Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-11 / 237. szám

r 2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép 1999. október 11., hétfő A polgári tagosítást átvállalhatja az állam Utolsókat üti a kalapács Balassagyarmat maradt a végére a földárverések sorában A sokat vitatott földkárpót­lás utolsó árveréseit tartják a miskolci székhelyű kár­pótlási iroda munkatársai Nógrád megyében. Vályi Nagy Béla, az iroda főmunkatársa tájékoztatása szerint legközelebb október 26-án Rimócon tartanak földárverést. Itt a volt Új Ka­lász Mgtsz 2,7 hektárnyi szántója kerül kalapács alá 20 aranykorona értékben. Ugyanitt november 3-án az IEFAG (Ipolyvidéki erdő- gazdaság) 2 hektáros erdejére lehet licitálni 4,5 aranykoro­náért. Kárpótlási jegyek Ahogy valaha tervezte a megszüntetett megyei kár- rendezési hivatal, Balassa­gyarmaton fejeződik be a már évek óta húzódó földár­verések sorozata. December 7-én, 10 órakor a művelődési központban ren­dezik meg az év utolsó árve­rését. Ezen a II/1-es földalap­ban 80 8571 hektár erdő kerül licitre, amely induló áron 174 aranykoronát ér. Az IEFAG kezelésében volt erdők II/2-es árverésén a földrendező bizottság által kijelölt maradék 20 százalék 17 8278 hektár erdőt érint, amely három darabban van és 42,79 aranykorona a kiki­áltási ára. Köztudott, hogy Balassa­gyarmaton megszámlálhatat­lan mennyiségű kárpótlási jegy maradt a jogosultak nyakán, mert a Il-es kárpót­lási földalapba a földrendező bizottság által kijelölt közel kilencezer aranykorona he­lyett négyszáz körüli arany­korona értékben jelöltek ki területeket. Az érintettek, de a helyi földrendező bizottság is be­csapottnak, félrevezetettnek érzik magukat. „Sok az eszkimó...” A decemberre tervezett ba­lassagyarmati földárverés várhatóan nem lesz sima le­folyású, jellemző lesz rá a mondás, hogy sok az esz­kimó és kevés a fóka. Ráadásul még nincs tisz­tázva a város által kért 25 hektár terület sorsa, amelyet 176 aranykoronára értékel­ték. Ezt a város fejlesztése miatt kérte és a földrendező bizottság csereterület ellené­ben hagyta ezt jóvá. Ez az őrhalmi téesz földalapjából lenne kivonva, de a kivonást engedélyező miniszteri hatá­rozat még nem emelkedett jogerőre. Hátravan még egy kérdé­ses ügy bírósági eldöntése, amely egy magyamándori 6000 négyzetméteres, 1,57 aranykoronát érő területet érint, amelynek árverését ki­fogásolta meg egy ügyfél. A balassagyarmati földhi­vatal az elmúlt évben csak­nem huszonötezer ügyet in­tézett és ennek harmada a kárpótlással függött össze. Tóth Antal, & földhivatal ve­zetője tájékoztatójában el­mondta, hogy Drégelypalánk és Hont környékén a kárpót­lás előkészítését és utána a birtok kitűzését a gyarmati földhivatalnak kellett elvé­gezni. Ennek a munkának a befejezését az esőzések hát­ráltatták. Az erdőbirtokok ha­tárkijelölése megtörtént, a vi­tás kérdések rendezésére rendelkezésre állnak. Az üzemtervezett erdők közös, osztatlan tulajdonba kerültek és csak a kisebb te­rületek lehetnek egy személy birtokában. Az elaprózott földterületek tagosítására je­lenleg is lehetőség van, ha az érintettek élnek az önkéntes földcsere lehetőségével. A nagy vesztes A polgári tagosítást átvállal­hatja az állam. Ez a jövő fel­adata és nagy szervezést je­lent, mert egy egész község területét kell rendezni, meg­egyezés alapján, hogy a bir­tokok egymás mellé kerülje­nek. Cak így alakulhatnak ki azok a farmergazdaságok, amelyekre a jövő mezőgaz­dasága alapozódhat. Mindenki tudja - így utó­lag persze -, hogy a földkár­pótlást lehetett volna jobban, ésszerűbben is megcsinálni. A nagy vesztes, a falvak népe még nem is tudja igazán föl­mérni milyen kár érte, főleg az utódokat a föld elkótyave­tyélésével. A veszett fejsze nyelét mentve legalább a megma­radtat becsüljük meg és használjuk ésszerűen! Szabó Endre 125 éve alapították a Ganz Acélszerkezeti Részvénytársaság elődjét Harmincéves gyár Mátranovákon A mai Ganz Acélszerkezet Rt. történetének gyökerei 1874-ig nyúl­nak vissza. A Brünnből 1868-ban Budapestre települt belga Gillain A. és E. céget a magyar állam 1870-ben megvásárolta és Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára néven az államvasutak igazgató­sága alá rendelte. E század első negyedétől Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak, majd MÁVAG, 1959-87 között Ganz-MÁVAG név alatt működött. Ezt követően vált önálló vállalattá 1988-ban, Ganz Acélszerkezeti Vállalat né­ven, 1993-tól pedig Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezet-gyártó Részvénytársaságként ismeri a világ. A társaság alapvető fel­adata az volt, hogy a múlt század közepén beindult nagyszabású vasútfejlesztést kiszolgálja, a ko­rábbi fa- és kőhidakat korszerű acélhidakkal váltsa fel. A na­gyobbakat - így a szegedit (1858), az algyőit (1870), a Lánc- (1849) és Margit hidakat (1876) - már öntött, kovácsolt, hengerelt vasanyagból, de külföldi vállala­tok készítették. A cég büszkesége a budapesti Erzsébet híd, amely 290 méteres fesztávjával Európa legnagyobb lánchídja volt. A századfordulón évente 10 ezer tonna vasszerkeze­tet állított elő a vállalat. A II. vi­lágháborút követően újabb fel­lendülés jellemzi, hiszen tíz év alatt építette újjá azt, ami koráb­ban száz év alatt készült el. A vi­lágban összesen 300 hídon szere­pel a „Ganz-védjegy”, s nemcsak hazánkban, hanem Európa szá­mos országában és Ázsiában is. A gyár életében alapvető jelen­tőséggel bírt az 1948-as átszerve­zés, melynek során elhibázott ál­lami intézkedéssel a tervezői te­vékenységet megvonták, mivel központi tervezőirodákat hoztak létre. Ennek minden szempontból hátrányos következményeit kü­lönösen a mai piacgazdaságban lehet érzékelni. A Ganz azonban ebben az időszakban is fejlődő- képesnek mutatkozott, s a nyu­gat-európai megrendelések kö­vetkeztében a nyolcvanas évek végén megszerezte az ISO 9000- es minőségbiztosítási tanúsít­ványt. 1995-től igen nagy volumen­ben vasúti és villamos forgóvá­zakat, azaz, a legkényesebb, leg­nagyobb szakértelmet, legkorsze­rűbb berendezéseket igénylő he­gesztett acélszerkezetek gyártá­sánál felmerülő feladatokat is megoldotta a magasan képzett kollektíva. A gyár 1969-ben a Budapesttől 120 kilométerre fekvő Mátrano­vákon új üzem felépítését kezdte meg. Itt tíz éven át tartó rendkí­vül intenzív fejlesztést követően a Budapestinél is nagyobb és kor­szerűbb gyártelep alakult ki. A 80-as évek közepétől bekövetke­zett recesszió miatt azonban lét­számszűkítés és termelőterület­átadás vált szükségessé. A 90-es években a piaci helyzet fokozato­san javult, ez ismét fejlődési pá­lyára állította a szintén idén jubi­láló üzemet - mondta el érdeklő­désünkre Jankovich Gábor, a gyár igazgatója. A mátranováki Ganz-bázis egyik legjelentősebb megrende­lője a német Adtranz-Siegen társaság, amelynek vasúti forgó­vázakat készít, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfele­lően. A termelést ellenőrző né­met szakemberek, Bernd Bem- benek és Norbert Piaskowski rendkívül elégedettek a magyar produktummal. Bembenek úr idestova harmadik éve tartózko­dik a mátranováki gyárban, vé­leménye tehát nem légből ka­pott, ami előrevetíti a Ganz to­vábbi, töretlen fejlődését. T. N. L. Minősítik is a fellépő nógrádi és megyén kívüli együtteseket és szólistákat Népzenei találkozó Szécsényben Október 16-án, szombaton nagyszabású népzenei talál­kozót rendez az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége és a Nógrád Megyei Közművelő­dési és Turisztikai Intézet Szécsényben, a művelődési és ifjúsági centrum épületében. A résztvevőket 9.45 órakor Tóth Csaba, a közművelődési és turisztikai intézet igazga­tója köszönti. A 10 órakor kezdődő mi­nősítő bemutató hangverse­nyek keretében neves nógrádi és megyén kívüli együttesek és szólisták lépnek fel jelen­tős számban. Eredményhirdetés 17.30 óra körül várható. Az ő kikapcsolódása másoké is - a mások érdeke az ő feladata Tanítani való pedagógus Ritkán fordul elő, hogy ha egy munkahelyen - a következő irányítási ciklusra - kiírnak egy pályázatot a vezetői tiszt­ségre, akkor a korábbi dirigens nem pályázik, de továbbra is ott marad dolgozni. Ráadásul még jól is érzi magát a megszo­kott kollektívában. Zagyvarónán, a Bátki József Általános Iskolában ez történt. A főszereplő: Gubola Istvánné. Hosszan kígyózik a zagyvarónai gázberuházás munkagödre a te­lepülés hasonló nevű utcájában. A keskeny árkon pallókon át le­het bejutni az általános iskola előterébe. A volt igazgatónő megközelítése még ennél is könnyebb.. . „Előttem az utódom” Gubola Istvánné még a késő délutáni órákban is a füzetek és a könyvek társaságában teszi a dolgát a tanáriban. Könnyű megállapítani, elég szinte rápil­lantani, hogy az ízig-vérig peda­gógusfajtából való.- Meg sem fordult a fejében, hogy újra pályázzon ?- Tudatosan készültem, de nem a pályázatra, hanem a vál­tásra. Harmincegy éve tanítok, s úgy gondoltam, hogy újabb öt év már sok lenne a vezetői poszton. Kiszemeltem az utódomat, Agócs Zoltánnét, akit idejében felkészítettem a feladatra, be­vontam minden olyan munkába, amelyet később egy személyben kell tudni koordinálni. Bár a végső döntés az önkormányzati testületé, úgy érzem, hogy a képviselőknek is könnyebb hatá­rozatot hozni egy előkészített biztos alapra, mint kapkodni, gyorsan betömni egy rést az irá­nyításban.-Még az igazgatónő' meg­szólítás sem hiányzik?- Soha nem * voltam hiú, eszembe sem jutna, hogy a meg­szólítás hiányában rossz kedvem legyen, netán még aludni se tud­jak. Az új igazgatónő egyébként jelenleg is továbbképzi magát, így én még mindig ott vagyok a második vonalban, s igazgató- helyettesként is figyelek az isko­lára az ő távollétében. Itt, nálunk nem a címek, a rangok számíta­nak, hanem az elvégzett munka. Mikor ad egyest?- Hogyan indult a pályafutása, hol kedvelte meg a pedagó­gusszakmát?- Mátrakeresztesen, egy sze­rény, több összevont osztállyal működő általános iskolában is­merkedtem meg a betűvetéssel, majd az alapok elsajátítása után Pásztón jártam gimnáziumba. A középiskolában határoztam el, hogy tanár leszek. Tervemet a szegedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskolán valósítottam meg. Mivel akkoriban nehéz volt elhelyezkedni, ráadásul úgy, hogy a férjemmel egy he­lyen taníthassunk, elfogadtunk egy kunhegyesi lehetőséget. Persze nagyon kívánkoztunk vissza, a megszokott hegyes­dombos nógrádi vidékre, s végre, 1972-ben Salgótarjánba kerültünk. Én a vizslási általános iskolában tanítottam matemati­kát és fizikát, a párom pedig a közgazdasági középiskolában „matekot”. Az újabb váltás 1977-ben következett, amikor nevelőtanárként a város közép­iskolai leánykollégiumához ke­rültem. A zagyvarónai iskolában 1984-től dolgozom, s mindjárt igazgatóként kezdtem, így ebben az évben már a 15. vezetői éve­met zártam, immár végleg.- Mik az elvárásai önmagá­tól, illetve tanítványaitól?-Ahogy mondani szokás, a „matekot” nem nagyon „csípik” a gyerekek, ezért a tantárgy megszerettetése érdekében ren­geteg múlik a tanáron. Én az úgynevezett munkáltató órák híve vagyok. A tanulókat aktí­van be kell vonni a tanórák telje­sítésébe, a passzív szemlélődés, Gubola Istvánné az üresjárat megengedhetetlen. Az ő korukban elsősorban az is­kolában kell megtanulniuk az anyagot. A mondataim talán szi­gorúságot sugallnak, ennek elle­nére megértő vagyok, viszont semmiképp' sem részrehajló. — Mit érez, amikor egyest ad, vagy megbuktat valakit?- Egyest azért adok, mert egyest kell adni, az adott szituá­cióban nincs más megoldás. Nem sokszor buktattam meg ta­nulót, akkor is javítóvizsgára. Sokkal inkább a felzárkóztatásra törekedtem pályám során, s en­nek érdekében sok-sok kora reggeli és délutáni korrepetálási órát áldoztam fel. Közös kirándulások- Szóval nem szenved az una­lomtól és még ott van a szak- szervezet is.. .-A városi pedagógus-szak­szervezet titkára vagyok, s az or­szágos vezetőségben is helyet kaptam. Ismerve a szakma prob­lémáit, anyagi elismertségének háttérbe szorulását, bőven van tennivalóm ezen a téren is, a kol­légák javát szolgálva.-Az „almák" nem pottyan- tak messze a fától?-A fiam a közgazdaságiban tanított német nyelvet csaknem tíz éven keresztül, és épp' most váltott, más pályára, a lányom pedig Gyöngyösre jár főiskolára, a gazdasági mérnöki szakra.- Kikapcsolódás?- Inkább közösségi vonásai vannak annak is, hiszen nyaranta a pedagógusoknak szervezek ki­rándulásokat, hogy az ő szerény pénztárcájukhoz mérten is tud­janak pihenni, élményekkel gaz­dagodni. Most nyáron például Erdélybe látogattunk el. Szintén a kikapcsolódás egyik komoly formája az iskola emlékkönyvé­nek elkészítése, az intézmény fennállásának negyvenedik év­fordulójára, amely munkában szintén szerepet vállaltam. * „Epilógus”: Gubola Istvánné az elmúlt 15 év alatt egyszer sem volt betegállományban, s a zagyvarónai általános iskola tantestületét egyetlen tanár sem hagyta el a másfél évtized során. Benkő Mihály Személyre szóló, melegen tartó „kiszerelés” Új kórházi tálalás Melegen tartja az etelt, jól mozgatható, kifogástalanul tisztán tartható az a sze­mélyre szóló tálalásra alkal­mas, zárt edénytartó, -tároló eszköz, amelynek használatát az ebédosztáshoz a múlt héten vezették be Salgótar­jánban, a Madzsar József Nógrád Megyei Kórházban. Ezzel a változással a korsze­rűbb betegélelmezés új fejezete kezdődött el az ápoló-gyógyító intézményben. Alkalmazásának feltételei­ről, előnyeiről és fogadtatásáról dr. Horváth Péter, a kórház gazdasági igazgatója számolt be lapunknak. Elmondta, hogy a korszerű tálalási mód, az úgynevezett mobil menü gyakorlatához szükséges fejlesztést részben a konyhát üzemeltető cég, illetve a kórházi rekonstrukció kereté­ben valósították meg. A tároló­kon kívül kellett ehhez egy új, nagy konyhai mosogató is. A betegek igen kedvezően fogadták az új rendszert, hiszen ezzel szemben eddig csak bizo­nyos bentfekvőknek tálaltak személyre szólóan a kórházban, a sajátos, kötelező diétájuk mi­att. Kedvezően fogadták azért is, mert ezáltal elkerülhető, ami eddig nem volt az: nagyon gyakran előfordul, hogy a keze­lések, a sorozatos vizsgálatok, rosszullét miatt nem tudnak idejében asztalhoz ülni, s a friss, meleg helyett már csak langyosra hűlt vagy felmelegí­tett fogásokat fogyaszthatnak, ami azért már nem az igazi... (mj) A Tájak, Korok, Múzeumok-klub a Felvidéken Természet és történelem A Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület salgótarjáni klubja szervezésében útitársaimmal arra vállalkoztunk, hogy négy nap alatt felfedezzük Szlovákia Tátra vonulatától északkeletre eső terü­letének természeti szépségeit, tör­téneti értékeit. Utunk a festői szépségű Északnyugati-Kárpátok széles övezetén vezetett keresztül. Lát­hattuk a Lőcsei- és a Csergő­hegység magas csúcsait, szírijeit, a Poprád völgyében húzódó ala­csonyabb vonulatot és a kárpáti flóra változatosságát. Dunajeci vízisétánk a mészkőformák fe­ledhetetlen világába vezetett el. A látványon kívül a tutajozás iz­galmas kalandként is megmarad emlékezetünkben. A szirtek tete­jére épített pompázatos lublói és szepesi vár a korok megismeré­sére csábított bennünket. Építé­szetileg a legnagyobb élményt a késmárki fatemplom, a patinás és a filmekből jól ismert lőcsei ár­kádos városháza, Eperjes góti­kus, reneszánsz, barokk belvá­rosa, a csütörtökhelyi gótikus templom és Szapolyai-kápolna jelentette. A kisvárosok polgári házai széles aluljáróikkal, magas oromfalaikkal, kétszeresen meg­tört kisablakos keskeny homlok­zatukkal a középkorba és a 18. századba kalauzoltak el. A kegyelet koszorúival adóz­tunk Késmárkon Thököly Imre Felső-Magyarország és Erdély fejedelmének, Margonyán Dessewffy Arisztid honvédtá­bornok, a Branyiszkói-hágón lévő kopjafánál az 1849 február 5-i csata hősei emlékének. Gaál Gabriella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents