Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-09 / 210. szám
Mozaik 1999. szeptember 9., csütörtök Megmaradnak-e a nógrádi falvak a fejlődés sodrásában - Megnyirbálják a nyírmedi természetvédelmi területet? - Mátranovák (4.) Álmodozó gondolkodásmód: az élet hozza magával... A természeti szépségekkel megáldott környezetben, de sovány termést adó földeken elterülő falu bányászata és föld- művessége nagy átalakulásokon ment át az utóbbi évtizedekben. A megélhetés, a boldogulás vágya az embereket a bányába vagy a földekre kényszerítette, kisebb részük pedig kiszakadva környezetéből az anyagi és kulturális fejlődésben nagyobb léptekkel haladó városokban kereste szerencséjét. A körülmények azonban ma a városokban is kedvezőtlenebbek, ezért a mátranovákiak is mindinkább környezetükben keresik a boldogulást. Erről beszélgetünk Csikó István Bélával, a település polgármesterével. jövőképről. Ugyanis ha valaki olyan szegény, hogy álmodni sem tud, akkor le se feküdjön. Ilyen például az, ha a ceredi határátkelő megnyílik, új feladat adódik számunkra. Megszüntethetjük Mátranovák zsákfalu állapotát. Ceredről vezet út Bámára, s innen Novákra már könnyen át lehet jönni, s nem kell a rónai partokat megjárni. Vagy az erdősítés! Ha az akác rülhetnének ezek a fejlesztések, de hogyan amikor azt emlegetik, hogy ezt is elveszik.- Nyomorgatják az önkormányzatokat, s amit kéne adni, abból is elvesznek?- Magyarországon az ön- kormányzatokat megbuktatni nem lehet, csak lemezteleníteni. De kinek az érdeke mindez? - jegyzi meg keserűen. A híres és csodálatosan szép természetvédelmi területre, a Nyírmedi-tó vidékére és Mátra- cserpuszta felé a római katolikus templom alatt vezet az út fotó: rigó Tibor- Milyen értékei vannak ma Mátranováknak?- Talán a legfontosabb a 819 hektár kiterjedésű, helyi védettségű természetvédelmi terület. Bár lehet, hogy ezt az egészet nem indokolt védettként megtartani. A képviselő- testületnek gondolnia kell az állampolgárok földhöz juttatására, a földek gazdasági hasznosítására is. Szakemberekkel már készíttettünk ehhez felmérést. Vannak azonban szép részei a területnek, amelyekre jobban kell figyelni. Ilyen a Cserkész-kút, a Nyírmedi-tó, Cserpuszta környéke, de a Fehér-széket is ide sorolhatom. Ott érdekes geológiai jelenség tapasztalható. Fehér összetételű a föld, ilyen az ásványi képződmény. Úgy tudom, hogy Mátranovákról Ózdig el lehet menni összefüggő erdőben, de Egerbe is. Nagyon sok erdő van környezetünkben, de még ezt is gyarapítani akarjuk. Évtizedek tapasztalatai arról győztek meg minket, hogy nem a mátranováki dombokon kell hatvan mázsa búzát termelni, ennyi soha nem terem meg - érvel szenvedélyesen Csikó István.- Voltaképpen mit tehetnek ezeken a dombokon?- Az önkormányzatoknak most sok tűzoltómunkájuk van, amit jelentős részben közhasz- núakkal végeztetnek el. Remélem jut időnk a legelők karbantartására, amit nagyon szeretnénk elvégezni. Rendben tartani, és amelyik nem alkalmas legeltetésre, azt akáccal betelepíteni. Néha álmodozom egy jól érzi magát, miért ne hasznosítsuk? Kevés gondú fa és mé- heket lehet rá telepíteni. A mézet fel lehet dolgozni, amiért nem kevés forintot adnak. De amíg az önkormányzatok költségvetését évenként zsugorítják, addig ezeknek a feltételeit nem tudjuk megteremteni. Pedig az iparűzési adóból megté- A lakosság hogyan fogadja ezeket az elképzeléseket?- Érdeklődéssel. Remélem az emberek megértik, hogy az élet váltja ki az álmodozó gondolkodást. Tömi kell a fejünket és figyelni, tanulni miként lehetne önmagunk erejéből és a kapható támogatások által , megmaradni az élet porondján. Fontosak lennének azok a civil szervezetek, amelyek a nyugati demokráciákban ötven éve működnek. Magyarországnak a változást követően nincs ötven éve ezek kialakítására. Mielőbb tenni kell. Figyeljük a nyugati támogatásokat, hogyan adják. Phare-program, Sha- pard-program. Min alapszanak? Közösségen, amelynek az elvárt feladatok alapján kell terveznie. Ha a közösség által összeállított jövőképben vagy tervezetben egy feladat nem szerepel, már nem támogatják. S ezt a feladatot dokumentálni kell. Milyen civil szerveződés, milyen fórum, ki vetette fel, mi a realitása? Az embereknek érdeke lesz, hogy a különböző fórumokon részt vegyenek. Úgy látom, Magyarországon a civil szervezetek még nem a rendeltetésüknek megfelelően működnek. Mintha mindegyik előtt az a cél lebegne, hogy az önkormányzatoknak munkát adjon. Nekünk van munkánk. A segítséget tisztelettel megköszönjük és szívesen vesszük, a bírálatot is, mert nem lehetünk kizárólag okosak. Azonban már kitalálták azt az igazságot, hogy aki tesz a kalapba, az vehet is belőle.- Milyen a település összetétele, hányán, miből élnek, mennyire iskolázottak, kulturáltak a nováki emberek?- A környező településekhez viszonyítottan a mi lakosságunk összetétele jó. Száz éve ipari falu. S van jövőnk. Itt az iskoláztatással mindig határozott céljuk volt az embereknek. Éppen ezért jelentős számú a felsőfokú végzettségűek aránya. A középfokú végzettségűeké pedig jóval meghaladja a környező településekét. Ez megint a munkalehetőségből adódott. Az emberek hamar rájöttek arra, hogy az érettségi minimum követelmény. Bizonyos munkaköröket enélkül már nem lehetett ellátni. Nóg- rádban kevés az a település, ahol annyi CNC-képzettségű szakmunkás van, mint nálunk! Jelentős a nyugaton dolgozó szakemberek száma is. Csak az baj, hogy a lakosság fogy. Több mint 600 a 60 éven felüliek száma és kevesebb mint 500 a 17 év alattiaké. Megint igazolódik az a törekvésünk, hogy újabb munkahelyeket kell teremteni, ami megélhetést teremt, hogy ne féljen a fiatal családot alapítani.- Hány házasság köttetik évente Novákon, s mennyi gyerek születik?- Egyszerű a válasz mindkettőre: tízen alul. Az elhalálozások száma viszont 40-60, ami igen sajnálatos. Nekünk vigyázni kell az idős emberekre. Ebből ered a következő lépés. Tudjuk, hogy ez a kor- összetétel, akkor az önkormányzat gondolkodási módját ebbe az irányba kell terelni. Ezért akarunk 600 adagos közkonyhát kialakítani, a szociális étkeztetést szeretnénk kiszélesíteni. Most is van ilyen étkeztetés, de nem tudjuk az igényeket kielégíteni. Az egykori bányaépületben működő óvodai konyhát szeretnénk a szükséges kapacitásra fejleszteni. Itt főznénk az óvodásoknak, az iskolásoknak, de az ételt persze a felnőttek is fogyaszthatják. (Folytatjuk) Pádár András a menet! Hiába is csűrjük-csavarjuk, még egy Opel gépkocsival is be kell térni időnként egy szervizbe, például a rendszeres, 15 ezer kilométerenkénti vagy évenkénti átvizsgálásra. Azonban nagyon nem mindegy, kinek a gondjaira bízza négykerekű kedvencét! (Nem véletlen, hogy a hivatalos Opel garancia is érvényét veszti, ha a gépkocsit nem Opel márkaszervizben ellenőrzik, illetve javítják!) Tehát, ha Ön azt szeretné, hogy autójáról az Opel oktatási központjában képzett kiváló szakemberek gondoskodjanak, eredeti Opel alkatrészek és tartozékok kerüljenek bele, valamint az Opel előírásainak minden tekintetben megfelelő szervizháttér biztosítson alapot a professzionális szervizmunkához, forduljon a 68 Opel márkaszerviz valamelyikéhez! Két új szolgáltatás az Opel márkaszervizekben: 1. Opel Partnerkártya, amely kíváncsi az Ön véleményére a kapott szolgáltatás után. A magasabb, egységesített szolgáltatási színvonal mellett a partnerkártya kitöltőjére egy kedves ajándék is vár! 2. Opel Hűségkártya, amely alapján bármely Opel márkakereskedés szervizében elköltött összeg 10 százaléka bonuszként újra elkölthető a kereskedés szervizében. Kiegészítők, alkatrészek vagy új autó vásárlásakor is beszámítható! A részletekről érdeklődjön az Opel márkakereskedésekben. Opel márkaszervizek. Gond helyett gondoskodás.