Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-24 / 274. szám
1999. november 24., szerda Mozaik 7. oldal Tizenharmadik évfolyam a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban Újságíró-palántákat képeznek Szinte már hagyomány a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium életében, hogy minden évben indítanak egy érettségire épülő 13. évfolyami képzést. Evekre visszamenőleg ez a képzés alapfokú szoftverüzemeltetői volt. Ebben az évben a gimnázium vezetése valami merőben újjal rukkolt elő. Az Országos képzési listából egy új szakot választottak a 13- osok számára, s így mostanra már középfokú újságíró-palántákat nevelgetnek a tantermek padjaiban. Köztudottan jó pár szak van a képzési listában. Miért pont a középfokú újságíróira esett a gimnázium választása? Többek között erre a kérdésünkre válaszolt a gimnázium igazgatója, Kovács Tibor.- Honnan jött az ötlet, hogy egy középfokú újságírói szakot indítsanak az 1999-2000-es tanévben?- Az utóbbi években már volt érettségire épülő 13. évi képzés a Madách Imre Gimnáziumban. Az oktatási rendszerünket egy alapfokú szoftverüzemeltetői képzés tette teljessé, mely a számítógépparkunkra épült. Az idő múlásával a gépeink elavultak, a technikai cserét pedig nem tudtuk megoldani. Föltettük a kérdést, hogy érdemes-e tovább folytatni a képzést? A válasz: nem. Nem akartuk elhagyni a 13. évfolyamot, éppen ezért elhatároztuk, hogy kitalálunk valami mást. Átnéztük az Országos képzési listát és rábukkantunk egy sport- szervező-manager és egy középfokú újságírói szakra. Mind a kettőt meghirdettük a diákok körében. Mindkét szak után volt érdeklődés, mi mégis csak az egyiket akartuk elindítani. A „csatában” az újságírók győztek. Semmi más nem volt hátra, mint megnyerni a legjobb tanárokat és oktatókat. Azt hiszem, hogy ez sikerült is.- Vannak olyan jelentkezők, akik nem nyertek felvételt?-Nem, nincsenek. Olyanok vannak többen, akik visszaléptek, vagy akik már a tanév megkezdése után morzsolódtak le.-A tanárok, oktatók kiválasztásánál mi volt az elsődleges szempont?- Az iskola tanárai mellett olyan helyi oktatókat, tanárokat sikerült megnyernünk, akik az újságírásnak, -szerkesztésnek jegyzett szakértői.- Van-e lehetőségük a diákoknak gyakorlatra? Megvan- e a szükséges technikai háttér?-Nem mondhatnám, hogy rosszul felszerelt a gimnázium, de azt sem, hogy nagyon jól. Viszont az én meglátásaim szerint megvan mindenünk, ami a média oktatásához elengedhetetlen. Van jól felszerelt stúdiónk, projektorunk, amit már Zengő Árpád nagyon jól alkalmaz az oktatásban. Továbbá van egy fotólaborunk s egy ígéretünk, hogy tárgyi akadálya nem lehet az oktatásnak. Ami kell, azt meg is szerezzük! A gyakorlat másik oldalának megoldása érdekében még folynak tárgyalások a megyében működő rádióval és újsággal. Továbbá, én szeretném, ha az ifjú újságírók szerkesztenének egy iskolai lapot és egy - nem csak zenéből álló - színvonalasabb rádióműsort is.- A diákok angolt és németet tanulhatnak. Miért pont ezt a két nyelvet, mikor az újságírók manapság esetleg jobban hasznosíthatják az angol mellett a francia nyelvet.-Ez valóban így van. Viszont a nyelv kiválasztásánál az volt az első szempont, hogy nálunk többnyire angol és német szakos tanárok vannak. Nincs az iskolában, és nem is nagyon találtunk volna olyan tanárt, aki franciát tanítana. Extra kívánságként, ha valaki oroszt akar tanulni, azt meg tudja oldani. Talán még ismét szükség lesz rá.- Megfelel-e a jelenlegi középfokú képzés a felsőfok megalapozásának?- Egyértelműen - igen! Az órák nagyon jó színvonalúak, az átadott tananyag pedig elég lesz a felsőfok megalapozásához és a szakmai vizsgához.- Indítanak-e jövőre felsőfokú képzést?- Ez egyelőre egy nyitott kérdés. Önerőből nem hiszem, hogy meg tudnánk oldani. Kellene némi segítség, mondjuk, a Magyar Rádió részéről, hisz nekik van ilyen, felsőfokú képzésük. Ha összejön, akkor az csoda lesz, de ha nem, akkor sajnos, nem Salgótarjánban kell tovább folytatni az újságírói tanulmányokat.- A tanév végén milyen végzettséget kapnak a diákok?- Először is, egy nagyon komoly vizsga lesz egy szakmai bizottság előtt. Aki ezt az akadályt jól teljesíti, az egy OKJ-nak megfelelő középfokú újságírói bizonyítványt kap. Aki pedig még tovább szeretne tanulni valamilyen egyetemen vagy főiskolán, annak némely szak esetén pluszpontot jelent a jó szakvizsga.- Tud-e a megyében vagy az országban másik olyan iskolát, ahol szintén van újságíróképzés a 13. évfolyam keretében?- Egy ilyen iskola van még az országban, ahol középfokú újságírói képzés folyik. Ez az iskola Komáromban van. ők már régebbóta sikerrel oktatják az újságírást, mi még csak most kezdjük. Éppen ezért a minisztériumot is érdekli, hogy milyen eredménnyel fog majd szerepelni a mi évfolyamunk.- Ón szerint lesz lehetőségük a végzős diákoknak az elhelyezkedésre?- A tehetségesebbeknek és a jó írói vénával rendelkezőknek biztosan lesz lehetőségük az elhelyezkedésre. Kaptam már jelzéseket arra, hogy a vizsgák letétele után az újságírásra termetteket meg fogják szólítani, s talán még néhányan állásajánlatot is kapnak.- Milyenek a tanárok eddigi tapasztalatai?- Én eddig jobbára pozitív visszajelzéseket kaptam a kollégák részéről a tanulmányi munkáról, az órákon való részvételről. Meglátásaim szerint nem lehet akadály annak az útjában, aki elszánta magát arra, hogy újságíró legyen. Mi, a gimnázium tantestülete és a külsős oktatók mindent megteszünk a siker érdekében. Fissza Követésre talált a Hungária Biztosító felelősségbiztosítása Nem marad el a hűségjutalma UHUNGÁRIA n BIZTOSÍTÓ RT az Allianz Csoport tagja Bár a jövő évi gépjármű-felelősségbiztosítás (gfb) díjairól készült összesítő táblázat téves adatok alapján jelent meg lapunkban, a Hungária Biztosító reméli, hogy ügyfeleit nem tévesztik meg a versenytársak ajánlatai. Annál is inkább, mivel a Hungária Biztosító volt a hazai piacon az első, amely bevezette a kockázatarányos díj- kalkulációt, s ezt valamennyi biztosító átvette. Arról van szó, hogy egy fővárosi gépjármű-tulajdonos veszélyeztetettebb káresemény szempontjából, mint egy nógrádi, ezért magasabb díjat állapítottak meg részére. Nógrád megye nagy részét a legkisebb kockázatú övezetbe sorolták, ám voltak községek - különösen Pest megye határán - amelyek nem élvezhették ezt az elbírálást. A statisztika őket igazolta, így egész megyénk a legkedvezőbb díjövezetbe tartozik ma már - mondta el lapunknak Urbán Zsolt, a Hungária Biztosító megyei fiókigazgatója.-Társaságunk folytatja a korábbi elveken alapuló díj- kalkuláció finomítását mondta -, s nemcsak a motor űrtartalmát vesszük figyelembe. A teljes díjliberalizáció kiterjesztéséig szeretnénk elérni, hogy minden gfb-ügyfe- lünk annyit fizessen, amilyen súlyú veszélyt jelent, illetve amilyen kockázatot képvisel járművével a veszélyközösség számára. A Hungária Biztosító várja a 2001-től esedékes teljes díjliberalizációt, amelyben előnyt élveznek majd hűséges tagjai, s persze azok is, akik egyáltalán nem okoztak balesetet. S bár elképzelhető, hogy a Bonus malus rendszer ebben a formájában megszűnik, a kár- mentességi kedvezmény a HB- nél tovább él - állítja a szakember.- A biztosítás így télen különösen fontos - tette hozzá - de fontosabb, hogy a járművel utazók épségben oda is érjenek, ahová elindultak. A jelenlegi közlekedési viszonyokon csak jó műszaki felkészültségű gépjárművel, rutinos vezetési stílussal lehetünk úrrá, de a bajt ez sem zárja ki. Síkos úton jobb el sem indulni, már ha módunkban áll választani. PR-TNL Receptajánló Sajtos rúd. Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 csomag szalalkáli, 1 tejföl, 2 tojás, ízlés szerint só, 30 dkg trappista sajt. A liszttel elkeveijük a szalalkálit, elmorzsoljuk a margarinnal. Hozzáadjuk a tejfölt, egy tojást, a sót, a lereszelt sajtból 10 dkg-ot. Megsózzuk, gyorsan összedolgozzuk, majd körülbelül egy centi vastagságúra elnyújtjuk. A tetejét megkenjük a felvert tojással, majd bőven megszóljuk reszelt sajttal. Derelyevágó- val egyenletes rudakra vágjuk, tepsibe rakjuk, majd forró sütőben szép aranysárgára sütjük. Vigyázzunk, mert ha túlsütjük, a sajt keserű lesz! Tanösvény a somoskői várhoz A Phare Credo pályázatán 7 millió szlovák koronát, azaz 40 millió forintot nyertek szlovák pályázók Brüsszelben a somoskői várhoz vezető tanösvény kialakításához. Most ugyan hatalmas hó borítja a Sátoros-hegy oldalát, s elvétve akad turista, aki annak megmászására vállalkozik. A következő években azonban egy jobb állapotú útra, több látnivalóra és a hegy alatti parkolótól a várhoz vezető, több mint egy kilométer hosszú szakaszon egy tanösvényre is lehet majd számítani, amely nyilván élénkíteni fogja a vár körüli turistaforgalmat. Amint azt Puszta Bélától, Salgó- taiján polgármesterétől megtudtuk, a napokban Rimaszombatban jelentették be, hogy a brüsszeli Phare- iroda 7 millió szlovák koronának megfelelő összeggel támogatja ezt a tervet, amelynek esélyeit az is nagyban megemelte, hogy illeszkedik a Karancs-Medves turisztikai értékeinek kiaknázásához. A megyei turisztikai koncepcióban, s a város ez irányú elképzeléseiben ugyanis szerepel az, hogy a somoskői és a salgói várat túraútvonallal kössék össze, s a bakancsos turistáknak is mind több dologgal teremtsenek kedvet ahhoz, hogy ide látogassanak. A Petőfi- kunyhó és környékének helyrehozatala, a terület parkosítása már eddig is eredményeket hozott, amiben meghatározó érdemeket szerzett a Somoskői Váralja Egyesület Végső cél az évek óta forszírozott, s nem csupán alkalmankénti határnyitás. Ugyanakkor ez a szlovák oldali kezdeményezés már azt mutatja, hogy a területfejlesztési alapon szerveződő Neogradiensis Unió révén, s a Brüsszelbe benyújtandó közös pályázatokkal - akár az Európai Unió segítségét is igénybe véve - nem csupán koncepciók születhetnek a turisztikáról, hanem az erre költött pénzekből a turisták maguk is látnak majd valamit. T. L. ^OKAT Aí I \r\ 1 A MEGBEI A Westel 900 sokat ad régi előfizetőinek megbecsülésere Ahogy az egy piacvezető mobilszolgáltatóhoz illik Aranykártyával rendelkező ügyfeleinknek tálcán kínaijuk az egyedülálló lehetőséget: új előfizetéssel együtt már 7 700 forinttól*’ juthat márkás DUAL készülékekhez bármely díjcsomagra is esett a választása. Használja ki a tehetőséget, válasszon lehat kedvére’ Aranykártya pontjait sok-sok értékes ajándékra és szolgáltatásra is beválthatja. Készülékajánlatunk pedig újabb példa arra. hogy az Aranykártya kézzelfogható érték. KÉSZÜLÉK* KÁRTYA 7700 Ft-tói ** További feltételek az üzletekben. • A készülék csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. ** Csak Aranykártyás ügyfelek részére, új WESTEL 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törtesztőrészlet és 24 x 1 375 Ft. havi forgalmidíj-kedvezmény tartozik. Információ: 1230 (csak a WESTEL 900 hálózatából hfvható - díjmentesen). 265-9210 WWW.westel900.hu Díjtalan házhoz szállításért hívja a 06/80 630-900-as ingyenes zöldszámot.