Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-10 / 211. szám

Zajlik az őszi betakarítás, károk utáni helyreállítás Lucfalván Készülődő fecskék, serénykedő emberek A kenderfeldolgozás régi eszközeit másfél éve gyűjtik az iskolában fotó: gyurián tibor 4# X WHHBI Balassagyarmaton adakozók segítették a felújítást Közfürdő a hajléktalanoknak Már szeptember elsejétől telt házzal működik a hajlékta­lanszálló Balassagyarmaton. Az intézményt a nyárutón közfürdővel és fertőtlenítő fürdővel látták el, a munká­latokat engedményes válla­lási áraikkal a kivitelezők, adományaikkal a környék­beliek is segítették. Húsz férőhelyes a balassa­gyarmati hajléktalanszálló, amely az erre rászoruló férfi­aknak és nőknek egyaránt menedéket ad. A városbelie­ket kiszolgálja, ám ettől sok­kal nagyobb az igény. Böhm Sándor, a hajléktalanszálló vezetője, valamint a Vöröske­reszt területi szervezetének irányítója elmondta, hogy újabban már nem csupán a környező falvakból, de Rom- hányból, és Szécsényből is kémek náluk elhelyezést. Fé­rőhelyük viszont korlátozott. Ami öröm számukra, hogy befejeződtek a felújítási munkálatok, amelynek révén jelentősen javultak a szálló higiénés feltételei. Az új köz­fürdő, valamint a fertőtlenítő fürdő kialakítására 1,7 millió forintot nyertek a Szociális és Családügyi Minisztérium­tól, ezt az összeget a Vörös- kereszt saját forrásaiból kö­zel 700 ezer forinttal fejelte meg. Köszönhetően azonban Kohn József vízvezeték-sze­relő, Kurucz Mihály burkoló és Oláh Zoltán festőiparos, valamint a Mőbelt-tér Kft. méltányos vállalási díjának, az elvégzett összes munka ér­téke eléri a 3 millió forintot. Bőhm Sándor elmondta továbbá, hogy olyan segí­tőik is akadnak, mint Koltai Zoltánná. A közel nyolcvan­esztendős néni minden egyes lakónak frottírtörül­közőt vásárolt az új fürdő megnyitásakor. Üldözés után fogta el őket a rendölj árőr Ketten kirámolták az üzletet Lucfalván is készülődnek a fecskék. A kora őszi verőfény­ben hangos csiviteléssel le­csapnak egy-egy villanyveze­tékre, majd huss, hirtelen fel­röppennek megint. A nemzeti­ségi általános iskola udvarán elsősök tánc- és drámajáték­Ezek szerint az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság szeptember 6-án az esti órákban közös akciót hajtott végre egy salgótaijáni söröző­órája zajlik: ec-pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz - hallat­szik a harsány kiszámoló, s a végére, mint a fecskék a drót­ról, szétspriccel a maroknyi csapat. Gyöngyösi Sándomé tanárnő, iskolaigazgató féltő gonddal gardírozza óráján a ben. Az akció célja volt, hogy olyan személyeket fogjanak el, akik a múlt hét végén egy Nóg­rád megyei személyt fenyege­téssel, fegyverrel arra kénysze­rítettek, hogy részükre 100 ezer legkisebbeket, elismerően be­szél róluk, amikor szünetben a tanévkezdésről kérdeztem.- Udvariasak, jól neveltek, ez nemcsak a szülőket dicséri, hanem az óvodánkat, az ott fo­lyó pedagógiai előkészítő mun­kát is. Ennek köszönhető, hogy forintot adjon át. A bűncselek­mény a felderítő osztály tudo­mására jutott, ezért a kérdéses napon és helyszínen indokolt volt egy rendőri akció végrehaj­tása, amelynek során elfogták a zsarolás bűntettének elköveté­sével alaposan gyanúsítható P. G., J. B. és T. G. salgótarjáni la­kosokat. Mind a három személyt őri­zetbe vették, tekintettel arra, hogy az üggyel kapcsolatban személyi és tárgyi bizonyíté­kok is a rendőrség rendelkezé­sére állnak. Két személy vo­már látszik: nem lesz baj az is­kolai beilleszkedéssel. Azt is az igazgató asszonytól tudom meg, hogy szeptember 1-jén 88 gyermek ült be Luc­falván az iskolapadba, közülük 19-et hoz-visz az iskolabusz a közeli, közelmúltban önálló te­lepüléssé vált Nagy keresztúr­ból is. Gyöngyösiné optimista, elégedett az iskolakezdéssel: 12 főállású pedagógus és óraadók is biztosítékai a színvonalas ok­tatómunkának. A Nagybárká- nyi Általános Iskolával megál­lapodtak szaktanárok kölcsönös cseréjében, nemzetiségi iskola lévén az idei tanévtől csatlakoz­tak a vanyarciak által korábban kezdeményezett nemzetiségi iskolák együttműködéséhez, amely a szlovák nyelvi képzést, módszertant és tapasztalatcse­rét szolgálja. Sikerült az alap­vető felújítási munkálatokat is időben elvégeznünk és a tárgyi feltételek is biztosítani - mondja az igazgató asszony. * * * Két idősebb férfi, Bacsa And­rás és a bátyja, Bacsa Gyula ka­szálják a füvet az egyik Rákóczi úti portán. A ház zárva, látszik, hogy tulajdonos nélküli, bár (Folytatás a 3. oldalon) natkozásában pedig az elsőd­leges orvosi vizsgálat azt tá­masztotta alá, hogy szerveze­tükben kábítószer található, s egyikük lakásán pedig lősze­reket foglaltak le. A rendőri akció lebonyolítá­sának módszerét az indokolta, hogy a gyanúsított személyek a bűncselekmény során, illetve azt követően lőfegyverrel ren­delkeztek. Az elfogási akciót irányító őrnagy azt is elmondta, hogy nem spontán, hanem nagyon (Folytatás a 3. oldalon) A rendőrjárőr nem lepő­dött meg, hogy az éjfél utáni egy-két órában ki­sebb a forgalom Salgótar­jánban is. így azután azt a néhány gépkocsit kivétel nélkül megállították és el­lenőrizték, amelyek ekkor jöttek befelé a városba. Ekkor érkezett egy fehér Lada, amit a korábbiakhoz hasonló módon intettek le, s várták, hogy az leálljon az út szélére. Am de nem ez történt. A gépkocsi nem lassított, hanem vezetője beletaposva a gázba, mene­külőre fogta a dolgot. A hajsza nem tartott soká. Az elfogott jármű két utasát igazoltatták, majd átvizsgál­ták a gépkocsit is. Ekkor de­rült ki, hogy miért történt az eszeveszett menekülés. A Lada csomagtartója dugig volt a legkülönbözőbb áruk­kal. Voltak ott különböző élelmiszerek, italok, cigaret­ták, s minden más, ami ta­lálható egy jól felszerelt boltban. Az autót, valamint a két személyt előállították a sal­gótarjáni rendőrkapitány­ságra, hogy őrizetbe vételük mellett megejtsék a hivata­los elszámoltatást. Kiderült, hogy S. J. és R. G. salgótarjáni lakosok mintegy száznyolcvanezer forint ér­tékű árut tulajdonítottak el egy üzletből. Árra is rendkí­vül hamar fény derült, hogy a két jómadár Salgóbányán rá­molt ki egy kis üzletet. Olyan alapos munkát végeztek, hogy az üzletben a berendezésen kívül alig maradt más. A salgótarjáni rendőrség lopás bűntettének alapos gya­núja miatt indított nyomozást az ügyben. Rendőri akció a sörözőben - A bűnözők elfogása állampolgári érdekeket szolgál Kábítószert is fogyasztottak a zsarolók A salgótarjániak körében nagy érdeklődést váltott ki - hi­szen legalább félezren nézték végig - az a rendőrségi ak­ció, amelynek eredményeként hétfőn este a Yellow sörö­zőben három személyt vettek őrizetbe zsarolás bűntetté­nek alapos gyanúja miatt. A történtek felkavarták a város közvéleményét, s különféle találgatások keltek szárnyra. Lapunk kérésére Orosz István őrnagy, a megyei rendőr­főkapitányság felderítő osztályának vezetője, az akció pa­rancsnoka elmondta, hogy valójában mi történt. Gyújtogatásra gyanakszik Pásztó Többször is meggyulladt a pásztói szeméttelep a nyár folya­mán. Egy korábbi interjúban a város polgármestere megnyug­tató megoldásokat ígért, többek között azt, hogy egy cég már készíti a rekultivációs programot. Akkor hát mi történt? - kérdeztük a legilletékesebbet, a városgazdálko­dási kft. ügyvezető igazgatóját. Da­rázs János elmondta, hogy ’96 ok­tóberében vette át a lerakó kezelését, s az első időszakban semmi gond nem volt. Később előfordult, hogy lángra kapott a telep, de hogy ezt öngyulladás okozta, vagy a guberá­lók, már nehéz lenne kideríteni. A „guberálós” verzió nem tűnik meg­győzőnek, hiszen miért gyújtaná fel a „kincsesbányáját” valaki. Az vi­szont tény, hogy a legutóbbi tűzeset során - ami vélhetően szeptember 4- én, késő este következett be - szán­dékos gyújtogatásra utaló nyorhokat találtak.-Ennek megfelelően feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen a rendőrségen - mondja a cégvezető. - Az volt gyanús, hogy több kupac szemét egy időben kapott lángra, s aztán könnyen tovább terjedt. Ez magától nem következik be. A városgazdálkodási kft. a kö­rülményekhez képest mindent meg­tett, hogy a telep ne árassza el bűz­felhővel a környéket. Hetente takar­ják földdel a beszállított, napi 250-300 köbméter hulladékot, a környezetvédelmi felügyelőség ajánlása alapján. Sőt, legutóbb a közmunkák során keletkezett 500 köbméter földet is ide szállították. A nyitva tartás ideje alatt portás teljesít szolgálatot, s részben bekerítették az objektumot. Az önkormányzat meg­rendelte a rekultiváció tervét, igazá­ból ennek a megvalósítása jelenti majd a megnyugtató megoldást.- Tavaly 4, idén várhatóan 5 mil­liót költünk a lerakóra - mondta Darázs János. - A bejáratnál elhe­lyeztünk pár konténert, hogy a zárás után érkezők is lerakhassák a sze­metet. A lakosság közel 90 száza­léka fizeti a szemétszállítás díját, ami jelzi, hogy elégedettek a szol­gáltatással. Nem értem, kinek állhat érdekében, hogy időről időre fel­gyújtsa! Á pásztói szemételhelyezés hosszú távú megoldása érdekében korábban tárgyalást kezdeménye­zett az önkormányzat Bátonytere- nyével, ahol szinte kihasználatlan a lerakó, de nem született megoldás. Most azt fontolgatja a város veze­tése, hogy folyamatos őrzést bizto­sít a területen, már csak az anyagiak biztosítása van hátra. Zöldségek, gyümölcsök, kaktuszok, befőttek - A salgótarjáni Bereczki Máté Kertbarátkor kiállítását tegnap nyitotta meg Domonkos Tamás, a városi önkormányzat ta­nácsnoka a József Attila Művelődési Központ előterében. Képünkön Takács Vilmosné har­madik helyezett díjazott termékeivel. fotó: gy. t.

Next

/
Thumbnails
Contents