Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
november 19., péntek Szeretettel köszöntjük ERZSÉBET nevű kedves olvasóinkat! Az Erzsébet bibliai név, jelentése: isten az én esküvésem. Virága az orchidea és a ciklámen. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Árpádházi Szent Erzsébet (1231), II. Endre magyar király leányának napja, aki 20 éves korában megözvegyült, majd szegénységi fogadalmat tett és életét a felebaráti szeretet gyakorlásának szentelte. A Nap kél: 6.54 órakor, nyugszik: 16.04 órakor. ÜGYKIUTES SZERKESZTŐ: Faragó Zoltán WP0,nm DudeUai Ildikó ® : (32) 416-455 110 évvel ezelőtt, 1889. november 19-én született Újpesten Bokros Birman Dezső (képünk) szobrász, festő, Kossuth- díjas (1949). Épület- szobrászként kezdte s dekoratív műhelyt nyitott, de vállalkozása nem járt sikerrel. Kiment Párizsba, ahol a modem szobrászatot és festőművészetet tanulmányozta. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált, Berlinben mutatta be Jób-illusztrációt. A két világháború közt az ex- presszionizmus képviselője lett. Művei közül idézzük a Kalapos önarcképét, Don Quijote-t, a Napbanéző bányászt. Önéletrajza 1949-ben jelent meg. 80 éve, 1919-ben hunyt el Rákospalotán Franzenau Ágoston mineralógus, paleontológus, aki az itthoni fosszilis foraminife- rák vizsgálatával szerzett tudományos érdemeket. Ezeknek az egysejtű állatoknak a maradványai a mélyfúrások anyagában fordulnak elő és felhasználhatók a földtani kormeghatározásra. E napon hunyt el 1828-ban Franz Schubert osztrák zeneszerző. Hideg, télies idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Hideg, télies időre számíthatunk. Legtöbb helyen túlnyomóan borult lesz az ég, főként délután valószínű egyre többfelé havazás.Sokfelé megerődödik az északkeletire forduló szél, viharos széllökésekre is számítani kell. A hőmérséklet a délutáni órákban is csak 0, -1 fok körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: -1 Balassagyarmat: -1 Szécsény: -1 Bátonyterenye: 0 Pásztó: 0 Ipolytamóc: -1 Megvárta a zsarukat - A vüág legszerencsétlenebb betörője címre is méltán pályázhat ez az új-zélandi férfiú: a tetőn keresztül próbált bejutni egy lakásba, de megcsúszott és a lábánál fogva fennakadt a kerítés tüskéin, így várta meg a rendőröket... * MI VÁR MA Öi\RE ? Hírlap-horoszkóp * 7T Skorpió (X. 24-XI. 22.) Rendszerint a lehető leggyorsabban túl akar esni a szokásos névnapi partikon, mert Ön nem szereti ezeket a nyüzsgő, személytelen összejöveteleket. Azt ajánljuk, ' mégse zárkózzék be a négy fal közé. Érdemes elfogadni a meg- ; hívásokat, mert talán éppen egy bulin találkozik azzal a testilelki jó baráttal, akit keres. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A kreativitását kiélheti a hét utolsó munkanapján. Szórakozásra is jut ideje, ha pedig gyermekkel áldotta meg a sors, kellemes élményeik lehetnek egy rendezvényen. Családtagjai kisebb meglepetéseket okozhatnak Önnek. Bak (XII. 22-1. 20.) A Bak jegyén keresztülhaladó Mars hatá- A sára munkájában a szokottnál is sokkal energikusabbnak érzi magát. Jó esélyei vannak bármilyen új feladatra. A tartós kapcsolatban élők némi otthoni vitára készüljenek. Hajlamos érzelmei elhallgatására, ami némi félreértésre ad okot. Vízöntő (I. 21-11. 20.) A Merkúr diszharmonikus fényszöge a Vízöntőhöz félreértéseket okoz. Munkabírása kissé csökken. Ám a szerelem életterületén kedvező események történnek. Figyeljen partnere érzelmeire. Halak (II. 21—III. 20.) Tárgyalásra és általában mindenféle kommunikációval kapcsolatos dologra jó a mai nap. Többen fordulnak Önhöz gondjaikkal, bajaikkal, akiknek szívesen segít. Kos (III. 21-IV. 20.) Uralkodó bolygója, a Mars most nem túl kedvező fényszöget vetít csillagképére. Ez néhány dologban késlelteti a sikert. Próbálja a stresszhelyzeteket bölcsen kezelni, és akkor közelebb kerül céljaihoz. Ugyanis titkon szeremé magát függetleníteni másoktól. Bika (IV. 21-V. 20.) A Nap égi útján éppen szemben halad a Bika jegyével. Fontos döntésekre, megbeszélésre alkalmas az idő. Kedélyállapota hullámzó: hol rendkívül energikusnak érzi magát, hol pedig feszültek idegei. Ikrek (V. 21-VI. 21.) A Vénusz bolygó kedvező fényszöget küld az Ikrek jegyére. Kellemes légkört sikerül kialakítani környezetében, s jól tud másokkal együttműködni. Szerelem területén rendkívül fordulatos eseményekre számíthat. Boldog névnapot üzennek a csillagok a mai ünneplőknek. y. Rák (VI. 22-VII. 22.) Álljon ellen a csábításnak, és ne egyen túl sokat, ne kényeztesse el magát mindenfélével. Délután igyekezzen minél többet tornázni, attól erősebbnek érzi majd magát. Egyik kollégája névnapi összejövetelre invitálja. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Közelebb fog kerülni egy üzleti partnerhez vagy egy kollégához. Még a legpuritánabb névnapi ünnepség is alkalmat teremthet barátságok kialakulásához vagy elmélyítéséhez. Karrierje is profitálhat a dologból. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Szeretne szorosabb kapcsolatot teremteni a környezetében élőkkel, például úgy, hogy beszédbe elegyedik valakivel utazás közben, vagy eljár szórakozni a munkatársaival. Rádöbben, hogy sokkal több izgalmas ember van Ön körül, mint azt korábban gondolta. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Ön mostanában elhanyagolt bizonyos gondolatokat és érzéseket. Ezek ma a felszínre törnek. Nem ártana, ha jobban odafigyelne az álmaira, ugyanis fontos üzeneteket közvetítenek a tudatalattijából. Holnapi Lapunkból Stflbútorokról stílusosan Egyetlen, tartalmában egyszerű mondat és két nagyszerű bányai stílbútor arra késztette egy olvashatatlan nevű kedves olvasónkat, hogy ellenérzését fejezze ki egyik írásunk és a kazán polgármesteri iroda berendezési darabjai kapcsán. Miután a hallgatag főszereplőkhöz hiába fordultunk volna, azok véleményét kértük, akik helyettük is beszélnek. így megszólal Kiss János volt, Tőzsér Tibor jelenlegi önkormányzati képviselő és természetesen Molnár Katalin polgármester. Hat szám - egy nyeremény! 6. HÉT A T JETI NYEREMET ■IYí ] ............ H írlap-ajándékcsomag ü t A V MA 2 \ *n 2 w cng NJ ü § » V* > Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Állj, vagy jövök! Szinkr. amerikai akció-vígjáték. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Düh: Carrie 2. Feliratos amerikai horrorfilm. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Tökéletes katona 2. Színes amerikai akciófilm. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Henry Fool. Színes amerikai film. #" November 17-i kenő nyerőszámok 1 4 8 16 18 19 30 33 36 38 44 46 51 58 67 68 71 75 76 79 IIaIIoIa Tapasztalat Vidéken tölt néhány napot a család. A hatéves kislány minden iránt érdeklődik.-Papa, miért kukorékolnak olyan korán reggel a kakasok?- Tudod, kislányom, sietniük kell azzal, ha van valami mondanivalójuk, mert később aztán felébrednek a tyúkok is. Autóbuszon Az idősebb hölgy a zsúfolt autóbuszon - más kapaszkodóalkalmatosság nem lévén - megragadja a mellette álló magas fiatalember szakállát.-Elnézést kérek, asszonyom, lenne kedves elengedni a szakállamat? - szólal meg csendesen a férfi.- Miért? Leszáll? Komoly dolog-Zsuzsi, mi volt az életedben az első komoly dolog, amit elértél?- Talán az ajtókilincs. Egymás közt- Miért vagy ilyen feldúlt? - kérdi az orvos az egyik kollégájától.- Az egyik betegem miatt.- Meghalt?- Nem. Meggyógyult.- És ettől vagy úgy kétségbeesve?- Hogyne lennék, amikor fogalmam sincs, mitől gyógyult meg! KOSSUTH Óránkért Hírek. Időjárás. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Halárak nélkül. 5.00 Krónika. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. 8.00 Krónika. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 10.00 Útközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Képek a századfordulóról. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Brahms: a-moll korálelőjá- ték és fúga. 13.30 Vallási félóra. 14.35 Halász Margit három novellája. 15.05 Parlamenti ütköző. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 1625 Talpalávaló. 17.05 .Magyarországról jövök...” 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Boszorkányballadák. 20.04 Petőfi-versek népzenénkben. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.04 Az East együttes felvételeiből. 2125 Fórum. 21.55 Szóló (Blaskó Jenő olvassa fel írását) 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szekemtörténetek. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Hangver- senymúzeum. 24.00 Hírek. Időjárás-URURH-ADÓN- 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar nyelvű műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi- délelőtt 9.10 Kabarépetcek. 9.40 Gorüusz-pkisz. 9.50 Aprócsepró. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. 11.10 Hangatbum. 11.48 Korkérdés. 1200 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verki. Hírek. Időjárás. Sport Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.43 Poggyász. 15.00 Hírek. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.01 Kölyökrá- dki. 18.30 Gordusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Garázs. 20.30 „Füst a víz felett...” 21.00 Hírek. 21.04 Dokumentumműsor. 22.00 Jazzkoncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után a.™ 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér 9.05 A bestia (brazil sorozat-11.) 10.00 Humberto Cirkusz (csehszlovák sor., 5.) 11.10 Erdészház Falkenauban (német sorozat - 55.) 12.00 Hírmagazin 12.58 Hírek. Időjárás 13.00 Körzeti magazinok 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 Kék Ég Légitársaság (ausztrál sor., 13.) 14.58 Hírek. Időjárás 15.00 A homok titkai (brazil sorozat -143.) 15.35 Erdőjárók (természetfilm) 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Pillangósziget (24.) 16.30 Kaliforniai alom (amerikai sorozat) 16.58 Hírek. Időjárás 17.00 A transzpiantáltak világjátéka 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Théma 18.30 Ki marad a végén? 19.00 Mindent a szerelemért 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 TS - PNB-iabdarúgó- mérkőzés 22.10 Híradó. Időjárás 22.15 Aktuális 22.55 X-akták (amerikai sor.) 23.45 Bank utca 9.05 Dóry József énekel 9.50 Nemzeti értékeink 10.001989-hónapról hónapra (sorozat - 6.) 11.00 Lehetetlen?! 12.00 Szenzáció (28.) 13.00 Hírmagazin 13.35 Aktuális 13.55 Nyitott stúdió 14.001100 év Európa közepén -Felsőőri járás 14.30 Omega-koncert '99 15.30 Magyar Ház 16.00 Iskola utca 17.30 Panoráma 18.00TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A Századunk műhelyéből 21. 20.50 Magyarország 2000 21.25 Hatholdas rózsakert (magyar film) 22.35 Záróra 5.55 Faluvilág 6.25 Aerobik Norbival 6.30 Jó reggé#, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (am. sor. - 55., ism.) 8.55 Riviéra (ism.) 9.25 Divatshow 9.50 Magyarország holnap (ismétlés) 10.20 Follow me (angol nyelvlecke) 10.45 Fő az egészség 10.50 Közvetlen ajánlat 1120 HákJ@világ 12.10 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 12.35 Riviéra (55.) 14.00 Szegény ember narancsa (am. családi sor., 5.) 14.45 Gazdagok és szépek (am. sor. - 545.) 15.10 Szrgrer csapat (am. kalandfilm-sor.) 16.00 Sunset Beach (307.) 16.45 Samantha (30.) 17.40 Luz Maria (126.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (46.) 20.00 Dáridó 21.45 Jó estél Magyarország! 22.30 Szeszélyes éjszakák Autószalon 2000 (autósmagazin) 23.00 Terminátor - A Halálosztó (amerikai film) 0.50 Vörös cipellők (am. erőt. sor.) 5.50 Napkelte 9.05 Santa Barbara (5.) 10.00 Utazás Gasztronómiában . (ismétlés) 10.30 Közvetlen ajánlat 11.00 Video Hits No. 1 13.30 Azok a csodálatos férfiak (am. vígjáték) 16.00 Eleven Levi's Chart 16.45 Beverly Hills 90210 (amerikai sor., 153.) 17.35 Magnum (15.) 18.30 Szeleburdi Susan (5.) 19.00 Hír3 19.30 Egy rém rendes család (amerikai sorozat) 20.00 Különleges kommandó (am. sor. - 7.) 20.50 OP Center (amerikai akc., 2/1.) 22.25 Szárnyak (10.) 22.55 H«3 (ismétlés) 23.25 Cracker (angol sorozat) 0.15 72 óra (ism.) ^ DUNA TV 4.15 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Losonc-Lucenec 9.45 Napóra (ismétlés) 10.20 Utolsó padban (olasz film) 12.00 Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.30 Táncpercek 12.35 Minoritates Mundi 13.05 Szovjet zenei archívumok kincseiből 13.55 Századunk nagy napjai -1956. október 23 14.50 Az élet bolygója (9/7.) 15.50 Pop-sarock 16.20 Miénk a tér 17.25 Mesefilmek 18.00 Napóra. Híradó 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Magyar világ 19.30 Esti kérdés 19.45 Fantozzi (olasz film) 21.20 Furcsa mesék 21.35 Híradó. Sportpercek 22.00 Cigányok ideje (5/5.) 23.15 Híradó 23.35 A Lény - egy másik világból (amerikai horrorfilm) 6.00 Ünnepnaptár 6.30 Reggeli 9.05 Élettér (ismétlés) 9.15 Receptklub (ism.) 9.30 Babylon 5 (ism.) 10.20 Barátok közt (ism.) 10.45 Top Shop 11.15 A farm, ahol élünk (ismétlés) 12.10 Titkok és szerelmek (ismétlés) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmagazin) 13.20 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Klipklub 14.20 Az első csók (79.) Anőfaló 14.50 Második csók (121.) 15.15 Babylons (6.) Pókháló 16.00 Dallas (24.) 16.50 Mire gondolok? 16.55 A farm, ahol élűnk Rosszfiúk 17.50 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 17.55 Titkok és szerelmek (mexikói sor., 40.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (439-440. rész) 20.00 Koóstokj 21.45 Híradó (hírmagazin) 22.15 Veszélyes üt Hawaiiba (amerikai akciófilm) 23.55 Erotikus fantáziák 0.20 Fókusz (ism.) 6.30 A jövő hírnöke 9.25 A fogtündér 10.50 Merénylet Lincoln ellen 12.25 A három kismalac (amerikai rajzfilm) 1320 Kobak-keringő (amerikai krimivígj.) 14.55 Szakíts, ha bírsz! (amerikai film) 1625 Babar - A legjobb az egyenes üt (kanadai rajzfilm) 16.55 Mennyi? 30! 17.30 Jó barátok 17.55 Rozsdás, a mentőkutya (amerikai kalandfilm) 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Összeesküvés-elmélet (amerikai thriller) 22.15 Vízözön (am. akciófilm) 24.00 Romani Kris - Cigány- törvény (jug.-ném.-bolgár film) TARJÁNI TV 17.55 Hirek 18.05 Háttér 18.15 20 éve az úton - 20 éves a Hit Gyülekezete 18.50 SzépségkirályncHeiöHek A losonci döntő összefoglalója 19.05 Tükör 19.35 Tempó - Autósport Benne: Mecsek Rallye 20.05 Hírek 20.15 Háttér * 20.30 Hírszerzés a vb alatt (amerikai akciófilm) / / / Kiadja: Nógrádi Média Kiadói KfL Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. VIAA P A T\ Wf UTpT A P Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. I g \ JlTlX/AI/Mvr-vin II I l\ I J fi r Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és tévesztési w”»*“*««. a mm* csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 357301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. » Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axe! Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.