miként sikerült a felkészülés a bajnoki rajtra?- A csapattól Radván Péter és Szőrös Krisztián távozott, Tó'zsér Nándor befejezte a pályafutását. Érkezett Juhász II. Attila, Muzsik Sándor, Létrái Tamás, Utasi Aurel és Szerémi Ákos. Heti öt edzéssel készültünk a bajnokságra, de kevés előkészületi mérkőzést játszottunk.- A gárda eddig elmaradt a várakozástól. Miként értékeli az őszi évadot?- Három periódusra osztanám az eddigi szereplésünket. A Mezőkövesd, a Pásztó, a Heves, a Gyöngyös, az Újszász és a Tiszafüred ellen, bár voltak botlásaink, de jó teljesítményt nyújtottunk. Közepesen játszottunk a BSE, a Tápiószentmár- ton, a Poroszló és az Ózd ellen, jobb odafigyeléssel megszerezhettük volna a pontokat. Nem volt esélyünk, vagyis gyengén játszottunk az SBTC, a Besenyőtelek, a Salgó Öblös-Faipar, a Karcag és a Gödöllő ellen. Az ötödik fordulótól visszaesés következett be a csapatnál, ekkor már lehetett látni, hogy az NB III komoly játékerőt képvisel. Több mérkőzésen bebizonyosodott, hogy ebben az osztályban fegyelmezettebb a játék, mind fizikailag, mind taktikailag jobb játékerőt képviselnek a csapatok. Hullámzó teljesítményünket a nem minden mérkőzésre való rákészü- lés, az edzések kihagyása, a sérülések és a csapatjátékban történő figyelmetlenségek okozták. A sikertelenség oka volt még, hogy több összecsapáson az utolsó percekben buktunk el. Ebbe belejátszott a fizikai elfáradás, az idegi és pszichikai de- koncentráltság. Egy újonc csapatnál a játékosok fokozott felelőséggel tartoznak egymásért, s hasonlóképpen felelőséggel kell tartozni a vezetőknek, ezen belül Beviz Lászlónak, a sportegyesület elnökének, nem utolsósorban pedig a szurkolóknak.- Miként értékeli a csapatrészeket és egyénileg a játékosokat?- Minden csapatrész több végzetes hibát követett el, ebből adódott a vártnál gyengébb eredmény. Ebben benne van a kapus hibája, a védelem figyelmetlen játéka. A középpályások nem tudtak tartósan fazont adni a csapatnak, nem mindig zárkóztak fel a támadásokhoz, s játékszervezésben is adódtak hiányosságaik. A támadók helyzetkihasználása minimálisra sikeredett, kilenc mérkőzésen nem szereztünk gólt. Egyénileg senkit nem szeretnék sem kiemelni, sem elmarasztalni, minden játékosnak éreznie kell, hogy mennyit tett meg becsülettel a csapatért.- Terveznek-e erősítést tavaszra, mikor kezdik el a felkészülést?- A terveink végrehajtásához mindenképpen erősítenünk kell tavaszra. Gondolok itt kapusra, középpályásra és támadóra egyaránt. A felkészülést már ebben hónapban elkezdtük heti egy edzéssel, a komolyabb munkát január közepétől végzünk, amikor is ötször gyakorlunk hetente.- Mit vár a tavasztól?- Megfizettük a tandíjat, van mit javítanunk. Ennek alapja a rendszeres, becsületes edzésmunka és a mérkőzésekre való rákészülés. Remélem, a tavasz meghozza a várt eredményt, idegenben is bravúrokra leszünk képesek. Amennyiben sikerül a múlt hibáit kijavítanunk, ami kötelező, úgy még teljesíthetjük az eredeti elképzelésünket. Igaz, ez nagyon nehéz lesz, de mindent elkövetünk a cél érdekében. (balogh) Sportturmix Rivaldo a nyertes Gérard Emault, a France Football igazgatója a hivatalos eredményhirdetési ceremónia előtt közzétette a végeredményt: Rivaldo (219 pont) mögött második helyen az angol David Beckham (Manchester United, 154), a harmadikon az ukrán Andrej Sevcsenko (Dinamo Kijev, AC Milan, 64) végzett. Lemaradt a Bayer A Bayern München labdarúgócsapata csak a harmadik legnépszerűbb futball- klub Bajorországban - derült ki a Peinelt közvélemény-kutató intézet felméréséből. Első lett az élvonalbeli TS V 1860 München, megelőzve a Bundesliga újoncát, az Unterhachingot. A bajor fővárosban - Münchenben - a népszerűségi sorrend: Unterhaching, 1860 München, Bayern München lett a sorrend. Totóeredmények 1. Hamburg-Duisburg 6-11 2.1860 München - K.-lautem 2-1 1 3. Freiburg-Wolfsburg 1-1 X 4. Ulm - Frankfurt 3-01 5. Rostock - Schalke 04 1-0 1 6. Dortmund - Hertha BSC 4-0 1 7. Bari - Intemazionale 2-1 1 8. Cagliari -Lecce 0-0x 9. Milan - Reggina 2-2 x 10. Parma-Roma 2-0 1 11. Perugia-Bologna 3-2 1 12. Torino-Udinese 0-1 2 13. Fiorentina-Juventus 1-1 X Pluszmérkőzés: 14. Chelsea - Leeds 0-2 2 Totónyeremények Totó: 13 plusz egy és 13 ta- lálatos szelvény nem volt. 12 találatosak 47 darab, nyereményük egyenként 63 850 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 3761 forintot, a 10 találato- sokra 743 forintot fizetnek. Góltotó: 6 és 5 találatos nem volt. 4 találatos 42 darab, nyereményük egyenként 4058 forint. Mit mutatnak a számok? Összesen 15. K-lapujtő 15 3 2 10 12-29 11 Pályaválasztóként 14. K-lapujtő 7 3'1 3 10-12 10 Vendégként 16. K-lapujtő 8 0 1 7 2-17 1 Nógrád-Nógrád Összesen 5. K-lapujtő 4 0 0 4 1-11 0 Pályaválasztóként 5. K-lapujtő 0 0 0 0 0-0 0 Vendégként 5. K.-lapujtő 4 0 0 4 1-11 0 A csapat góllövői 5 gólos: Lavaj. 3: Fodor Zs. 1: Létrái, Fekete. Muzsik, Szabó. Fegyelmi helyzet A gárda huszonhét sárga (ezzel a csapatok között a 3. helyen áll) és négy piros lapot (11.) gyűjtött össze. Nézőszámok Az összes hazai, illetőleg mérkőzésenkénti átlagos nézőszám: 2. Karancslapujtö 4550/7 Átlag:650 Mérkőzésről mérkőzésre A Karancslapujtö az 1999-2000-es bajnokság őszi évadjában az alábbi eredményeket érte el: Mezőkövesd (otthon) 2-1, Pásztó (idegenben) 1-0, Balassagyarmati SE-Nógrád Volán (i.) 2-0, Heves (o.) 1-1, SBTC (i.) 4-0, Besenyőtelek (o.) 0-2, Salgó Öblös-Faipar (i.) 4-1, Gyöngyös (o.) 2-1, Tápiószentmárton (i.) 2-0, Újszász (o.) 5—4, Tiszafüred (i.) 1-1, Karcag (o.) 0-2, Poroszló (i.) 1-0, Gödöllő (o.) 0-1, Ózd (i.) 2-0. Bajnokságok, eredmények Tömegsport A Pénzügyi és Számviteli Főiskola sportbizottsága - a salgótarjáni polgármesteri hivatal támogatásával - három labdajátékban rendezte meg a megye- székhely diák és amatőr csapatai számára a Karácsonyi Kupát. Legeredményesebben ezúttal a Stromfeld szakközépiskola csapatai szerepeltek, míg a tavalyi győztes PSZF együttesei ezúttal - a zárthelyi időszak miatt - udvarias házigazdáknak bizonyultak. Eredmények. Teremlabdarúgás (Városi Sportcsarnok, v.: Mátrai, Kiss): Építők - PSZF 2- 2 (hetesekkel az Építők nyert), Áfész - Célvonal 9-3. A 3. helyért: Célvonal - PSZF 3- 1. A döntő: Áfész - Építők 5-3. A végeredmény: 1. Áfész, 2. Építők, 3. Célvonal. Legjobb kapus: Bognár Attila (Építők). Legjobb védőjátékos: Haupt Attila (PSZF). Gólkirály: Garai Csaba (Áfész) 8 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Csala Tamás (Célvonal). Mixröplabda (PSZF-terem, v.: Zalánfi): Stromfeld - Táncsics 2-0, SRK-Atlantisz vegyes - PSZF 2-0. A 3. helyért: Táncsics - PSZF 2-1. A döntő: Stromfeld - SRK-Atlantisz vegyes 3-1. A végeredmény: 1. Stromfeld, 2. SRK-Atlantisz vegyes, 3. Táncsics. A legjobb teljesítményt nyújtó játékosok. Nő: Vígh Henriette (SRK). Férfi: Sándor Norbert (Stromfeld). Kosárlabda (PSZF-terem, v.: Grosch.): Stromfeld - Táncsics 120-52, PSZF - Bolyai 68-44. A 3. helyért: Táncsics - Bolyai 70-52. A döntő: Stromfeld - PSZF 88-50. A végeredmény: 1. Stromfeld, 2. PSZF, 3. Táncsics. Kosárkirály: Kelemen Zoltán (Táncsics). A legeredményesebb edző: Nagy István (Stromfeld). Asztalitenisz NB II. Várkonyi-csoport, férfiak. 7. forduló: Erzsébeti Hajós A. - Váci Reménység 11-7. 9. forduló: Erzsébeti Hajós A. - Eternit Építők SE 10-8. Az őszi végeredmény 1. Budaörsei 9 8 0 1 139- 23 16 2. LRI-MalévII 9 7 0 2 101- 61 14 3. Erzsébeti H. 9 6 1 2 96- 66 13 4. Eternit É. 9 5 2 2 105- 57 12 5. BVSCII. 9 5 1 3 97- 65 11 6. B.-terenye 9 3 3 3 88- 74 9 7. Váci R.' 9 4 0 5 79- 83 8 8. Szolnok n. 9 2 1 6 43-119 5 9. Postás-M.ü 9 0 1 8 32-130 1 10. Félegyházi 9 0 1 8 30-132 1 NB III. Márton-csoport. 10. forduló: Jászberény - Balassagyarmat 16-2. Gy.: Uhrin 4, Budai 4, Szarvas 4, Hájas 3, Uh- rin-Szarvas páros, ill. Daróczi 1, Daróczi-Tóth páros. Salgótarján - Jászárokszállás 9-9. Gy.: Cseh 4, Kocsa K. 3, Kiss 1, Kósy 1, ill. Telekes 2, Herle 2, Török 2, Zsidei 1, Herle-Te- lekes és Török-Zsidei páros. További eredmények: Hatvan - Karácsond I. 6-12, Eger - Pásztó 10-8, Lőrinci - Jászapáti 14—4, Karácsond II. - Bélapátfalva 6-12. 11. forduló: Karácsond I. - Salgótarján 13-5. Gy.: Horváth 4, Bemát 4, Sándor 2, Vályogos 2, Vályogos-Horváth páros, ill. Cseh 2, Kocsa K. 2, Kocsa K.-Cseh páros. Balassagyarmat - Eger 13-5. Gy.: Daróczi 4, Lucska 3, Guth 3, Csépán 1, Daróczi-Lucska és a Guth-Csépán páros, ill. Cseh 3, Nagy Á. 1, ifj. Kovács Gy. 1. Pásztó - Hatvan 6-12. Gy.: Ispán 2, Szabó F. 2, Abdráska 1, Szabó F.-Szabó A. páros. További eredmények: Bélapátfalva - Lőrinci 9-9, Jászapáti - Jászberény 3-15, Jászárokszállás - Karácsond II. 16-2. Az őszi végeredmény 1. Karácsond I. 11 11 0 0 169- 29 22 2. Jászberény 11 10 0 3. Hatvan ' 11 9 0 4. Lőrinci 11 7 1 5. Bélapátfalva 11 7 1 6. B.-gyarmat 11 5 0 6 7. Jászapáti 11 5 0 6 8. Eger 11 4 0 7 9. Jászároksz. 11 31 7 10. Salgótarján 11 12 8 11. Pásztó 11 1 1 9 12. Karácsond K 11 0 0 11 1 154- 44 20 2 143- 55 18 3 124- 74 15 3 114- 84 15 6 91-107 10 6 76-122 10 7 67-131 8 7 79-119 7 8 80-118 4 58-140 3 33-165 0 Összeállította: (jóba) N0GRAD± hírlap Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat l. Derby County Aston Villa 2. Everton Sunderland 3. Leeds Leicester 4. Newcastle Liverpool 5. Sheffield Wed. Middlesbrough 6. Southampton Chelsea 7. Tottenham Watford 8. Wimbledon West Ham 9. Blackburn Nottingham Forest 10. Crewe Hiddersfield 11. Fulham Ipswich 12. Norwich QPR 13. West Bromwich Manchester City +1 mérkőzés 14. Coventry Arsenal PÓTMÉRKŐZÉSEK: | A pótmérkőzésekre 1. Manchester United — Bradford tippelni nem keli, 2. Birmingham — Sheffield United törlés esetén ered3. Chariton — Crystal Palace | ménymegáiiapításra 4. Port Vale —Bolton I szolgáinak. rolóm Indexszám: j Ó4 db Név:. Cím: Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Lászlók Istvánná alsrítoldi olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal elmarad, ugyanis játékosunk: 7 találatot ért el. Ezen a héten tehát nem felezünk, reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipp- oszlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk!