Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-06 / 233. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE ________" ...............................................................................1999. OKTÓBER 6. Ó voda, iskola és a helyi kisebbségi önkormányzat együtt serénykedik Vanyarcon Ápolják a hagyományokat A Vanyarci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat és a szervezet munkájáról legutóbb a tavalyi nemzetiségi szüreti fesztivál után olvashattak a Szlovák Magazinban. A magunk mögött hagyott egy esztendő sem telt tétlenségben. A közelmúltban a vanyarci napközi otthonos óvodában egy sikeres szakmai tapasztalatcserén láthattuk vendégül a Nógrád megyei és a békéscsabai óvoda- pedagógusokat. Az eszmecsere témája: hogyan építsük be a szlovák nyelvi nevelést az óvoda helyi programjába? Ehhez adott ötletet és segítséget a vanyarci óvónők irányításával bemutatott foglalkozás, ahol a gyerekekkel a helyi szüreti hagyományt dolgozták fel. A gazdag szakmai program után a vendégek a falu nevezetességével ismerkedtek. Decemberi programunk kiemelkedő eseménye lesz a még évekkel ezelőtt Hu- gyecz Andrásné Annuska kezdeményezésére hagyománnyá vált karácsonyi ajándéknap. E program részeként szerepelt tavaly az az emlékkiállítás is, mely 25 év munkáját hivatott bemutatni Hugyecz Andrásné és a „Rozmaring” hagyomány- őrző együttes tiszteletére. A tavaly karácsonyi ajándéknap délelőttjén evangélikus templomunkban szlovák-magyar istentiszteletet tartott Jan Durov nagykürtösi, Nobik Erzsébet szamosi és Szabó András vanyarci evangélikus lelkész. Az istentiszteleten a nagykürtösi evangélikus énekkar szolgálatában is gyönyörködhetett a vanyarci gyülekezet. Délután világi programmal folytatódott a nap. A kultúrház színpadán a nagykürtösi felnőtt színjátszócsapat „Gombolyag” című vidám játékát láthattuk. Este közös vacsorával és beszélgetéssel búcsúztunk szlovákiai vendégeinktől. Ha tovább lépünk időrendben, akkor a februári farsangi összejövetelünket mindenképpen meg kell említenünk. A magyarországi szlovákok évente februárban országos és települési szinten is farsangi mulatságot rendeznek. Ez hagyomány Vanyarcon is, ahol különösen jó érzés volt, hogy szinte minden generáció megjelent, és nagyon vidám, jó hangulatban telt el az este. Tavasz- szal fogadtuk a Budapesti Szlovák Gimnázium és Általános Iskola művészeti csoportjainak vendégszereplését. Színvonalas és fergeteges műsorban lehetett része a helyi közönségnek. A bemutatót táncház zárta. A Rozmaring és Guzsalyos hagyományőrző csoportjaink munkáját fellépések sorozata fémjelzi. Évek óta részt vesznek Bánk, Terény, Magyamán- dor hagyományőrző ünnepein. Az idén Szécsényben a megyei néptánc-antológián is bemutatkozhattunk. Hagyományőrző és táncos műsoraink színesítéséhez nagyban hozzájárultak a magyar és szlovák koreográfusok: Juraj Mathias, Jan Skoda, Subä Éva és a szarvasi tánctábor szervezői, táncpedagógusai. A vanyarci Veres Pálné Általános Iskolában két szlovák nyelvet oktató pedagógus dolgozik. Nagyrészt az ő érdemük, hogy a megyei szlovák népdaléneklési versenyen sokan és nagyon jó eredménnyel az élvonalban végeztek. Országos versenyeken szintén a legjobbak között vannak. Középiskolás lányaink eredményük jutalmául szlovákiai táborozáson vehettek részt. A megyei verseny házigazdája több éve Vanyarc község főszervezője a megyei közművelődési és turisztikai intézet munkatársa, Egyedné Baránek Ruzsenka. Vravuska Józsefné Vanyarci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke Táncház a vanyarci iskola udvarán, vendégek a Budapesti Szlovák Gimnázium és Általános Iskola diákjai Kevés a jó példa - Gondok a nemzetiségi nyelvoktatásban Ahány nyelv, annyi ember Nógrádban két nemzetiség él, huszonkét községben szlovák és kettőben német. A múltban mindezen községekben tanították a nemzetiségi anyanyelvet is. Sajnos az utóbbi 50-70 évben ez a hagyomány egyre kopott, főleg a szlovák nyelv oktatásában. A két német községben erősen él a nemzetiségi öntudat, mindkét község iskolájában tanítják őseik anyanyelvét. De vannak módozatok a nemzetiségi nyelvnek elnémí- tására. Hadd említsek meg egykét példát. Szügy-Sudice ségben, mely irodalmilag a második legerősebb nemzetiségi községünk, mivel a két megelőző században ez az erős nemzetiségi község volt a megye második legerősebb irodalmi tevékenységű települése, itt tevékenykedett nyolc szlovák író, költő, mind evangélikus lelkészek, tanítók voltak. A török uralom után itt írták meg Nógrád megye első könyvét szláv nyelven, s itt került megalkotásra a monarchia első pedagógiai reformjavaslata is. Csak Balassagyarmat előzte meg, ahol tíz szláv és szlovák író tevékenykedett. A többi nógrádi községben 1-2 írogató ember akadt. Az eddigi kutatásaim szerint a megyében 59 író, költő élt, s többen közülük európai szintet értek el. De változtak az idők! Egyre fogytak azon iskolák, ahol szlovák nyelvet tanítottak. Szomorú, A magyar-szlovák együttműködési konferencia nyitó napján Magyarnándorban énekelt a szlovák népdalokat a szügyi asszonykórus közhogy két éve éppen Szügyben szűnt meg a szlovák oktatása. A német mellé bevezették az angol nyelv oktatását; van a községben egy agilis szlovák hölgy, aki vállalta óradíjban a nyelvoktatást, de tavaly az is megszűnt. Indoka, hogy az iskolák állami támogatásából a szlovák nyelv oktatására szükséges összeget kivették, nem dotálják, s áthárították a községi önkormányzatokra. így mint felesleges kiadás az önkormányzatok ezen „plusztehertől” igyekeznek megszabadulni. Napjainkban ebben a nemzetiségi községben a nemzetiségi nyelvet nem tanítják. Pardon! Tanítják az óvodában, de az általános iskolában nem. Balassagyarmaton a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskolában tanítják a szlovák nyelvet. Itt a kellemetlen helyzet: a szügyi gyermek az óvodában három évig tanul szlovákul, utána kiesik nyolcévi tanulmány, s bekerül a balassagyarmati középiskolába, megint tanulnia kell a szlovákot, miközben veszített nyolc évet. Mennyivel könnyebb volna a gyerekeknek tanulni, ha a két iskola összefogna s a szügyi iskola előkészítője volna a kereskedelmi iskolának. Kevés tehát a jó példa a nemzetiségi nyelv- oktatásra. Engedjék meg, hogy két régi mondást elevenítsek fel: Nagyapám gyermekkoromban mindig azt mondogatta nekem: ,.Fiacskám tanulj nyelveket, mert ahány nyelvet tudsz, annyi embernek számítasz”. Hallgatva rá - mivel felvidéki vagyok - megtanultam csehül, szlovákul, németül, s felnőtt koromban hozzá még lengyelül is, magyar anyanyelvem mellé. Ma e nyelvekből államvizsgáim vannak, s mint műfordítónak, tolmácsnak anyagi megélhetést, segítséget nyújtanak. A gimnáziumban pedig volt egy tanárom, aki gyakran azt mondta: „Csak az az intelligens ember, aki a magyar nyelv mellé egy nyugati és egy keleti (szláv) nyelvet tud”. Hemerka Gyula Itt élünk Magyarországon 8. rész Társadalmi rétegződés, foglalkozások A magyarországi nemzetiségeket - vonatkozik ez a történeti Magyarországra is - a magyar történeti irodalom zömében olyan társadalmaknak tekintette, amelyeket túlnyomórészt paraszti rétegek határoztak meg. A magyarországi szlovákok esetében már az egyes településtípusok is jelzik, hogy e nemzetiség társadalmi struktúrája, az eddigi feltételezésekkel szemben, sokkal összetettebb volt. Azzal sem foglalkozott eddig a kutatás, hogy a telepítések idején a szlovák lakosságnak milyen volt a foglalkozásbeli megoszlása, s hogy a legnagyobb számot kitevő jobbágyok mellett más rétegek milyen arányban érkeztek a szlovák nyelvterületről. Ez az oka annak, hogy a későbbiek során bekövetkezett foglalkozásváltozást sem tudjuk igazán nyomon követni. Bizonyos, hogy már a 18. században az ipari létesítményekhez (üveghuták, vashámorok) szlovák területekről érkeztek szakmunkások, erdei munkások. A 19. század folyamán pedig már több szlovák település férfilakossága bányászként dolgozott (Ba- konycsernye, Sárisáp). Ennek a munkásrétegnek a száma az 1920-as években tovább emelkedett, amikor Tatabánya környékén új szén- és kőfejtő bányákat nyitottak (Bánhida, Oroszlány, Tardosbánya, Mogyorósbánya). A két világháború között nő meg a Budapest környéki szlovák településeken a nagyipari - budapesti üzemekben dolgozó - munkások száma (pl. Vácrátót, Sződ, Pilisszántó stb.) A 19. század második felétől a dél-alföldi mezővárosok meghatározó rétegeit a parasztpolgárok és iparosok alkotják, majd 1880 után saját közösségükből kikerült és bevándorolt értelmiségiekkel és hivatalnokokkal, valamint a feltűnően magas számú agrárproletár réteggel tovább differenciálódik a mezővárosok társadalmi struktúrája. Az önállóan kiépített gazdasági élet és a viszonylagos kulturális önellátás következtében - főként a Duna-Tisza közén és a Dél-Alföldön - egy olyan új paraszttípus alakult ki az évszázadok folyamán, amellyel a felföldi szlovák területeken nem találkozunk. Ezt az új típust a gazdag és a középparasztság köreiből kialakult parasztpolgár képviselte. A legnagyobb szlovák parasztbirtokok Szarvason voltak, ezek elérték a 300 holdas nagyságot. Utánuk következtek a békéscsabaiak, ahol a legnagyobb birtok mintegy 200 hold volt, majd a tótkomlósiak, akiknél a legnagyobb birtok nem haladta meg a 120 holdat. A békéscsabai és tótkomlósi legfelső paraszti rétegek, a módos középparaszti rétegekhez hasonlóan, sokáig ragaszkodtak a hagyományos életformához, szlovák közösségi szokásaikhoz. Ezzel szemben a szarvasiak igen tudatosan próbálták elhagyni a hagyományos életmódot, s hódoltak a századvégi magyarországi „bontorí’-nak, a dzsentri életmódnak. Ennek a széthulló társadalmi modellnek követése jellemzi a kiskőrösi gazdag (70-80 holdas) parasztok életvitelét is. A gazdagon differenciált dél-alföldi középparaszti rétegek a kisbirtokos parasztsággal együtt lettek a szlovák népi kultúra, főként a családi szokások leghűbb fenntartói és őrzői. Ennek a rétegnek köszönhető az is, hogy a polgárosodás során a szlovák polgári kultúra befogadói és terjesztői is lettek. A szlovák-magyar lakosságcserével, melynek során több mint 73 000 szlovák települt át Csehszlovákiába, majd az 1960-as évek második felében végbemenő belső gazdasági migráció (elvándorlás a falvakból) nagy mértékben megbontotta a szlovák települések addigi viszonylagos etnikai zártságát, s a közösségek társadalmi összetételének arányait is megváltoztatta. 1945 utánról két, foglalkozásokra utaló számadat ismert. A KSH 1955-ös felmérése alapján a szlovákoknak 66 százaléka a mezőgazdaságban; 24 százaléka az iparban dolgozott: 3 százalék értelmiségi, s 6 százalék egyéb társadalmi kategóriába tartozott. (Folytatjuk) Hová lett a világ jókedve? Már nemcsak az időseket halljuk igazi, tótos szájízzel beszélgetni Né- zsán, hanem megindult az iskola falai között a gyermekek szlovák nyelvű dalolása, játéka és beszélgetése. 168 tanulónkból 110-en élhetik át hétről hétre a szlovák kultúra és nyelv szépségeit. Valamikor az őszi időszakban a Mária-napok, a terménymegáldó ünnepély, a lakodalmak és a szüreti felvonulások tették hangulatossá az emberek napjait. Ma is élnek még a Mária-tisztelethez kapcsolódó szép egyházi énekeink, és a falu apraját, nagyját megmozgató szüreti felvonulások. Ebben az évben a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat és a faluszépítő egyesület közös szervezésével fogjuk átélni az éves szőlőtermés betakarítása utáni régmúlt szokást. Bírónő és bíró választását követően a helyi népviseletbe öltözve asszonyok és férfiak, fiatalok és gyerekek lovas kocsin, gyalogosan a finom szőlőfürtöket bemutatva, dalolva jáiják végig a falut. Sok helyen kóstolóval kínálják őket. A mulatozást, a jókedvet az esti bálon a szőlőlopás, a tolvaj elfogása és megbüntetése csak fokozza a vidám, szép nóták és tánc mellett. A nemzetiségi önkormányzat az őszi betakarítás, na meg a szüreti vigasság fáradalmai után pihentető kikapcsolódásként a falu lakóinak kirándulást szervez Szlovákiába. Reménykedünk, hogy pályázatunkat támogatva a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány segítségével, az évről évre megismétlődő őszi, iskolai kirándulásunkat is sikerül megvalósítani. Idén is baráti kapcsolatok révén lenne szállás, Jasenie községben. A gyerekek így közvetlenül megismerhetik, megtapasztalhatják, átélhetik a szlovák nyelv, kultúra, a hagyományok közelségét és szépségét. Szeretnénk a környék, az Alacsony-Tátra, a bányavárosok és Árva természeti és történelmi értékeihez is közel kerülni. Nézsára Árva megyéből települtek a szlovákok, így a gyökereinkkel is ismerkedhetünk. Mi is gyakran kérdezzük magunktól: „De hát hová lett a világ jókedve, hová tűnt a víg- ság jótékony szelleme a Földről...” Mégis, Nézsa lakói valamiből mindig erőt merítve újra hirdetik: „Becsüljük az őseinktől ránkhagyott hitet és hagyományt, ha részben változott szellemet lehel is belénk korunkéval osztályos világnézetünk.” Gyönyörű Máriás dalaink egyikéből idézek egy versszakot: „Vikvitla ruzaftom nebeckom hráme./ Krásni sa skveje na sva- tom oltáré,/ Márija, Márija, Márija z ruzi kvet./ Natebe vola celi siroki svet. ” Barna Márta pedagógus
