Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-16 / 293. szám
2. oldal 1999. december 16., csütörtök Szécsény És Térsége Jubiláló együttes Mihálygerge - A tízéves, huszonöt tagú Dobroda ha- gyömáhyőfző együttes ad ünnepi műsort december 18-án szombaton, 18 órai kezdettel a művelődési házban. Ez a csoport hozta létre a szájharmonikaegyüttest is, amely a Dob- rodához hasonlóan számos emlékezetes fellépést tud maga mögött. Ők is fellépnek a jubileumi esten. Vendégségben Hollókő - Négyéves a település fiataljainak kulturális egyesülete és a ságújfalui faluszépítő egyesület kapcsolata. Ennek jegyében a közelmúltban a ságújfaluiak látogattak el Hollókőre, a polgármesteri hivatalban megtekintették a világörökség cím elnyeréséről szóló dokumentumokat, majd beszélgetés és közös ebéd következett. Kisvárosi ferde torony A szécsényi tűztoronynak minden esélye megvan arra, hogy a város egyik legtöbb látogatót vonzó látványossága lesz, s ezt legelsősorban kismértékű ferdülésének köszönheti: az eredeti helyzethez viszonyítva, több évtized alatt harminc centiméteres „elhajlás” következett be. Nagyon minimális mértékben az utóbbi években is folytatódott ez a mozgás, amely vélemények szerint megállna. ha nem lenne olyan nagy a forgalom a városnak ezen a pontján. A helyzetváltozás rendszeres ellenőrzését ugyan már évekkel ezelőtt megkezdte a településvezetés, ezt viszont most - takarékossági szempontok miatt - szüneteltetik. Az elképzelések szerint - bizonyos belső felújítások után - korabeli tűzoltóeszközöket bemutató kiállítást lenne érdemes berendezni a „ferde torony” szintjein. Tűzoltóeszközök kiállítása lehetne a toronyban? Sokadik nekifutásra, rásegítéssel, nagyobb otthon létesül Nógrádmegyeren Új szárny, még több gondoskodás Nemrégiben Mikulás-estet rendeztek az otthonban Idős embernek adni felemelő érzés, mert a tapasztalt megbecsüli, amit érte tesznek. S mi kell a magára maradt, egyedül nem boldoguló embernek? Egy szoba, tiszta fekhely, meleg étel, jó szó, amire még inkább vágyik, s ami semmibe se kerül. S ha mindezt együtt kapja, szinte kifejezni sem tudja, hogy mennyire hálás azoknak, akik megadják neki. A nógrádmegyeri önkormányzat hat évvel ezelőtt látta szükségét annak, hogy az addig szállást biztosító idősek klubját folyamatos éjjel-nappali ellátást nyújtó intézményként működtesse.- Ez egy tizenkét férőhelyes otthon, ahol - túlzás nélkül mondhatom - otthonukra találtak, jól érzik magukat az öregek - tudtuk meg Verbot Gábor polgármestertől. - Épülete - amely egyébként régen cselédház volt, aztán óvoda, majd fogorvosi rendelő lett - régi korszerűtlen, gyakran beázik, fenntartása költséges. Részben ezek miatt, másrészt a férőhelybővítés szándékával, a költségek előteremtése érdekében próbálkoztak már több alkalommal pályázati támogatáshoz jutni. S ez most végre sikerült.-A Szociális és Családügyi Minisztériumtól ebben az évben tízmillió forintot nyertünk egy új szárny megépítésére. Nagy segítségünkre volt ebben dr. Surján László, a térség országgyűlési képviselője, aki személyesen járt el ügyünkben. Pályáztunk a megyei területfejlesztési tanácshoz, számítunk a testület ötmilliós támogatására. A várhatóan huszonötmilliós beruházáshoz szükséges többi pénzt az önkormányzat adja. Az új épületrészben két-három ágyas szobákat alakítanak ki, lesz benne társalgó, melegítőkonyha is. A helyről már gondoskodtak: megvásárolták az intézmény melletti ingatlant, az ott lévő rossz állapotú házat lebontották. Az építkezést a jövő év tavaszán kezdik, a befejezés, illetve az átadás tervezett időpontja 2001. nyara. Ezzel a bővítéssel 24-re emelkedik a férőhelyek száma, betöltésükkel nagy valószínűséggel alaposan megrövidül a bejutásra várók listája, amelyen jelenleg tizenhét név szerepel. Ugyanis nem csak a helybeliek, hanem a környező településeken élők is igénybe vennék az éjjel-nappali ellátást. Kívánságuknak a jövőben könnyebben eleget tudnak majd tenni. (Mj) Holnap jelenik meg a Lóci Kalendárium - Egyre több a lokálpatrióta Születtek, házasodtak, meghaltak Pénteken jelenik meg a Lóci Kalendárium legújabb száma. A falu mindennapi dolgait összefoglaló, múltját kutató és minden bizonnyal a jövőjét is valamelyest megrajzoló, évente megjelenő kiadványnak ez lesz a negyedik száma. Kiadója a Nagylóci Faluvédő Egyesület, amelyet öt évvel ezelőtt alapítottak a településen élők, az itt dolgozók, akik mindennapi gondjaik mellett az értékmentésre is jelentős ügyeimet fordítanak. A Lóci Kalendárium felelős szerkesztője Bélák Dezsó'né, magyar-történelem szakos tanár, aki a kötet összeállításába egyre többször vonja be egykori tanítványait is. Legutóbb két ifjú művelődésszervező szakdolgozatának részleteit is közölték: egyikük a nagyszülői házról, a másik pedig a helyi párválasztási szokásokról készítette a nagylóci folklórkutatás szempontjából is érdekes diplomamunkáját. Ez utóbbit most készül dramaturgiai játék keretében színre vinni a faluvédőkből alakult asszonykórus. Öt esztendő' egy egyesület életében is alkalmat ad már egy summázatra. Miben látja ön az egyesület erejét?- Az egyesületnek húsz alapító tagja volt, köztük plébánosunk, Finta Lajos is. Időközben sokan bekapcsolódtak értékmentő munkánkba, többek közt az iskolánk honismereti szakkörösei is. Akik már végeztek, s messzebb kerültek szülőföldjükről, úgy érzem fontos útravalót gyűjthettek össze. Ma már huszonkilenc tagja van az egyesületnek, és emellett számos támogatója a faluban, a környező településeken, Salgótarjánban, ahová sokan elszármaztak a lóciak közül. Meglepő, de nem ritkán megkeresnek akár Budapestről is, érdeklődnek, mikor jelenik meg újra a Lóci Kalendárium. Egyre több alkalmat adnak az egyesületi munkájukkal való találkozásra. Legutóbb az általános iskola névadóján, előtte a berceli szüreti felvonuláson találkoztunk.- A Nagylóci Faluvédő Egyesület egy ideje - talán nem túlzás - a település kulturális életének motorja. író-olvasó találkozót szerveztünk, s a „vendégség” idején (szeptemberben, a szent kereszt felmagasztalásának ünnepén) általunk rendezett falunapok mindenkihez szólnak. A szüreti felvonulásokat igyekszünk régi formájában megjeleníteni, felkutatjuk a régi viseleteket, szokásokat, s azokat helyben, s a falu határán túl is szívesen mutatjuk be. Az egyesületünk elnöke Ispán Dániel, akit mint hollókői sikeres idegenforgalmi vállalkozót is ismerhetnek, az ő tapasztalatai itt is sokat jelenthetnek. Idén Bérceién kívül Ságújfaluba is meghívást kaptunk. Két éve működik asszonykórusunk, amelyben az óvónők viszik a „prímet”. Milyen olvasnivalót kínál a kalendárium idei száma?- A naptárat gyermekrajzok teszik színessé, s olvasnivaló bőven lesz a falu múltjáról, régi magyar nevekről, történelmi érdekességekről egyaránt. Idén már szerzőink közt tudhatunk olyan személyiségeket, mint Hausel Sándor, Balogh József és Végh József. A kalendárium feleleveníti a falu eseményeit, számos aktualitást közöl, és ez alkalommal is lesz benne „születtek, házasodtak, meghaltak” rovat, amire sokan kíváncsiak. Tarnóczi László Magyargéci és nógrádsipeki kisiskolások a parlamenti karácsonyon Követeik a kétkezi fadíszeik... Nagy a várakozás a nógrádsipeki és a magyargéci általános iskolában: egy-egy tanulócsoportjuk ott lesz a mintegy hatszáz kisiskolás részvételével rendezendő parlamenti karácsonyünnepen. December 19-én lesz a nagy esemény, amelynek előkészületei során pályázatot hirdettek kisiskolák részére. A pályázóknak egyrészt az volt a feladata, hogy készítsenek karácsonyfadíszeket, színes láncokat Azok az iskolák, ahol a létszám nem érte el a hetvenet annyi láncból kellett állnia a füzérnek, ahány a diák. Az ennél több gyereknek helyet adó intézményekben az osztálylétszámokat kellett figyelembe venni. Információnk szerint tizenötezer tanuló szeretett volna karácsonyt köszönteni az Országházban. A kiválasztottak között vannak az említett két nógrádi alma mater nebulói. Nógrádsipekről tizenhét harmadik-negyedik osztályos mehet a Parlamentbe, Ma- gyargécről a felzárkóztató csoportban tanulók részesülhetnek a remélhetően maradandó élményeket adó ünneplésben. Utaztatásukról az önkormányzat gondoskodik. S hogy mi is vár rájuk azon kívül, hogy megcsodálhatják a nagy karácsonyfát? A tíztől tizenöt óráig tartó programban mesehősök kalandos karácsonyáról szóló előadás, sok-sok kézműves játék és betlehemezés szórakoztatja majd a kis vendégeket. Költözés: jövő év elején Az építészeti munkálatai már befejeződtek annak az átalakításnak, amely a ri- móci varroda - Rimva Kft - új helyre költöztetése a célja. Jelenleg egy szövetkezeti tulajdonú bérleményben működik a kisüzem. Az épület elavult és szűkös a tevékenységhez, ezért a két tulajdonos, az önkormányzat és a salgótarjáni ruhagyár összefogásával, a megyei területfejlesztési tanács támogatásával új telephelyet alakítanak ki a varrodának, a volt tűzoltószertár bővítésével és átépítésével. Jelenleg a fűtést és a villamos hálózatot szerelik. A költözés a jövő év első negyedében várható. Volt egyszer egy 386-os - Az iskolában ezzel számolnak: a rohamléptű számítógépes modernizációt követni kell Egykétől a gépparkig Egyházasgergén Jelentős számítógépes fejlődés gazdagítja az egyházasgergei Szent József Katolikus Szakiskola utóbbi két évének krónikáját. A sztori 1997-ben egyetlen, ma már gépmatuzsálemnek számító 386-ossal kezdődött. A szakiskolások felfejlődött számítógépes birodalma A komputeregyke időszaka rövid volt, a folytatás gyors egymásutánban sorjázó lépcsőfokait dr. Miklós Zoltán, a szakiskola igazgatója szedte időrendbe.- Hamarosan kaptunk két darab 486-os VGA-monitoros gépet az USA-ból a Szent Lázár Lovagrend adományaként. Majd pályázat útján hozzájutottunk egy Pentium százas berendezéshez és egy HP tintasugaras nyomtatóhoz. Mindez nagy örömet jelentett számunkra, bár ezek az eszközök még csak az' iskola ügyviteli munkáihoz használtuk, illetve a tanároknak segítettek a tanmenetek, jegyzetek készítésében - mondta az igazgató. A következő fejezet a helyi keretek között működő Faluért, Emberekért Egyesület pályázata révén íródott be az iskolai történelembe:- A kistelepülések informatikai ellátottságát előmozdító Teleház- programban sikeresen vett részt az egyesület: öt darab ekkor csúcs- minőségű géppel lettünk gazdagabbak. Ugyanezen a pályázaton a meglévőnél korszerűbb nyomtató boldog tulajdonosaivá is váltunk. Az 1999-2000 tanévtől a diákok érdeklődése magával hozta a számítógépes szakkör indítását, ez jelenleg a 9. és 10. osztályokat érinti heti egy-egy órában. Modemmel és Internet-lehetőséggel egy éve rendelkezünk, így a világháló információs „tárházát” is a maguk javára fordíthatják tanulmányaik során diákjaink. Az iskolavezetés számol azzal, hogy a rohamléptű számítógépes modernizációt rohamléptekkel követni kell, ezért nemrégiben ismét pályáztak a munkaerő-piaci alaphoz. Az eredmény pedig: az eddigi legnagyobb siker. Erről is beszámolt az igazgató.- A közelmúltban kaptuk a hírt: hat Pentium II. komputert két nyomtatót és két modemet nyertünk. így a jövő tanévtől a 10. osztályt végzetteknek beindítjuk a számítógépkezelő-szakképzést. Ezzel a fejlesztéssel olyan menynyiségi és minőségi előrehaladás valósul meg, ami akár szakirányú továbbképzést vagy szakmai átképzéseket is lehetővé tesz a környezetünkben élő szakemberek irányításával. (mj)