Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-04 / 231. szám
október 4., hétfő Szeretettel köszöntjük FERENC nevű kedves olvasóinkat! A Ferenc olasz eredetű név, jelentése: francia. A kát. liturgikus naptárban Assziszi Szent Ferenc. A gazdag kereskedő családból származó Ferenc koldusruhát öltött, és a szegény Jézus követője lett. A hozzá csatlakozók számára szabályokat alkotott és ezzel megalapította a "Kisebb Testvérek Rendjét." A Nap kél: 6.46 órakor, nyugszik: 18.19 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 135 esztendeje, 1864. október 5-én hunyt el Alsósztregován Madách Imre (képünk) költő. Első líraia versei Lantvirágok címmel jelentek meg (1840.) Tizenöt színből áll fő műve Az ember tragédiája, melyet filozófiai mélysége a világ- irodalomban kultúránk egyik legreprezentatívabb alkotásává teszi. Juhász Gyula soraival emlékezünk rá: „Elpusztulhat gyönyörű világa, Úr lehet az őszi hervadás, Gondolatok örök lombikjában Örök embert alkotott Madách. ” 155 éve, 1844-ben született Csiklovabányán Czekélius Aurél mérnök, híres híd-ter- vező (Erzsébet-, volt Frenc József -, pozsonyi és komáromi Duna-híd, a marosújvári Maros-híd) tervezője. 200 esztendeje, 1799-ben született a sziléziai Gräfenbergben Vinzenz Priessnitz osztrák földműves, aki a hidegvízkezelés újszerű gyógymódját („priznic”) találta fel. E napon született 1570-ben Pázmány Péter esztergomi érsek, a magyarországi restauráció vezéralakja. Napsütés, felhősödés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A front felhőzete napközben már eléri térségünket, így délelőtt csak néha, később egyre gyakrabban zavarja felhősödés a napsütést. Eső egyelőre még nem lesz. A délnyugati szél gyakran megélénkül, néha megerősödik. Ma még meleg lesz, a hideg levegő csak holnap éréi bennünket. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 24 Balassagyarmat: 24 Szécsény: 23 Bátonyterenye: 23 Pásztó: 23 Ipolytamóc: 24 Véget ért a kéthetes Oktoberfest - A világ legnagyobb sörfesztiválján 6,5 millió látogató vett részt a föld minden tájáról, és 5,7 millió liter sört fogyasztottak, megdöntve ezzel az 1997-ben felállított 5,6 millió literes rekordot. A sörivók egy másik csúcsot is felállítottak: az idén 168 000 söröskorsót loptak el hivatalos jelentések szerint, szemben a tavalyi 140 000-rel. 5$: íf; íj; sjc ^ %tfc jc * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Ma kételyek gyötrik, hogy megvan-e * * a képessége kreatív vállalkozásokkal pénzt keresni. Sajnos, eb- * * ben az életformában, illetve munkamódszerben a veszteség is * benne van. Bízzon a tehetségében, keresse a legfrissebb inforja mációkat és akkor elérheti céljait. , Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Reggel váratlanul arra ébred, hogy a * szerelme megpróbálja elcsábítani Önt. A szokatlan időpont mi- ■ att csodásnak találja a közeledést. Csak legyen elég ideje arra, hogy kitisztuljon a feje munkakezdésig! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Áttekinti heti programját és azon töpreng, hogyan ésszerűsíthetné feladatait. Valaki, akivel eddig csak telefonon beszélt, megbeszélésre érkezik Önhöz. Ön meg- döbbenten látja, mennyire eltér a valóság az illetőről alkotott elképzeléseitől. Ennyit az intuícióról. Bak (XII. 22 -1. 20.) Októberben a nap már nem forró és perzselő, hanem szelíden melegítő. A napfényből hiányzik a izzás, de gyönyörű, színesek a fák levelei. Ón átlagon felüli energiával rendelkezik. Fizikailag rendkívül aktív. Ha a sikert eltervezi, biztosan el is éri. Vízöntő (I. 21 -II. 20.) Remekül reagál a kihívásokra. Gyakorlatilag mindent elér, amit akar. Mások nehezen tudnak Önnel lépést tartani, mégsem lassít, így többet is végez. Szerelmi élete megélénkül. <#• Halak (II. 21 - III. 20.) Másokon mindig segít, még akkor is, ha nem érdemlik meg. Vegye észre, hogy a pénz világában élünk, és próbáljon meg ezzel a ténnyel szembesülni. Saját maga problémáival foglalkozzon, ne engedje, hogy kihasználni ják. -XKos (III. 21 - IV. 20.) Remek kommunikációs készséggel rendelkezik. Képes bárkivel elbeszélgetni. Nagy kezdeményező képességgel is rendelkezik. Ötleteit meg tudja értetni, és átadni másoknak, hogy sikerre vigyék. Hódolók veszik körül. Bika (IV. 21 -V. 20.) Próbáljon meg ötleteivel és újításaival előállni, most meghallgatásra talál. Érzelmeit nehezen tudja kimutatni. De ha igaz szerelmet érez valaki iránt, azt nem szabad magába zárni. Ikrek (V. 21 -VI. 21.) Ne riadjon vissza a kihívásoktól, a többlet munkavállalástól, még ha nem is vezetnek azonnali sikerhez. Nyerési esélye van, amihez meg kell teremtenie a lehetőséget. Szerelmi élete kedvezően alakul. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Ma romantikus hangulatban van. Megáll kedvenc üzleténél, mert szeretné valami apró figyelmességgel meglepni kedvesét. Szenvedélyes este vár önökre. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Munkatársa nem tud ellenállni az Ön vonzerejének és szexuális kisugárzásának. Megpróbálja megkömyékezni Önt, attól függetlenül, hogy Ön szabad-e vagy sem. Ebből a kapcsolatból nem sok jó sülhetne ki, mi figyelmeztetjük! Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Ma alkalma nyílna otthagyni a munkáját, ha az már nem nyújt Önnek semmit. A munkanélküliség sajnos, megyénkben is jelentős, ezért számoljon inkább háromig. Töprengjen el azon, hogy tulajdonképpen mit is szeretne kezdeni magával és az életével, s készítsen terveket a jövőre. Holnapi Lapunkból Új vezető az OTP-nél Szeptember elejétől ismét kinevezett vezetője van az OTP Bank Rt. Salgótaijáni Igazgatóságának. Szabó Tamás eddig ügyvezető igazgatóhelyettesként a bank régióközpontjában dolgozott. Még Budapestről érkezik munkahét lyére, de tervei között szerepel, hogy letelepedik Nógrád megyében, amely nagyon megnyerte tetszését. Úgy véli, hogy jól működő megyei szervezetet vett át, nagyon jó szakembergárdával egy olyan térségében, amely gazdasági értelemben valamelyest leszakadt az országos átlagtól. Moziműsor ...................................................................................................................... S algótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Hivatali patkányok. Feliratos, amerikai film. 20.00 órától: Kegyetlen játékok. Feliratos, amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 órától: Kegyetlen játékok. Feliratos, amerikai film. 19.00 órától: Hivatali patkányok. Feliratos, amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Star Wars 1. epizód - Baljós árnyak. Amerikai sci-fi. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Marvin szobája. Színes, amerikai film. Szécsényi mozi, 18.00 órától: Taxi. Színes, szinkr. francia vígjáték. K Október L-jei nyerőszámok 7 10 20 24 25 32 36 45 47 50 59 64 65 66 71 75 76 78 79 80 Október 2-i renó nyerőszámok 7 10 16 21 24 26 27 S0 32 36 38 39 47 48 52 53 55 67 68 69 <0 IIaIIoIa r^K Megértés Legyen az a három nap, mondKét bankigazgató juk, karácsony, húsvét és pünbeszélget New kösd. Yorkban. A vagány melléjük lopódzik, Dolgozatírás és egyikük zsebéből ki akarja Az iskolában nehéznek húzni a tárcáját. ígérkező írásbeli felmérés- Te - szól a másik - lopják a hez készülődnek. A tanárnő tárcádat. szigorú arccal így szól: Az hátrafordul és amikor-Remélem, senkit nem meglátja a fiatal tettest, megszólátok majd puskázni! lal:-Az egyik tanuló fenn- Hagyd csak, mi is ilyen kihangon válaszol: csibén kezdtük!- Mi is reméljük, tanárnő. Haladék Faviccek A skót hónapok óta tartozik a-Mit csinál az elmeorlakbérrel. A háziúr végül megsovos, ha szép nőt lát? kallja a dolgot és benyit hozzá.- Belebolondul.-Három nap haladékot adok *** még - mondja - de egy órával- Miért szereti a fogorvos sem többet! a találós kérdést?-Rendben! - bólint a skót. 1 ___________________________- Mert fogas kérdés. KOSSUTH 4.40 Határok nélkül, 5.00 Krónika 5.38 Falurádó. 6.00 Krónika. Sport. 6.X Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda 11.33 Műsorajánlat. 11.35 Déryné naplójából. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Korátok. 13X Evangélikus félóra. 14.04 Klasszikusok. 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat. 15 05 Tudósfórun 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika. 16X Hasznos tudnivalók. 16.25 Találkozás a stúdióban. 17.05 Kassza. 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Átéltem én, Győr- vári János". 20.04 Régi magyar muzsika XX Határok nélkül. 21X Hírek. 21.04 Értsünk szót! 21X Esti filmzene. 21.55 Szóló. 22.00 Késő es# krónika 22X Pályám emlékezete. XX Hírek X.04 Lemezmúzeum. 24X Hírek PETŐFI 4X Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5X Hírek. Időjárás. 6.X Hé rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6X Hírek. Időjárás. Sport. 6X Közlekedés. 7.X, 7.03 Közlekedés. 7 X Hírek. Időjárás. Sport 7.X Közlekedés. 8.X Hírek. Időjárás. 8X Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9X Petőfi- délelőtt 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9X Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 11.X Hírek Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12X Jó ebédhez szól a nóta 13.X Verkli. 13.01 Hírek Időjárás. Sport. 13.X Közlekedés. 13X Vízállásjelentés. 14X Kívánságműsor. 17X Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18X Gordiusz-játék-tér. 19.X Hírek 19.04 Unikum. XX Rockújság. 21.X Hírek 21.04 Zeneközeiben. XX Ónazonos. XX Hírpercek. X.15 Ennyi 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom (64.) 10.00 A pampák királya (110.) 11.10 Erdészház Falkenauban (21.) 12.00 Hírek Időjárás 12.30 Hírmagazin 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.58 Hírek Időjárás 14.05 Szenzáció (kanadai sor.) 14.50 MC (ismétlés) 14.58 Hírek Időjárás 15.00 A homok titkai (111.) 15.30 Az új erdő gyermekei (angol sorozat - 5.) 15.58 Hírek Időjárás 16.00 Thalassa (fr. sor.) 16.35 Pearl (am. sor.) 16.58 Hírek Időjárás 17.00 Szerencsepercek 17.30 Maradj velünk! 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó. Időjárás 18.15 Európa Tanács 18.30 Időkerék 18.40 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A látogató (am. sorozat - 3.) Colorado államban bukkan fel Adam. Természetesen ide is köve# két, mindenre elszánt üldözője: Vise ezredes és Wilcox, a szövetségi nyomozóiroda tisztje. A hívatlan Já- togató" ezúttal Is túljár az eszükön. Fontos dolga van. Be ken jutnia a rendkívül szigorúan védett katonai bázisra. Ezen a telepen akar kísérletezni a hadsereg. Nem is akármivel, hanem azzal a különleges kristállyal, amely idővel forradalmasíthatja a hadviselést. 20.45 Kérem a következőt! t í AÜfiíyEHBehfL 21.00 Koffer 21.30 UGYE kicsit ismerős 21.55 Kenő 22.00 Híradó. Időjárás 22.05 Aktuális 22.35 Bumm-bumm (spanyol film) 9.05 Operettműsorokból 10.00 Óceániai csavargások 10.30 A Balaton élete (5.) 11.00 Lehetetlen?! 11.40 Tánczenei koktél 12.00 Vágyak földje (11.) 12.50 Néprajzi értékeink 13.00 Aktuális 13.25 Nyitott stúdió 13.30 Hírmagazin 14.00 Három kívánság klub 15.00 Parlamenti napló 16.00 Iskolautca 17.30 Úton (magazin) 18.00 TS - Dunaferr - Kecskemét (férfiröplabda) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Imbolygó lámpások (dokumentumfilm) 21.45Tinédzserparti 22.10 Ha halott leszek és fehér (jugoszláv film) 23.25 Záróra m «v2 5.45 Faluvilág 5.55 Reggeli kiadás 6.20 TV2-doktor 6.25 Aerobik Norbival 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (ism.) 8.55 Riviéra (ismétlés) 9.25 Friderikusz (ism.) 10.20 Autószalon 2000 (ism.) 10.50 Közvetlen ajánlat 11.25 Édes hármasban (16.) 11.50 Sunset Beach (ism.) 12.35 Riviéra (21.) 13.00 Zuhanás a szerelembe (amerikai film) 14.45 Gazdagok és szépek (511.) 15.10 Szuper csapat 16.00 Sunset Beach (273.) 16.45 Rosalinda (6.) 17.40 Luz Marta (80.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar(143.) 20.00 Észak és Dél(12.) 21.45 Jó estéf Magyarország! 22.30 Kettesben 23.15 Színkép 24.00 Háló@Világ 0.35 Kis kedvencek klinikája 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (119.) 10.00 Video Hits No. 1 12.15 Közvetlen ajánlat 12.45 New York rendőrei (ism.) 13.35 Melrose Place (ism.) 15.20 Waikiki páros (ism.) 16.15 Utazás Gasztronómiában 16.45 Beverly Hills 90210 17.35 Conan, a kalandor (4.) 18.30 Egy ram rendes család 19.00 Hír3 19.30 Egy rém rendes család (157.) 20.00 Zaklatás (amerikai thriller) Tom Sanders boldog, családos ember. Előléptetés vár rá a cégnél. A vezetői állást mégis egykori szerelője, a csinos Meredith kapja. A nő újra kikezd vele. Erőszakoskodik, de a tér# visszautasítja. Meredith bosz- szúbó följeleni szexuális zaklatás miatt. 22X0 Millennium (8.) 23.10 A dumagép (26.) 23.40 Hír3 (ism.) ^ DUNA TV 4.15 Egy óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Középeurópai magazin 9.40 Heti hírmondó (ism.) 10.30 Régi híradók (ismétlés) 10.55 Egy fiú a vadonban (ausztrál sor., 4/4.) 11.45 Esti kérdés (ism.) 12.00 Lapozó 12.20 Tálentum (ism.) 12.50 Lakáskulcs (ism.) 13.20 Ami igaz, az igaz 13.35 Tarkabarka (ism.) 14.40 Csillagjel (ism.) 15.10 Űrhajónk, a Föld (39.) 15.20 Teleenciklopédia (spanyol sorozat) 15.35 Magyar történelmi arcképcsarnok - Nádasdy Tamás 15.55 Utolsó éden (2/2.) 17.25 Sómba, az oroszlánkirály 18.00 Híradó 18.20 Tükör 18.55 Az elveszett testvérek (portugál sor., 5/4.) 19.45 Vasutas-variációk (dok.-film-sor., 6/5.) 20.05 Hej, hej, helyes beszéd! 20.10 Héthatár (magazin) 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Fórum-Arad, 1849 22.20 Pipacsok (dokumentumfilm) 23.40 Híradó 6.00 Országház (ismétlés) 6.30 Reggeli 9.05 Élettér (ismétlés) 9.15 Receptklub (ismétlés) 9.25 Lois és Clark (ism.) 10.15 Barátok közt (ism.) 10.45 Top Shop 11.15 A farm, ahol élünk (ismétlés) 12.10 Paula és Paulina (ismétlés) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13X0 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a virágangyal 14.25 Klipklub 14.45 Lassie Niki családja 15.10 Az első csók (45.) 15.40 Második csók (87.) 16.10 Lois és Clark (38.) 16.55 Mire gondolok? 17.00 A farm, ahol élünk (21. rész) 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina (84.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (371-372. rész) 20.00 Állatok világnapja (sbow-műsor) 21.00 Helyszíni szemle (bűnügyi magazin) 21.45 Este 22.20 Brooklyn South (18.) 23.10 A mi huszadik századunk 0.10 Pont hu 6.30 A korona megmentéi 8.00 Amokfutók nyomában 9.35 A hó hatalma 11.35 Boszorkányok pedig léteznek 13.25 Mindent a szerelemért 14.55 Spice Worid 16.30 A kis szökevények 17.55 Mozi! Mozi! Mozi! 18.25 Ámokfutók nyomában 20.00 A nagy hajótörés (ameri kai-norvég-svéd kalandfilm) 21.35 Anna Karenina (am. romantikus film) 23.25 Spawn (am. fant. akciófilm) TARJÁN! TV 18.00 Hírek 18.10 Háttér 18.25 G.LJoe (rajzfilmsorozat) 18.50 Filmajánló 18.55Szevasztok! 19.10 Közgyűlésen történt (stúdióbeszélgetés) 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Senki gyermekei (amerikai film) / f -wx „i-ftr TiTTv Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Alj UTpT AD Felelős szerkesztő: DR CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján. Erzsébet tér 6, Postafiók: %. I 1 \ /\ T l\ r> I / otp-vii FI 1I 11\ I Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési telefon; 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1X3-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 078M984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.