Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-18 / 243. szám

Sikerkovács igazgató Szívből szólt a dal Szécsényben — Egy év alatt közel 800 ezer forintot sikerült különböző ­Szombaton népzene költözött a szécsényi művelődési ­1L leginkább számítástechnikai célokra meghirdetett - pá­ház falai közé. A nógrádiak mellett szép számban érkéz­lyázatokon nyerni a Mátraszőlősi iskolának. 2. oldal tek előadók a megyehatárokon túlról is. 3. oldal 1 Of/ Eredménydömping a Sporttükörben jélínólt hét végén is játszottak bajnoki labdarúgó-, kézi­labda-, kosárlabda- és asztalitenisz-mérkőzéseket me­gyénk csapatai. Milyen eredményekkel? 5-7. oldal NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 1999. OKTÓBER 18., HÉTFŐ X. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM ÁRA: 39 FORINT, ELŐFIZETVE 29 FT Keresse a három gyémántot Rétságon! * MITSUBISHI MOTORS Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Európa felé, félúton Az idegenrendészeti eljárások másodfokú ügyintézését is el­látó, januártól működő BM Be­vándorlási és Állampolgársági Hivatal a tervek szerint jövőre több mint egymilliárd forintból gazdálkodik. Az új szervezet megteremti a külföldiekkel kapcsolatos egységes jogal­kalmazás feltételeit és megszű­nik a migrációval foglalkozó szervezetek széttagoltsága is. Harmadszor is családi hétvége Salgótarjánban Szórakozzunk hasznosan! „Kezedben az egészséged”. Ezzel a mottóval hirdette meg immár harmadik alkalommal a családi hétvégét a József At­tila Művelődési Központ. Szombaton és vasárnap is kí­náltak hasznos időtöltést. A program szombat reggel tíz órakor - az egészséges életmód jegyében - reggeli tor­nával indult, Varga Sándorné vezetésével. Ezt követően az üvegcsamokban megnyílt a Természetes termékek címet viselő árubemutató és szakta­nácsadás, s az ehhez szorosan kapcsolódó Egészségvarázs el­nevezésű családi vetélkedő, amelyet Sturmann Béláné, az ÁNTSZ munkatársa szervezett.- Délutánra alternatív prog­ramot állítottunk össze - meséli a házigazda Andrássy Nóra, a ház munkatársa. -Amíg a gyermekek a bütyköldében természetes anyagokkal ismer­kedtek Báti Andrásáé óvodape­dagógus jóvoltából, addig a szüleik a természetgyógyá­szokkal találkozhattak, egy konzultáció keretében. A taijá- niak előtt Szemerey László egri bűvész sem ismeretlen, ő mindkét generációnak kedves­kedett műsorával. A családi hétvége talán leg­izgalmasabb programja volt a természetgyógyászokkal való találkozás. Svábné Brilló Agnes akupresszor lapunknak el­mondta, hogy akciójuk a meg­előzést szolgálja, hiszen év­szakváltás közepén vagyunk, amikor fel kell készíteni szer­vezetünket a téli időszakra. Eb­ben az évszakban különösen fontos, hogy sok vitamint vi­gyünk be a szervezetünkbe, le­hetőleg természetes anyagok révén. Az ő szakterületén kü­lönböző testrészek nyomással, (Folytatás a 3. oldalon) t Október 16-i JFk. Renó nyerőszámok 8 12 17 19 26 27 31 33 35 37 38 47 53 55 60 62 71 72 78 80 Október 15-i lENÖ nyerőszámok 2 4 9 11 14 16 22 25 27 29 31 32 40 4 2 4 9 50 57 58 59 69 Szerencsevadászat Ötöslottó Hatoslottó 42, 48,57,73, 87 9,16, 23, 27, 29, 42 Joker-szám: 768 671 Pótszám: 24 Mikszáth Kálmán egész alakos, ülő szobrát avatták fel Horpácson Görbeország ismét tiszteleg fia előtt Van még néhány hely a pádon Mikszáth Kálmán mellett... fotó: rigó tibor Ifj. Szabó István szobrász- művész Mikszáthról készült egész alakos szobrát avatták fel vasárnap Horpácson, az író emlékháza előtt. A tisz­telgő közönséget Molnár Zol­tán polgármester köszöntötte, majd az esemény legfőbb mo­torja, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke, dr. Praz- novszky Mihály szólt az ün­nepi pillanat jelentőségéről, arról, hogy a Mikszáth-kul- tusz letéteményese Nógrád megye. Az író azon kevés magyar művész egyike volt, akiről még életében szobor készült. A szo­bor és én című ironikus novel­lájában meg is örökítette akkori érzéseit, amelyet a tegnapi ün­nepségen Hegedűs D. Géza színművész tolmácsolt. Ezután tartotta meg avatóbeszédét dr. Horváth István, a Nógrádi Tör­téneti Múzeum igazgatója. A Mikszáth-kultusz kialaku­lása meglehetősen sajátos tör­ténet - mondotta az ünnepi szónok. Görbeország értelmi­sége számtalan történelmi sokk hatására viszonylag kevés fi­gyelmet szentelt erre a nagy­szerű alkotóra. A két vikíghá- ború közötti határmódosulás odavezetett, hogy Losonc népe teljesen elfeledkezett nagy szü­löttéről - idézett egykori írást. Hosszú idő telt el ’45 után is, amikor a Mikszáth-kultusz új szakaszának kezdetéről beszél­hetünk. 1954-ben nyílt meg az első szerény kiállítás a horpácsi em­lékházban, majd Balassagyar­maton felállították Herczeg Klára Mikszáth-szobrát. Ez so­kak számára nem tetsző ese­mény volt, de szerencsére töb­ben voltak a másik táborban. A nyolcvanas évek hozott igazi áttörést, amikor állandó kiállí­tás nyílt az emlékházban, s eh­hez fogható a ’97-ben megnyílt új állandó bemutató is. Az ün­nepi események fontos motí­vuma, hogy hatásukra a szakma mellett az történésekre hatást gyakorló civil szerveződés is életre kelt, a Mikszáth Kálmán Társaság, amelyet méltó mó­don egészít ki a Horpácson működő Mikszáth Kiadó is.- Mindez, amit ma Mik­száth- kultusz néven neyezünk, az szakmai akarat, civil kezde­ményezés, azaz: a társadalmi összefogás eredménye. Amikor ez a kibontakozó tevékenység elkezdődött, a megyei önkor­mányzat eladta a Mikszáth- fundust. Bármennyire is rossz néven vehetik azok, akik ma a közgyűlést képviselik (nem biz­tos, hogy róluk van szó), de én úgy gondolom, hogy egyikünk se emlékszik jó érzéssel arra a politikai magatartásra, amely ilyen elhatározásra jut - han­goztatta. Ifj. Szabó István alkotását méltatva elmondta, hogy a mű­vész a családi örökségből kiin­dulva a palócok között élve olyan Mikszáthot mintázott, amely mind az ő alkotói pálya­futása, mind a közösség szel­lemi gondolkodása szempont­jából meghatározó. - Ahogy látják, a pádon még van hély - mondotta a szónok - s remé­lem, hogy a mai vagy a holnapi magyar kultúra jelentős szel­lemi termékei helyezhetők majd el. De vigyázzunk! A pad hideg, tehát aki méltatlanul ül oda, könnyen felfázhat... Vi­gyázzunk, hogy olyanok kerül­jenek oda, akik méltóak arra, természetesen a fényképezkedő turistákat nem e csoportba soro­lom - zárta nagy tetszést aratott avatóbeszédét Horváth István. Ezt követően a tisztelgők so­kasága helyezte el emlékvirá­gait az életszerű alkotás mellé, majd a Balassagyarmati Rézfú­vós Kvintett kedveskedett mű­sorral a ragyogó időben Hor- pácsra érkezett közönségnek. Mivel kényszerűségből a pol­gármesteri hivatal szűk helyi­sége adott helyt a Mikszáth örökkévalóságát méltató elő­adásnak, megkértük az előadót, dr. Praznovszky Mihályt, fog­lalja össze értekezését.- Mikszáth alapvetően bi­zonytalan volt saját irodalmi jövőjét illetően - mondta. - Mindig is nehezen érvényesült, ráadásul úgy érezte, hogy mint az akkori uralkodó kormány­párt országgyűlési képviselője tevékenysége megtépázza írói népszerűségét. Másrészt az ott­honról hozott szerénysége is til­totta az elismerések elfogadá­sát, szemben Jókaival, aki szí­vesen vette a kitüntetéseket. Az írót nem kell kitüntetni, nem kell neki szobrot emelni, az írónak az a legnagyobb el­ismerés, ha a műveit olvassák, és vásárolják - mondotta gya­korta. 1910-ben aztán negyven­éves születésnapján (egy egész ország ünnepelte) mégis elfo­gadta a dicséreteket, bár meg­jegyezte: nem vagyok én rend­kívüli ember, ne tessenek úgy csinálni, mintha az lennék! Ugyanekkor fogalmazza meg a szobrokról alkotott véleményét is. Legalább száz évnek kell el­telni ahhoz, hogy a halhatatlan­ság meg ne haljon, tehát kell két-három generáció, hogy ki­derüljön, méltó-e valaki arra, hogy róla szobrot mintázzanak. (Folytatás a 3. oldalon) Szenvedély, a jog határán Egy képet őrzök a közelmúltból, rajta főkapitány, főkapitány-helyet­tes és tengernyi fegyver, utóbbiak egy sajtótájékoztató mellékletei, más néven bűnjelek, tárgyi bizonyítási eszközök. Az ügy nagy, mint mindig, ha egy nyomozás elkezdődik - utóbb azonban holmi csínynek tűnik minden, legalábbis, ha a jogerős ítéletet, s benne a kiszabott büntetéseket nézzük. K. T. és 13 társa ügyében idén tavasszal első, néhány napja pedig másodfokú határozatot hirdetett a bíróság. Az ügyet annak idején „fegyver­kereskedő-hálózat felgöngyölíté­seként” tálalta a rendőrség, s bár az eljárás adatai alapján ez inkább vágynak, mintsem ténynek te­kinthető, az eset súlya kétségtele­nül jelentős - hogy mennyire, azt már önmagában a lefoglalt fegy­verek és lőszerek száma (a százas nagyságrend) jól mutatja. A több­féle lőszerről, a különböző - ere­detileg hatástalanított, ám utóbb visszaélesített - géppisztolyokról, puskákról, pisztolyokról, a XII. rendű vádlottnál lefoglalt - rob­banóanyagnak minősülő - gyu­tacsról és izzóról az első fokú íté­let 45 pontban emlékezett meg. Tényként a Salgótarjáni Városi Bíróság nem fegyverkereskedel­met állapított meg, hanem azt, hogy a vádlottak hosszú idő óta fegyvereket, lőszereket gyűjtöt­tek, azokat cserével, vásárlással, nem egy esetben legális fegyver­börzéken szerezték be, általában hatástalanítva, később azonban visszaélesítésre került sor. Volt, aki erdőben talált, másvalaki vi­szont egy Trabantból lopott né­hány vadászfegyvert, céllövő töl­tényt, miegymást - a bíróság sze­rint kizárólag gyűj tőszenvedélye kielégítése érdekében. Az ítélet hosszasan sorolta, ki, mikor, mivel és mit követett el, a teljesség igénye nélkül említhető B. Zsoltnál egy géppisztoly, tíz pisztoly és 174 lőszer, Cs. Istvánnál egy puska, egy pisztoly és 54 lőszer, Sz■ János­nál a puskán kívül 580 lőszer, B. Attilánál egy karabély, 410 lőszerrel és a már említett robba­nószerek. K. Tibor és M. Gábor egy alkalommal három géppisz­tolyt vett B. Zsolttól, a fegyvere­ket Cs. István tette 'ismét hasz­nálhatóvá. (Ő Borsodnádasd-kö­zelében egy Trabantban - állí­tása szerint - talált néhány va­dászfegyvert és jó pár lőszert is.) K. Tibor más alkalommal egy szovjet ismétlőpuskát szerzett meg, majd adott tovább, M. Gá­bor pedig ugyanezt tette egy cél­lövő puskával. Másvalaki egy duplacsövű Frommer puskát és egy Winchestert talált (?), majd K. Tibor és M. Gábor ezt elad­ták. Az utóbb említett két férfinál egy bátonyterenyei „közúti el­lenőrzés” során fegyvereket, a házkutatáson pedig 42, illetve 152 lőszert találtak a rendőrök. Ugyancsak K. és M. ejtett el Mátranovák környékén egy szarvastehenet és egy szarvas- boíjút, 150 ezer forint kárt okozva. A Bükkalja vadásztársa­ság területén az ötödrendű vád­lott őzsutát, míg ismét Mátrano- vákon M. Gábor őzbakot fogott el, később pedig nyestet lőtt, négyezer forint értékben. (Folytatás a 3. oldalon) Játékunkban egy fotót vágtunk ketté. Ahhoz, hogy sorsolásunkon részt vehessen, a két képrészletet - melyeket e héten, hétfőn és kedden közlünk - helyesen összeállítva, felragasztva egy lapra szerkesztőségünk címére (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) kell eljuttatni, legkésőbb 1999. október 21-én, déli 12 óráig. Sorsolás még Szerencsés olva­sónk nevét - aki a Kakuk Autóház Kft, és a Nógrád Megyei Hírlap ajándékaként 1999. október 23-tól, két napra ingyen kipróbálhatja a Toyotát - október 22-i lapszámunkban közöl jük. Játsszon velünk, és legyen Ön a nyertes! NÓGRÁDI HÍRLAP VS1S KAKUK AUTÓHÁZ Kft.

Next

/
Thumbnails
Contents