Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-18-19 / 295. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép 1999. december 18., szombat Faragó Zoltán: T E E F* J Ö December - J ^ Az elmúlt héten szinte váltogatták egymást a vigasztalan, borult, novembert idéző és a napsütéses, de a látóhatárt párával takaró napok. Az ősz végén leesett nagy hó már a múlté, alig maradt belőle valami: csak az utak mellett felhalmozott, egykor hatalmas kupacok piszkosszürke, kicsire olvadt maradványai emlékeztetnek rá. A vizek befagytak az elmúlt időszakban, hiszen akadt jó pár hideg éjszaka és hajnal is. Mivel nem ritkák a fagyok, ajég, különösen ahol nagyobb felületet borít, nem olvad el akkor sem, ha történetesen épp’ melegebb van. Salgótarjántól délre, Újlak- puszta és Kisterenye között húzódik egy ülepítőtó. Megépítésének egyik célja az volt annak idején, hogy a Taiján-patak felső folyása mentén található iparvidék szennyezett folyóvize itt rakja le veszélyes hulladékát, főleg a nehézfémeket. (Emellett persze nem elhanyagolható az árvíztározó-szerep sem.) Üdülő- terület, fürdőhely a szennyezettség miatt nem alakulhatott itt ki, sőt, horgászni is tilos lenne, mert a kifogott halat életveszélyes megenni a szervezetükben felhalmozódott mérgek miatt. Tavasztól őszig azonban ezzel senki sem törődik, néha szinte körbeülik a pecázók, közöttük gyerekek is. A tópart most azonban csendes, csak a hóléből maradt jégkéreg ropog a bakancsom talpa alatt, amikor rálépek. Közeled- temre egy szarka száll fel az egyik nádasfolt mögül. Leír egy félkört a befagyott tó felett, azután a szemközti parton, a 21-es főút felé eső füzesben tűnik el a szemem elől. A jég egyébként nagyon vékony, amikor a nap kibújtat néhány sugarat a felhők közül, valósággal kéklik a víz a fagyott réteg alatt. Nagy a csend, nem látok semmi mozgást, csak az ilyenkor mindenfelé látható gatyás ölyvek közül üldögél egy tisztességes távolságra, egy alacsony fa koronájában. A gát másik oldalán vízelvezető árkot ástak. Ennek is nád tenyészik a partjain, meg mindenféle gyomnövény. Maga a töltés csaknem kopasz, mivel rendszeresen kaszálják. A nádas Újlak felőli végében megállók nézelődni, hátha felbukkan valami, és nem is kell csalódnom. Hirtelen ugyanis mozdul valami az árokparti nádas szélén ... Barnás színű kis fácántyúk emelgeti óvatoskodva a lábait, s elmerészkedik vagy ötméternyire a biztonságot jelentő sűrűtől. Megáll. Tökéletesen beleolvad a rövidre vágott, barnás színű fű hátterébe ... Valamivel sötétebb ugyan a tollazata, mint a környezete, de ha nem tudnám, hogy ott lapul, messziről inkább vakondtúrásnak nézném. A jó darabig mozdulatlan madár végül elkezd kapirgálni; azt nem látom, hogy mit talált magának. Alig telik el azonban pár perc, társa is akad. Egy másik fácántyúk bukkan fel a semmiből, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy nagy léptekkel közeledik a másik felé, s együtt keresgélnek tovább. Múlnak a percek. A gát alatt kinézek egy nádfoltot, ami nagyjából egy vonalban van a két tyúkkal. A töltés takarásában óvatosan megközelítem a helyet, azután felmegyek a gát tetejére. A hatás nekem nem meglepő, annál inkább a fácánoknak. Hatalmas számyverdeséssel röppennek távolabbra, az árokparti gazosba. Nem ketten vannak azonban: egy kakas is menekül velük, rémült kakatolással! Messze még a tavasz, de ez a hármas akár össze is „házasodhat” majd; persze csak afféle bigámista családfő lehet a kakasból, ami fácánéknál egyáltalán nem ritka. Az is tény, hogy nekik egy ilyen,.kapcsolat” tökéletesen megfelel: a természet soha nem művel oktalan dolgokat! Védett és megóvásra érdemes területek Ipoly-völgyi árterek Két szakaszra kell osztanunk az Ipoly folyó partvidékét: Balassagyarmattól nyugatra ugyanis - hosszas előkészítő munka után - a Duna-Ipoly Nemzeti Park része lett. Ennek köszönhetően a természeti értékek megóvása azon a szakaszon biztosítottnak tűnik, de a folyó felsőbb folyása mentén is számos érték található. Ezeket is meg kellene óvni és ehhez nem feltétlenül kell védetté nyilvánítani az egyes részeket, elég a hagyományos művelési ág - például a legeltetés - fenntartása. A rárósmulyadi szoros áttörése után az Ipoly nagy lapályt hoz létre, ami csaknem összefüggően nyúlik el Nógrádsza- káltól Hugyagig: csak Pösténypuszta ékelődik be a nógrádi dombok közé csöppent parányi síkság közepébe. Ez a vidék a folyószabályozás óta legelőterület, csak itt-ott szakítja meg kisebb szántóföld, nádas vagy fűzliget. Ezen a szakaszon több patak torkolata is megtalálható. Az időszakos Páris-patak kevés vizet szállít, de a hegybe vájt szurdok védelem alatt áll. A Nyerges-, a Ménes- és a Szentlélek-patak már jelentős folyóvíz. Mindet szabályozták már, de a lapályra érve folyásuk lelassul, mélyre kotort medrük pedig a régi vízivilág utolsó képviselőinek nyújt menedékhelyet. A Ludány- halászi közelében kialakult sóderbányató ugyancsak visszahoz ebből valamit; mivel azonban partjar kopárak, sokkal jelentősebb az a hosszú, keskeny, náddal szegélyezett tó, ami közvetlenül a falu alatt található. Tavasztól őszig érdekes a madárvilága: néhány faj nagy számban fordul itt elő. A folyószakasz helyi rendelettel természetvédelmi területté nyilvánított része Szécsény alatt, a Szentlélek-patak és az Ipoly gátja között húzódik. Elismerést érdemlő dolog, hogy erre is odafigyel az önkormányzat: bár ragadós lenne a példa. Fűz Nógrádszakál és Rárós között FOTÓ: F. z. Nyolcvan év élet, ötven év házasság Borongósan szomorkás, csendes téli idő ül a tájon. A zöld mezők barnára rozsdultak, csak az őszi vetés és a hegyoldalak fenyői őrzik a nyár színeit. Az árokpartok galagonyabokrainak ágain maradt piros gyümölcsök a természet kis gyöngyszemeiként dacolnak a téllel. A nap is birkózik a súlyos terheket vivő felhőkkel. Az Ipoly nagyokat nyújtózva foly- dogál a megzabolázott medrében, készülődve szorultabb helyzetére, amikor a Börzsöny lankái között kell folytatni útját. Egy színes falevél hintázva hull a sima víz tükrébe, hogy tutajként kövesse a víz sodrását. Halad is, míg egy korhadó ág nem állja útját. Idős Tóth József is látja az Ipolyba esett falevél útját. Elindul és talán önmagának vagy mindannyiunknak mondja: '„így vagyunk mi is, emberek. Élünk, bukdácsolunk, falnak ütközünk, küzdünk, mert életre születtünk. Jön a sodrás, tovább viszi a falevelet és a mi életünkben is a változás, a környezet átsegít az akadályokon.” Sétálgatunk a tágas porta udvarán, majd a kellemes meleg lakásba lépünk. Rozália asszony diót tör, tisztogat, gondosan vigyázva, hogy a gerezdek egybe maradjanak, mert nem csak bejglibe használja majd fel. Idős Tóth Józseffel asztalhoz ülünk szembe egymással és arra kérem, meséljen a nyolc évtizedről, az elmúlt hetekben tartott ötvenéves arany lakodalmukról. Mielőtt szólna, egy kicsit körülnéz a szülői házban, amelyben ő is nevelkedett és gyermekei is itt cseperedtek fel, majd azt mondja feleségének: „Gyere be, te jobban tudod a dátumokat, segítsél!” A legfontosabbat ismeijük - szólok közbe, hisz ennek okán kerestük fel a lakásán. Kezdjük talán a 20-as évek végével, a 30- as évek elejével, gyermekkorával, az ifjúságával, miként teltek akkor a napok Ipoly vécén. A 80 év redőnyei a homlokáról mintha kisimulnának és tinédzserré válna, jönnek az emlékek és mondja:-Közösség volt a falu. Nagyobb volt a vallás gyakorlása. Színdarabokkal készültünk a téli hónapokban. Egy tanító működött, 70-80 gyereket tanított és minden más kulturális, közösségi dolgot is szervezett, intézett.-Es a karácsony?- Ostyát hordtak a házakhoz a gyerekek, amit a kántor süttetett. Kis pénzt kaptak érte, a kántornak pedig kolbászt küldtek. Diót ezüstpapírba csomagoltunk és almát raktunk a fára. Úgy emlékszem, minden családnak volt karácsonyfája és a december a készülődéssel telt el. Apám gazdálkodó ember volt. Én is őt követtem. 1942-ben bevonultam katonának. Édesanyám kezelte a rám eső földeket, mert apám halála miatt a három testvér között szétosztásra került a birtok.-Hogyan teltek a katonaévek? 1948-ban tért haza a Krímből, a Jalta melletti táborból. Hogyan került hadifogságba?- Budapesten, a Vigadó pincéjében voltunk, itt kerültünk fogságba. Innen Ceglédre vittek bennünket és pár napig arról volt szó, hogy a szerveződő hadseregbe visznek bennünket a németek ellen, de a vagonok keletre indultak és Brassón keresztül a Krím-félszigetre értünk 1300 magyarral együtt. - Mindjárt hozzáteszi, szerencsés emberként: mert a 4 év alatt nem fáztam. Egy nagy szanatóriumot építettünk pár tíz némettel együtt és az orosz építésvezetőkkel. Az építkezésen mindenféle munkát végeztem, az útépítéstől, a raktári tevékenységig mindent.- Az ellátásuk milyen volt?- Gondolhatja..., élelemhiány volt, mit kaptunk. De az ott dolgozó oroszok is azt kapták, amit mi. A kis ellátmányunkból, amelyet rubelben kaptunk, semmi lényeges élelmet beszerezni nem lehetett, esetleg egy kis mahorkát (dohányt). 48 kg voltam, amikor hazaértem, de ezzel a súllyal is első osztályú dolgozónak voltam minősítve. Hogy miként néztek ki a többiek, jobb nem beszélni róla. Egyébként 5 csoportra voltunk besorozva mint hadifoglyok, a teljesítmény, az életképesség szerint.- Mihez kezdett, amikor hazaért?-Gazdálkodtam. Még azt is mondhatom, jól sikerült az első év, a legfontosabb feltételek a korábbi gazdaságból megmaradtak. Az itthoni munka számomra pedig Jalta után valóban csak üdülés volt.- S ekkor nősült meg?- Igen. Közel 30 éves voltam, de azért ennek a nősülésnek története van. Patakra, a szomszéd faluba egy évvel hamarabb jött haza a katonacimborám. Hazaérkezésem után meglátogattam. Volt miről beszélgetnünk. Ő már nős volt. Azt mondja a bajtárs, itt van az udvarunkban egy csinos kislány. Intettem..., ráérek, de a szemem sarkából mégis csak oda-oda néztem.- És mi történt, meglátogatta még a barátját?- Rozália néni közbeszól: meg, meg, de inkább nálam kötött ki és addig járogatott, míg 1949. október 18-án létre is jött egy életre szóló frigy.- Tehát akkor azt mondhatnám, a hadifogságnak köszönheti kedves feleségét?- Hát ha így gondolja, igen.-Emlékeznek-e még a lagzira, mi volt akkor az ünnepi vacsora?- Hol is kezdjük - tanakodnak. A beszélgetéshez csatlakozott a feleség is és a félje mellett ülő egykori pataki menyecske mondja: - Patakon volt az egyházi, Dejtáron a jegyzőségi esküvő. Voltak vagy kétszázan a meghívottak, 15 kocsi (lovas szekér) hordta a násznépet.-Es mit fogyasztottak? - ismétlem a kérdést. Józsi bácsi nehezen szól, kerülgeti a választ. Aztán, mint aki felszabadul a fél évszázados titok alól, mondja: - Apósom Patakon jól gazdálkodó parasztember volt. Kuláknak is minősítették. Az esküvő előtt minden kötelezettségének eleget tett. Volt sertése több tíz is. Balassagyarmaton kértem engedélyt, hogy egyet levágjunk. Megígérték. Mire Patakra értem, már a helyi hatóság közölte: megtiltották. De hát már ki volt tűzve a lagzi. Állatorvoshoz fordultunk. Az állatorvos megállapította: eltört az egyik sertés lába, azonnali kényszervágást rendelt el. így összeállhatott a házassági tor menüje, ami tyúkhúsleves, fasírozott és akkor jött divatba a tejfölös sertéshús hosszú metélttel. S ki tudja felsorolni a rengeteg süteményt és tortát.- Kezdődtek a dolgos évek?- Igen, gazdálkodtam eredményesen. Apósomat mint kulá- kot, a somosi kőbányába vitték, de nem bírta a gyűrődést, s 56 évesen meghalt. Nekünk három gyerekünk született, ma már mindannyian önálló családban élnek és mindhármuknak 3-3 gyermeke van, vagyis így nekem van 9 unokám. ’56 után eltörölték a beszolgáltatást, még jobban fellélegeztünk. Jól mentek a dolgok. 1960-ban a tsz-szervezéskor ellenálltam, amíg lehetett. Utolsónak léptem be. A közgyűlésen mégis egyhangúlag engem választottak elnöknek. 15 évig tevékenykedtem. 1975-től az ösz- szevont tsz általános helyettese lettem nyugdíjazásomig, 1980- ig-A 15 éves elnöksége alatt hogyan alakult a falu sorsa?- Felemelt fejjel járok, mert gyarapodott a falu. Ahol olyan dolgos nép lakik, mint Ipolyve- cén, a siker nem maradhatott el. A fejlődés alapjai - nem csak a családi házaké - ebben az időben kerültek lerakásra a faluban. Többször lettem a tsz kategóriájában megyei első és országosan is számon tartottak bennünket. Nemcsak azért, mert 1953-tól az epertermesztés is jól jövedelmezett, hanem valóban összefogott a falu és dolgoztunk. Sajnálom, hogy milliós vagyonok a közösség alkotta létesítmények napjainkban miként kerülnek filléres alapon idegenek kezébe, mondjuk ki, sokszor, külföldiekébe! Sok mindent sorolhatnék az eredményességről, a munkáról, de nem a 80 éveseknek kellene megálljt parancsolni és utat mutatni!- Térjünk át kicsit vidámabb témára - próbálom a komor hangulatot oldani. - Mit lehet tudni az aranylakodalmukról? Ismét Rozália néni szólal meg: - Jaj, jaj! Ezek a gyerekek, hogy mit tettek velünk. Az itthoni ünnepség, a templomi esküvő után Rómába küldtek bennünket nászúira. Pedig hát itthon is nagyon szép volt az ünnepség. Hatvankilencen voltak, a rokonság meg a szomszédok. Alig mertük elfogadni tőlük, hogy ilyen sokat költenek ránk. De nagyon szép volt az út, még Róma egyik templomában is megáldott bennünket egy pap.- Ötven évvel ezelőtt hol voltak nászúton?-Vasárnap volt az esküvő, hétfőn mentünk kukoricát tömi. Nem volt akkor még divat a falusi embernek a nászút.-Mit csinálna másként az életben, ha újra tudná kezdeni?- Azt nem tudom, mit csinálnék másképp, azt tudom, hogy mit csinálnék ugyanígy. Úgy érzem, megtaláltam önmagamat azzal, hogy dolgozhatok és ez rendszerektől független. Dolgozni, alkotni akartam és ezt tettem. Mindig az adott korhoz kell igazodni és megtalálni a boldogulást. Ezt mondom a gyermekeimnek is, akik közül az egyik a község polgármestere, a másik helyben tanárnő, a harmadik Budapesten egy kft.-t vezet. Azt is mondom, ha újra nősülnék, Rózáikét venném feleségül. Boldogok vagyunk, hogy megéltük az ötvenedik házassági évfordulót. Virrasztóit ő sokat, várt, mikor az elfoglaltságom csak a hajnali órákban vetett haza. Nevelte a gyermekeinket. Napjainkban meg látják, itt a szobában együtt nézzük a tévét, olvassuk a Nóg- rádot. Ha én elfáradok, ő olvas nekem hangosan, én meg a hét végeken szurkolok a vécéi labdarúgóknak: jaj, csak nyernék meg a bajnokságot! Tehát boldogságban telnek napjaink. Az néha- néha elgondolkodtat, hogy ki fogja a földeket művelni, és hogy miért nő a műveletlen földek területe? Dél felé jár az idő. Búcsúzko- dunk. Elkészült a fénykép is, de közben Rozálka néni készülődik. Nem sérthetjük meg a ház asszonyát, mert közben az asztalra tette a hamisíthatatlan, 50 év tapasztalataival gazdagodott vécéi rétest, amelynek első falatjai után anyám sültjének íze árasztott el. Kilépünk az udvarra, a baromfiak hadát a drótkerítés állítja meg, hangos rikácsolással köszöntik gazdájukat. Lehet, hogy déltájban már ők is éhesek, de most el volt foglalva a Tóth házaspár. December van. Míg beszélgettünk a meleg szobában, eltűntek a felhők Szlovákia felől. Szikrázó napsütés, olvadó jégcsapok és Jóska bácsi intelmei közben lépünk ki az ajtón.- Ha tényleg írtok rólam, nehogy dicsérjetek, mert én csak éltem az életet. Amennyit bírtam, dolgoztam és ezt teszem a jövőben is.-Jóska bácsi további vidám napokat, szikrázó napot és jó egészséget kívánok. Kálovits Géza Idős Tóth József és felesége, Rozália asszony
