Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-02 / 255. szám

1999. november 2., kedd Ország - Világ 5. oldal A Munkáspárt Orbán Viktor lemondását követeli Atomfegyver-tilalom? A Munkáspárt szerint az alaptörvényben kellene ki­mondani: Magyarország te­rületén nem állomásoztat- hatóak atomfegyverek - je­lentette ki hétfői sajtótájé­koztatóján Thürmer Gyula pártelnök, aki egyben le­mondásra szólította fel Or­bán Viktor kormányfőt a magyarországi atomfegy­ver-telepítésről tett, egy ka­nadai napilapban megjelent kijelentése miatt. Hozzátette: ha nem lehet az alkotmányba foglalni az ál- lomásoztatás tilalmát, akkor a Munkáspárt kezdeményezni fogja, hogy törvény rendel­kezzen e témában. Thürmer Gyula szerint „a kormányfő ismét félreérthető és megala­pozatlan kijelentéseket tett”, így szerinte „alkalmatlan a miniszterelnöki teendők ellá­tására”. A politikus közölte azt is: a spanyolországi testvérpártok támogatják, hogy jövő tavasz- szal Magyarországon rendez­zék meg az Európa Parlament baloldali frakciójának tanács­kozását. Egyetértettek abban is, hogy meg kell akadályozni atomfegyverek telepítését olyan országokba, ahol ilye­neket ma még nem állomá- soztatnak. Gazdaságkutatói vélemények az ipari termelői árak növekedéséről Várható a fogyasztás bővülése is Az ipari termelői árak emelkedése nem okozott meglepetést a gazdaságku­tatók számára, akik úgy vél­ték, hogy a folyamatok vá­rakozásaiknak megfelelően alakulnak. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyve­zető igazgatója kifejtette: nem meglepetés, hogy szeptem­berben augusztushoz képest 1,2 százalékkal nőttek az ipari termelői árak. Az sem várat­lan, hogy tavaly szeptember­hez képest 4,8 százalékos nö­vekedést regisztrált a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly ugyanis nagyon alacsony bázisindexek alakul­tak ki. A kutató szerint a nö­vekedés hátterében jórészt az áll, hogy tavaly nagyon nyo­mottak voltak a kőolaj- és az alapanyag árak, s emiatt az éves és a havi ipari termelői árindexek is alacsonyak vol­tak. Azóta a kőolaj ára - fő­ként július-augusztusban - je­lentősen megemelkedett, s ez hat a termelői árindexre is. A kőolaj árának emelkedése kü­lönösen a vegyipari árakra ha­tott a KSH kimutatása szerint. Az ügyvezető közölte, hogy a GKI az idén éves szinten 5- 5,5 százalékos ipari termelői ármelkedést vár, szemben a tavalyi 3 százalék alattival. Ebben szerepet játszik a las­san élénkülő nyugat-európai gazdasági konjunktúra, s az is, hogy a kormány által várt­nál nagyobb nominális burttó béremelkedés élénkíti a belső keresletet. A GKI előrejelzése szerint a fogyasztás az idén 4- 4,2 százalékka bővül, miköz­ben a bruttó hazai termék (GDP) csak 3,6 százalékkal emelkedik. Az ügyvezető igazgató szerint a fogyasztás erősödéséhez vezet az is, hogy az idén az alacsony re­álkamatok miatt erőteljesen csökken a lakosság megtaka­rítási hajlandósága. A GKI korábban mintegy 800-900 milliárd forintos megtakarí­tást várt ’99-re, ám szeptem­ber végéig ez az összeg csak 480 milliárd forintot ért el. Belyó Pál, az Ecostat Gaz­daságelemző és Informatikai Intézet igazgatója kifejtette: az idén mintegy 6 százalékos ipari termelői áremelkedésre Számítanak, részben azért, mert a kőolajár az elmúlt nyá­rihoz képest továbbra is ma­gas, 20 dollár feletti szinten áll. Belyó Pál úgy vélte, hogy az év hátralévő hónapjaiban, részben a az európai uniós konjunktúra miatt is nő majd az exportértékesítés, illetve emelkedik a belső kereslet. E folyamatok pedig hatnak az ipari árakra is. SZDSZ: ellenzék nélkül nem megy Kétharmados döntés A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testületé és országgyű­lési frakciója megütkö­zéssel fogadta Orbán Viktor magyar minisz­terelnök kanadai meg­nyilatkozását atomfegy­verek esetleges magyar- országi telepítéséről - derül ki abból a közle­ményből, amelyet hétfőn juttatott el a Magyar Távirati Irodához a párt sajtóosztálya. „A NATO-csatlakozási tárgyalások során nem merült fel atomfegyverek Magyarországra történő telepítésének szükséges­sége. Az SZDSZ meggyő­ződése, hogy ez az állás­pont változatlan ” - olvas­ható a nyilatkozatban. A szabaddemokraták le­szögezik: bármilyen fegy­verrendszer magyaror­szági telepítéséhez az Or­szággyűlés kétharmadának döntése szükséges, a kor­mánynak tehát nincs lehe­tősége ennek engedélyezé­sére. „A miniszterelnök megnyilvánulását felesle­gesnek, felelőtlennek, a köznyugalom felzaklatá­sát károsnak tartjuk, azt elutasítjuk. Megnyugtat­juk az ország közvélemé­nyét: senki sem telepíthet hazánk területére atom­fegyvereket az ellenzék hozzájárulása nélkül ” - fejeződik be a szabadde­mokraták közleménye. Magyarország elmúlt tíz éve - egy olasz lap „érdekes olvasatában” „Fiatal oroszlánokkal” az élen- A kommunizmus bukása után tíz esztendővel Ma­gyarországon a jobboldal másodszor is átvette az irá­nyítást, az ország most a „fiatal oroszlánokra” bízza sorsát - írja a Corriere della Sera hétfői mellékletében. Az olasz lap a berlini fal leomlásának tizedik évfordu­lója alkalmából áttekintést ad a kelet-közép-európai orszá­gokban végbement változá­sokról. A Magyarországgal foglal­kozó rövid írás először Nagy Imre újratemetését idézi fel, megszólaltatva Vásárhelyi Miklóst, aki visszaemlékezve elmondja, hogy a szertartás a legkisebb rendzavarás nélkül zajlott le.- Kilenc évvel később Or­bán Viktor került a kormány élére - folytatja az olasz lap, majd úgy fogalmaz, hogy a mostani miniszterelnöknek és pártjának a története az elmúlt tíz esztendő eseményeinek „érdekes olvasatát” adja. Em­lékeztet: a kádári „gulyás- kommunizmusból” a kapita­lizmusba való átmenetnek nemcsak az volt a következ­ménye, hogy a külföldi befek­tetők tömegei jöttek Magyar- országra, hanem az is, hogy tovább növekedtek a a gazda­gok és a szegények közötti különbségek. A kezdeti lelkesedés, az életszínvonal gyors emelke­désében való reménykedés helyébe a kiábrándultság lé­pett, amely szép sorjában megbuktatta a legnépszerűt­lenebb intézkedések terhét magukra vállaló kormányo­kat. Az Antall József vezette kabinetnek a piacgazdaság irá­nyába tett lépései - noha távol álltak a Varsóban alkalmazott sokkterápiától - visszautasí­tásra találtak a választók köré­ben, és „visszatolták” a hata­lomba a szocialistákat. Horn Gyula kormányának a gazda­sági stabilitás megteremtését szolgáló politikája ugyancsak rontotta a lakosság közérzetét.- „És itt lép be a képbe Or­bán" - úja a lap, hozzátéve: az egykori „kócos”, meg nem al­kuvó Fidesz az „ambiciózus juppik” pártja lett. A Fidesz- Magyar Polgári Párt jobboldali irányultságát hangsúlyozza. Orbán politikai offenzívájának zászlajára a korrupció és a bű­nözés elleni harcot tűzi, adó- csökkentést és támogatást ígér a sokgyermekes családoknak és a legszegényebb régióknak - olvasható a Corriere della Sera hétfői mellékletében. Tudjmanék titkolt vagyona Horvátországban újságíró­szövetségi kitüntetést ka­pott az az újságíró, aki ta­valy októberben megjelent cikksorozatában lerántotta a leplet Franjo Tudj man elnök és felesége eltitkolt vagyoni helyzetéről. A Zagrebacka banka egyik alkalmazottja 1998 őszén tá­jékoztatta az egyik független napilap újságíróját, Orlanda Obadot arról, hogy az ál­lamfő felesége, Ankica Tudjman 125 ezer dollárnak megfelelő keményvalutát he­lyezett el betétszámlákon s az elnök vagyonbevallásában ezt nem tüntette fel. A bankalkal­mazottat, Ankica Lepejt bank­titok megsértése címén vád alá helyezték két másik alkalma­zottal együtt. Az újságírónőt bűnrészességgel vádolják. Ferenc József nem tekintette magát automatikus utódnak a trónon A sorok között is olvasni kell I. Ferenc József, Ausztria csá­szárának és Magyarország ki­rályának a napokban első ízben közzétett naplója arról árulko­dik, hogy Sissi férje kora ifjú­ságától kezdve az egyenruhák megszállottja volt. A bécsi Böhlau Kiadó gondo­zásában megjelent szenzációs kö­tet azokat a naplóbejegyzéseket tartalmazza, amelyeket az ifjú főherceg 1843 és 1848 közt írt, s amelyeket Anna Maria Sigmund osztrák történész Ferenc József egy távoli leszármazottjának ha­gyatékából szerzett meg. A „Fe­renc József elveszett naplói” („Die verschollenen Tagebücher Franz Joseph”) című kötetet a tör­ténész asszony a Monarchia utolsó előtti uralkodójának korá­ból és családtörténetéből vett részletekkel egészítette ki. A fel­jegyzések eredetisége iránti két­ségek rövid idő alatt eloszlottak. Egyrészről írásszakértők igazol­ták a naplóbejegyzések eredeti­ségét, másrészről pedig Ferenc Salvator főherceg, az uralkodó veje, akinek a feljegyzések a bir­tokában voltak, közjegyző által hitelesített okiratban erősítette meg azok valódiságát. A napló már Ferenc József uralkodása alatt a császári kancellária őrize­tébe került. Ferenc József császár és király halála, majd utóda, Ká­roly lemondása után egy Franz Kukula nevű lakáj azt a parancsot kapta, hogy égesse el a kéziratot. Ő azonban nem tett eleget a pa­rancsnak, hanem átadta a naplót Ferenc Salvatornak, akinek má­sodik felesége, Melanie seise­neggi kastélyának irattárában he­lyezte el azt. A naplóbejegyzésekből kitű­nik, hogy az ifjú főherceg okta­tása reggeltől késő estig tartott, s azt szigorú édesanyja folyamato­san ellenőrizte. Sigmund szerint a főherceg tudott erről és ebben a tudatban írta naplóját. Ezért gyakran a sorok közt kell olvasni. Sigmund asszony vitatja annak a feltevésnek helyességét, amely szerint a főherceg a nyarakat ki­zárólag Bad Ischlben töltötte. A valóság az, hogy anyja ismételten elküldte őt Magyarországra és Itáliába, hogy ott megismertesse magát Ferdínánd utódjaként. Az ifjú ugyanis, akit elsősorban a vadászat és a szép egyenruhák érdekeltek, nem tekinthette ma­gát automatikusan trónutódnak. Kitör a vitaminmánia Ismerje fel a Hamisat Már nagyon várom, hogy Miklós hazajöjjön Mi vagyok én, lábtörlő? %oom 0 00000 oeooo^ A Westel 900 Dual GSM készülékekből egyedülálló választékot kínál. Kedvére «inga*** Egy márkás DUAL mobilhoz hozzájuthat már akár bruttó 11 900 Ft-ért**. Letess és *ml Biztos lehet benne, hogy nemcsak trérnHéfee. hanem a WestdTO Folyamatosan nanzaD is bobhi kessn asinapiaz 1800 MHz-en való kommunikációra. A Kaprsabt bármely huüámihpssgm DIAL § ? « /l 8 0 0 | m A KAPCSOLAT

Next

/
Thumbnails
Contents