Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-22-23-24 / 247. szám
1999. október 22., péntek Ország - Világ 13. oldal Orbán Viktor 2002-re mindenkinek munkát ígér Híd és rátermettség Folytatódott a költségvetési vita: Két malomban őrölnek A parlamentben tovább folytatódott a költségvetési nagyüzem. A vita negyedik napján elhangzó vélemények három csoportba sorolhatók. Voltak politikai indíttatású kampánybeszédek, amelyek nyilvánvalóan a tévéközvetítés nézőihez szóltak, voltak szakmai megszólalások, és elhangzottak tárgyszerűségre törekvő, de ugyanazokból az adatokból pártszínezet szerint mást-mást kiolvasó beszédek. Az ellenzéki megnyilvánulások szerint a kormány nem ura a helyzetnek, abból él, amit az előző kormány megteremtett. A tervezett infláció tarthatatlan, a költségvetés koncepciótlan, nem történik érdemi lépés a valóban hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására, a kormány tudatosan ellehetetleníti az önkormányzatokat. Az ellenkező oldalról viszont sűrűn emlegették a Bokros-csomag népnyomoritó intézkedéseit, a „bagoly mondja verébnek” közmondást és azt hangoztatták, hogy mindenkinek adnak egy kicsit vissza abból, amit a szocializmus és a szocialisták elvettek. Chikán Attila gazdasági miniszter és Tardos Márton (SZDSZ) egyaránt megállapította, hogy a Bokros-csomagon már tűi vagyunk, most a jövőről kell beszélni. Tudomásul kell venni, hogy minden költségvetést valamifajta kényszer szül, és még a gazdagabb országokban sem tudnak olyat készíteni, amely mindenkinek tetszik. A harmadik csoportba a „nő vagy csökken” viták tartoztak. Ha valahová nyolc százalékkal többet tervezett a kormány, mint idén, az hatszázalékos infláció mellett növekvő, 10 százalékos infláció mellett csökkenő támogatást jelent. Mivel pedig senki sem tudja, mennyi is lesz pontosan az áremelkedés jövőre, bátran állíthatta az ellenzék, hogy csökkenni fog az önkormányzatokra, az egészségügyre, a sportra, a mezőgazdaságra, a bérekre, a nyugdíjakra, a kül- ügyre, az útépítésre (és mindenre) szánt pénz, a kormányoldal pedig ugyanilyen bátran bizonygathatta, hogy ha kicsivel is, de minden területen növekedés lesz. Egy bizonyos - emlékeztetnek megfigyelők -, hogy olyan költségvetés még nem született, amelyet az ellenzék is megszavazott volna. Ez mindig a kormányoldal felelőssége. (simonfly) Folytatódik az előrenyomulás Groznij bevételére Kaukázusi veszteséglista Az orosz szövetségi erők tegnap megkezdték a csecsen főváros nyugati kapujának számító Szernovodszk ostromát: a település bevétele után szabad lesz az út Groznij irányába. A csapatok több helyen átkeltek a Tyerek folyón, s állásokat építenek ki a jobb parton. Az orosz katonák átkelőhelyeket derítenek fel, ami arra utal, hogy déli irányban tovább szélesítik a biztonsági övezetet. A szövetségi erők jelenleg 12-14 kilométerre állnak a csecsen fővárostól. A csütörtökre virradóra végrehajtott orosz bombázások és tüzérségi támadások összesen 56 halálos és mintegy kétszáz sebesült áldozatot követeltek - jelentette be a csecsen haderők sajtó- szolgálata. Az áldozatok száma tízzel növekedett, amikor az orosz tüzérség tegnap lőtte az elnöki palotát. Az orosz hadsereg a dagesztá- ni és a csecsenföldi harcokban (augusztus eleje óta) összesen 196 halottat és csaknem 500 sebesültet ismert be. A védelmi minisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra veszteséglistáját, amely azonban nem tartalmazza az orosz belügyi alakulatok veszteségeit. A szélsőséges fegyveresek veszteségeit háromezer főre becsüli az orosz hadvezetés. A csütörtöki orosz lapok az elmúlt napok eseményeit egyértelműen arra mutató jelnek tekintik, hogy az orosz erők folytatni fogják előrenyomulásukat. Valószínűleg megszületett a politikai döntés a további előrenyomulásról, s ez sajtóforrások szerint elsősorban Putyin érdekeinek tudható be. Az orosz kormányfő kezében ugyanis az Észak-Kaukázus a legfontosabb politikai adu, s a csecsenföldi események alakulásától is függ politikai jövője. Putyin augusztus óta járja az országot, hogy egy újfajta, energikus politikus képét rajzolja föl a választópolgárok előtt. Már most igyekszik bizonyítani, hogy sokkal keményebb Jelcinnél, s mindössze egy dologra van szüksége: teljes értékű győzelemre Csecsenföldön. Katonai egyensúly a világban Tavaly nem nőtt a világ fegyverkereskedelme, sőt inkább némileg csökkent - állapította meg a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete a világ katonai egyensúlyáról közzétett idei jelentésében. Az ország déli részét fejleszteni kívánó kormányzati politika része a bajai híd korszerűsítése is - hangsúlyozta tegnap Orbán Viktor Baján. A kormányfő az ünnepélyes hídavatás alkalmából tartott beszédében kiemelte: a létesítmény minden magyar közös sikere, hiszen a beruházás a polgárok adóforintjaiból készült. Orbán Viktor köszönetét mondott mindazoknak, akik az épitke- zésből kivették a részüket. Első helyen emlitette a találékony magyar mérnököket, akik megmutatták, hogyan lehet úgy új hidat építeni, hogy valójában egy régit bővítenék ki. Nem is olyan régen az ország attól volt hangos - emlékeztetett rá a kormányfő -, hogy képesek leszünk-e súlyosabb gazdasági visszafejlődés nélkül elviselni a természeti csapásokat, s ma már mindannyian arról beszélünk, hogy a károk elhárítása jó ütemben halad. Most már azt találgatjuk, sikerül-e elérnünk, hogy a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan növekedjék, mint a nálunk sokkal erősebb és fejlettebb Európai Unió államaiban. Ennek a beruházásnak vannak európai távlatai is - mondta a kormányfő: megmutatta, hogy a magyar mérnökök, a magyar vállalatok készen állnak arra, hogy a balkáni háborúban lebombázott hidak roncsainak kiemelésében, a hidak újjáépítésében bizonyítsák rátermettségüket. A miniszterelnök szólt az országban ma még sok embert sújtó munkanélküliségről, de reális célkitűzésként határozta meg, hogy 2002-re Magyarországon mindenki, aki valóban dolgozni akar, kapjon is munkalehetőséget. Ahhoz, hogy a Dunántúlon tapasztalható sikeres fejlődés más vidékekre is jellemző legyen, a válasz az utakban és a hidakban keresendő - szögezte le végül a kormányfő. Ítélhető pénz döntő többségét ezentúl a most felállítandó hét regionális ifjúsági tanácson keresztül osztják majd el. A vidéki irodák 11 tagú tanácsában pedig helyet kapnak a térségben élő, vagy dolgozó ifjúsági szervezetek képviselői, akik az adott területről érkező pályázatok között nagyobb biztonsággal választhatják majd ki a támogatásra érdemeset. Politikai szempontok nem szerepeltek a regionális szolgáltató irodáknak otthont adó települések kiválasztásánál - oszlatta el a vádakat a tárca vezetője. Mint mondta, utólag megnézte, hogy a szóban forgó városok vezetése mely oldalt képviseli. Ekkor derült ki, hogy a hét település közül négy ellenzéki irányítás alatt áll, s csak három kormánypárti. (horváth) lentést. Ezekben a napokban osztják szét a megyék között azt a 900 ezer, térítésmentesen adható influenza elleni védőoltást, amelyet a legveszélyeztetettebbeknek adhatnak be a háziorvosok. Ez a mennyiség 20 százalékkal több, mint a tavalyi volt, tehát sokkal több rászoruló kaphat védelmet a súlyos betegség ellen. A rászorulók közé tartoznak többek között az idős, illetve krónikus betegségben szenvedő emberek. Természetesen térítés ellenében a patikákban is beszerezhető lesz a vakcina. (németh) 1999-ben új fegyveres konfliktusok robbantak ki Európában, Dél- és Délkelet-Ázsiában. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (I1SS) idei jelentése kiemeli: Európa és Észak-Amerika figyelme a koszovói válság megoldására irányult, Dél-Ázsiában a két szomszédos nukleáris hatalom, India és Pakisztán súlyos konfliktusba keveredett, Délkelet-Ázsiában pedig polgárháború sújtotta Indonéziát. A NATO Jugoszlávia elleni hadművelete felszínre hozott számos hiányosságot is. A legfontosabb tanulságok a parancsnoki irányító rendszerrel, a biztonságos adatátvitellel és a kommunikációval, a célkiválasztás módszerével, a felderítési adatok gyűjtésével és elemzésével kapcsolatosak. A Belgrád elleni hadjárat arra ösztönözte az Európai Unió országait, hogy gyorsítsák fel a felkészülést katonai képességük magasabb szintű megteremtéséhez. Ennek megvalósításához azonban elkerülhetetlen a katonai kiadások növelése. Az európai országoknak problémát okoz, hogy nincs elegendő szállítási kapacitásuk és jól képzett szakember a fegyveres erőik soraiban, kevés a szakértő egy jelentős méretű hadművelet hosszabb ideig tartó fenntartásához. Az IISS szerint a világ fegyverkereskedelme tavaly-55,8 milliárd dollár volt, az 1997. évi 56 milliárd dollár után. A fegyverkereskedelmet jobban irányítja a politika, mint a gazdasági megfontolás. Erre Ázsiában csak Indonézia cáfolt rá; ott jelentősen csökkent a fegyverimport a gazdasági nehézségek miatt. A világ legnagyobb fegyverexportőre, az USA növelte előnyét. Zöld program. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) a rendelkezésére álló 6,5 milliárd forintos keretösszeggel a jövő évtől az agrártámogatási rendszer részeként segíti a mezőgazdaságot - mondta el csütörtökön Tarr Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) munkatársa. Olajos méhkas. A Fidesz-frak- ció üdvözli a miniszterelnök döntését, amellyel elrendelte az olajügy kormányzati szintű vizsgálatát - áll a képviselőcsoport csütörtöki közleményében. Fürdőpénz. A Magyar Fürdő- szövetség ajánlásait is figyelembe veszi az az új finanszírozási rendszer, amelyet novemberben vezetnek be a szolgáltatóknál - hangzott el a Magyar Fürdőszövetség debreceni közgyűlésén. Lampé Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója szerint az idén 2 milliárd forintot biztosít az OEP gyógyfürdőkezelésekre. Ez az összeg körülbelül 5 millió kezelés 85 százalékát fedezi. Túszkár. Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtökön kihirdetett első fokú ítéletében Dunajszky Gábor kártérítési igényét, amelyet a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat korábbi munkatársa az 1997 októbere és 1998 júliusa között Csecsenföldön elszenvedett elrablása kapcsán követelt a szeretetszolgálattól. A felperes keresetében 300 ezer dollárt követelt nem vagyoni kárként, továbbá elmaradt munkabérét. Az indoklás szerint Dunajszky és korábbi munkáltatója 1998 augusztusában megállapodást írt alá, amely szerint az emberrablás áldozata 2,38 millió forintot kap és cserébe vállalja, hogy további követelésekkel nem áll elő. Boltok veszélyben. Több tízezer, veszélyesnek minősülő anyagot árusító bolt működése kerülhet veszélybe egy három éve született, de csak most végrehajtásra kerülő kormányrendelet miatt. Tábori Katalin, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) tanácsosa elmondta: ez a jogszabály előírja, hogy a kereskedők csak úgynevezett tevékenységi engedély birtokában árulhatnak, használhatnak fel különféle veszélyes anyagokat, a tisztítószerektől a pillanatragasztókig. Többet rabolt. A „whiskys rablóként” elhíresült Ambrus Attila, akit az Üllői úti OTP hétfői kirablásával gyanúsítanak, nem 10, hanem 47 millió 300 ezer forintot vitt el a pénzintézetből - jelentette be csütörtökön a rendőrség. Pályázat 600 millió forintért Még ebben az évben 600 millió forinttal támogatja különféle „fiatalos” elképzelések megvalósítását a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram most megalakult tanácsa. Az Országgyűlés által még 1995-ben létrehozott Gyermek és Ifjúsági Alapprogramba (GYIA) az Ifjúsági és Sportminisztérium friss életet kíván lehelni. A tegnap megalakult tanács évente 600 millió forint értékű támogatás elosztásáról dönthet. A 14 tagú testületben hét minisztérium és három ifjúsági szervezet delegáltja mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is képviselteti magát. Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter a korábbi évektől eltérő, lényeges fordulatként értékeli, hogy a pályázatok útján odaIngyenes védőoltás Annak ellenére, hogy az iskolákban megugrott a meghűlt, lázas gyermekek száma, a szakemberek szerint influenzajárványról nem beszélhetünk. A fővárosban már két napja működik, vidéken novemberben indul az influenzafigyelő szolgálat. Hamarosan 900 ezer térítésmentesen adható védőoltást osztanak szét az országban. Dr. Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy influenzasze- rú megbetegedések halmozódásáról még sehonnan sem kaptak jeMEGJELENT AZ ügyes KÓPÉ rejtvénylap 14. száma megjelenik minden második pénteken Keresse a hírlapárusoknál A TV nézés a programváiasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció aTvr-hét-ben.