Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02-03 / 230. szám
október 2-3., szombat-vasárnap Szeretettel köszöntjük PETRA és HELGA nevű kedves olvasóinkat! A Petra görög eredetű név, jelentése: szikla. Védőszentje Szent Péter apostol. Virága a dália. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a szombat az őrzöangyalok ünnepe, amely arra emlékeztet, hogy isten minden ember mellé őrangyalt rendelt, akiknek belső intését követni kell. A Helga germán eredetű névjelentése: boldog. Védőszentje Boldog Helga remete (1115). A Nap kél: 6.44 órakor, nyugszik: 18.23 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Mihalik Júlia ^ : (32) 416-455 130 évvel ezelőtt, 1869. október 2- án született Por- bandárban Mo- handasz Gandhi (képünk), akit hívei „Mahatmá”- nak („nagy lélek”) neveztek. Angliában jogot végzett. Dél-Afrikában ügyvédeskedett, majd az I. világháború után az indiai nemzeti felszabadító mozgalom élére állt. 1922-ben adta ki elveit a britek gazdaságilag lehetetlenné tételére, amiért hatévi börtönre ítélték, majd élete folyamán nyolcszor börtönözték be. Kíméletlen harcot folytatott hazája kaszt-rendszerének és gyarmati státuszának megszüntetése érdekében. Romain Rolland - nagyságát korán felismerve - 1924-ben könyvet írt róla. 95 esztendeje, 1904-ben született Berkhamstead-ben Henry Graham Greene (ejtsd: Anri Grehem Grin) amerikai író. A II. világháborúban diplomataként Nyugat-Afrikában dolgozott, majd nagy utazásokat tett. Művei pesszimista szemléletük ellenére bátor bírálatokat tartalmaznak. (A csendes amerikai, Merénylet, Hatalom és dicsőség, Havannai emberünk). Változó felhőzet ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Napközben változó nedvességtartalmú, enyhe léghullámok érkeznek a térségbe. A párafoltok fokozatosan megszűnnek. Több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem lesz. A délutáni órákra 21,22 fok várható. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 20 Balassagyarmat: 22 Szécsény: 21 Bátonyterenye: 22 Pásztó: 22 Ipolytamóc: 21 Újévi opera - Jean Michael Jarre operát írt az ezredforduló tiszteletére. A művet a piramisok tövében 2000. január 1-én adják elő. * MI VÁR MA ÖKRE ? Hírlap-horoszkóp || Mérleg (IX. 24-X. 23.) Vendégei érkeznek a hét végén. A vendégszerető Mérlegnek ez nem okoz fejfájást. Jó szívvel gondoskodik arról, hogy mindenki otthon érezhesse magát a házában. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Kerülje a jogi ügyeket. Próbáljon meg függetlenebb lenni családjától és a hitvese rokonaitól. Nem lehet mindenkinek egyszerre megfelelni. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Remekül érzi magát családi fészkében, semmi kedvet nem érez a kimozduláshoz. Tegye azt, amit a legjobbnak lát. A tanulás is jobban megy, mint máskor. Pótolja hiányzó ismereteit, tanuljon idegen nyelvet. Olvasson, ké- ; zimunkázzon vagy fejtsen keresztrejtvényt. Jót fog tenni az * * idegeinek. Bak (XII. 22 -1. 20.) A Jupiter hatása fokozza nyughatatlan- ságát, pedig a hétvége arra való, hogy kipihenje a hétköznapok óé fáradalmait, és új energiákat halmozzon fel. Tegyen egészségéért, végezzen valami könnyű sportot. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Ön bátor egyén. Nem ijed meg a kiszámíthatatlan fordulatoktól. Sőt, a nehéz szituációk keltik fel X igazán érdeklődését. Pozitív tulajdonsága, hogy elfogadja mások véleményét is. Jól teszi, ha jobban vigyáz kondíciójára, fi- X zikai állagára. Halak (II. 21 - III. 20.) A könnyű siker lehetőségét jelzi a Jupiter. Elősegíti gyakorlati terveinek megvalósítását. Azonban a felelősség az Öné. Fordítson nagyobb figyelmet kondíciójára, egészségének megőrzésére, ne hajtsa túl magát. Kos (III. 21 - IV. 20.) Bolygója ritka harmóniát és biztonságot £ ígér. Az állandóság és a változatosság hiánya némi monotóniát * hoz. Most meditálhat, lazíthat. Partnere mindenben kedvében * I01Bika (IV. 21 - V. 20.) Belső rendet és nyugalmat remélhetnek * a Bika csillagkép szülöttei ezen a hétvégén. Érzelmei területén ■*_' ritka harmónia uralkodik. Vallja meg bátran vonzalmát partne- J rének. A mostani időszak nem a flörtök, hanem a komoly kap- csolatok időszaka. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) A sportra, mozgásra ösztönzi csillaga. * A vakmerőséget és megerőltetést azonban kerülni kell. Miköz- # ben óvatosan takarékoskodik, arra is van ideje, hogy élvezze az ' * életet és szép, divatos ruhákra is költ egy kis pénzt. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Ne számítson felhőtlen boldogságra, ;L gondtalanságra a hét végén. Sokszor érzi majd úgy, hogy segít- x X ségre szorul, ám ez nehezebben érkezik, mint gondolná. A csa- * lódás, amit barátai, esetleg családja tagjai okoznak, egy kicsit X * fájdalmas lesz. _ # Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Ha képtelen kiszakadni hivatali, TT szakmai gondjaiból, nehéz hétvége elé néz. Ha viszont képes Z . felülkerekedni lehangoltságán, érzelmileg is kilábalhat a vál- . ságból. Hallgasson az eszére és gondoljon arra, hogy az élet egy x komédia. Meglátja, mindent vidámabban fog látni. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) A kellemesen kezdődő hétvége csodálatosan folytatódik. Jókedvű kirándulásra, vidéki programra hívják. Adja át magát teljesen a kikapcsolódásnak. Az „otthon ülő” típusú Szűz most munkájában gyönyörködhet. ____________Hétfői Lapunkból____________ V egyes érzések az „agrárbékéről”- Az agrárbéke már nem karnyújtásnyira van, megszületett- jelentették be a minap, miután a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca megállapodást írt alá a mezőgazdasági termelők Szolnokon megválasztott bizottságával. Mivel az „ördög a részletekben lakozik”, arra kértük Deák Pált, a Nóg- rád Megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének titkárát, hogy értelmezze a megállapodást, adja közre a tagszervezetek és testületek véleményét. Hat szám - egy nyeremény! | IV. HÉT | Áf IITI N VEREMÉI' ■IYí vásárlási utalvány E heti nyertesünk: Podlipszky Ervin, Balassagyarmat. GRATULÁLUNK! Á \ MAI 0 NYÉRC 7 o /SZÁM: 7 3 | MozMsor B Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: rlivatali patkányok. Feliratos, amerikai film. 20.00 órától: Kegyetlen játékok. Feliratos, amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 órától: Kegyetlen játékok. Feliratos, amerikai film. 19.00 órától: Hivatali patkányok. Feliratos, amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45,20.00 és szombaton 22.00 órától is: Star Wars 1. epizód - Baljós árnyak. Amerikai sci-fi. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Marvin szobája. Színes, amerikai film. Palotási mozi: 19.00 órától: Briliáns csapda. Színes, szinkronizált amerikai film. zm ^Szeptember 30-i rent) nyerőszámok 4 10 11 12 25 36 42 43 46 49 55 63 66 67 68 70 72 73 78 80 HaHoTa Hiba Két autós beszélget:- Képzeld pár nappal ezelőtt megbüntetett a rendőr kétezer forintra, mert nem a látási viszonyoknak megfelelően vezettem az autómat.-Miért, mit nem vettél észre?- A rendőrt. Hasonlatosság Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik nebuló büszkén mondja:-Az én apukám Mátyás királyra hasonlít. ■- Miért?- Mert olyan igazságos, mint ő volt.- Erre megszólal egy másik gyerek is:-Az én apukám Dugo- vics Tituszra hasonlít.- Miért?- Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, egyszerre tíz embert rántott magával. Helyes- Betartotta az utasításaimat és nyitott ablaknál aludt?- Betartottam, doktor úr.- Helyes. Elmúlt a szénanáthája?- Nem, az megvan, viszont a karórámnak meg a videómnak éjjel nyoma veszett. A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből Együtt ütnek Eredetileg nem rabolni, csak inni indult a Dominó kocsmába J. János és B. Tibor - de ha már a körülmények úgy hozták, éltek a lehetőséggel és ütöttek. Végül is két félrészeg embert lecsapni, tőlük szatyrokat, pénztárcákat, iratokat elvenni nem nagy munka, igaz, Salgótarjánban nem is nagyon ajánlatos, hiszen egy kisvárosban az elkövetők általában gyors(abb)an kézre kerülnek.- együtt ülnek J. Jánosnak három és fél, B. Tibornak pedig négy évébe került a tavaly decemberi páros rablás: a Makarenko úton lerohanták a már a kocsmában kiszemelt két sértettet, az egyiket B. mellbe rúgta (majd a földön fekvő embert tovább ütötte), míg a másikat J. a nyakánál fogva a földre rántotta és szintén megütötte. Előbbitől pár szatyor élelmet, utóbbitól három darab ezrest sikerült megszerezni, az aprópénzzel J. János nem foglalkozott: azt pénz- tárcástól eldobta. B. Tibor saját áldozatától egy szakmunkásbizonyítványt vett el, de mivel semmire sem tudta használni, szintén eldobta. A bűncselekmény elkövetését B. részben, J. pedig egészében tagadta. A városi bíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki kétrendbeli rablás bűntettében mint társtetteseket, okirattal visszaélés vétségében, ezen túlmenően J.-t súlyos testi sértés bűntettében, B.-t pedig annak kísérletében. (Az egyik sértett állkapocs-töréssel került orvoshoz, míg a másik zúzódá- sokkal megúszta ugyan, de a szakértői vélemény szerint reális esélye volt súlyosabb sérülés bekövetkezésének is). Elrendelte a bíróság egy-egy (korábban kiszabott) 8 hónapi, illetve 1 évi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is, mivel a vádlottak próbaidő alatt követtek el újabb bűncselekményt. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek, J. János esetében ezt azzal indokolták, hogy korábban tett beismerő vallomást is (igaz, az még a nyomozás legelején volt), ezen kívül jön a tél, élettársának és gyerekének tüzelőre, ételre, egyebekre lenne szükségük, ezért halasztást kértek a büntetés letöltésének megkezdésére. B. Tibor védője ellentmondásosnak nevezte az orvosszakértői véleményt, mert abból - szerinte - nem derül ki egyértelműen, hogy az egyik sértett mellkas-sérülése csak rúgástól keletkezhetett. (A vádlott azzal védekezett, hogy ő nem rúgta, csak lökte az ittas férfit, aki így esett el. A védő szerint, ha ezt a verziót fogadják el, nem állapítható meg, hogy B. Tibor szándéka kiterjedt bármilyen sérülés okozására is.) További enyhítő körülményként említette a védő, hogy B.-re - „bár már összeütközésbe került a törvénnyel” - nem jellemző, hogy erőszakos bűncselekményeket követ el, egyszer elítélték ugyan súlyos testi sértés miatt, de a dolog „emberileg méltányolható okból történt”, mert „nevelt lányát pofozta meg, aki napokra elcsavargott” (a minősítésből kitűnően a „pofon” nyolc napon túl gyógyult) B. T. (akire tehát nem jellemző erőszakos bűncselekmények elkövetése) kifosztás miatt is állt már bíróság előtt - e bűntett egyik elkövetési magatartása az, ha más bűncselekmény során alkalmazott erőszak vagy élet (testi épség) elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesznek el idegen dolgot... A megyei bíróság dr. Kovács István vezette tanácsa az első fokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy az egyik bűncselekmény helyes megnevezése köz- okirattal való visszaélés vétsége, és a vádlottak ezt is társtettesként követték el. Az indokolás szerint a másodfokú tanács osztotta a megyei főügyészség azon véleményét, hogy a vádlottak személyiségére, előéletére és a cselekmények súlyára tekintettel a kiszabott főbüntetések inkább enyhének, mintsem eltúlzottnak mutatkoznak. Az ügyészi fellebbezés hiánya folytán beállt súlyosítási tilalom azonban nem engedi meg a büntetések korrekcióját (fellebbezni ugyanis mindig az első fokú ügyésznek kell, legkésőbb a kihirdetéstől számított három napon belül, e joggal a felettes ügyészi szerv utóbb már nem élhet). Elutasították J. János halasztási kérelmét is, mivel annak teljesítését a jogszabály nem te-, szí lehetővé, az elkövetett bűn- cselekmények tárgyi súlya pedig egyébként sem indokolná e kedvezmény megadását - állapította meg a bíróság. (B. Tibor védőjével együtt hasonló kérelmet akart előterjeszteni, ám az előbbi végzés kihirdetése után e szándékuktól végül is elálltak.) X a tv íjÉk, TTyn _ . Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Vjlll'lj A Ti §5 UTjJT AD Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér"6., Postafiók: 96. 1IW\TI\/aI/Mur.vri IT 11\ 1 Jr\ I Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési .i™..««««a *u**~j**. ***** e ***** telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. » Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.