Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-22-23-24 / 247. szám
>99. október 22., péntek SZÉCSÉNY Megyei Körkép r^*^*^**^1-wmammm^mawmmmi — - - . "* * "** *"* Kitüntetéseket adtak át a takarékossági világnapon Új fejezet a „takarékoknál” A takarékszövetkezetek életében új fejezet kezdődik - hangzott el tegnap a takarékossági világnap Nógrád megyei rendezvényén, a béri Andezit fogadóban. Az ünnepségen a pénzintézet 26 munkatársa kapott kitüntetést. Ma még kilenc takarékszövetkezet és a Takarékbank ünnepelte a hagyományos takarékossági világnapot, ám november 1-jétől néhány egység fúzióra lép - hangzott el Lukács Istvánnak, a Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatósági elnökének köszöntőjében, aki Holes Imre megyei elnök távollétében vállalta az ünnepség vezetését. A házigazdák nevében Koncz Lajosné, a Kálló és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója utalt arra, hogy a mozgalom idén is szép eredményeket ért el. A megyei takarékok 3 000 vállalkozói és 9 000 lakossági folyószámlát vezetnek, a tagság meghaladta az 53 ezer főt. A mérlegfőösszegük átlépte a 8 milliárd forintot, az időarányos adózatlan nyereség pedig a 100 milliót. Bejelentette: november 1-jén kezd működni a Háromkő Takarékszövetkezet. A dolgozók már hetek óta gyakorolják a „kisbanki” átállást, s ellenőrző szervezetük, a Takinfó kiválóra minősítette a gárdát. Az ünnepségen Szlávik László, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója bemutatta a napokban induló országos reklámkampány néhány filmjét. Az ünnepségen elismerést nyújtottak át a legkiválóbb dolgozóknak: Belencsák Istvánnénak, Molnár Jánosnénak, Kollár Györgyné- nek, Nagy Miklósáénak, Bodor Jánosnénak, Újváriné Deme Máriának, Bagyinszki Ferencnek, Sánta Lászlónénak, Sulyok Bélának, Makalica Jánosnénak, Molnár Antalnénak, Urbán Tibomé- nak, Királyné Tóth Máriának, Kovács Györgynértek, Terék Jó- zsefnénak, Bírócziné Manda Eleonórának, Csordásné Petrovics Mártának, Erdősné Antal Irénnek, Hering Józsefnénak, Kanyó Nándoménak, Maglódi Szilviának, Magosné Istvanovszki Zsuzsannának, Rózsahegyi Anitának, Kalmár Juditnak, LászJca Istvánnénak és Svehla Krisztinának. T. Németh László Ünnepség az Andezit fogadóban Pokorni Zoltán Diósjenőn - Ajándékot kapott az általános iskola Fordulat kell az oktatásban! (Folytatás az L oldalról) módon járul hozzá a kollégiumok fenntartásához és a sérült gyermekek nevelésével foglalkozó intézmények fenntartásához. Döntő változásra, fordulatra van szükség az oktatásban - hangoztatta a miniszter, s hozzátette, ehhez azonban a pedagógustársadalom együttműködése és összefogása szükséges. Szólt a pedagógusok béréről is, amelynek mértéke jelentősen elmarad az európai átlagtól. Jövőre az alapbérek emelését szorgalmazzák, ezzel próbálva enyhíteni a helyzeten. A miniszter beszédet mondott az iskola aulájában -rtTestületi ülés Balassagyarmaton Locsolásra kedvezmény Napirend előtt elfogadták a balassagyarmati képviselők Gál László (SZDSZ) megbízását, aki a Smitnya Sándor távozásával megüresedett listás helyet foglalta el. Juhász Péter polgármester bejelentette: a Delphi gépkocsikompresszor-gyár ünnepélyes betelepülése október 27-én lesz, később a cég beszállítói fórumot szervez a városban. Az első napirend szerint úgy döntöttek, hogy 2000. január 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a köztisztasági szolgáltatás díja. Megvitatták Vogel Csaba ügyvezető igazgató tájékoztatóját a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. mérlegadatairól. Kiderült: csökkent a kinnlévőség. Láng Mihály és Urbán Árpád a nyári locsolóvíz-kedvezmény megadását javasolta: ezt meg is szavazták azon kertes házaknak, amelyek csatornázottak. Elfogadták a helyi kórház és rendelőintézet igazgatójának, dr. Szabó Gézának a beszámolóját intézménye működtetéséről. Medvácz Lajos, a művelődési-oktatási bizottság elnöke a tanévkezdés tapasztalatairól számolt be. Sz. E. Jut pénz az intézményekre Ez évi - valamivel több mint 300 milliós - költségvetésének módosításáról döntött tegnap Rét- ság önkormányzata. A testület 15,3 millió többletforrást szavazott meg kiadásainak fedezésére. A pluszpénzt az önkormányzat és intézményeinek működésére, szociális és városfejlesztési feladatok fejlesztési célok végrehajtására fordítják. Felhasználásának részleteiről is megegyezés született. Az önkormányzathoz időközben befutott többletforrások tették lehetővé és indokolttá a módosítást. Például pályázatokon nyert pénzeszközök, önkormányzati lakáseladások bevételeiből származó jövedelem. A népszerűtlen, de hosszú távon közösségi érdekeket szolgáló döntések melletti kiállás fontosságát hangsúlyozta Gresina István polgármester a helyi adórendeletek végrehajtásának tapasztalatait taglaló vitában. A témában több képviselő is hozzászólt. Szavaikból kiderült: a városban javult az adófizetési morál. Az adórendelet felülvizsgálatának szükségességét többen is hangsúlyozták, kiemelve: ebbe a munkába be kell vonni az adófizetők képviselőit is. szgys (Az ülés lapzártakor még tartott.) Kiosztották a Nógrád Megye Díszpolgára kitüntetéseket - Új igazgató a könyvtárban Csúszik a kórház felújítása tanácsának tevékenységéről szóló beszámolót. Zárt ülésen a közgyűlés arról döntött, hogy a kórház mobil bútorokra és gázhálózatának szerelésére kiírt (Folytatás az 1. oldalról) elnöke visszautasította, s rámutatott, hogy a mobil eszköz profittermelésre is képes. A közgyűlés végezetül Dóra Ottó szocialista frak- < cióvezető módosító indítványát fogadta el, miszerint fél éven belül újra megvizsgálják a berendezés működtetésével kapcsolatos esetleges problémákat, különös tekintettel a fajlagos költségekre. A határozati javaslat értelmében a vizsgálóbizottság működése is okafogyottá vált. Nem támogatták a képviselők a kórházi rekonstrukció fővállalkozójának kérését, hogy módosítsák az átadás időpontját, viszont szakértőkkel megvizsgálják annak jogosságát, s majd azt követően határoznak erről a kérdésről. Az eredeti haközbeszerzési eljárás sikeres volt, ennek zöld utat adott, az épületfelügyeleti rendszer megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás viszont eredménytelenül zárult, azt megismétlik. A közgyűlés ezt követően ünnepi üléssé minősült át, Tó'zsér Zsolt elnöklete mellett. Elsőként Becsó Zsolt emlékezett meg az októberi forradalom és szabadságharc évfordulójáról, majd kitüntetések átadására került sor. Nógrád Megye Díszpolgára cím birtokosa lett dr. Gál János, a Honton született er- dőmémök, nyugalmazott egyetemi tanár, aki mindvégig megtartotta kapcsolatát a szülőföldA kitüntetettek és a megye vezetői az ünnepség után FOTÓ: ÁN táridő október vége lett volna, a kivitelező viszont november 19-ét javasolta. Elfogadták a jével. Munkásságát számos magas szakmai elismerés is fémjelzi. Díszpolgári címet adományoztak Mecser Lajos hosszútávfutónak, aki A hajrá három pillanata című könyvében örökítette meg legemlékezetesebb sportsikereit. Mecser futóklubot alapított, közéleti szerepvállalásai közül pedig kiemelkedik, hogy tagja a Rákóczi Városa Alapítvány kuratóriumának, amelynek tagjai ugyancsak megjelentek a díszes eseményen. Az ünnepi ülés következő részében Csíkász István saját költeményeiből adott elő, majd a Nógrád Megye Polgárainak Szolgálatáért elismerések és a vele járó aranygyűrű átadása következett. A kitüntetést elsőként dr. Bercsényi Lajos, a Madzsar József kórház orvos-igazgatója vehette át. Ezt az elismerést kapta Nógrádi Bé- láné, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár könyvtárosa, valamint Végh Gáborné, a Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet gazdasági vezetője. A kitüntetéseket Becsó Zsolt adta át. (németh) RÉTSÁG 3. oldal Hírek Legközelebb hétfőn Az október 23-i ünnep miatt lapunk legközelebbi száma október 25-én, hétfőn jelenik meg. Roma nap nélkülük Salgótarján - A Fekete "Vonat együttes és a Csóréduó képviselője közölte lapunkkal, hogy az október 15-i számban megjelentekkel ellentétben nem vesznek részt a november 5-i roma nap programjában. Növendéktárlat Pásztó - A Rajeczky Benjamin Zeneiskola képző- művészeti tagozatos növendékeinek alkotásaiból nyílik kiállítás a zeneiskolában október 22-én, pénteken 18 órakor. Bibliaklub Salgótarján - Az adventista egyház által szervezett programsorozat keretében a József Attila Művelődési Központban október 24-én vasárnap 18 órakor „A legfontosabb áldozat”, 25-én, hétfőn ugyancsak hat órakor „Királyi törvény” címmel hangzik el előadás. Tanácsadás Salgótarján - Az MSZP ingyenes konzultációs szolgálata keretében október 26- án, kedden 15 órától Stork Géza könyvvizsgáló váija az érdeklődőket a Kossuth u. 8. sz. alatti pártszékházban foglalkoztatási, vállalkozási, adózási témakörben. Gyógyító művészet Balassagyarmat - Mint jeleztük, a kórház pszichiátriai osztályának betegei által készített rajzokból kiállítás nyílt a salgótarjáni Madách gimnáziumban. A megnyitót Oravecz Péter foglalkoztató tartotta, de sokat tesz az ügy érdekében Lotharidesz Tibomé is. Múzeumbarátok Salgótarján - A Nógrádi Történeti Múzeum baráti köre október 25-én, hétfőn 17 órától tart foglalkozást. Program: a kör tagjai által gyűjtött muzeáliák a 40 éves intézmény tárgyi gyűjteményében. Vendég: Balogh Zoltán történész-muzeológus. Nemzetközi verseny és találkozó a Medvesben, gálaműsor a művelődési központban - Találkozó Salgóbányán Ki tud szebben mesélni a Kárpátok bércei alatt? (Folytatás az 1. oldalról) medencei versmondóverseny és találkozó délelőtti megnyitóján Murányi Sándor, a speciálpe- dagógiai központ igazgatója, valamint F. Tóth Mária, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főtanácsosa. A versengés ifjú résztvevőinek, s minden jelenlévőnek a bátonyte- renyei Ezüstfenyő idősek otthonának mesemondói szereztek kedves perceket. A fellépők bemutatkozása, majd’ egész nap tartott. Szakemberek tapasztalata szerint a tanulásban vagy értelmében akadályozott kis- vagy nagyobb diák szereplési vágya olykor igen erős. Türelmük, kitartásuk, akaraterejük azonban kevés, a sikerért, a tapsért nekik többszörösen meg kell dolgozniuk. A kis előadók és felkészítő tanáraik alapos munkát végeztek: a szövegtudásnak, az átélésnek köszönhetően a fellépés izgalmát hamar elnyomta a mesé- lés-mesehallgatás varázsa, s inkább a fel-felhangzó taps emlékeztetett arra, hogy a produkciók megmérettetnek, a zsűrinek is szólnak. Három beregszászi hatodikos kislány - Pávlis Marianna, Al- mási Tímea és Marosi Nikolett kedvenc meséikkel érkeztek a találkozóra. S csupán azt sajnálják, hogy Kovács Erika, a tanárnőjük mégsem tarthatott velük, mert megbetegedett. Mindhárman elválaszthatatlan barátai a népmeséknek, esténként egyikük is másikuk is szívesen megörvendezteti testvéreit az egyszer volt, hol nem volt kezdetű történetekkel. A hotel konferenciatermében a délutáni versenynyel párhuzamosan pedagógiai fórumon beszélgettek, cseréltek tapasztalatot a meghívottak. Ä gyógypedagógia időszerű kérdéseiről szóló vitaindító előadást Szabó Ákosné, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola helyettes főigazgatója tartotta. A népmesekincs gyermekeket nevelő, jellemet nemesítő értékeit, népszerűsítését szem előtt tartó Flóra Egyesület és a házigazda intézmény gondolt azokra is, akik adottságaik miatt más módon könnyebben fejezhetik ki gondolataikat, érzéseiket. Ezt a célt szolgálta a meseillusztrációk elkészítésére szóló pályázat meghirdetése. A kis alkotók százainak munkáit Földi Péter festőművész értékelte, s ő nyitotta meg a speciál- pedagógia központban a rajzokat bemutató kiállítást. Az Illyés Gyuláné emlékére állított dombormű megkoszorúzása és az esti táncház is része volt a tegnapi eseménynek. A verseny ma folytatódik, az eredményeket a József Attila Művelődési Központban 18.30 órakor kezdődő gálaműsorban hirdetik ki. (Mj) Szakértő szemek előtt álltak pódiumra a gyerekek kórház pénzügyi-gazdasági helyzetéről szóló jelentést, valamint az intézmény egyeztető