Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-18 / 243. szám

1999. október 18., hétfő SporTTüköR 7. oldal Labdarúgó megyei I. osztály, 11. forduló - Az Ipolyvece az utolsó három mérkőzésén húsz gólt szerzett Jobbágyi nyert és letaszította a trónról a Szécsényt Helyet cserélt egymással a Jobbágyi és a Szécsény a forduló rangadója után fotó: rigó tibor Jobbágyi - Szécsény 1-0 (0-0) Jobbágyi, 400 néző, vezette: Ludányi. Jobbágyi: Őri - Batta, Egyed (Tóth J.) Molnár M., Here (Tóth Z.), Smid, Bognár, Tari, Sármány, Molnár K., Szabó G. Edző: Balga József. Szécsény: Horváth - Pu- ruczki, Varga, Várszögi A„ Végh, Várszögi B., Molnár J. Percze, Kuris (Búzás), Vincze, Engelberth (Oláh S.) Edző: Bérczy József. Gl: Molnár K. Sárga lap: Várszögi A., Várszögi B., Vincze. Sportszerű mérkőzésen - jó játékvezetés mellett - a kulcsjá­tékosait nélkülöző hazaiak vé­gigtámadták a mérkőzést és sok helyzetükből egyet sikerült ér­tékesíteniük a masszívan véde­kező, kontrára építő vendégek ellen. Mindkét csapat játékosai jelesre vizsgáztak küzdeni aka­rásból. A mérkőzés sajnálatos eseménye volt, hogy Engel­berth István a 22. percben ket­tős lábszárcsonttörést szenve­dett. Ezúton is kívánunk neki mielőbbi gyógyulást. Balga József: - Nagy akarás­sal, helyenként jól játszva, sok gólhelyzetet kialakítva megér­demeltük a győzelmet. Gratulá­lok a csapatnak. Bérczy József: -Minimális különbségű vereséget szenved­tünk a jóval erősebb játékerőt képviselő Jobbágyi otthonában, ami a mutatott játék alapján re­ális. Ifi: 0-6. (balga) Nagybátony-Mátranovák 2-2 (0-1) Nagybátony, 200 néző, vezette: Kóródi. Nagybátony: Nagy - Orosz I., Vámos, Verebélyi L. (Cse- rényi), Szabó, Verebélyi A., Orosz A., Horváth, Hadu- sovszki, Kecskés, Simon. Játé­kos-edző: Verebélyi Attila. Mátranovák: Gyurcsák - Csikós Z., Králik (Tőzsér), Pin­tér, Gulyka, Lakatos P. (Tóth R.), Sebestyén, Stark, Csikós A. (Kecskés), Kerényi, Lakatos B. Edző: Serfőző Péter. Gl.: Simon, Hadusovszki, ill. Gulyka, Lakatos B. Sárga lap: Orosz A., ill. Lakatos B., Stark, Pintér. Verebélyi Attila: - Ismét hát­rányba kerültünk az első játék­részben, amit később egalizál­tunk, sőt, megint örülhettünk, de sajnos, ismét csak öt percig. A csapat küzdeni akarása min­denképpen dicsérhető. Serfőző Péter: - Egygólos vezetésünknél kihagytuk a helyzeteket. A második félidő­ben látottak alapján végül igaz­ságos döntetlen született. Ifi: 3-2. (kos) Nagylót - Kazár 2-1 (0-0) Nagylóc, 150 néző, vezette: Kiss Gy. Nagylóc: Csampa - Makkai, Horváth, Keviczki (Oláh T.), Kelemen, Csík, Lakatos, Sán­dor, Mátyás, Garami, Oláh S. Játékos-edző: Oláh Sándor. Kazár: Schott - Horváth, Eged, Csikós, Sztemácsik, Ko­vács, Haga, Berki, Kakuk, Ja­kab, Radics. Edző: Molnár Béla. Gl: Sándor, Oláh T., ill. Berki. Sárga lap: Csík, Berki. Imponáló játékvezetés, sportszerű játék és meddő hazai fölény jellemezte a találkozót. Egy szezonra való gólhelyzetet hagytak ki a nagylóciak, de megérdemelten győztek. Oláh Sándor: - Minden köte­lező győzelem nagyon nehéz. Remélem ezzel az eredménnyel egy-két embernek szomorúsá­got okoztunk. Egyben felajánl­juk a győzelmet Rácz Jenő szüle- tésnapjára. Molnár Béla: - Nyolcvanöt percig bírtuk a nagy nyomást az oroszlánbarlangban. Fiatal csa­patom helytállásával maximáli­san meg vagyok elégedve. Ifi: 6-0. Strehó Bertalan Villtesz-Mátramindszent 2-3 (0-1) Diósjenő, 100 néző, vezette: Tóth I. Villtesz: Orbán - Monostori, Vanda, Keresztes, Gerda, Sztu- pák (Bach), Hanzel, Józsa, Per­gel, Benyó, Schmittinger. Játé­kos-edző: Józsa Csaba. Mátramindszent: Hiesz - Herczeg, Chovan, Bakos, Bartkó, Balogh, Orosz P., Orosz T. (Kun), Kovács (Bo­kor), Szőke, Teleki. Edző: Szabó László. GL: Benyó, Ke­resztes, ill. Bartkó, Szőke, Chován. Két korai kiállítás után is egyenrangú ellenfelei tudtak lenni a hazaiak a vendégeknek. Kár, hogy pár ember képes a hűvös, de szép napos időjárást izzóvá és viharossá varázsolni. Józsa Csaba: - A két korai kiállítás után csak a tisztes helytállásban reménykedhet­tünk, ezt sikerült elérni, de töb­bet sajnos nem. Szabó László: -Négy mér­kőzéssel ezelőtt azt nyilatkoz­tam, hogy a szezon leggyen­gébb játékát produkáltuk. Azt most sikerült alulmúlnunk. Ta­lán csak az eredmény elfogad­ható. Ifi: 5-0. (dag) Héhalom - St. Acél 1-1 (1-0) Héhalom, 100 néző, vezette: Godó. Héhalom: Bangó - Lőrincz, Berki D., Fekete, Berki B., Ja­kus, Varga, Kiss, Proksza, Csemer, Horváth. Edző: Szilá­gyi Albert. St. Acél: Szikora - Kira, Kongorácz, Sándor A., Ajtai, Tábori (Géczi), Fancsik, Nagy (Németh Cs.), Palkovics, Oláh L. (Botos), Bódi. Edző: Hor­váth Gyula. Gl.: Csemer, ill. Fancsik. Sárga lap: Lőrincz, ill. Fancsik, Botos. Szilágyi Albert: - Alaposan átalakított csapatunk majdnem meglepetést okozott. Ha gól­helyzeteinket jobban kihasznál­juk, akkor győztesként vonul­hattunk volna az öltözőbe. Horváth Gyula: - A futballt illik kellő szeretettel és alázat­tal művelni, mert enélkül az egész nem ér semmit. Ifi: 3-1. Szilágyi Mária Mátraterenye-Berkenye 1-3 (1-2) Mátraterenye, 200 néző, ve­zette: Bogár. Mátraterenye: Telegdi - Németh (Hornyák), Szeles, Ortó, Baranyi G., Nádasdi, Rács, Csorba (Csikós L.), Bo­dor, Utassy, Nagy. Edző: Gecse Ferenc. Berkenye: id Szúnyogh - ifj. Szúnyogh, Genzelmann, Hu- gyecz F., Bocsa, Hesz, Lichy, Sipiczki, Lovas (Hugyecz L.), Géczi (Bálint), Lepsényi. Edző: German József. GL: Szeles, ill. Lepsényi (2), Sipiczki. Sárga lap: Nádasdi, Ortó, ill. id. Szúnyogh, Hész, Géczi. Kiállítva: Hesz, Lichy. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a sok hibával ját­szó hazaiak nem tudtak felülke­rekedni a lelkes vendégek ellen, akik a huszadik perctől tíz, a hatvanötödiktől kilenc ember­rel voltak a pályán. Gecse Ferenc: — Mai mérkő­zés után nehéz bármit is mon­danom, amivel segíthetnék a csapatomon, de játékosaimnak is el kell gondolkodni a hogyan továbbról. German József: - Nyilváno­san még sosem bíráltam a mér­kőzés vezetőjét, de ... gratulá­lok a kilenc fővel is nyerni tudó csapatomnak! Ifi: elmaradt. Gecse István Ipolyvece - Kisbágyon 6-1 (4-1) Ipolyvece, 300 néző, vezette: Smelkó. Ipolyvece: Dobos - Mihály, Lukács (Büdi), Szilágyi, Orgo- ványi, Bozsó, Hodászi, Kovács (Piaki), Pintér, Szalánszki, Hámori (Urbán). Edző: Tóth Ferenc. Kisbágyon: Nagy A. - Gö­dör, Turányi, Pila, Kodák, Po- lyóka, Hasznosi, Pisák, Burik, Makó (Nagy T.), Hóvári. Mb. játékos-edző: Nagy Tamás. GL: Kovács T. (3), Sza­lánszki, Hámori, Szilágyi, ill. Makó. Sárga lap: Hámori, ill. Makó, Polyóka, Pisák, Nagy T. A mérkőzés előtt a hazai csapat nyolcvanéves törzs­szurkolóját, Tóth Józsefet kö­szöntötte, aki elkíséri a csapatot mindenhová. A ráadásként 50. házassági évfordulóját is ün­neplő drukkert az ifjúsági csa­pat tagjai egy-egy szál szekfű- vel köszöntötték, míg a felnőtt gárda, a vezetők és a szponzo­rok egy labdát és ajándékot ad­tak át, majd az ünnepelt elvé­gezte a kezdőrúgást. A gólzáporos találkozó után a hazai szurkolók jóleső érzés­sel távoztak, hiszen csapatuk az utóbbi három megmérettetésen húsz gólt szerzett. Tóth Ferenc: - 45 perc munka, 45 perc szórakozás. Nagy Tamás: - Sajnos, nem nézőként vettem részt ezen a mérkőzésen, mert akkor tetszett volna a hazaiak sokmozgásos játéka. Ifi: 8-3. Frankó Gábor Kisterenye - Bércéi 3-0 (0-0) Kisterenye, 300 néző, vezette: Balázs F. Kisterenye: Csányi - Bab­osán, Nánási, Valet, Zsemlyán (Szomszéd), Griffaton, Tarlósi, Szűcs L., Minka, Susán (Kiss), Lóié. Edző: Koncsik László. Bércéi: Boldizsár - Koplá- nyi, Szűcs, Kristófik, Kőkény, Molnár, Dobrocsi, Gáli, Varga, Szarvas, Csurka. Edző: Ada­tnék László. GL: Griffaton, Tarlósi, Lóié. Sárga lap: Szűcs L., ill. Gáli, Szarva, Csurka. A hazaiak az első negyed­órában eldönthették volna a mérkőzést, de százszázalékos gólhelyzeteket hagytak kihasz­nálatlanul. Végül győzelmük megérdemelt, amit az utolsó percekben szerzett két góljuk­kal sikerült bebiztosítani a lel­kes vendégekkel szemben. Koncsik László: -Nem ját­szottunk jól, de lelkes csapatom rászolgált a győzelemre. Adamek László: - Tartalékos együttesem küzdőszelleme di­cséretet érdemel. Viszont a po­tyagólok ellen nem találtuk meg az ellenszert. Ifi: 2-1. Koncsik László A bajnokság állása 1. Jobbágyi 11 8 1 2 33-17 25 2. Szécsény 11 8 1 2 22- 8 25 3. Ipolyvece 11 7 2 2 36-14 23 4. Nagylóc 11 6 5 0 25-12 23 5. M.-mindszent 11 7 1 3 31-16 22 6. Kisterenye 11 6 3 2 26-21 21 7. M.-novák 11 5 3 3 26-21 18 8. St. Acél 11 5 3 3 19-19 18 9. Villtesz-D. 11 5 0 6 26-23 15 10. Bércéi 11 4 3 4 18-19 15 11. Nagybátony 11 4 2 5 22-33 14 12. Berkenye 11 3 3 5 27-26 12 13. Kisbágyon 11 2 1 8 15-26 7 14. M.-terenye 11 2 1 8 18-33 7 15. Héhalom 11 0 2 9 9-32 2 16. Kazár 11 0 1 10 14-47 1 Kézilabda, NB II Északi csoport, férfiak - Mindkét nógrádi együttes győzött a hétvégén Iskolázott az Építők és a Kábel is St. Építők - Mogyoród 32-21 (14-10) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 200 néző, vezette: Szik- szai, Solymosi. Salgótarjáni Építők KC: KISS - Márta 5, Hadfi, Urbán 1, Lőrik 6/1, Petrecky 5/2, RÁCZ 9. Csere: KONGORÁCZ (ka­pus), Kecskés 2, Berta 3, Pádár, Stark, Szummer, Kisbalázs 1. Edző: Szabó Attila. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2. Kiállítások: 8 perc + 1 kizárás (Hadfi), ill. 12_perc. Az eredmény alakulása. 11. perc: 7-3, 18. perc: 11-5, 24. perc: 11-10, 38. perc: 21-12, 48. perc: 28-17, 56. perc: 31-19. Az Építők a múlt heti pihe­nőt és az ötvenéves évfordulót megünnepelve gőzerővel ké­szült az újabb hazai megméret­tetésre és győzelemre. A ven­dégek nagyon keményen kezd­tek, aminek az eredménye már a második perc kezdetén Ka­marás Gy. kétperces kiállítása 0-0-nál. Az emberelőnyt ki­használva Petreczky megkezdte a gólgyártást (1-0), folytatódott a kemény küzdelem, miközben felváltva estek a gólok (4—3). A 9. perc végén egy kakas­kodás után Kamarás Gy-t két perccel, Hadfit piros lappal „ju­talmazták”. Ennek ellenére az Építők fokozatosan átvette az irányítást és kezdett elhúzni (11-5). Ekkor sajnos, a házi­gazdák több helyzetet is elpus­káztak, felhozva ezzel a vendé­geket (11-10), ám a félidő utolsó perceiben Rácz, Lőrik és Urbán góljai megnyugtató előnyt hoztak az Építők szá­mára. A második játékrészben már gyorsan, lendületesen és gólra törően játszott az Építők, a ka­puban pedig Kiss mindent hárí­tott. A 43. percben Berta egy remek egyéni alakítás után szép góllal tért vissza az Építőkhöz (23-14). Szabó-mester a nagy gólkülönbség tudatában a cse- resomak és a fiatal, tehetséges kapusnak, Kongorácznak is já­téklehetőséget adott, aki bra­vúrt bravúrra halmozva járult hozzá csapata győzelméhez. Az Építők gyors, lendületes, szellemes játékkal, egységes, jó csapatteljesítménnyel, ki­tűnő kapusteljesítményekkel fűszerezve, megérdemelt, ma­gabiztos győzelmet aratott a leszálló ágban lévő mogyorói együttes ellen. Szabó Attila: - Gratulálok a csapatnak. A mérkőzés nagy részében lendületesen, jól ját­szottunk, rászolgáltunk a győ­zelemre. Remélem, hogy ez megmarad a további mérkőzé­sekre is. Mulicza Ferenc Bgy. Kábel - Abony 27-20 (15-9) Balassagyarmati Városi Sport­csarnok, 200 néző, vezette: At- kári, Herczeg. Bgy. Kábel: TÖRÖK - Géczy 1, Bődy 2, KURUSTA 8/3, Juhász 1, JAKUBECZ 4, Tas 1. Csere: Szukán (kapus), Dira 2, Horváth, ABAY 4, Bencze 4, Kovács K. Edző: Lombos István, Urbán Ottó. Hétméteresek: 4/3, ill. 6/4. Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása. 5. perc: 5-2, 18. perc: 10-6, 33. perc: 19-10, 43. perc: 25-12, 50. perc: 25-15, 55. perc: 25-18. A szombat délutáni kézi­labda-program bevezetéseként az ifjúsági csapatok rangadóját - a táblázaton első helyen álló Abonyt fogadta a második Ká­bel - az Ipoly-parti fiatalok nyerték, a végig kiélezett küz­delemben két góllal diadalmas­kodva. A felnőttek meccsét is jól kezdte a Kábel, gyorsan há­romgólos előnyt szereztek. A félidő közepéig maradt is ez a különbség, amit annak köszön­hetett a hazai legénység, hogy a kivédekezett abonyi támadások utáni indítások és ziccerek többségét kihagyták. Védeke­zésben a hazai csapat felváltva alkalmazta a hatos falat és az emberfogást, egyre eredménye­sebben, ráadásul Török jól vé­dett és Kurusta is remek dolgo­kat csinált. Nőtt is az előny - igaz, ez „mindössze” hatgólos lett, mert egy mérkőzés meg­nyerésére elegendő lehetőség ki is maradt. Fordulás után Jakubeczék gyorsan állva hagyták az abo- nyiakat. Pillanatok alatt kilenc - gólos lett az előny és szűk ne­gyedóra elteltével tizenháromra nőtt a különbség. Jellemző, hogy Abay kettős emberhát­rányból is gólt tudott dobni, a beállós Dirát pedig nem tudták tartani. Még azt is elbírták a ha­zaiak, hogy Bődy harmincnyolc perc elteltével (!) dobta első gólját. Lombos-mester ezután min­den cserejátékosnak több időt adhatott, az összecsapás edző­mérkőzéssé vált. Ki is engedtek fejben a pályán levő kábelesek, ami egy hosszabb „góltalan” szériához vezetett, igaz, ez a hajrában szerencsére megtört. A jól játszó hazaiak győ­zelme egy pillanatra sem for­gott veszélyben. Kár, hogy a 43. perc után engedték felállni a már „padlót fogott" ellenfelet, mert gólarányt javíthatott volna a csapat. Lombos István: -Nem volt egy súlycsoportban a két csa­pat. Megkegyelmeztünk a tarta­lékos ellenfélnek. Ifi: 22-20. Kanyó Ferenc Forma-1 Malajziai Nagydíj, Sepang Kizárták a Ferrarikat! A „ bűnös ” hátsó légterelő fotó: traco A Ferrari kettős győ­zelmével ért véget az idén először megrende­zett Malaj­ziai Nagy­díj: a szinte végig vezető német Mi­chael Schumacher az utolsó körökben maga elé engedte az ír Ed­die Irvinet, a harmadik a finn Mika Häkkinen (McLaren) lett. Ám néhány órával a nagy­díj után a Nemzetközi Auto­mobil Szövetség (FIA) tech­nikai delegátusa közlemény­ben tudatta, hogy az első két helyen végző Ferrarik karosz- szériája (egészen pontosan a hátsó légterelő) nem felelt meg a hivatalos előírásoknak, így kizárta az olasz istálló két pilótáját. A Ferrari fellebbe­zett a döntés ellen, amelyet még az október 31-i suzukai verseny előtt elbírálnak. A Malajziai Nagydíj vég­eredménye (a kizárás nélkül): 1. Irvine (ír, Ferrari), 2. M. Schumacher (német, Ferrari), 3. Häkkinen (finn, McLaren), 4. Herbert (brit, Stewart), 5. Barrichello (brazil, Stewart), 6. Frentzen (német, Jordan). A pontverseny állása, piló­ták: 1. Irvine 70 pont, 2. Häk­kinen 66, 3. Frentzen 51, 4. Coulthard (skót, McLaren) 48, 5. M. Schumacher 38, 6. R. Schumacher (német, Wil­liams) 33. Konstruktőrök: 1. Ferrari 118 pont, 2. McLaren 114, 3. Jordan 58. A Malajziai Nagydíj vég­eredménye (a Ferrarik kizá­rásával): 1. Häkkinen, 2. Her­bert, 3. Barrichello, 4. Frent­zen, 5. Alesi (francia, Sauber), 6. Wurz (osztrák, Benetton). A vb-pontverseny állása, pi­lóták: 1. Häkkinen 72 pont (már világbajnok), 2. Irvine 60, 3. Frentzen 53, 4. Coult­hard 48, 5. R. Schumacher 33, 6. M. Schumacher 32. Konst­ruktőrök: 1. McLaren 120 pont (már világbajnok), 2. Ferrari 102, 3. Jordan 60.

Next

/
Thumbnails
Contents