Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-21 / 297. szám

1999. december 21., kedd Hazai Körkép 5. oldal Jogi aggályok a kedvezmények ügyében Végszavazások futószalagon Az ez évi utolsó, kétnapos ülését kezdte meg tegnap az Ország- gyűlés. Ez annak köszönhető, hogy a képviselők nagy többsége szavazatával lehetővé tette, hogy néhány előterjesztés rész- és záró- szavazása - a szabályoktól eltérő­en - egyszerre történjen meg, mégpedig még ezen a héten, így nincs szükség a parlament két ünnep közötti összehívására. Napirend előtt Pintér Sándor belügyminiszter beszámolt ar­ról, hogy december végén befe­jezi munkáját az ár- és belvizek kárainak helyreállításán fárado­zó kormánybizottság. 2000. ja­nuár 1-jétől megalakul az Or­szágos Katasztrófavédelmi Fő­igazgatóság, amely átveszi eze­ket a feladatokat. A Medárd- időszaki esőzések nyomán a vé­dekezésre és a károk helyreállí­tására 33 milliárd forintot kel­lett költeni, ebből 20 milliárdot a kormány fedezett. Jelenleg is a belvizekkel 600 tagú kárelhá­rító csapat küzd. Kovács László (MSZP) azt ja­vasolta, hogy a politikában vált­sanak hangnemet, mert a kor­mányzó pártok nem a zsákmány- szerzésre, a múlt, a jelen és a jö­vő kisajátitására, a más felfogású- ak megsemmisítésére kaptak fel­hatalmazást. Dávid Ibolya igaz­ságügy-miniszter - immár nem először - azzal vágott vissza: egyetért a felszólalóval, de az el­lenzék együttműködési szándé­kának nemcsak a szép szavak­ban, hanem a tettekben - példá­ul a kétharmados törvények elfo­gadási hajlandóságában - is meg kellene nyilvánulnia. Az országgyűlési képviselők 13. havi illetményével, költség- térítésével és ingyenes parkolá­sával kapcsolatos passzusok ki­vételét javasolja a jövő évi költ­ségvetésből zárószavazás előtti módosító indítványában Szájér József fideszes frakcióvezető. A javaslat indoklásában Szájer Jó­zsef jelzi: a múlt héten e tárgy­ban megszavazott javaslatok al­kotmányosságával, illetve jog­szerűségével kapcsolatban több észrevétel és kifogás is felvető­dött, ezért azok tisztázásáig a javaslatok elfogadását nem tart­ja időszerűnek. A beszámolók sorában tegnap a bíróságok helyzetéről Solt Pált, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) elnökét hallgatta meg a Tisztelt Ház. S. A. Uj esztendő, új elnök? Januárra összehívják a Fidesz kongresszusát A Fidesz kongresszusának soron kívüli, január 29-ei összehívásá­ról döntött a párt országos vá­lasztmánya tegnap. A küldöttek nemcsak a pártelnöki-miniszter­elnöki funkció szétválasztásáról, hanem az Orbán Viktor és a le­endő elnök közötti munkameg­osztásról is szavaznak majd. A Fidesz választmányának teg­napi ülésén úgy döntött, hogy a pártelnöki és a minszterelnöki tisztség szétválasztását javasolja a kongresszusnak. Máris meg­kezdi munkáját az Ader János­ból, Kövér Lászlóból és Deutsch Tamásból álló kongresszust elő­készítő bizottság - tudtuk meg Farkas Attila sajtófőnöktől. A bi­zottságnak az a dolga, hogy a so­ron következő megyei és orszá­gos fórumokon begyűjtse a tag­ság véleményét e kérdésben. Farkas hangsúlyozta: a vá­lasztmány csupán a rendkívüli kongresszus dátumáról döntött, de a posztok szétválasztásáról nem. Hozzátette: a jelenlegi és az esetleges új felállás mellett is szólnak érvek. Aki továbbra is Orbán Viktort szeretné látni mindkét székben, az úgy véli: el­lenkező esetben kétfejűvé válna a párt, nem beszélve a járatlan út veszélyeiről. A két funkció szétválasztásá­nak hívei a miniszterelnök te­hermentesítését és a pártépítés időszerűségét emlegetik. Infor­mációink szerint az elnöki poszt két legesélyesebb váromá­nyosa Áder János, az Ország- gyűlés elnöke, illetve Kövér László titkosszolgálatokat fel­ügyelő miniszter. Isépy Tamás frakcióvezető-he­lyettes kérdésünkre válaszolva elmondta: Ádert többen ma­rasztalnák jelenlegi helyén, a T. Ház elnöki székében, így Kövér nagyobb eséllyel pályázhat az elnöki posztra. A honatya meg­jegyezte: e fejleménynek semmi köze nincs a Fidesz népszerű­ségvesztéséhez. Mint megtudtuk, a küldöttek dönthetnek úgy is, hogy a mi­niszterelnök vigye tovább a pártelnöki teendőket, de egy agilis, kormányzati funkcióval nem rendelkező ügyvezető al- elnök vegye le válláról a terhek egy részét. Erre a posztra a hí­rek szerint Szájer József a leg­esélyesebb. Az Országos Választmány fel­oszlatta a gyöngyösi szervezetet és kizárta a párt tagjainak sorá­ból Helmeczy László országgyűlé­si képviselőt, a Szabolcs megyei közgyűlés elnökét, mert súlyosan sértette a párt érdekeit, amikor az országos és helyi elnökség akarata ellenére jelöltette magát a Szabolcs megyei közgyűlés élé­re. Helmeczy pártból történő ki­zárása egyben a Fidesz frakciójá­ból való kizárását is jelenti. Takács Mariann Kinevezések. Göncz Árpád köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára hétfőn - 2000. ja- nuáT 1-jei hatállyal - Matolcsy Györgyöt gazdasági miniszterré, Rockenbauer Zoltánt pedig a nemzeti kulturális örökség miniszterévé nevezte ki. Az új miniszterek a képviselőház előtt tet­tek hivatali esküt. fotó: feb/körmendi imre Sikertelen vasutas-bértárgyalás Továbbra sincs megállapodás a MÁV Rt. vezetői és a szakszervezetek között. A hétfői sztrájk ideje alatt tartott bértárgyalások ismét ered­ménytelenül zárultak, így kedden tovább folytatódik a lélektani had­viselés a Vasúti Érdekegyeztető Tanácsban. A hétfői országos munka- beszüntetés után este hatra normalizálódott a közlekedés a síneken. Katona Kálmán közlekedési miniszter sajnálatosnak tartja, hogy a december 20-án hajnal­tól délig tartó vasutassztrájk miatt az utasok megalázó helyzetbe kerültek. Bízik ab­ban, hogy a szakszervezetek béremelési követelései megvál­toznak, ami előrevetíti a mi­előbbi megegyezést. A szaktár­ca vezetője szerint az, hogy az éjszakai műszakban a dolgo­zók alig 50, a nappali műszak­ban pedig csupán egyharmada csatlakozott a munkabeszün­tetéshez azt jelzi, hogy a vas­utasok kezdik belátni: nem le­het teljesíthetetlen követelése­ket támasztani a MÁV Rt. ve­zetésével szemben. A vasuta­sok év végére kialkudott, éves szinten 1,5 százalékos teljesít­ményjutalmával kapcsolatban Katona Kálmán elmondta, hogy a hónap elején még úgy tűnt, intenzív munkával a pré­miumelvárásoknak meg tud­nak felelni. A jelenlegi helyzet­ben azonban megkérdőjelező­dött a dolgozónként átlagosan 16-20 ezer forintos jutalom kifizetése. A tárca a kormány keddi ülé­sén kívánja beterjeszteni a vas­úti reform tervezetét. A vasút tá­mogatásában jövőre több mint hétmilliárd forinttal csökken az állami szerepvállalás. Ezt Kato­na Kálmán azzal indokolta, hogy néhány hete a kormány 36 milliárd forintot vállalt át a MÁV Rt. adósságállományából, tehát a vasúttársaság hátralékát idén sikerült jelentősen csök­kenteni, ezért 2000-ben nem lesz szükség jelentős mértékű állami segítségre. Végül is a szakszervezetek sem zárkóztak el attól, hogy mérsékeljék 14 százalékos bér­emelési követelésüket. Ám ra­gaszkodnak ahhoz, hogy először a MÁV Rt. vezetői módosítsák jelenlegi, 8,5 százalékos ajánla­tukat. A kilencórás országos vas­utassztrájk után este hatra hely­reállt a közlekedés. n. zs. Bemutatkoztak az igazolványok Az új személyazonosító igazolvány bankkártya formátumú és hamisítás ellen többszörösen vé­dett - hangzott el tegnap az új okmányokat be­mutató sajtótájékoztatón. Megváltozik a sze­mélyazonosító igazolvány kiváltásának és cseré­jének rendje is. Az eddigi gyakorlattól eltérően a személyazonossági igazolvány kiváltásához vagy cseréjéhez kérőlapot nem kell vásárolni, elegendő felkeresni az új okmányirodák egyi­két. Január l-jével 150 ilyen új intézmény nyílik meg, minden városban lesz belőlük legalább egy. A területileg illetékes okmányiroda címét a polgármesteri hivatalban lehet megtudni. Még egy új igazolványunk lesz, ez a lakcímet igazoló hatósági igazolvány. Ezzel együtt egy­szerűsödik a lakcím-bejelentési eljárás is, mert ehhez sem kell lakcímbejelentő lapot vásárolni. A lakcímet a területileg illetékes polgármesteri hivatalánál lehet bejelenteni, ahol kiadják az igazolványt, amelyen a lakcímen kívül a tulajdo­nos korábbi személyi számát is feltüntetik. Koós Tamás ; MAGYAR KÖZTÁRSASÁG . a<\r.uxw nM.\rir> cakó | 00000000 MÍNTA KATÄUW ; W kS I ul«. Uaíoío <&jr>'0-át <{ rtffrt; 2009 NOV/NOV 11 LAKCÍMET IGAZOLÓ 000000 AL HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY CttfiUtá«tov Miara Salaim.. 1 eaíisi.vyrtev Mióta Katalin Sa*A»<l*.1* WWWt gfe rXbt ítry v bAt-pcktrod A- -w> 11 h á 11 Ff Item d ■ *»■ AM­&i*l)lic<?lfi: tft, Okua ín} ifOl* MÜt Hej idő 200a.jai>ii*ru. Í<*M* ’Ml. i«»uír lí JaJIäitöt IW.23 Világkongresszus. „Az élet szentsége, a gyermek, a család, a magyarság jövője” központi gon­dolattal rendezi meg a Magya­rok V. Világkongresszusát Buda­pesten 2000 májusában a Ma­gyarok Világszövetsége (MVSZ) - jelentette be Csoóri Sándor, a szövetség elnöke hétfőn. El­mondta: a május 21-én kezdődő háromnapos világkongresszus tisztújító fórum is lesz. Díszdoktoravatás. Díszdokto­rává fogadta Németh Miklós volt miniszterelnököt, az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnökét a Buda­pesti Közgazdaság-tudományi Egyetem hétfőn. A díszdoktorrá avatáson többek között jelen volt Horn Gyula volt miniszter- elnök, Gál Zoltán, az Ország- gyűlés volt elnöke és Kovács László, az MSZP elnöke is. Tudományfínanszírozás. A jö­vő évben a gazdaság által közvet­lenül innovációs célokra fordítan­dó forrásokkal együtt összesen 110 milliárd forint, a bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem 1 százaléka jut tudományra és a ku­tatás finanszírozására - közölte hétfőn Budapesten Pokorni Zol­tán oktatási miniszter. Műsoridő. Januártól évente 3800 perccel nő, így csaknem 200 órára bővül a Magyar Televí­zióban a vallási adások műsor­ideje - jelentette be Szabó Lász­ló Zsolt, a részvénytársaság elnö­ke azon a rendezvényen, amely­nek keretében hétfőn megállapo­dást írt alá nyolc egyház, illetve felekezet vezetőivel a műsorok új rendjéről Budapesten. Gyed-rend. Az OEP jogi főosz­tályának vezetője, Sári Emma tegnap felhívta a figyelmet arra, hogy a gyed igénybevételének idejére fizetés nélküli szabadsá­got kell kivenni. Közölte: nem jár a gyed annak, aki gyermeke gon­dozása mellett kereső tevékeny­séget folytat, vagy a szociális tör­vény szerinti rendszeres pénzel­látásban részesül. Nem adható gyed annak a személynek sem, aki bölcsődébe adja gyermekét. MDF-nem. A Magyar Demok­rata Fórum parlamenti képvise­lőcsoportja fenntartja korábbi álláspontját, és a keddi zárósza­vazáson sem fogja támogatni a kamarai törvény módosítását - nyilatkozta Balsai István a hét­fői frakcióülést követően. Műhibaszerződés. Új biztosí­tási szerződést kötött a MÁV Kórház és a Hungária Biztositó, amely szerint orvosi műhibák, fertőzések miatt indított perek esetében egyenként maximáli­san ötmillió forintot fizet majd a kórháznak a biztosító. Évente 50 millió forintos értékhatárra szól a szerződés - közölte dr. Kamuti Jenő főigazgató főor­vos hétfőn. VISSZASZÁMLÁLÁS Telefonálás szilveszterkor A legnagyobb magyar távközlési cégek, vezetékes és mobiltelefon-tár­saságok egybehangzóan azt ígérik: a dátumváltás nem okoz zavart sem a szolgáltatásban, sem pedig a telefonszámlák pontos kiállításában. A Matáv az ország egyik legna­gyobb számítógépparkját üze­melteti, ezért két éve több száz szakember foglalkozik azzal, hogy a berendezések hibátlanul működjenek - mondta el a FEB Sajtóügynökségnek Pálvölgyi Lajos programigazgató. Kezde­ményezésükre a hazai távközlési szolgáltatók együttműködnek a felkészülésben, s valamennyien megerősített ügyeletet fognak szilveszter éjjelén tartani.- A Pannon GSM-nél 1997 óta folyik a 2000. évvel kapcso­latos felkészülés. Ebben a prog­ramban, amelyet egy általam ve­zetett csoport irányít, a vállalat valamennyi szakmai egysége részt vesz - válaszolt kérdésünk­re Björn Flakstad, a Pannon GSM Távközlési Rt. vezérigaz­gatója. - A legfontosabb szem­pont a GSM-rendszer biztonsá­gos üzemeltetése és a szolgálta­tás zavartalansága volt, a máso­dik a számlázás pontosságának garantálása. Felkészülésünk a GSM, vala­mint a kiszolgáló informatikai be­rendezések szoftver és hardver elemeinek vizsgálatán, tesztelésén túl a cég minden területére, sőt üzleti partnereink vizsgálatára is kiterjedt. A nálunk alkalmazott BSI DISC PD2000-1 szabvány alapján immár felkészülten várjuk a 2000. esztendőt. A Pannon GSM-nél egyébként a projekt kez­dete óta alapelv, hogy valamennyi fejlesztés és minden új számítógé­pes rendszer és program már az üzembe helyezéskor megfeleljen a 2000. év elvárásainak. Szűcs József a Westel 900 Rt. informatikai igazgatója is biza­kodva várja az évszámváltást. A társaság hálózati berendezéseit, valamint az ezeken futó progra­mokat vagy tíz módon tesztel­ték az elmúlt két év alatt. Az át­állítás ez év június 30-ára fejező­dött be, s csaknem 1 milliárd fo­rintba került. Az azóta behozott eszközöket pedig már a vételkor ellenőrizték. Befejezték továbbá a forga­lomban lévő rádiótelefonjaik dá­tumfüggőségének vizsgálatát is. Ennek ellenére a westelesek is tartanak szilveszteri ügyeletet. Romok között. Egyre több aggasztó hír jelenik meg a tűzkárt szenvedett Budapest Sportcsarnok­ról. A vizsgálatokat végző szakemberek beszámoltak arról, hogy a múlt heti tűz nagyobb károkat okozott az épület szerkezetében, mint azt korábban feltételezték, ezért kérdésessé vált, hogy a sport- csarnokot egyáltalán vissza lehet-e állítani eredeti állapotába. fotó: feb/körmendi imre i. L

Next

/
Thumbnails
Contents